Az első igaz szerelmem

Egy szép Januári napon kezdődött az egész. Kedd volt így nagy sajnálatomra iskola.
Az első két óra rajz volt az nem annyira rossz, habár számomra a tanár a legrosszabb tanár a világon egyrészt, mert alig tud magyarul, másrészt pedig utálja a kölyköket.
Harmadik órám nyelvtan volt ezt egy jó fej tanár tartja, ezért kibírható.
Negyedik órát pedig még jobban szeretem, mert ez matek volt. Így most matek óra végén vagyunk, 5 perc van még a kicsöngetésig, legtöbben már rákészültek arra, hogy fussanak a kabátjukért és aztán mehessenek vagy ebédelni, vagy azonnal a buszukhoz, vagy tanszobára, én viszont egyáltalán nem készülök az indulásra, sőt ami azt illeti sajnálom, hogy mindjárt vége az órának, mert mint már említettem, szeretem ezt az órát.

És végre megszólalt az osztálytársaim által oly várt ismerős iskolacsengő. Mint azt gondoltam, mindenki gyorsan felpattant, összepakolt, és már indult is a kabátjáért. Én nem voltam valami gyors, barátomnak Daninak külön rám kellet szólnia, hogy siessek, mert még a végén túl nagy lesz a sor az ebédlőben, végül beadtam a derekam, és egy kicsit rágyorsítottam a pakolásra. Mikor már az ebéddel is készen lettem (megjegyzem, ezzel sem siettem annyira), elindultunk a tanszoba felé. A tanszobán már szinte mindenki a házi feladat elkészítésével szorgoskodott. Kerestünk Danival egy szabad asztalt és leültünk. Először megírtam a nyelvtan házit, utána következhetett a matek már az utolsó feladatnál jártam, de ez valahogy sehogy sem akart sikerülni, mert már annyira örültem hogy mindjárt kész a házi, hogy erre az utolsó feladatra már nem futott józan ész.

Ekkor azonban egy nagyon aranyos lány odahajolt, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, mert látja, hogy nem megy. Én természetesen azonnal rávágtam, hogy nagyon megköszönném. Így hát ez a gyönyörű lány, akiről később kiderült, hogy a neve Anna, segített nekem a háziban. Mikor végre készen lettem a házi feladattal egy másik kérdést tett föl, minek tartalma az volt, hogy akarok-e kártyázni, erre is igennel feleltem, mert nagyon szerettem kártyázni, főleg Annával, mert később kiderült, kártyában még nálam is jobb, nem szeretnék beképzelt lenni, de én elég jól tudok kártyázni, és végül még engem is legyőzött. Mikor már vagy fél órája kártyáztunk, egyszer csak odaszólt Dani, hogy nem szállhatna-e be ő is? Megengedtük, de mit ne mondjak elég gyengén játszott, de azért jót mulattunk. Mikor aztán már vagy másfél órája játszottunk, kiderült, hogy menni kel haza. Mit ne mondjak, semmi kedvem nem volt abbahagyni a játékot, és amikor ránéztem a két ellenfelemre, láttam, ők is így gondolják. De nem volt mit tenni, haza kellet menni, így hát összeszedtük a cókmókunkat és elindultunk. Mikor kiértünk és Anna hallótávolságon kívül került azonnal el kezdtem áradozni Daninak, hogy ennél szebb lányt én még nem láttam. Dani erre ezt mondta:
- Anti szerintem te szerelmes vagy!
Erre csak annyit tudtam mondani
- Lehet... Sőt biztos vagyok benne!
Így lettem én nagyon szerelmes egy lányba és ez máig is tart.