Az Átjáró (5)

II. Fejezet

A víz ott volt mindenütt. A hideg kövön, a falon, a mennyezeten. A nedvesség mindent körülvett, magába foglalt. A mindent körülölelő víznek, szinte érezni lehetett az illatát,tapintani a párás légkörét, hallani a hangját. ,,Csöpp. . . . csöppp" Vízcseppek hulltak alá valahonnan, csöpögésük hangja visszhangzott szakadatlan. Domit nem zavarta, eme kis hangjáték, mígnem az egyik ilyen kis vízcsepp az orra hegyére nem hullt.
Ekkor feleszmélt. Öntudata visszatért, bár szemeit, még nem nyitotta ki. Az első gondolata ez volt:,,Hideg van. "-Egyébb, bonyolultab eszmefuttatásra, képtelen lett volna. Végtagjai meggémberedetten hevertek valami hideg, nedves dolgon. Feje sajgott, érzékei tompák voltak. Ekkor még egy vízcsepp hullott orrára. ,,Valami csöpög"-mondta magában, ugyanolyan kábán. Pár pillanatig, még félálomban feküdt, mígnem újabb csepp esett szerencsétlen orrára. Ettől kissé felénkült, annyira, hogy meg tudta vakarni szaglószervét. Elégedetten nyugtázta, hogy megoldotta a problémát, és végre nyugta lehet.

De ekkor tévedett. A vízcseppek támadása nem lankadt. Tíz másodpercenként, hulltak alá, Domi nem kis bánatára. Mikor, már a nyolcadik csepp is az orrán keresztül találta meg a lefelé vezető utat, Dominik bedühödött. Hirtelen haragja erőt adott neki, hogy végre kinyissa szemét.
,,Hol vagyok?"-futott át agyán a gondolat, de ebben a pillanatban beugrott neki minden.
- Úr Isten, a gömb!-riadt fel fekvő állapotából, majd körbenézett. Nem ott volt, ahol elvesztette eszméletét. A falnak dőlve feküdt, egy kisebb üregben. Vele szemben egy járat húzódott, miből fény áradt. Ott a kijárat. Nem volt egyedül, barátai mind körülötte feküdtek eszméletlenül. Domi fel akart kellni és odarohanni hozzájuk. Megmozdította fejét, mire erős, tompa fájdalom hasított belé. Úgy érezte majd széthasad a feje. Kezét homlokához emelte, és egy sebet tapogatott ki, de nem ez okozta a fájdalmat. Ezt a sebet még Ákos okozta. Most a tarkóját tapogatta meg. A fájdalom erősödött. Valamibe beütötte tarkóját, attól fájt ily kibírhatatlanul a kobakja.

Megpróbált felkelni, de teste nem engedelmeskedett akaratának. Izmai ernyedtek voltak, minden porcikája sajgott. Újból megpróbált felkelni, nagy erőfeszítés árán sikerült feltápászkodnia. Bizonytalan léptekkel, enyhén dülöngélve, elindul társai felé, kik szanaszét hevertek az üregben. Miután megbizonyosodott, hogy mindjájan jól vannak, úgy döntött nem ébreszti fel őket, inkább megvárja, míg maguktól térnek magukhoz.
Bicegve kisétált a barlang száján. Eleinte nem láthatott semmit, hisz a nap vakító fénye elvakította. Percek kelletek, míg látószervei hozzászoktak az új viszonyokhoz. Körbepillantott. Ez nem az a hely ahol ezelőtt jártak. Az üreg kijárata egy szűk katlanba vezetett. Három oldalról viszonylag meredek sziklafal vette körül, az egyetlen ösvény egy völgyben folytatódott, ami roppant keskeny volt, úgy tűnt, mintha egy hatalmas késsel belehasítottak volna az egész hegybe, így vágva bele rést. A vékony út, ami pont a barlangtól indult, hosszasan húzódott el a, a láthatólag a víz által vájt völgyben. Az erdőt itt fenyő-és nyírfák alkották. Az egész környék idegen volt számára. Sosem járt erre.


Domi fáradtan pihent meg, egy magányos farönkön, és gondolataiba meredt. Rengetek kérdés tolongott elméjében, mik arra vártak, hogy végre feltegyék őket. A probléma csak az, hogy nem volt kinek. Dominik elveszettnek érezte magát, teljesen összezavarodott. Nem értett semmit. Valahogy mégis dűlőre kellett jutnia, így úgy döntött szép sorjában végiggondol mindent, amit csak tud. A rengetek kérdés közül nem is tudta, hogy melyikkel kezdeje. Végül is a ,,Mi is volt az a gömb?"-öt választotta. Visszagondolt, a kirándulásra, a barlangra, a szobrokra, és a fénygömbre. Úgy gondolta, hogy ez a felelős mindenért. De pontosan mi is az a "minden"? Mi történt velük? Mi történt a nagyapjával? Hol vannak most?-akárhányszor is próbált kielégítő választ adni ezekre, állandóan beletört képzeletbeli bicskája. Ekkor mocorgást hallott, majd lépteket. Hátra pillantott. Balázs lépdelt ki a barlangból, lomha léptekkel. Egy-két percig őt is elvakította a napsütés, majd mikor visszanyerte látását, letelepedett Domi mellé.
- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- A körülményekhez képest jól. - válaszolta, hasonló csendességgel Dominik. Örült társa érkezésének, így legalább nem egyedül kell megbirkóznia kérdéses helyzetüknek.
- Tudom, hogy ebben a pillanatban ez feleslegesen kérdésnek hangzik, de hol vagyunk?- látszott rajta, hogy számára is ismeretlen ez a hely.
- Már miért lenne felesleges kérdés?
- Mert sejtésem szerint, neked sincs fogalmad arról, hogy hol is lehetünk.
- Ebben igazad van-válaszolta Dominik, majd szemével fürkészni kezdte a tájat.
- Véleményem szerint, beomlottt a barlang, és mi valahogy leszakadtunk egy másik üregbe, ami a hegy másik oldalán van. - fejtette ki véleményét Balázs, olyan hanglejtések, mintha az feltétel nélkül helyes, és megcáfolhatatlan lenne. Ekkor Máté és Botond bicegett ki az üreg száján, majd leültek, Balázs mellé a földre, vigyázva, nehogy megszakítsák a beszélgetést.
- Én azt mondom ez nem valószínű-cáfolta meg Domi Balázst-Nézz csak körbe. Körös körül fenyő és nyírfák vannak. A sziklánál, ahol délelőtt jártunk, ott kizárólag tölgyerdő volt. . .
- Tegnap-szólt közbe halkan Máté, mikozben szemét dörzsölte.
- Mi "tegnap"?-kérdezett vissza Domi.
- Nem délelőtt, hanem tegnap. Azóta már eltelt egy éjszaka. Megnéztem az órámat, most reggel kilenc van. Múltkor, vagyis tegnap délelőtt tizenegy körül kezdtük meg a barlangtúrát. Nagyjából fél egy körül jutottunk abba a. . . abba a fényes terembe. Hozzávetőlegesen húsz órát lehettünk eszméletlenek.
- Te jó ég!-borzadt el Botond-Mit kapunk ezért a Budaitól.
- Most van fontosabb a Budainál is-szólt Balázs-Az első, hogy biztonságban hazajussunk. Még fél órát várunk, és elindulunk. Ha addig valaki nem tér magához, azt felébresztjuk.
- És merre akarsz indulni?-szögezte a kérdést jogosan Balázshoz, rejtett gúnnyal Dominik.
- Egyetlen út a völgyön vezet. Másmerre nem mehetünk. Vagy tévedek?
- Nem tévedsz. De, tudot , hogy hol is vagyunk pontosan?Nem. Én sem. Azt viszont tudom, hogy nagyon messze járhatunk a táborhelytől. . .
- Ha ezt csak fák miatt gondolod. . . Lehet itt más fajta erdő, a szikla ezen oldalán. . .
- Kizárt. Az ilyen erdők, rendszerint a hűvösebb területeket kedvelik. . . -Domi beszámolója közepette Ákos és Krisztián mászott elő a lyukból, majd Balázs mögött heveredtek le. -Lehetséges lenne, hogy a szikla északi, árnyékoltabb, hidegebb oldalán járunk, de ez is teljességgel kizárt.
- És mégis miért?-kérdezte nem titkolt undokkal Ákos
- Mint ahogy Máté is mondta delelőtt kilenc óra van. Tehát ha a hegy északi oldalán lennénk akkor a napnak, baloldalt, ott a hegyoldal fölött kellene lennie. -mutatott Domi szembe a katlan bal sziklaszirtje felé.
- De nem ott van-jegyezte meg Máté.
-I gen, ahogy látjátok nem ott van, hanem pont az ellenkező oldalon, jobboldalt. Ez azt jelenti, hogy ha annak a hegynek a lábánál vagyunk, mint tegnap, akkor annak csakis déli részén lehetünk, ott ahol a forrás is volt, de az hely egyáltalán nem így nézett ki. -miuán befejezte, csend támadt. Domi beszámolója elgondolkodtatta őket. A csendet Hanna és a többi lány, valamint Márton és Krisztián érkezése törte meg,
- Hol vagyunk?-kérdezte Adél miközben szemét eltakarta a nap sugarai elől.
- Hát az bizony jó kérdés!-jegyezte cinikusan Ákos.
- Minél hamarabb el kell indulnuk, és visszatérnünk az osztályhoz!-szólt aggódó hangon Hanna miközben Dominik kis hátizsákját tartotta kinyitva kezében, miben pár darab szendvics, és egy tábla csokit pihent. -Ez nem lesz sokáig elég, ha tényleg olyan messze járunk a tábortól, mint ahogy hallottam. -Ekkor tudatosult a csapatban, hogy milyen kilátástalan helyzetben is vannak. Nincs élelmük, sem ívóvizük,és ami a legrosszabb: fogalmuk sincs, hogy hol vannak. Magukra maradtak, valahol kint a vadonban. Ez a kiszolgáltatottság érzése rögtön ráragadt a csapatra. Pánik kezdett eluralkodni rajtuk. Ezt észrevette Balázs is:
- Nem lesz semmi baj. Maximum pár óra múlva kijutunk innen. -próbálta megnyugtatni társait ,bár ő maga is elbizonytalanodott kissé.

Ezt a félelmét kitűnően palástolta, és rendkívül magabiztosnak mutatkozott. Mindig megtartotta ezt a látszatot, bármi történt is. Ebben a helyzetben jól megmutatkozott vezetői jelleme. Mások ilyenkor pánikba esnek, és képtelenek tisztán gondlkodni, ellenben ő igyekezett megőrizni hidegvérét, és használható ötleteket adni.
- Elindulunk az ösvényen, ami völgybe vezet. -jelentette ki magabiztosa, majd a völgyben kígyózó útra mutatott. Dominik nem értett egyet ezzel az ötlettel.
- Előtte meg kellene tudnunk, hogy merre is járunk. -jegyezte meg Dominik.
- És ezt mégis, hogy gondolod?-tette fel a kérdést Ákos, majd felállt a helyéről.
- Bent vagyunk egy medencében. Három oldalról sziklaperem határol minket. Az egyiken fel lehetne mászni, és körbenézni, hátha onnan látunk valami tájékozódási pontot.
- És mégis ki fog neked felmászni azon a meredek falon?-kérdezte Ákos, majd közelebb lépett Dominikhoz. Látszott rajta, a gyűlölet. Utálattal nézett Domira, és egész viselekedése, hanglejtése is fenyegető volt.
- Én magam megyek. -jelentette ki Domi, hasonló elszántsággal mint mikor a barlangba vette az irányt.
- Azt már nem!-szólt közbe Balázs-Nem fogsz itt nekem hősködni! Nem gondoltál bele, hogy mi történik ha lezuhansz?Minimum a lábad törik, ha nem rosszabb történik. . .
-Hallgassatok rám. . .
-Hallgassunk rád???-kiálltott közbe fenyegetően Ákos, és egész közel ment Domihoz. -Halgassunk rád?!Emlékezz csak vissza mi történt mikor legutóljára rá hallgattunk! Bizony! Akkor jött az a gömb vagy mi! És ránkszakadt az egész barlang!Ha egyáltalán ránkszakadt, mert fogalmunk sincs róla, hogy mi történt!És fogalmunk sincs, hogy hol a fészkes fenében vagyunk!Látod Domikám! Ezt történik ha rád hallgatunk!-Ákos szavai sziven ütötték Domit. ,,Tehát engem hibáztatnak!"-gondolta,,Ez mindent megmagyaráz, miért néznek rám olyan furcsán. Szerintük én vagyok az oka. . . Lehet, hogy igazuk van!"
- Épp, hogy megúsztuk ép bőrrel, és most azt várod, hogy hallgassunk rád, kövessünk téged?!Meg azt a híres nevezetes kalandvágyadat?!
-Ákos!Elég. -próbálta lenyugtatni Balázs a dühöngő Ákost.
-Nem Balázs! Most nem fejezem be! Tudom, hogy te is azt gondolod amit én, és mindjájan azt hasonlókképpen gondolkodunk!-Ákos tekintete villámokat szórt, súlyos szavai csak úgy zúdúltak Dominikra, ki nem szólt semmit. Úgy érezte, hogy igaza van. Ákos közel hajolt hozzá, és mutatóujját, fenyegetően tartotta felé, majd a hangerőből visszavéve így szólt:
-Azt ajánlom Dominik, hogy húzd meg magad, és kerüld a feltűnést. Hidd el jobban jársz. -majd hátat fordított és elindult az ösvényen. A csapat némán tekintett, Dominkra. Domi megértő tekintetet keresett, de hiába. Tényleg egyetértettek Ákossal. Borzasztóan érezte magát. Elrohant volna, csak hogy ne kelljen szembesülni ezekkel a lenéző, rideg tekintetekkel. ,,És a legrosszabb, hogy igazuk van"-gondolta. Szinte összeroppant a szembesítéstől. Most már megbánt mindent. A barlangtúrát, a meggondolatlanságát, a felelőtlenségét, a látomásait. Olyan ez mint egy rossz álom, miből nem képes felébredni. Mindent visszacsinált volna, csak ne nézzenek így rá.
-Én. . . -motyogta lehajtott fejjel-. . . sajnálom. Tudom, hogy ez nem változtat semmin, de szeretném, ha tudnátok. -majd felnézett. Választ várt, de nem kapott. Társai elfordított tekintettel követték Ákost, az ösvényen. Lassan mindjájan elhaladtak mellette. Mikor Krisztián került sorra, csak ennyit mondott hallkan, szinte alig érthetően, miközben szokásához híven nem nézett Domi szemébe:
-Már késő. . . -, és igaza volt. Dominik leesedt erről a lóról. A csapat előtt elvesztette szavahihetőségét. Minden az a nyavajás látomások miatt történt. ,,És még meg sem tudtam, az igazságot!"-motyogta.

-Domi!-szólt útjáról visszafordulva Máté-Gyere. -Dominik elindult a szűk ösvényen, majd hamarosan beérte barátját, és együtt haladtak a sor végén.
-Te is úgy gondolod, hogy én. . . -tette fel volna a kérdést, de Máté felbeszakította.
-Dominik, én nem gondolok semmit. De ha ez megnyugtat, szerintem nem te vagy a felelős. Te nem mondtad egy szóval sem, hogy menjünk veled. Közösen döntöttünk így, közös a felelősség is.
-Ezt csak te gondolod így. -jegyezte meg csendesen Domi
-Lehet, de meglehet őket is érteni-egy kis szünetet hagyott, sóhajtott egyet, majd így szólt:-Nézz magunkra!Itt vagyunk a semmi közepén, élelemként tizenegyünkre jut négy darab szendvics. Kétségbe vagyunk esve. Valakin le kellett vezetni a feszültséget, és a düht. Pechedre, pont te jöttél kapóra. Más helyzetben, biztosan nem volna ilyet. -Dominik csak bólintott. Bár nem értett teljesen egyett Mátéval, szavai kissé mégis megnyugtatták. Ez jellemző volt Mátéra: mindig, mindenkihez volt pár jó, bíztató szava. Ezt nagyon tisztelte benne Dominik. Már nem csügedt annyira, de még mindig restellte magát a társai és a történtek miatt. Gondolatait megpróbálta másfelé terelni, úgy gondolta, ráér majd később rágódni Ákos megjegyzésein. Hamarosan lekileg felfrissülve, összes gondolatával arra koncentrált, hogy megtalálja a helyes utat, és jóvátéve bűnét, kivezesse társait a rengetegből. . .

Folyt. köv.