Az álom folytatódik III.

Körbe nézhetek, ha gondolod, de beszéljétek ezt meg előbb. – mondta nagy bölcsen Bea, miközben segített a reggeli készülődésben. Aztán reggeli után, sor került a négyszemközti beszélgetésre. Ugye igazam volt reggel? – kérdezte Csilla. Mit tagadjam? Előjöttek az emlékek nálam is, és Linánál is. – feleltem szem lesütve. De még egyáltalán nem biztos, hogy egy hét múlva, vagy akár több hét múlva is, így érzünk. – próbáltam menteni a helyzetet. Dehogynem! Az első szerelem az igazi. A többi, csak az első hiányának pótlása. És ha újra feltűnik az első, megpróbálják felmelegíteni a dolgot. – mondta bölcsességét Csilla. És volt valami igaza. Akkor ennyi volt? – kérdeztem. Igen. Ennyi. Csak még, azt bírd ki, amíg elköltözöm. Itt hagyom neked a szobát, a franciaággyal együtt. Legyen hova fektetni a barátnődet, ha bejön meglátogatni. – mondta végül Csilla. És most ha megengeded, elmegyek intézkedni. Azzal elindult, hogy beszéljen egy illetékessel a helycsere ügyben. A hétvégére, már hűlt helye volt Csillának. Egyedül fetrengtem a nagy franciaágyon, egy nagy, szobában. Közben, hétköznap hívott Lina. Elújságoltam neki, mi történt. Sajnálom. – mondta, de közben hallottam, hogy örül. Hétvégén bemegyek. Meg vigasztallak. – mondta szerelmes hangon. Az jó lesz! – mondtam lelkendezve. Ebben maradtunk, majd elköszöntünk, és letettük a telefont. Amikor legközelebb találkoztam Beával, elújságoltam neki a nagy hírt. Jól van! Látod! Mégsem maradtál egyedül. És ha egyedül éreznéd magad, tudd, hogy rám számíthatsz. Segítek rajtad. – fejezte be mondandóját Bea. Köszi. Drága vagy! – mondtam, és adtam neki egy puszit. Ezután, már csak az étkezéseknél találkoztam Csillával. Látszott rajta, hogy bántja a dolog, de próbált közömbös lenni. Inkább nem is szólt hozzám. Vágyakozva vártam a hétvégét. Eljött a hétvége. Szombat délelőtt tíz órakor megjött Ő! Boldogan üdvözöltük egymást a kapuban. Aztán bementünk a parkba egy padhoz. Kiültem a padra, és Ő az ölembe ült. Elkezdtünk csókolózni. Két csókváltás között megszólalt. Soha többé nem akarlak elveszíteni. Nem én tűntem el! – mondtam felháborodva. Tudom. Én hagytalak el, de megbántam már egy hónap múlva. És most újra itt vagyok. És maradsz is? – kérdeztem kaján módon. Persze, hogy maradok! – mondta fennhangon. Sőt! Terveim vannak veled. – folytatta. Milyen terveid? – érdeklődtem kíváncsian. Például, amit már egyszer mondtam. Mi volt az? – kérdeztem úgy, mint aki nem tudja. Hát, hogy gyereket szeretnék tőled. Igen? És egyedül akarod felnevelni? Vagy én megcsinálom, és más majd felneveli veled? – gonoszkodtam tovább. Nem. Együtt neveljük fel. – válaszolta. Hogy gondoltad? Néha behozod hozzám? – folytattam az értetlenkedést. Dehogy! Te is velünk fogsz lakni! – mondta lelkesen. Nem emlékszel? Azért kellett ide beköltöznöm, mert Te dolgoztál, és a munka mellett nem bírtad az én ellátásomat. – mondtam emlékeztetve Linát, a múltra. Tudom. De ha a gyerekkel úgyis otthon leszek, akkor rád is több idő jut. – érvelt tovább. De még azt se tudjuk, alkalmas vagyok-e gyereket nemzeni. Szeretkezni szeretkezünk, de hogy a magom meg is fogan, azt nem tudjuk. – akadékoskodtam tovább. Vizsgáltasd meg magad! – vágta rá hirtelen Lina. És Te? Egyáltalán alkalmas vagy egy gyereket kihordani? – kérdeztem kicsit ingerülten. Én igen. – válaszolt most már Ő is ingerültebben. Gimnazista koromban, egyszer már, voltam terhes. El kellett vetetni, mert fiatal voltam még az anyaságra. – fejezte be. Meglepődtem azon, amit mondott, és el szégyelltem magam. Bocs! Ezt nem tudtam. Még soha nem mesélted. – mondtam most már higgadtan. Aztán megcsókoltam. Vissza csókolt. Rendben. Megvizsgáltatom magam, ha Te is megbizonyosodsz róla, hogy nincs maradandó következménye a fiatalkori botlásodnak. – mondtam most már, higgadtan. Rendben. Akkor együtt megyünk orvoshoz. – felelte Lina. Közben észre vettük, hogy fogynak az emberek a parkból. Megnéztük a telefon óráját, és már ebédidő volt. Elindultunk az épület felé. Lina a büfébe ment, én meg az étterembe mentem, hogy elfogyasszam ebédemet. Közben folyton a parkbéli beszélgetésünk járt a fejemben. Ebéd után, átmentem a büfébe. Lina ült egy asztalnál, és kortyolgatott valami üdítőt. Az asztalához gurultam, és a fülébe súgtam. Fel jössz a szobámba? Hátra hajtotta fejét, és rám nézett. Szeretnéd? – kérdezte. Igen. Szeretném. Maradj itt éjszakára! – kértem halkan. Ki van szolgálatba? – kérdezte. Bea. – feleltem. De akkor megint fel kell töltenünk a kaja készletet. – mondta Lina. Na, és? Itt vagyunk a büfébe. Nem bánom. – mondta bele egyezően régi, visszatérő szerelmem. A pulthoz mentünk, és bevásároltunk. Szatyrot is kaptunk a szendvicseknek és az üdítőnek. Kimentünk a büféből, és körbe néztünk. Sehol nem láttunk senkit. Gyorsan beszálltunk a liftbe, és felmentünk az emeletre. Amikor bementünk a szobába, Lina elcsodálkozott. Ilyen nagy ez a szoba? Szilveszterkor fel se tűnt. Persze. Mert akkor még, Csilla cuccai is itt voltak. – mondtam. Az igaz! – szólt újra kedvesem. Letette a szatyrot, és megfogta a kocsim karfáját, mintha tolni akarná. De az elektromost nem olyan egyszerű tolni. A szemembe nézett, és megkérdezte. Mit is akartál Te az előbb a büfében? Hát ezt! – vágtam rá. Itt vagyok. És most? – kacérkodott velem majdnem derékszögbe meghajolva, hogy jól látható legyen, mi van a ruha alatt. Semmi nem volt. Kezdtem begerjedni a látványtól. Várj! - szakítottam félbe a kis játékát. Szólok Beának, hogy nem kell este a segítsége. Felvettem a nővérhívót, és mikor meghallottam Bea hangját, bele kezdtem mondandómba. Szia! Egyedül vagy? Nem. De miért? Mert nem szeretném, hogy más is hallja. Akkor oda megyek. – mondta Bea, és letette a telefont. Fél perc múlva, az ajtómban állt. Meglátta Linát az ágyamon. Á! Már értem, mit akartál mondani. Belépett a szobába, becsukta az ajtót, és üdvözölték egymást Linával. Aztán Bea megkérdezte. Maradsz éjszakára is? Igen. Maradok. – felelte szerelmem. Oké! Akkor szólok a lányoknak, hogy a Sanyit nem kell ellenőrizni. – mondta kedvenc nővérkénk. Köszi. Ezt akartam kérni. – szólaltam meg végül én. Érezzétek jól magatokat! Sziasztok! – köszönt el Bea, és kiment a szobából. Ezután bezártam az ajtót, és én is elfoglaltam a helyem, a franciaágyon. Lina nekem esett, és vadul elkezdtünk csókolózni, és simogattuk egymást. Végül mindkettőnkről lekerült a ruha. Elkezdtünk szeretkezni. A csúcson, Lina ismét megkérdezte. Összeköltözünk? Csak annyit tudtam kinyögni: ne most! És elélveztem. Aztán mikor megpihentünk, azt mondtam. Biztosítékot akarok, hogy nem dugsz vissza később, egy másik otthonba. Az, hogy szeretlek, nem elég biztosíték? Kezdetnek nem rossz, de én többet szeretnék. – mondtam. Mit szeretnél? – érdeklődött Lina. Házasodjunk össze! – vágtam rá hirtelen. Lina a meglepetéstől elkerekedett szemekkel nézett rám, és nagy sokára megszólalt. Te most megkérted a kezem? Igen. – válaszoltam. Az én múltammal? – csodálkozott szerelmem. Mi baj a múltaddal? – kérdeztem vissza. Hát csak annyi, hogy több férfi látta már a testemet, mint ahány nőd volt neked. De nem feküdtél le mindegyikkel. Igaz? Igen. Akkor mi a baj? Semmi. – válaszolt, és elmosolyodott. Aztán megcsókolt, és azt mondta. Igen. Mi igen? – kérdeztem értetlenül. Igen. Hozzád megyek. – bővítette ki a mondatot. És újra szeretkeztünk egy nagyot. Aztán elaludtunk. Kora este ébredtünk. Éhesek, szomjasak voltunk. Megettünk egy-egy szendvicset, és ittunk egy kis üdítőt. Aztán beszélgettünk. Eszünkbe jutott a délelőtti beszélgetés. Hogy együtt menjünk orvoshoz. Eszembe jutott Bea, hátha tud segíteni. Felvettem a nővérhívó telefont, és megvártam, ki jelentkezik. Bea vette fel. Szia! Be tudnál jönni? – kérdeztem. Persze. Megyek. – jött a válasz. Lina kinyitotta az ajtót, éppen időben. Belépett Bea, és azt kérdezte. Mit segíthetek? Egy kis protekció kellene egy orvoshoz. – mondtam. Ki beteg? – kérdezte aggódó arccal. Senki. – feleltük egyszerre. Arra lennénk kíváncsiak, lehet-e gyerekünk. Mindkettőnket meg kéne vizsgálni. – folytattuk felváltva Linával. Oké. Értem. Kérjek időpontot az orvostól. – reagált Bea. Igen. Ha lehet. – mondtuk kedvesemmel. Lina! Neked mikor lenne jó? – fordult Bea Linához. Jövő hét Péntek. – felelte jegyesem. Megpróbálok szabadságot kérni. Oké. – nyugtázta Bea. Más valami? – kérdezte. Semmi. Köszönjük. Oké. Akkor jó éjt! Sziasztok! És kiment a szobából. Ezután elmentünk fürdeni. Aztán vissza az ágyba. Beszélgettünk még egy kicsit, tervezgettük a jövőnket, aztán újra elaludtunk. Reggel ébredtünk fel. Újra egy jót szeretkeztünk. Aztán reggeliztünk, és mosakodtunk. Meddig érsz rá? - kérdeztem kedvesemet. Délutánig. – jött a válasz. Ágyban maradunk? – kérdeztem. Nem bánom. – felelte.                                                       Egésznap szeretgettük egymást, néha jobban, néha kevésbé. Aztán délután felöltöztünk, és kiosontunk az épületből. Lina haza ment. Hét közben többször beszéltünk telefonon. Bea szerdán, elintézte nekünk az orvost, Péntekre. Még szerdán felhívtam Linát, munka közben a hírrel. Este visszahívott, hogy sikerült szabadnapot kérnie. Akkor akár holnap, munka után is bejöhetsz. – mondtam. Bea lesz megint szolgálatban. És Pénteken is. Majd még meglátom. – mondta sejtelmesen szerelmem. Aztán, Csütörtök este, Bea jött lefektetni. Azt hittem, ma bejön Lina. – mondtam szomorúan. Azt beszéltétek meg? – kérdezte Bea. Nem mondta biztosra. – feleltem. Várj! Valami eszembe jutott! – mondta Bea, és kirohant a szobából. Félig már levetkőztetett. Szerintem még el se ért a nővérszobáig, amikor újra nyílt az ajtó. Lina állt szembe velem. Meglepődtem. Bejött, ledobta hátizsákját, és rám vetette magát. Megcsókoltuk egymást, és Ő folytatta, amit Bea elkezdett. Megfürdetett, és ágyba dugott. És Ő is mellém bújt. Szeretkeztünk egyet, és elaludtunk. Reggel Lina szedett ki az ágyból. Most Ő hozott szendvicseket még az este. Megreggeliztünk. Aztán vártuk Beát, hogy jöjjön értünk. Átkísért az egészségügyi központba
minket, és bejelentkezett. Aztán magunkra hagyott. Rövid idő múlva szólítottak. Mindketten bementünk. Elmondtuk miért jöttünk, és máris elkezdte az orvos a vizsgálatot. Előbb engem vizsgált meg. Aztán engem kiküldtek a váróba, és Linát vizsgálták. Később Lina is kijött. Azt mondta, várni kell az eredményre. Hosszú várakozás után, visszahívtak mindkettőnket a rendelőbe. Jó híreket kaptunk. Lehet gyerekünk. Örömittasan mentünk vissza a másik épületbe, ahol a szállás volt. Beával találkoztunk a társalgóba. Jött a büfébe. Látta rajtunk boldogságunkat. Mi van? – kérdezte izgatottan. Minden rendbe. – tört ki belőlünk egyszerre. Szuper! – lelkendezett velünk Bea. És most? – kérdezte. Most azt hiszem, kiviszem a drágámat hétvégére. – mondta szerelmem. Jól van. Összeszedünk neki pár dolgot, aztán mehettek. – mondta Bea. Kedvesem addig lent maradt a társalgóban. Beával felmentünk a szobámba, és össze szedte, ami kellhet két és fél napra. Rá akasztotta kocsimra, és a lift előtt elbúcsúztunk. Ő ment a dolgára, én meg vissza, szerelmemhez. Alacsonypadlós járatokkal utaztunk. Előbb az étteremhez mentünk, ahol megebédeltünk mikor a nyaralásból hazaértünk. Most is ott ebédeltünk. Aztán mentünk haza. Egész hétvégén szeretgettük egymást. Alig akartuk elengedni a másikat. Elkezdtünk beszélgetni az esküvőről. Megbeszéltük, hogy azt még az otthonba tartjuk. Sok szervezést igényel. Különböző engedélyeket kell beszerezni. Időpontokat egyeztetni. Majd Hétfőn, elkezdjük. – mondtam. Úgy is lett. Vasárnap délután Lina visszakísért az otthonba, Hétfőn az első dolgom az volt, hogy az otthon vezetőjétől kellett engedélyt kérni, hogy az étteremben tarthassuk az esküvőt. Minden ellenállás nélkül bele ment. Következő lépésként, meg kellett találnunk azt az anyakönyvvezetőt, aki kijön az otthonba, hogy összeadjon minket. Aztán jött, az időpont egyeztetés. Szombati napot szerettünk volna. Sikerült is, két hónappal későbbre találtunk egy időpontot. Délelőtt tizenegy órára. Közben jegyesem, menyasszonyi ruhát keresett. És még dolgozott is. Kölcsönzői ruhát talált. Hétvégenként meg bejött hozzám, az otthonba. Egy ilyen szombati napon vettük meg a gyűrűket. Mivel neki már a szülei nem éltek, csak egy testvére volt, így nem sok rokona volt. A testvérét kérte fel tanúnak. Közös megegyezéssel, az én tanúm, Bea lett. A násznép nagy részét, az otthon lakói, és dolgozói alkották. Meg persze az édesanyám, keresztanyám és férje, a keresztapám, és az unokatestvérem és anyukája. Még ki kellett találnunk, hogy az esküvő utáni ebéd, hol legyen. Megegyeztünk, hogy abban a vendéglőben tartjuk a lagzit, ahol a nyaralás után ebédeltünk. Szerelmem intézte a foglalást. Csak a szűk családi kört hívtuk meg. Meg persze a tanúként közreműködő Bea nővért. Eljött az esküvő hétvégéje. Addigra már, szerelmem sem dolgozott. És Bea is szabad volt azon a hétvégén. Pénteken együtt elmentek a ruháért, amit aztán Bea, nővérszállón lévő szobájába rejtegettek. És kivételesen, most Lina is ott aludt. Nem velem. Szombaton minden ment úgy, mint rendesen, hétköznaponként. Reggel jött a nővér, és felöltöztetett a reggelihez. Sima szabadidő ruha volt rajtam.                          Aztán reggeli után, körbe néztem, hogy minden rendben van-e. Kilenc órakor felmentem az emeletre, és kértem, segítsen ünneplőbe öltözni. Kicsit tovább tartott, mint máskor, de tíz óra után, így is elkészültem. Megérkezett az anyakönyvvezető. Megbeszéltük a menetet. Gyülekezett a „násznép”. Megérkeztek a rokonok is. Beültünk a „házasságkötő terembe”, ami az étterem volt. Csak a menyasszony, és az én tanúm hiányzott. Tizenegy óra előtt két perccel megérkezett Bea is. Megadta a jelet az anyakönyvvezetőnek, hogy kezdhetünk. Aztán a nászinduló zenéjére bekísérte a menyasszonyt mellém, az anyakönyvvezető elé. A hétvége alatt, ekkor láttam először Linát. Gyönyörű volt. Elkezdődött a ceremónia. Az igenek elhangzása után, felhúztuk egymás ujjára a gyűrűket. Utána fogadtuk a gratulációkat. Majd szép lassan, csak a szűk családi és rokoni kör maradt a teremben. Jött az otthonvezető, meglepetése. Taxival akartunk az étteremhez menni, de a vezetőnő meglepett. Felajánlotta a kisbuszt, amivel kerekes székeseket szoktak szállítani. Lina, Bea, Lina testvére, és én, ezzel a kocsival mentünk az étteremhez. A többiek meg, ahogy tudtak. Ki kocsival, ki meg betársult az autósokhoz. Zártkörűvé tették a rendezvényt. Senki más nem volt a kis vendéglőben, csak mi. Simán ment minden. Késő délutánig együtt voltunk. Aztán a két tanú, és mi ketten, elindultunk Lina, azaz a mi házunkhoz. A többiek haza mentek. Egy valaki nem volt az esküvőn. Csilla. Bea azért jött, hogy segítsen a feleségemnek kiszabadulni a menyasszonyi ruhából. Lina testvére meg vidéken lakott, és nem akart aznap hazamenni. Végül is, a kis szobában elfért. Végül Bea nem csak a nejemnek segített levenni a ruhát, hanem engem is segített lefürdetni. Azután ment csak vissza az otthon béli szobájába. Vasárnap egésznap pihentünk. Szendvicset ettünk mikor megéheztünk. A testvére kora délután, utazott vissza vidékre. Ezután kettesben maradtunk. Madarat lehetett volna fogatni velünk. Annyira boldogok voltunk. Egymásnak is estünk. Na? Megcsináljuk azt a babát? – kérdezte ifjú feleségem. Ennyire szeretnéd? – kérdeztem vissza. Igen. – jött a válasz. Nem bánom. Próbáljuk meg! – mondtam. És egy nagyot szeretkeztünk. Mindenféle védelem nélkül. Eddig Ő védekezett. Azt mondta, inkább Ő védekezik, minthogy „zokniba” szeretkezzünk. Az éjszaka folyamán, még egyszer beindultunk. Hétfőn is későn keltünk. De nem kellett sehova sietni. Lina ott hagyta az állását. Apránként elintéztünk mindent. Lina régi franciaágyát kicseréltük az én, otthonban lévő franciaágyamra, mivel az még majdnem új volt. És elintéztük, hogy Lina ápolási segélyt kapjon utánam. Ugyan az kevesebb volt, mint a fizetése, de nem bántuk. Egésznap együtt voltunk. Aztán egyszer csak, megszületett a gyerekünk. Ezután már hárman voltunk. Anyám is boldog volt, hogy mégis csak nagymama lett. Nevelgettük gyerekünket, aki egészséges volt. Beát felkértük keresztanyának. Boldogan elvállalta. Imádta a keresztfiát. Ha kettesben akartunk maradni, hol a nagymamára bíztuk, hol meg a keresztanyjára a gyereket. Több gyereket nem vállaltunk. Elég volt a drágámnak a fiunkat és engem ellátni. Később, mikor a gyerek elég nagy lett, Ő segített az anyjának az én ellátásomban.