Az első igaz szerelem - első rész

Mióta csak az eszemet tudom, vagyis pontosabban mióta csak érdeklődni kezdtem a szex és a szerelem iránt, éreztem, hogy kicsit más vagyok, mint a többi lány. Ők folyton a pasikról beszéltek, hogy melyik milyen helyes, jófej, stb, és én mindig bólogattam, de belül igazából egy cseppet sem érdekelt ez az egész. Tudom, hogy ez állati közhelyes, de lassan kezdtem ráébredni, hogy leszbikus vagyok. Nem, nem volt egy amolyan megvilágosodó pillanat, egyszerűen csak leesett egy idő után, hogy ez a magyarázat a furcsaságomra. Természetesen nem én voltam az egyetlen a barátnőim közül, aki csókolózott lányokkal, de amíg a többiek inkább csak azért tették, hogy a fiúkat ingereljék vele, nekem ez volt a legtöbb, amit kaphattam, mert felvállalni nem mertem magam.

Szépen teltek az évek, megvolt az első (titkolt) szerelmem úgy tizenhét éves korom körül, letudtam a coming out-ot is pont mielőtt betöltöttem a húszat (ami után két évig csak a bátyám volt hajlandó beszélni velem a családból), épp csak egy igazi mindent elsöprő nagy szerelem hiányzott az életemből.
Kikerültem a nagybetűs életbe, ami az esetemben azt jelentette, hogy sorra vállaltam el az unalmasabbnál unalmasabb titkárnői állásokat, csak hogy megengedhessek olyan luxus dolgokat magamnak, mint albérlet, étel, melegvíz... Huszonkét éves voltam, mindössze három komolyabb kapcsolattal a hátam mögött, és mint ilyen el is könyveltem magam totál lúzernek. Magas vagyok, szép hosszú a hajam, az arcom is elég helyes, az alakom sem rossz, bár nagyobb ciciket azért elfogadnék, mégis ki az aki ilyen külsővel nem talál magának egy normális párt? Már akkor is nagy szám volt, már akkor is imádtam csapni a szelet másoknak, csak egyetlen dolog nem ment - az amit igazán szerettem volna - hogy találjak magamnak egy igazi párt. Némely osztálytársnőm már az első válásán is túl volt, nekem meg még mindig nem volt fél évnél hosszabb kapcsolatom, pedig igazán próbálkoztam.

És ekkor rám mosolygott a szerencse, bár ekkor azt még egészen másképp láttam. Épp nem volt barátnőm és a munkahelyemről is kirúgtak, szóval nagyon magam alatt voltam minden szempontból. Már vagy két hete tartott a lázas álláskeresés, mikor aztán a februári hideg miatt a szó szoros értelmében is sikerült belázasodnom. Így futhattam össze a körzeti orvos várójában az egyik volt osztálytársammal. Rég nem találkoztunk, úgyhogy elsírtuk egymásnak a gondjainkat. Mikor meséltem neki, hogy iszonyat nagy szükségem lenne valami melóra, a srác feldobta, hogy ő be tudna juttatni oda, ahol dolgozik. Én csak néztem rá nagy szemekkel, merthogy katona volt és bárki, aki ismer az tudja, hogy a fegyelemnél nagyon kevés dolog áll messzebb tőlem. Mondtam neki, hogy ne gondolja, hogy csak azért, mert leszbikus vagyok, már gerjedek is mindenre, amire a pasik szoktak. Ő erre csak nevetett és azt felelte, hogy egy csomó csaj dolgozik ott és a többségüknek semmi férfias nincs a munkájában. Gondolkodtam egy napig a dolgon, de sajnos nem bombáztak a fejvadász cégek vezérigazgatói állásajánlatokkal, úgyhogy másnap felhívtam, hogy nagyon megköszönném, ha szólna az érdekemben.

Három ínséges hónappal később aztán végre megkezdhettem a munkát a honvédség kötelékében, mint személyügyi beosztott. Magyarán itt is titkárnő voltam, de legalább stabil állásnak tűnt, ahonnan nem rúghatnak ki azért, mert a főnöknek kefélni való titkárnőre van szüksége, amire én akkor se lettem volna kapható, ha heteró vagyok. Egy újabb fél évvel később elküldtek a kiképzésre, ahol végül lényegesen rövidebb bevezető után, mint Ted abban a bizonyos sorozatban, megismertem az én nagy Ő-met, Adrit. Csak kicsit túloznék, ha azt mondanám, hogy szerelem volt első látásra. Kétségtelenül csinosnak találtam, ez nem vitás, hisz minden megvolt benne, amit külsőleg egy nőben keresek. Mosolygós, kerek arc, barna szemek, barna haj, kicsit húsosabb alkat. Ha civilben találkozunk, biztos puhatolózni kezdek nála, de sajnos a kiképzés nem épp olyasmi, amit az ember még nehezebbé is akar tenni azzal, hogy rögtön kiközösítteti magát a szexuális orientációja miatt.

Adrit és engem egy szobába osztottak négy másik nővel. Volt két idősebb, olyan negyven-ötven közötti, egy helyes huszonéves, akinek a kora úgy félúton lehetett Adri és köztem és egy annyira sztereotip keményvonalas butch lány, hogy még én is meglepődtem rajta, mikor kiderült, nem hogy nem leszbikus, hanem még nem csak nem is bi. A különbözőségek ellenére nagyon jó kis társaság voltunk, amennyire az emberileg lehetséges egy ilyen környezetben, nem is veszekedtünk olyan sokat. Különösen Adri és én. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot egymással, az elméleti foglalkozásokat képesek voltunk odafigyelés nélkül végigcsacsogni, mikor futni kellett direkt mindig lemaradtam, hogy együtt róhassuk a köröket, ebédnél egymás mellett ültünk, még lámpaoltás után is képes volt addig járni a szánk, hogy a többieknek kellett rendreutasítani minket. Én ekkor már tudtam, hogy baj van. Mikor elcsöndesedtünk, mindig finoman a combjaim közé csúsztattam a kezem és simogattam magam pár másodpercig, mikor hétvégére hazamehettünk ki sem mozdultam otthonról, csak róla álmodoztam és közben annyiszor nyúltam magamhoz, mint még soha életemben. Más sem járt ilyenkor a fejemben, mint a közös zuhanyzásaink. Mert abból bizony volt sok. Minden testnevelés foglalkozás és a fárasztó napok is zuhanyzással végződtek és én ezek közben olyat tettem, amit még korábban soha: megbámultam őt a közös tusolóban. Lopva és kínos figyelemmel arra, hogy senkinek ne tűnjön fel, de megbámultam. Testének minden apró íve, a gyönyörű formás kerek mellei, az ízlésesen telt popsija, a csini fazonra nyírt fanszőre, mind az agyamba véstem, mert tudtam jól, hogy még soha nem láttam ilyen gyönyörűséget. Megtaláltam azt a lányt, akit tini korom óta kerestem és ő... ő bizony menyasszony volt. Egyszerűen megőrültem érte, ő pedig "csak" a jelenlegi legjobb barátnőjét látta bennem. Egy lányt, akit talán nem is lát a kiképzés után soha többé.

Kész felüdülés volt, mikor a kiképzés második felében annyira fárasztó feladatokkal bombáztak meg minket, hogy estére már csak ágyba ájulni maradt erőnk. Az nem változott, hogy az egész napot egymás közelségében töltöttük, de a saras csobánkai dombok közt kúszva-mászva az embernek az utolsó gondolata a szex, vagy a szerelem.
Sok mindent megtudtam eddigre Adriról. Hogy életvidám, az elsőre is látszott, de az nem, hogy ezzel igazából csak a sikertelenségei miatt kialakult önbizalomhiányát akarja palástolni. Velem ellentétben neki a munkával nem volt baja, de a szerelemmel annál inkább. A vőlegénye volt az első pasi az életében, aki nem használta lábtörlőnek, de mire vele összejött, ez a vidámságot sugárzó pajzs kialakult és nem is akart lehúzódni róla. Azt is megtudtam az óvatos puhatolózásaim során, hogy soha nem érzett vonzalmat egyetlen lány iránt sem, sőt kifejezetten taszítja az ilyesmi. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy voltam jobban leforrázva életemben, mint amikor ezt hallottam.

Már közelgett a kiképzés vége, mikor végre elszántam magam a nagy lépésre. Ha nem is lehetett az enyém, akkor is el kellett neki mondanom az igazságot. Nem arról, hogy beléestem, minden szabad pillanatomban rá gondolok és bármi történne az életemben, a végén boldogan halnék meg, ha ő az enyém lenne. Nem. Két ilyen nagy dolgot nem akartam a nyakába zúdítani, viszont arról már nem hazudhattam tovább, hogy a lányokat szeretem. Nem igazán tudtam, hogy hogyan foghatnék neki, ez a téma valahogy nem az, amivel az ember csak úgy előhozakodik egy reggeli közben. Utoljára akkor voltam annyira ideges, mikor a szüleimnek mondtam el az igazságot és csak remélni mertem, hogy ennek jobb vége lesz.

Egy csütörtök esti buli ígérkezett a legjobb alkalomnak. Mivel péntek kora délután volt vége a kiképzési hétnek, csütörtökönként mindig elmentünk bulizni a HEMO-ba, ami egy közepes színvonalú helyi kocsma. Az elnevezésnek állítólag van valami köze a honvédséghez, de hogy mi, nem tudom. Szóval buli csütörtök este, néhány kivétellel az egész század ott ünnepelt és italozott, épp csak Adrit nem találtam sehol. Kivételesen nem együtt indultunk el, mert még volt némi elintéznivalója a laktanyában, én pedig úgy ítéltem meg, hogy pár Bailey's-szel előmelegítve meg lesz majd a bátorságom a vallomástételhez. Mikor már jó másfél órája vártam rá, hogy feltűnjön, előkaptam a telefonom és felhívtam. Csak annyit mondott, hogy nagyon sajnálja, de nincs most kedve bulizni, majd legközelebb. Ennyit a nagyszerű tervemről.

Összeszedtem a cuccaimat és visszatámolyogtam a laktanyába. Bátorító italra már nem volt szükségem, de egy korlátra, ami mentén egyenesen tudok menni, lett volna. Felbotorkáltam a hálókörlet felé vezető lépcsőn, amikor hangokat hallottam kiszűrődni a közösségi helyiségből. Benyitottam és ott találtam Adrit egy szál hálóingben, amint valami filmet néz. Más se hiányzott a részeg, szerelemes és szexuálisan hetek óta kielégítetlen fejemnek, mint hogy abban a vékony lebernyegben lássam, miközben nagyonis tisztában vagyok vele, hogy alatta semmit sem visel.
- Szia - mosolygott rám.
"Istenem milyen kedves, én meg egy világot készülök lerombolni benne" - gondoltam volna, ha az adott helyzetben rendelkezem a gondolkodás képességével.
- Mit csinálsz? - kérdeztem miközben leültem mellé.
- Filmet nézek.
- És jó?
- Nem annyira - ingatta a fejét. Istenem milyen szexi volt, ahogy a haja libegett a levegőben!
Rövid néma csend következett. Arra képes voltam, hogy a szavakat többé-kevésbé logikusan és érthető egymásutánba rendezzem, de elképzelni, hogy hogyan hozzam fel a témát, már nehezebbnek bizonyult.
- Kérdezted a múltkor, hogy tetszik-e valamelyik srác a századból - mondtam egy idő után.
- Igen. Csak nem történt valami a HEMO-ban? - mosolygott rám cinkosan.

Annyira hülyének éreztem magam. Ez nem a megfelelő módja volt. Ha nem vagyok becsípve, biztosan másképp csinálom.
- Nem. Tudod... sokat beszélgettünk már erről, és... - megtorpantam. Hülye idióta nyelv, amire nem jönnek ilyenkor a szavak.
- Mindig kitértél a válasz elől. Feltűnt. Akárki is a srác, gondoltam biztos oka van, hogy nem beszélsz róla.
- Hát... ez az. Szóval... - sóhajtottam egy nagyot - nincs semmiféle srác.
- Hogy érted? Valaki csak tetszik neked, ha ilyen furcsán viselkedsz emiatt.
"Igen, te!" gondoltam magamban, de ahhoz azért nem voltam elég részeg, hogy ezt ki is mondjam.
- Nem erről van szó... hanem... - vettem egy nagy levegőt és behunytam a szemem - nekem nem a srácok tetszenek.
Erre a lábát, amit odáig kényelmesen az előtte lévő széksorra feldobva tartott, maga elé húzta és a karjait védekezőn összefonta a mellkasán, hogy takarja a melleit. Egy pillanat alatt teljesen megváltozott a viselkedése. Az addig nyitott, barátkozó lányból hirtelen egy szúrós sündisznó lett.
- Ezt úgy érted, hogy... hogy leszbikus vagy? - kérdezte vádlón.
- Haragszol rám?
- Mikor együtt megyünk zuhanyozni...
- Nem! - vágtam rá gyorsan, mert tudtam, hogy mit akar kérdezni. Tudtam, mert ezt majdnem mindig megkérdezik, ráadásul az ő esetében még jogos is volt a gyanú - Nem bámullak meg. Mármint... csak azért mert leszbikus vagyok, még nem leszek perverz kukkoló. - "Azért nem is, csak amiatt, amilyen vagyok" - tettem hozzá magamban.
Némán nézett rám hosszú másodpercekig, én pedig imádkoztam, hogy végre szólaljon már meg, mert ennél a csöndnél bármi jobb.
- Miért... miért vártál eddig, hogy elmondd? Vagy ha vártál, miért mondtad el egyáltalán?
- Mert eleinte féltem, hogy mit szólsz majd, ha megtudod. Hogy elmondod a többieknek és kiközösítenek.
- És már nem tartasz ettől?
- De, de ha jól megnézel... - suttogni kezdtem - be vagyok egy kicsit csiccsentve.
- Jó, de miért mondod el most?
- Mert olyan jóba lettünk, és nem akarom hazugságra építeni a barátságunkat.
- Mikor azt mondod, hogy barátság...
- Barátságra gondolok. Tudom, nehéz lehet ezt így elhinni, de én ugyanaz a lány vagyok, akinek öt perce gondoltál.
Ismét csak bámult némán hosszú másodpercekig.
- Azt ugye tudod, hogy én nem... vonzódom lányokhoz?
- Már az első alkalommal is megértettem.
- És mikor olyan jókat beszélgetünk, nem hiszed azt, hogy... több is lehet, ugye?
- Nem. Semmilyen hátsó szándékaim nincsenek.
Gyanakodva méregetett. Még soha nem láttam ilyennek.
- Miért kéne, hogy higgyek neked?
- Csak a szavamat tudom adni. Ha terveztem volna valamit, nem vallottam volna most be az igazságot neked.
Nézett maga elé, és közben hatalmas levegőket vett. Nem tudom mennyire volt ideges, de nekem a torkomban dobogott a szívem.
- Nézd, tudom, hogy ezt most csúnyán rádborítottam, de szeretnék a barátod maradni és azt nem tehettem meg úgy, hogy egy ilyen komoly dologban hazudok neked.
- Ez... ez érthető, de nem tudom mit mondjak most.
- Kérlek, ne mondj semmit, csak maradjon minden ahogy volt. Ismersz, tudod milyen vagyok, kérlek ne változzon meg a véleményed csak azért, mert a lányokat szeretem.
- Sajnálom, de ezt most tényleg át kell gondolnom - zárta le a vitát. Felállt a székből és az ajtó felé sétált.
- Ne mondd el a többieknek - kértem, még mielőtt elhagyta volna a helyiséget.
- Nem fogom - felelte búcsúzóul, de a hangjából már-már megvetés sugárzott.
Tartottam magam, amíg hallottam a lépteit a folyosón, de ahogy elcsendesedett az épület, keserves zokogásban törtem ki. "Mindent elszúrtam!"

------------------------

Vége az első résznek. Bocsi, hogy nem volt benne szex, de ez a történet túl hosszú egyben feltenni, öncélú szexjelenetet beleírni pedig nem szerettem volna. Ha tetszik, akkor majd hozom a folytatását is.