Az állásinterjú 2

2. rész

„Jó reggelt, főnök” fogadott a nő.
Nem voltam benne biztos, hogy megjelenik másnap reggel, sőt határozottan biztos voltam, hogy nem. De mikor beértem az irodába már ott volt, a titkárnői, bocsánat asszisztensi íróasztalnál, feltűnően a monitorba és a billentyűzet heves püfölésébe mélyedve. Vajon mit csinálhat, hisz még nem is adtam neki feladatot? Mi több, hivatalosan nem is vettem fel!
Nem tudtam, mit is mondjak, „Szia.”, vagy „Mit keresel te itt?”, hát inkább egy „Jó reggelt.” mellett döntöttem és beslisszoltam az irodámba. Végül is én mondtam neki, hogy ma kezdhet. Úgy látszik komolyan vette.

Az az igazság, hogy este nehezem jött rám az álom. Órákig bámultam magam elé, kezemben egy pohár vörösborral, és a történteken gondolkodtam. Szerencsére reggelre az egész csak egy kanos álomnak tűnt. Meg is látszott a szokásos reggeli erekciómon, az istennek nem akart múlni, hát ki kellett vernem a zuhany alatt, végig az előző estére gondolva. Kőkemény voltam, de nagyon kellett volna egy finom, meleg punci. Ehelyett a zuhanykabin falának dőlve erősen és egyre hevesebben rángattam a kezem fel s alá a husángomon, miközben az esőztetőből zubogó meleg víz lágyan simogatta a bőrömet. Eszembe jutott finom, cseresznye alakú ajkainak lágy érintése, csípőjének a szorítása a derekamon, duzzadt hímtagommal a vaginájában, ahogy rajtam vonaglik; és ezzel eldurrantam a zuhany alatt. A ragacs nehezen folyt le a kanális rácsán keresztül, míg végül eltűnt a csatorna mélyén. Megkönnyebbültem, most hogy könnyítettem magamon. A feszültség a fejemben és a feszítés az ágyékomban enyhült. Pedig nem sűrűn teszek ilyet, nincs rá szükségem, szerencsére akadt elég nő az életemben, ha az igazira még várnom is kell. Pontosabban egyszer az igazit is megtaláltam már, de többször nem akartam ennyire megégetni magam, hát érzelmileg jóval távolságtartóbb lettem.

Lehuppantam az íróasztalom mögé és az előző esti morfondírozást folytattam. Jól esett volna egy kávé, de nem akartam épp őt megkérni. Most még nem, amíg nem tudom mi lesz. De éreztem, hogy örülök, amiért itt van. Csalódott lettem volna, ha nem látom őt többet.
„Na jó, ez így nem mehet tovább, felnőtt emberek vagyunk, ezt meg kell beszélni.” határoztam el magam.
„Kérem, jöjjön be” szóltam ki a nyitva hagyott ajtón.
Halkan nyitotta ki az ajtót.
„Igen főnök? kérdezte szerényen, serényen.
„Hozna egy kávét, hosszút, 3 cukorral, tejjel. És magának is hozzon egyet, ahogy szereti”
Amíg a kávét készítette bekapcsoltam a gépet és rácsatlakoztam a hálózatra. Hoppá! A naptáram csak úgy köpte ki magából a tennivalóimat, üzeneteimet mára, szépen rendszerezve. Hát ezt csinálta olyan elmélyülten. Máris szeretem. Belépett a kávékkal. Ő illatos, habos kapuccsínót választott, csak tudnám honnan szerzett fahéjat is a tetejére.

„Kérem csukja be az ajtót” mondtam, majd mikor megtette más hangnemben folytattam:
„Gyere ülj le, örülök, hogy itt vagy” váltottam tegezésre és vártam mit lép. Nem mondott egy árva szót sem, szemeit lesütötte.
„Szép munkát végeztél a naptárammal” igyekeztem enyhíteni a növekvő feszültséget. Az én szívem is a torkomban dobogott.
„Köszönöm” mondta halkan, szinte suttogta, hogy alig hallottam. „Akkor tényleg megkapom a munkát?
„Megdolgoztál érte tegnap, ha jól emlékszem” csücsörítettem szarkasztikusan, magam sem tudom miért.
Na erre legalább felkapta a fejét.
„Hogy merészeled…” Vágta a fejemhez, de legalább visszategezett. Ám a pillanat elmúlt és ő visszabújt a védőpajzsa mögé. De én megláttam, amit kerestem.
„Ezt meg kell, hogy beszéljük, csak nem itt és nem most. Finom kávét csináltál, holnap kipróbálnám a kapuccsínódat, isteni az illata. Ezeket pedig légy szíves intézd el” nyomtam a kezébe egy köteg papírt, elővéve az osztályvezetői hangnememet.
„Rendben van főnök” állt fel a székből és vette el a paksamétát. Remélem ezt nem csak az utolsó mondatomra értette. Utána szóltam, mielőtt kiment volna. „Az ajtót általában nyitva tartom, a többiek előtt egyelőre magázódunk, és nem hívj főnöknek. A Zoltán megfelel, ha neked is megfelel az Alexandra. A többit este, remélem, szabaddá tudod tenni magad. Van bébiszittered?”
„Megoldom” válaszolta kissé meglepő éllel a hangjában, miközben kinyitotta az ajtót.

Aznap szinte nem is találkoztunk többet. Ő ebéd után lelépett a gyerekéhez, de szép munkát végzett addig is. Én folyamatosan dolgoztam, tárgyaltam, bár nem túl nagy hatékonysággal. Rá gondoltam, szinte egész álló nap. Természeten elintéztem a felvételével kapcsolatos papírmunkát, és alig vártam az estét. Ám féltem is tőle. Ki tudja, mit várhatok? És ki tudja, mit is akarok tulajdonképpen? Mert én nem. De akartam őt, annyi szent.
Hívtam az új vállalati mobilján, csakhogy ki volt kapcsolva. Az önéletrajzából kellett kinéznem a privát számot, ezt már második csörgésre felvette. Nem akartam leszúrni, de egyszerűen nem tudtam szó nélkül hagyni.
„A vállalati mobil azért van, ha hivatalos ügybe keresnek, akkor elérjenek. Máskor leszel szíves nem kikapcsolni.” Szinte hallottam a vonal végén, hogy megszeppent. Na ezzel lőttek is a romantikus estére vonatkozó elképzeléseimnek. Mekkora marha vagyok! De tévedtem. Kihívóan, szinte már kacéran búgott a telefonba:
„Miért, talán hivatalos ügyben kerestél?
„Nem igazán” zártam rövidre vigyorogva. „Mikor és hol”, kérdeztem lényegre törően, erre megmondta a címét, amit már úgyis tudtam az önéletrajzából. 20 perc múlva ott voltam. Nem akart beengedni a lakásába, az életébe, a kapu előtt találkoztunk.
„Egész jó környéken laksz” állapítottam meg.
„Most beszélgetünk, vagy dugunk” kérdezte egy olyan nő stílusában, akit még nem ismertem. De tetszett, nagyon is.
„Figyelj, a munkahely miatt nem kell. Már nem.” mosolyogtam rá kérdően.
„Már nem is csak azért csinálom.” mosolyodott el pajkosan. Meg kellet csókolni. Végre, egész nap vártam ezt a pillanatot, és amikor szorosan átölelhetem törékeny testét egész testemen libabőrös hullám futott végig. Nagyon úgy néz ki, hogy ez kis apróság felborította a biokémiai egyensúlyomat. Oh, ó, csak óvatosan, fékeztem le magam és inkább eltoltam őt magamtól. Felszínesen csevegtünk a lakásomig tartó úton, miközben többet néztem az arcát, mint az utat. Haját leengedte, arcát finoman kisminkelte, munkahelyi csúnyácska szemüvegét elegánsra cserélte. Szép volt. Nem csinos, nem dögös, nem érzéki, nem ellenállhatatlan, csak egyszerűen szép.

Mikor beléptünk a lakásba Alexandra lágy mozdulatokkal levette szemüvegét, kibújt a cipőjéből és azonnal vadul egymásnak estünk. Szálltak a ruhadarabok szanaszéjjel, faltuk egymás nyakát, száját, miközben magunkat és egymást hámoztuk ki villámsebesen a ruhákból. Rajtam már csak egy zokni volt, rajta egy karkötő, mikor álló szerszámmal ölbe kaptam, bevittem a hálószobába és az ágyra dobtam.
„Gyere, akarlak” mormogta ő kívánósan, szétterpesztett lábakkal.
„Csak egy másodpercet kedvesem, én ugyanis zokniban nem szexelek” vettetem le az utolsó ruhadarabjaimat, és rávetődtem. Játékosan hemperegtünk, ölelkeztünk, csókoltuk, simogattuk, felfedeztük egymás testét. Előző nap erre nem nagyon volt lehetőség. Nagyon tetszett a teste minden porcikája, a keskeny, kicsit szögletes válla, vékony kecses ujjai, derekának és csípőjének szinte kamaszlányosan, ám mégis nőiesen gömbölyödő alakja, kemény combjának és vádlijának tökéletes formája.
„Szeretem a tested, Zoli” mondta erre ő, mintha a gondolataimban olvasott volna, hogy én is az épp ő vonzó testén kalandoztam el. Mi tagadás, kortársaimhoz képest egész jó formában voltam, igényességemnek, a mértékletes táplálkozásnak és a sarkon lévő kondi szalonnak, de mindenek előtt és legfőképpen mérhetetlenül hiú természetemnek, és a női nem iránt táplált csodálatomnak köszönhetően. Könnyebb volt így csajozni. Azért nem vittem túlzásba, egyiket sem.
„Miért rejtegeted ezt a csodás testet a kíváncsi férfiszemek elől?” kérdeztem, de ő csak hitetlenül csóválta a fejét.
„Ugyan már, nem is vagyok olyan jó nő. Most el akarsz csábítani? Közölném, hogy már el vagyok.” Ezzel a hátamra fordított, és a szája elindult lefelé a testemen. Finom ujjaival a mellizmaimat simogatta, nyelvével a köldökömben elmerülve, majd tovább haladt. Félúton megállt, és kézzel kezdte pumpálni a vért a megfelelő testrészbe. Becsuktam a szemem, és nem gondoltam semmire, de semmire az égegyadta világon, tudatomat kikapcsolva teret engedtem a pusztán a biokémiai folyamatoknak, a kéjnek és a vágynak. A kezek kemény szorítása helyett nedves puhaságot éreztem, amikor Alexa elegendőnek vélte az általa eddig elért eredményt.
„Ó bazdmeg” nyögtem egy hatalmasat, de nem jött válasz, érthető okokból. A szája jelenleg épp nagyon-nagyon elfoglalt volt, ahogy a farkamat szopta szorosan, s mégis puhán, makkom legérzékenyebb részét a nyelve hegyévvel ingerelve. Itt ma már nem lesz szükség a puncira, éreztem, de ekkor, épp ekkor abbahagyta.
„Nehogy azt hidd, ennyivel megúszod” mosolygott rám az ágyékom magasságából. Kéjesen lüktetett az ágyékom, mintha elsültem volna, pedig nem is.
„Ok, mit szeretnél, mondd!” Tényleg megérdemelt egy kis jutalmat.
„Gondolom, nem tartasz itthon vibrátort” kacsintott.
Felhúzott szemöldökkel megráztam a fejem, de már meg is született a megoldás
„Kérsz egy kis bort? Tegnap estéről maradt épp kétpohárnyira való.” Beszédes pillantások közepette némán ittuk a bort meztelenül az ágyon ülve. Majd felfalt a szemével, és éreztem, tudtam, hogy én is ugyan így nézek rá.

Először a nyelvemmel nedvesítettem az érzékeny bejáratot. Nyoma sem volt a tegnapi félénkségnek, ehelyett nyugodtan hátradőlve, felhúzott szétterpesztett lábakkal, egyenletesen szuszogva élvezte a kényeztetést. Nem kellett sokáig a külső síkosítás, ahogy egyre nedvesebb lett belülről is. A tisztára törölt üres boros palack nyakát óvatosan toltam a vaginájába. Először csak a véknyát, de Alexa lenyúlt és mélyebbre tolta egészen a palacknyak vastagabb hajlatáig. Hová fér el ebben a kis nőben majd’ a fél üveg? Forgatni kezdtem a palackot, aztán ki be mozgatni, titkárnőm, bocsánat, asszisztensem nem kis örömére miközben a nyelvemmel a csiklóját izgattam. Alexa két kézzel túrt a hajamba, szorosan megragadva a tincseket. Háta egyre jobban homorított, és amikor egyetlen hangos sóhajtással megfeszült és visszahanyatlott az ágyra, ujjai lazán engedték el hajamat.
„Egészségedre” sandítottam rá fel mosolyogva, a boros üveget lassan kihúzva belőle. Az iszogatás közben fél árbocra ereszkedett farkam Alexa orgazmusának közeledtére, annak hatására ismét tettre készen meredt. Ő lassan felült, lenézett és rám mosolyodott.
„Most te jössz” mondta miközben én kényelmesen a hátamra feküdtem.
„Vedd vissza a szemüvegedet. Mindig is élveztem a szemüveges titkárnős szex jeleneteket a pornó csatornán.”
„Te kis perverz, hiszen a titkárnőd vagyok” de már vette is fel.
„Akkor annál inkább.”
Szinte semmi dolgom nem volt. Csak néztem, ahogy rám ült, péniszem becsúszik a pinájába, ő lovagol rajtam, haja az arcába omlott, csinos szemüvegében közösen hullámzó ágyékunkra szegezett tekintettel bámulva, ahogy ki be járkál benne a lompos. Mikor már közel voltam a csúcshoz két kezemmel megragadtam a formás fenekét és hevesebb tempót diktáltam, majd megfeszültem, és egész testét szorosan átkarolva belelövelltem mindent. Sokáig maradtunk így, fejét a vállamra helyezve négy kéz szoros ölelésében. Nekem sem volt kedvem megmozdulni. Talán már 10 perc is eltelt így, némán összefonódva, lassuló pulzussal. Én törtem meg a csendet. „Köszönöm.”
„Én köszönöm” mondat ő, miközben a haját kisimítottam az arcából. Mintha egy könnycsepp lett volna a szeme sarkában, de lehet, hogy csak a világítás csillant meg. Engedtem, hogy finom cuppanással leszálljon rólam, és rendbe hozza magát a fürdőszobában.

Én is felkaptam a nadrágomat, hogy ne érezze magát felöltözve kínosan, és készítettem 2 kávét. A kapuccsínóhoz sajnos hülye vagyok.
„Beszélgessünk!” kezdtem, mikor megjelent, az asztalon gőzölgő kávékra mutatva.
„Ne haragudj, fáradt vagyok, és anyám is csak 10-ig vigyáz a gyerekre, mennem kell.”
„Rendben, hívok egy taxit” mondtam nehéz szívvel, magam sem tudom miért. Akartam hogy maradjon. Tudtam, hogy csekély fizetése, amit a részmunkaidőért kap a beteg gyerek mellett nem túl sok, ezért céges taxit akartam hívni. Pénzt nem adhattam neki a taxira, valószínűleg a képembe vágta volna, és soha többet nem látom.
„Nem jó ötlet” ébresztett rá egy asszisztens precizitásával „ A számlából rájönnek, honnan hová volt a fuvar.” Igaza volt.
„Akkor hadd vigyelek haza.
„Ittál, ne!” józanított ki. „Majd megoldom” válaszolta ugyanazzal a kissé meglepő éllel a hangjában, amivel reggel, majd könnyű csókot lehelt az ajkaimra és távozott a lakásomból.
„Holnap látlak?” kiáltottam utána, de már nem kaptam választ.
Nem tudtam aludni. Kivettem egy sört a hűtőből és beraktam a kedvenc romantikus filmemet a lejátszóba. Mindig is kedveltem a jó szerelmes történeteket…