Az arctalan alaktalan lény

Képzelj el egy olyan helyet, melynek talaja egy füves puszta, gyenge szellő fúj és egy emberi alak tűnik fel, melynek arca nincs, se teste, csak egy körvonal, melyen az égbolt csillagai tükröződnek színpompában, hisz az ég, mely felette áll oly csillagos és fényes, hogy bevilágítja a rétet. 
Eme emberi alak szép lassan felfele nyújtja kezét, majd mint aki vár valamire csak megáll ott és csak vár, majd a csillagok melyek fényesen ragyogtak, most mint kis kapuk nyílnak meg, majd szállnak ki belőle kis kosárkák, melyek tetején kis esernyők vannak, bennük pedig megannyi miniatűr emberi lény van. Olyan, aki, mint egy reneszánsz korból való, van olyan, aki mint egy gyári munkás, illetve van még katona és amit eltudsz képzelni minden korból és minden színű alakú kis emberi lény. 
Eme alaktalan arctalan lény körülnéz köztük és választ egyet, ami neki szimpatikus, majd egy fény villanással megszűnik eme világ és egy új nyitja meg kapuját egy világban, ahol már teste és arca is van. Olyan arca és teste, amire rábökött, akit választott, amilyen korból választott így legyen hát mondjuk egy középkori paraszt ember és elkezdődik eme élet története.
 
Sötét éjszak nyári éjszaka volt egy kis falucskában valahol a világban kellemes szél fúj az utcákon csak a holdfénye világit kis tücskök hangját hallani egyszer csak egy gyertya fény kezd pislákolni az egyik ablakban női hang szűrődik ki mely fájdalomtól visszhangzik és az üvöltve hogy :
-Jön a baba jön baba.
A férj felkel és hívják az orvost eme szép este alatt mely oly sokáig tartott ennek a párnak lassan végéhez ért a férj aggódva mászkál fel és le várva hogy véget érjen végre a szülés ekkor kijön az orvos fáradt táskás szemmel és azt mondja:
- Minden rendben zajlott egészséges kis fiú lett. 
Így történt hogy az arctalan testetlen lényünk megszületett egy korban és egy testben amit magának szánt viszont emléke nincs arról ki ő vagy hogy miért lett az aki így hát elkezdte azt az életet élni amit magáénak hitt hisz ha nem tudod ki vagy az leszel akinek mondanak akinek a világ akkor akar . Telik múlik az idő cseperedik felfele és eléri a azt a kort mikor már fiatal emberként dolgozik családot hozz létra éli azt az életet amire rendelve lett nem próbál változtatni rajta és mikor eljött az idő öregkorában már csak várja a halált ami persze el is jött érte szeme becsukódik és lassan sötétség borítja el teljes lelkét mikor utolsót dóban a szíve már újra egy arctalan testetlen lény lett ott ugyan azon a helyet ahol volt és mint aki gondolkozik csak megáll és újra kinyújtja a kezét ekkor a csillagok mint a kis kapuk újra megnyílnak és megint leszállnak a kis emberek és úgy nézz ki megint választ egy sorsot ami neki megtetszik most elkezdődik egy új élet.
2006-ot írunk a egy városban járunk mely nem túl kicsi és nem is túl nagy sötét kis utcában egy asszony kis szakadt háti táskával fut végig a házak között a kertek alatt majd egy nagy romos házhoz ér ahol lerakja a táskát rajta egy üzenetet bekopog majd elfut. Az ajtó kinyílik egy öreg ráncos nő lép ki az ajtón majd lehajol felveszi óvatosan a táskát vele a kis üzenettel melyben az áll:
- Sajnálom hogy gondot okozok tudom jól hogy sok gyermeket nevelnek itt de sajnos nem tudok a sajátomról gondoskodni kérem vigyázzon rá.
Az öreg ráncos nő kinyitja a táskát melyben egy apró kis kislány volt csak pár hónapos lehetett az öreg asszony elmosolyodik kicsit gondterhes arccal a gyerekre nézve azt mondja:
Sajnálom hogy így kezded az életed nincs sok pénzem nincs sok ételem de mivel úgy látják itt jobb helyed lesz vigyázok rád mint a többiekre. És mint a legutóbb telik múlik az idő a kicsiből nagylány lett dolgozik éli az életét de sajnos nem alakulnak jól a dolgok megbetegedik és a halál megint eljön érte utána ugyan oda kerülünk vissza csak hogy most eme arctalan alaktalan lény megrázta fejét mint aki elégedetlen és szépen lassan lehatja fejét szomorúan majd most már kicsit csüggedve kinyújtja kezét megint és újra választ egy embert de most már jól körül nézz időtlen időkig keresgélt majd talált egyet amit úgy gondol most ez jó lesz és elkezdődik egy másik élet.
Egy felnőtt csuklyás ember valahol a keresztes háború alatt nem tudni honnan jött csak azt hogy egyenes megy előre egy kietlen sivatagban a tűző nap alatt oldalán egy kulacs melyben pár csepp víz akad fáradt arccal kimerülve csak ment tovább kifáradásig egyszer csak össze esett és elfeküdt a homokban tudván hogy sose fog felkelni már onnan szeme becsukódik arcáról eltűnik a remény utolsó esélye is és várja hogy eljöjjön érte a halál megint de nem jött el helyette egy arra járó karaván talál rá és menti meg. Hálából a karavánnal marad míg le nem dolgozza hogy megmentették. Telik múlik az idő végül ott maradt és végül átveszi a karavánt sok kaland ember fordul meg nála bejárja a világot embereket veszít és szerez majd élete végén végre mosollyal telve tapasztalatokkal teli eljön érte a halál.
Ismét az arctalan és alaktalan lénynél vagyunk ám most felnézz eme lény és mint aki boldog kinyújtja karját és várja az új életet ami választhat végtelen életet végtelen korban él le végtelen helyeken és típusban van amelyik tetszik van amelyiktől harag fogja el vagy bánat de sose tudni mit keres talán hogy ne egyedül legyen azon a réten vagy a tökéletességet keresi de az biztos hogy ő te vagy vagy pedig a szomszéd mind egyek vagyunk ugyan azon lény más más élete mely próbálkozik megtalálni azt amit mindenki ezen a világon legalább is szerintem az élet értelmét keresheti vagy kereshette mikor még ez a végtelen és magányos lét elkezdődött ha még emlékszik rá,
Mind egyek vagyunk mind egyet keresünk de mindegy hányszor éljük át mindegy mit teszünk sose találjuk meg azt az egy választ amit keresünk amit akarunk mindegy hány szempontból nézzük mindegy hány féle képen éljük újra életünket mindig a MIÉRT? kérdésre keressük a választ bármi is legyen ettől sose szabadulunk meg.