Az a bűvös egy hét 2.

Könnyeidben fürdetsz, Esőkirály!

A kora este még nyugodtan telt el, s bár a sötét égbolton egy csillag sem látszott, az időjárás végül kedvezett a bulinak. Dean egy kicsit távolabb a tömegtől egy nyugágyra dőlt le, és szétnézett a sötétségben. Seth telepedett mellé kicsivel később.
- Szia - köszönt neki.
- Hello - üdvözölte Dean is. - Mi járatban?
- Csak idejöttem hozzád.. Baj?
- Nem - rázta meg a fejét. -Csak azt hittem, utálsz.
- Jaj, nem, dehogy. Laura olyan, mintha a húgom lenne, de féltem őt, megértheted - vont vállat Seth.
- Megértem, és... - Dean hirtelen fejezte be a mondatot.
- Hahó, fiúk! Nem zavarok? - huppant le melléjük Laura.
- Nem, nem - hadarta Seth. - Úgyis menni akartam már.
- Ez elég ócska duma, de azért értékelem. -kacsintott a lány, és a távolodó után nézett. -Jó itt a sötétben ülni?
Dean sóhajtott, és felült a lány mellé.
- El sem hiszed, mennyire jó.
- Magadra hagyjalak? -kérdezte Laura.
- Ne! -kiáltott fel a fiú. - Inkább mesélj valamit.
- Miről meséljek?
- Mindenről, ami csak az eszedbe jut. -suttogta Dean, és ujjával Laura füle mögé igazított egy hajtincset. -Régen beszélgettem már egy igazit.
- Miért? - kérdezte a lány csodálkozva.
- Egy szabad hetem van, aztán irány vissza a katonaság.
- Katona vagy? - biggyesztette le az ajkát.
- Néha félelmetes, máskor izgalmas, de pont így a jó. De én ebben élek egész évben, szóval most rólad akarok hallani.
- Ne már! - mondta Laura. - Nem szeretem a beszámolókat.
-Majd én kérdezek - dőlt hátha a nyugágyban Dean.
- Hát jó - tett ugyanígy a lány is.

Egymás mellett feküdtek a hűvös nyári éjszakában, zene és beszélgetések foszlányai ütötték meg a fülüket.
- Még mindig buliznak - mondta a lány csöndesen.
- Igen. Szóval te szeretsz itt élni, igaz?
- Igen, minden barátom a közelben van, gyönyörű a napsütés és a tengerpart. Na, és te?
- Mit én? Ja, hogy szeretek-e itt élni? Én nem itt élek.
- Hát hol? - kérdezett vissza Laura.
- Anyáék Florida másik végén élnek. Ez a nyaraló, ahol most vagyok, ez is az övék.
- Hisz most mondtad, hogy csak egy hetet vagy szabadságon! Akkor miért nem velük töltöd ezt az időt?
- Mert nem akarom aggasztani őket. -vont vállat a fiú.
- Így aggódnak érted a legjobban. -válaszolt a lány dacosan.
- Igazad van, tudom. Viszont akkor most nem lennék itt, hogy veled beszélgessek. -mosolyodott el Dean,

Laura is rámosolygott. Ebben a pillanatban egy esőcsepp hullott a karjára. Alig, hogy felült, az eső már szakadt is, egy fél perc alatt szétáztatva mindent. Laura kézen fogta a fiút, és maga után húzta. Teljesen eláztak, mire egy kis viskóhoz értek.
- Ez itt a vendégház - lihegte Laura, mikor bejutottak végre.
- Takaros - bólintott Dean. - De azt hiszem, nekem haza kéne mennem.
- Nem engedhetlek ki ilyen esőben - dőlt le a kanapéra. -De nem azért marasztallak, hogy azt gondold, bármi is történhet köztünk az éjszaka..
- Nem is gondoltam ilyesmire. -mosolygott Dean, és leült a lány mellé.

Keskeny kis ágy volt a falhoz tolva, egy fiókos szekrény rajta egy tv-vel, az ágy mellett egy állólámpa díszelgett.Nagy, széles ablakok uralták a szoba egyik falát, föntről farolók függtek, amelyek nem igazán tudták kinn tartani a villámlás fényeit.
Laura az ajtóban állt, és nézte a fiút, amint az az ágyneművel bajlódott.
- Megszenvedtetitek a vendéget, ha ebből az ágyból kell kikotornia a takarókat - mondta nyögve Dean.
A lány kuncogott, aztán odalépett hozzá, és már ketten húzták felfelé az ágy tetejét.
- Ne haragudj, hogy a beszélgetés helyett az alvásra szavaztam, de elég fárasztó napom volt.
- Én is eléggé elfáradtam - mosolygott a fiú.
Két nagy párnát és egy takarót sikerült kiszedniük, mielőtt visszacsukódott az ágyneműtartó.
- Nem akarok hülye lenni, de ez csak egy takaró. -lihegte Dean.
- Most próbálkozhatunk még egy órát, vagy megtűrsz magad mellett. -sóhajtott Laura.
- Azt hiszem, nem lesz ellenemre. -vigyorgott a fiú is, és ledobta a párnákat a földre.