Az álom tovább folytatódik II.

Másnap reggel, a szokásos napi programmal indított. Segített anyjának engem ellátni. De alig várta, hogy megszólaljon a telefonja, hogy menni kell Ritáért, a barátnőjéért. Nem szólalt meg. Így mikor elkészült mindennel, az egyetem felé vette az irányt. Azért még útközben felhívta a lányt, hogy megkérdezze, nem kell-e segíteni.
- Nem kell, köszi. Már úton vagyunk apuval. – hangzott a válasz a telefonból.
- Oké. Akkor a kapuban találkozunk.
Letette a telefont, és folytatta útját az egyetem felé. Mire odaért, a lány már egyedül várta a bejáratnál. Csókkal üdvözölték egymást, és elindultak az előadóterem felé. Ugyanúgy, mint az előző napokban, megvárták, míg mindenki beül a helyére, azután helyezkedtek csak el ők ketten. A tegnap történtek hatására, ma alig tudtak az órán figyelni. Folyton egymást figyelték. Lopva még egy – egy érintést is megengedtek maguknak. Alig várták, hogy vége legyen a napnak, és legalább egy ideig kettesben lehessenek. Aztán a nap vége felé, Laci előállt a mai tervének egy részével.
- Hívd fel apádat, hogy ma én, viszlek haza, nem kell, hogy érted jöjjön.
Rita megörült az ajánlatnak, és azonnal hívta az apját. Apja is örült, hogy végre talált egy fiút az Ő gyönyörű lánya, akit nem zavar a mozgássérültsége. Az előadások után elindultak hazafelé. Csak nem arra mentek, amerre a lány lakott, hanem ismeretlen irányba. Legalább is Rita számára volt ismeretlen. Meg is jegyezte.
- Hova viszel? Nem erre lakom?
- Tudom. Én lakom erre. Most egy kicsit nálam leszel. Aztán ha akarod, hazaviszlek apucihoz.
A lány megijedt, de nem tudott semmit tenni. Ki volt szolgáltatva a fiúnak.                                      Otthon ültem a tolószékemben, és néztem kifelé az ablakon, mikor a távolban megláttam egy kerekes székes lányt közeledni egy fiúval. Amikor közelebb jöttek, akkor ismertem csak meg, hogy a fiú, az én Laci fiam. Azonnal szóltam Linának, a feleségemnek, hogy vendégünk jön. Ő is kinézett az ablakon, és mikor már elég közel járt a fiam és barátnője, kinyitotta az ajtót, hogy ne kelljen, a gyereknek még azzal is foglalkoznia.
- Jó napot! Szia! – üdvözölte az anya a vendéget, és saját fiát.
- Szia! Csókolom! – köszöntek szinte egyszerre.
- Honnan tudtad, hogy jövünk?
- Apád látott az ablakból.
- Hol van?
- A szobában.
A fiú betolta a lányt a szülei szobájába, ahol én fogadtam őket.
- Szia, fiam! Kézcsók kishölgy!
- Szia, apa! Jó napot! – köszöntek már megint egyszerre.
Közben Lina, a feleségem is beért a szobába.
- Anya! Apa! Engedjétek meg, hogy bemutassam Kerekes Rita évfolyamtársam.
- Kerekes Rita. Kerekes Rita.
- Bodrogi Sándorné, Lina.
- Bodrogi Sándor. – mutatkoztunk be a vendégnek.
- Most már értem, hogy miért ilyen segítőkész a fiúk. Persze eddig is tudtam, hogy az apukája is mozgássérült, mert már elmondta, csak most szembesültem a dologgal.
- Jól van. Megvolt a kötelező bemutatkozás, most már mehetünk az én szobámba.
- Nem kértek esetleg valamit enni, vagy inni mielőtt elvonultok?
- Köszönöm, én nem kérek semmit. – válaszolta Rita az anya kérdésére.
- Most én se kérek. – szólt Laci.
- Jól van. Ha kell valami, Te tudod, mi, hol van. Szolgáljátok ki magatokat.
- Úgy lesz. Most már mehetünk?
- Persze. Menjetek csak!
A két fiatal visszavonult a gyerek szobájába. Mi meg ott maradtunk kettesben feleségemmel. Semmi zajt nem hallottunk. Csak sejtettük mit csinálnak. Legalább is, ahogy egymásra néztek látszott, hogy nem csak évfolyamtársi viszony van köztük. Mindegy. Felnőtt emberek. Tudnak vigyázni magukra. Egyszer csak idegen telefoncsengő hangot hallottunk.
- Biztos a lányt keresik a rokonai.
- Hát, ha nem mondta meg, hogy hova megy, akkor biztos.
Aztán hangfoszlányokat hallottunk. Valami olyasmit mondott, hogy
- Nem tudom, hol vagyok. Elraboltak, és fogva tartanak. Szorosan fognak.
Aztán harsány nevetést hallottunk.
- Viccelődik a lány a telefonálóval.
Utána így folytatta: - Nyugodj meg apa! Nincs semmi bajom. Annál a fiúnál vagyok, akivel már többször találkoztál. Ő tart szorosan a karjaiban.
Erre mi is elnevettük magunkat. És Lina is szorosan átölelt engem.
- Igen. Valahogy így lehetnek most ők is. Csak fordítva. A fiú tartja a lányt.
Aztán újra csend lett. Egy óra múlva hallottunk megint mozgolódást. Átjöttek a fiatalok hozzánk.
- Nagyon szép lakásuk van. Jól éreztem magam. Köszönöm, hogy itt lehettem. Ha csak rövid ideig is.
- Szívesen látunk bármikor. Akár hosszabb időre is. Fel vagyunk készülve mindennel.
- Köszönöm a meghívást. Viszontlátásra.
- Szia! Hello!
- Kicsim! Igyekezz haza! Tudod, apádat fürdetni kell.
- Tudom, anya! Jövök, ahogy tudok. Sziasztok!
Elmentek a fiatalok. Megint csak a fantáziám maradt annak kitalálására, hogy most éppen mit csinálnak. Szerintem most éppen mennek a közlekedési eszköz felé, és megbeszélik, ami történt. Rita épp azt ecseteli, hogy viccelte meg az aggódó édesapját. Aztán ezen, jót nevetnek. Rita hátra hajol, Laci ránéz, lehajol, és megcsókolja barátnőjét. Majd mennek tovább. A közlekedési eszközön Rita beáll a kerekes székek részére fenntartott helyre, barátja meg szembe áll vele. Mivel kevesen utaznak a járaton, és senki nem a másikat lesi, Rita felbátorodik, hogy a vele szemben álló fiúja szemmagasságban lévő, nadrág által rejtett péniszét elkezdje simogatni. Laci kérdőn ránéz, mintha azt kérdezné, - Mit csinálsz? Majd, mintha semmit nem vett volna észre, elkezd más fele nézelődni. Közben a lány már a nadrágon belül simogatja barátja nemi szervét. A fiú alig hallhatóan rá szól.
- Hagyd abba! Ezt itt nem lehet! Hogy fogok így leszállni?
De a lány, csak folytatja tovább, amit elkezdett. Már az alsónadrágban jár a keze. Laci egyre jobban felizgul. Megmerevedik Rita keze munkája által. A lány körbenéz, aztán rá teszi Laci hátsójára a kezét, és húzza maga felé. Mintha azt akarná, hogy a fiú lépjen közelebb hozzá. Ért a jelzésekből a fiú, és amilyen közel csak tud, olyan közel megy a lányhoz. Aki ezután újra ujjai közé fogja Laci kőkemény szerszámát, és bekapja. Addig szopja, amíg az a teljes tárat a szájába nem üríti. Amit a lány le is nyel. Vissza csomagolja a kéj rudat a nadrágba. Éppen időben, mert le kell szállniuk. Megérkeztek. Amíg a lakáshoz nem érnek, nem szólnak egymáshoz. Az apa nyit ajtót.
- Sziasztok! Jól szórakoztatok?
- Szia, apu!
- Jó napot!
- Igen. Jól éreztük magunkat. Nagyon kedvesek a szülei is. És szép lakásuk van. Szívesen laknék ott is.
- Semmi akadálya. Hallottad anyámat! Bármikor szívesen lát, akár több időre is.
- Igen. Hallottam. De akkor mi lesz apámmal? Nem hagyhatom magára.
- Szerintem rá férne egy kis pihenés, kikapcsolódás. Nem igaz, uram?
- Nem pihenhetek, amíg a lányomat nem tudom biztonságban.
- Nálam biztonságban lesz. Majd mi vigyázunk rá. Otthon is, és az egyetemen is. Ahogy eddig.
- Nem bánom. Maradhatsz a barátoddal, csak tudjak róla, ha nem jössz haza.
- Rendben van apa. Megígérem, szólok, ha bármi változás lenne. De ma még itthon alszom.
- Akkor én, megyek is. Tudja, apámat nekem kell beemelnem a fürdőkádba.
- Rendben van. Köszönöm, hogy haza hoztad a kislányom. Szia!
- Viszlát! Szia, Rita!
- Se puszi, se pá?
Laci oda hajolt barátnőjéhez, és adott a szájára egy puszit. A lány nem elégedett meg ennyivel. Átölelte a fiú nyakát, és addig nem engedte el, amíg rendesen meg nem csókolta. Az apa örült is, de félt is ettől a hirtelen jött szerelemtől. Végül Laci hazajött.                                                                                 A következő napok is ugyanúgy teltek, mint az előzőek. A Péntek volt ez alól kivétel. A reggel ugyanolyan volt, mint máskor. Készülődés, aztán irány az egyetem. Ma nem ment a lányért a lakásra. Az egyetem kapujában találkoztak. Még éppen ott volt a lány apja is mikor odaért. Megszólította őket.
- Jó reggelt! Szia, Rita!
- Szervusz, fiam!
- Szia! – köszönt vissza csillogó szemekkel a lány. Közben arra várt, hogy a fiú oda hajol, és megcsókolja. Ehelyett, csak meg simította a vállát. A lány kérdőn ránézett, mintha azt kérdezné, „Mi van? Miért nem csókolsz meg?” De a fiú az apához fordult, és azt mondta.
- Uram! Szeretném a lányát elrabolni a hétvégére. Ígérem, vigyázok rá.
Ritának a meglepettség sugárzott az arcáról. El is felejtette, hogy nem kapott csókot az előbb.
- Biztos, hogy ezt akarod? Nagyon nyűgös tud lenni, ha valami nem tetszik neki.
- Nem baj! Akkor majd visszahozom. – nevette el magát.
- Rendben van. Mikor látlak legközelebb? – fordult a lányához.
- Nem tudom. Azt se tudtam, hogy ezt tervezi. Én is most hallom először.
- Nem beszéltétek meg? – csodálkozott az apa.
- Nem, uram. Meglepetésnek szántam.
- Hát, ez sikerült. Mindkettőnket megleptél rendesen. Vigyázzatok, és érezzétek jól, magatokat!
- Úgy lesz! És köszönöm.
- Nincs mit. A lányom boldogsága, az én boldogságom is. Most már megyek. Sziasztok!
- Viszlát, uram!
- Szia, apu
Rohamléptekkel tolta a lány kerekes székét végig a folyosón, mert már késésben voltak. Szerencsére az oktató is elkésett. Így nem zavarták meg az előadást a helyfoglalással. Becsülettel végig ülték az összes előadást, de alig várták, hogy vége legyen. A nap végén, amikor elindultak haza felé, Rita szólalt meg elsőnek.
- Nem mehetek csak így, minden nélkül el, egy egész hétvégére!
- Tudom. Előbb hozzátok megyünk. Összeszedünk néhány dolgot, ami kell, és úgy viszlek hozzánk.
Úgy is volt. Előbb Rita otthonába mentek. Be pakolták egy hátizsákba, ami a hétvégére kell, és elindultak hozzánk. Kifele jövet, a bejáratnál összeszaladtak Rita apjával.
- Sziasztok! Hát, ti? Arról volt szó, hogy nálatok töltitek a hétvégét.
- Igen, apa. De gondolom, nem akarod, hogy három napig egy bugyi legyen rajtam.
- Igaz. Reggel téged is meglepetésként ért a dolog. Nem voltál rá felkészülve. Megvan minden?
- Igen. Be pakoltunk mindent. Na, megyünk, hogy időben haza érjünk. Szia, apa!
- Szia, drágám! Sziasztok!
Miután apa és lánya, érzékeny búcsút vettek egymástól, a fiatalok folytatták útjukat. Kb. egy órát utaztak, mire elérték céljukat. Megint én vettem észre az ablakból, hogy közelednek felénk. Szóltam is az asszonynak.
- Drágám! Úgy látom, a fiúnk nem egyedül jön. Hozza azt a helyes kis barátnőjét is. De ilyen este felé? Mikor fogja haza vinni?
- Amikor akarja. Végül is a múltkor azt mondtuk neki, hogy akár több napra is szívesen látjuk. Vagy rosszul emlékszem?
- Nem tudom. Lehet, hogy Te mondtad, de én nem hallottam, mert itt voltam a szobában.
- Az lehet. Minden esetre beengedem őket, mert megjöttek. Sziasztok!
- Jó estét!
- Szia, anya!
- Elnézést, hogy csak így beállítok, de a drágalátos fiacskája, kész tények elé állított.
- Semmi baj! Szívesen látunk. Velünk vacsorázol?
- Igen, anya. Csak hétfőn szándékozom visszaadni az édesapjának.
- Értem. Akkor húzok tiszta ágyneműt. Mindkét szobába. Mert gondolom, mi nők fogunk egy szobában aludni. A fiúk, meg a másikban.
- Nem, anya! Rita velem alszik.
Lina ledöbbent, de végül meg adta magát.
- Hát, jó. De tudod, hogy nem csak a barátnődnek kell segíteni!
- Tudom, anya! Mindent észben tartok. Nyugi! És most ha megengeded, apunak is beköszönünk.
A két fiatal bejött a szobába, hogy engem is üdvözöljenek.
- Jó estét!
- Szia, apa!
- Sziasztok! Hallom, velünk maradsz a hétvégén. Érezd jól magad nálunk!
- Köszönöm. Úgy lesz.
Közben az asszony elkészült az ágynemű cserével a fia szobájában.
- Melegítem a vacsorát. Készüljetek asztalhoz ülni!
Laci fiam először a barátnőjét vitte a fürdőszobába, hogy kezet mosson, majd asztalhoz ültette. Azután bejött értem, és ugyanezt végig csinálta velem is. Végül már csak neki kellett így tennie. Csendben fogyasztottuk el a vacsoránkat. Vacsora után Ritát és engem bevittek a nagyszobába, anya és fia pedig kiment a konyhába. Vízcsobogás, és edény csörömpölés hallatszott. Lina mosogatott. A fia meg beszélgetett vele. Gondolom, a kialakult helyzetről. Mi is beszélgettünk Ritával. Megkérdeztem, hogy mi történt. Mert az első ránézésre látszott, hogy nem vele született mozgássérült, mint én.
- Balesetünk volt. Hárman voltunk. Anya, apa, és én. Anya sajnos nem élte túl. Én meg lebénultam.
- Sejtettem. Nem vagy egy átlagos fogyatékos. Mindened megvan, szép vagy, jó a tartásod, mint a hozzád hasonló balesetesnek.
- Önnel mi történt? – kérdezett vissza a lány.
- Én így születtem. Nyitott hátgerinccel.
- Az sem jobb.
- Megszoktam. Nekem nem volt más tapasztalatom.
- Ez igaz. És mégis egészséges, szép felesége van, és egy egészséges fia. Aki nem hagyta magára.
Közben bejöttek a konyhából is a többiek.
- Miről van szó? – kérdezték.
- Semmi különösről. Az állapotunkról beszélgettünk.
- El kellene kezdeni az esti készülődést! Többen vagyunk, mint szoktunk. Ki megy először?
- Szerintem vigyük először aput, aztán a többit meglátjuk.
- Rendben van. Akkor, amíg levetkőztetem, ti menjetek át a másik szobába! Majd szólok, ha kellesz.
- Jól van.
- Jó éjszakát! – köszönt el tőlem Rita.
- Neked is kislányom.
- Én még nem köszönök el, mert mi még találkozunk. – mondta az anya.
- Nem hiszem. – válaszolt a fiam. Megoldjuk mi ketten a fürdést.
Feleségem csodálkozva nézett fiára, aztán mégis csak elköszönt a vendég lánytól.
- Jó éjszakát!
Ezután a fiú és a barátnője kimentek a szobából. Ketten maradtunk feleségemmel. Én szólaltam meg.
- Ne aggódj! Tudja a gyerek, hogy mit vállalt. Ebben nőtt fel.
- Ez igaz. De azért egy lányt fürdetni, vagy az apját emelgetni, nem ugyanaz.
- Így igaz. De ha szereti, mindent megtesz, hogy jól érezze magát mellette a lány.
Végre elkezdett levetkőztetni az én kis feleségem. Aztán átkiabált a fiának.
- Fiam! Kész vagyunk. Gyere! Vidd be apádat a fürdőbe.
Szó nélkül jött, az ölébe vett, és kivitt a fürdőszobába. Aztán visszament a barátnőjéhez. Lina elkezdett fürdetni. Néha még mindig úgy fürödtünk, mint fiatalabb korunkban. Én ültem a kád ülőkén, Lina meg szembe állt velem a kádba. Még mindig tudott rám hatni a teste, és az érintése. De nem időzhettünk sokáig, mert nem akartuk feltartani a fiatalokat. Inkább a szobában, zárt ajtó mögött folytattuk az egymással való foglalkozást, miután visszakerültem az ágyra. Azért hallottuk, ahogy a fiatalok mennek a fürdőbe. Elég vidáman viselkedtek. De én is ilyen voltam az anyjával, néhány évvel ezelőtt. Sokáig lehettek a fürdőben, mert mi már befejeztük a hancúrozást, ők még mindig nem jöttek ki.