Az első igazi szerelem...

Ez a történet kb. fél éve kezdődött, amikor a cseten megismerkedtem egy sráccal. Rengeteget beszélgettünk, szinte mindenről. Mindenben egyet értettünk, éjszakákat pötyögtünk végig. Aztán amikor kiderült, hogy van barátnője, bennem egy világ dőlt össze, és rájöttem, hogy mennyire szerelemes vagyok. Nem szóltam neki, úgy voltam vele, hogy minek mondjam el, úgyis csak visszautasítana. Aztán hirtelen eltűnt. Három hónapig nem láttam a cseten. És azalatt a három hónap alatt észrevettem, hogy még soha nem voltam ennyire szerelmes. Egyszerűen nem tudtam ránézni más pasikra, minden éjjel vele álmodtam, ha megcsörrent a telefonom, izgatottan vettem fel, hátha ő hív. (pedig nem adtuk meg egymásnak a telefonszámainkat) Aztán egyszer csak megláttam a nevét a cseten. A szívem majd kiugrott a helyéről, hogy akkor most mit is csináljak. Rákattintsak, vagy ne?! Lehet, hogy már nem is emlékszik rám..

Végül rákattintottam, úgy éreztem, el kell mondanom neki, hogy vártam rá, és nagyon szeretem. Megismert, hosszú beszélgetés után elmondtam, mit érzek iránta. Meglepődött. Aznap egész éjjel "beszélgettünk". Elmondta, hogy megkedvelt, és találkozni szeretne velem. Nem akartam hinni a szememnek... a nagy Ő... találkozni akar velem?! De minek, hisz van barátnője két éve...! Nagyon boldog lettem, persze belementem a taliba. Megbeszéltük, hogy ő jön, és majd rámcsörög, ha esetleg mégse jönne. Ott voltam időben, ahova megbeszéltük, vártam már vagy fél órája izgatottan, hogy vajon milyen lehet élőben. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Azt mondta, nem tud eljönni, mert lekéste a buszt, és a későbbivel nagyon későn érne ide. Hazajöttem, az egész éjjelt végigsírtam. Haragudtam rá, mert azt hittem, hogy átvert.... de ennek ellenére akkor miért szeretem???

Szörnyű volt ez az érzés. Végül megbocsátottam neki.... mert szeretem. Rengeteget beszéltünk telefonon, és azt mondta, hogy többet érez irántam a barátságnál. Találkozni akart velem. Belementem. Úgy voltam vele, ha most se lesz ott, akkor tényleg hagyom az egészet, és valahogy kiverem a fejemből. De ott volt. Időben, nem késett. A nyakába ugrottam, ő viszonozta az ölelést. Elsétáltunk egy parkba, sok mindenről beszélgettünk. Elmondta, hogy idő közben szakított a barátnőjével. És a szemembe mondta a legszebb szót: "Szeretlek". Én még soha nem voltam olyan boldog, mint akkor. Elcsattant az első csók, ami gyönyörű volt. Még soha nem voltam ennyire szerelmes. Megbeszéltük, hogy egy párt fogunk alkotni, a távolsággal se törődve. Azóta is együtt vagyunk, boldogan. Nagyon-nagyon boldogan. Csak néha (néha..?! MINDIG!!) nagyon jól esne hozzábújni, átölelni, megcsókolni. Minden nap beszélünk telefonon, de azért ez mégse ugyan az. Hiányzik nagyon. De úgy érzem, érdemes volt várni, mert nagyon boldog vagyok!

Köszi, hogy elolvastátok, és nézzétek el nekem a hibákat, ez volt az első történetem. De azért várom a tanácsokat...! És mindenkinek boldog új évet kívánok!