II.
– Hol kódorogtál?
Emese megvonta a vállát, hiszen tudta jól, hogy ez a fajta kérdés költőinek számít azóta, ahogy Jani hozzájuk költözött.
– Ebéd után levágunk húsz csirkét – jelentette ki anyja, miközben a gőzölgő fazekat az asztal közepére helyezte.
A csirkevágás, mint mindig, pörgősen zajlott: nyaknyisszantás, forró víz, a tollazat úgy omlott le, mint a menyasszony esküvői ruhája lakodalom után. Emese feladata következett: kibelezés, öblítés, darabolás. Amikor csak tehette, s éppen nem sürgette a következő pucér csirke, eljátszadozott a nyakukkal. Anyja rá is szólt:
– Ne húzogasd, hanem kurtítsd meg!
Minden csirkenyakon hagyott egy kevés bőrt, de nem mindet – ahogy a parton látta a nem csirkenyakak esetében.
– Amit levágsz, azt tedd ide, kisütjük! Maradjon rajta is, mert jó ízt ad a levesnek!
Emese sokat töprengett, milyen íze lehet a fütykösnek. Szokták mondani a lányok, hogy jobb, mint a csókolózás, de ezzel nem jutott sokkal előrébb. Nem csókolózott még sosem. Bízott benne, hogy – talán már holnap – megoldódik minden rejtély. Ha lesz benne elég bátorság – lesz, miért is ne lenne? – akkor a parton szépen odasétál a srácokhoz, „hali!”, ahogy tervezte…
– Ne húzogasd már, mint egy faszt! – förmedt rá hirtelen Jani, aki a közelben végezte délutáni pihenőjét.
– Szeretnéd, ha a tiedet húzogatnám? – vágott vissza, persze csak magában Emese, s zavarában pipacsszínűvé vált a feje.
Ez a beszólás mindenesetre új irányt jelölt ki gondolatainak: Mi lesz, ha a fiúk nem szeretik majd, ahogy ő csinálja nekik? Hiszen sosem próbálta még, és attól, ahogy látta Janinál, vagy ma délelőtt megfigyelte a parton, még nem biztos, hogy gyakorlatban is menni fog…
Elfogytak a csirkék.
A képzelet tovább tekeredett, s legszívesebben máris szaladt volna a folyópartra. Most, amíg felül van a mersz, amíg nem akarja lelkesedését fa tövéből leskelődéssé szelídíteni. Csakhogy a fiúk – Bammeg és Bazzeg – délután nem szoktak a vízhez menni. Vagy mégis? Attól, hogy ő nem tud róla, akár ott lehetnének most is… Emesén különös, türelmetlen izgalom lett úrrá.
Jani egy széken elterülve éppen arról mesélt szokásos, véget nem érő monológja egyikében, hogy amiről nem tudunk, az attól még létezhet.
– Milyen igazad van! – helyeselt Emese magában. S miközben Jani belekezdett a százszor hallott, állatok életéről szóló előadásába, s mielőtt saját meséje monotonitása álomba mormolta volna, Emese elhatározta, hogy saját szemével fog meggyőződni a folyópart homokjáról.
Az út egyre hosszabb, a várakozás mind sürgetőbb.
Megszokott fájához óvatoskodott. A délelőtti nyomok még jól látszottak alant, rájuk dőlt az árnyék, de a fiúk sehol.
Hátát a törzshöz támasztva, enyhén behajlított térdekkel, széttett lábai közét érintve idézte fel a néhány órával korábbi eseményeket. Mire beért a saját bugyijába, érezte, mennyire élénkek az élmények. Kapkodva vette a levegőt és térdei lassan összecsuklottak, s mire leereszkedett volna a fa tövébe, forróság öntötte el az agyát is, a tenyerét is. Szinte öntudatlanul maszatolta el punciján és combjai belső felén a sűrű nedvet és játékosan mozgatta még be-ki az ujját.
– Megy ez Bammeg és Bazzeg nélkül is! – mosolyodott el, amint észre tért.
*
Az esti program megszokott mederben zajlott: káromkodás és tányércsörömpölés kíséretében Jani úgy ráájult az ágyra, mintha végleges megoldásnak tartaná élete hátralévő éveire. Kevés idő elteltével – Emese elhelyezkedett az ablaknál – az asszony hangtanul nyitotta az ajtót, némán megállt élettársa ágyoldalánál.
Emese nem tudta felfogni, mi szükség van ezekre a látogatásokra, hiszen egész éjjel csinálhatnák, amihez kedvük van. Hacsak az nem ad értelmet a menetrendszerű összeveszés és ájulás-szerű elalvás utáni dolognak, hogy anyja így akar megbizonyosodni arról, Jani elég mély álomba zuhant-e.
Jani horkantott egyet-kettőt, álmában bizonyára valami nagy bölcsesség jutott eszébe, melynek kinyilatkoztatásával nem tudott reggelig, vagy legalább éjjeli, italkereső-kódorgása idejéig várni. Mivel – szokásától eltérően, talán mert hirtelen tört rá a merev részegség – nem készítette elő slaghoz hasonlító fütykösét, hogy azon mórikálva vessen véget a napnak, az asszony kezdte kibontani a bő nadrágot.
Emese az ablak sarkához húzódott, nehogy elmulasszon valamit a látványból. – Érdekes, hogy ettől már nem tudok beindulni! – gondolta, ám azért érdeklődéssel figyelte, amint előbukkan a slag. Az asszony végigtapogatta, meglóbálta, gyakorlottan lehúzta a bőrt, s leülve az ágy szélére, fejő mozdulatokat tett. Úgy tűnt, kissé nyugtalan – nem mintha máskor gyakorta történt volna valami érdemleges Jani irányából –, újra felállt az ágyról és csak felületesen húzogatta egy keveset. Hamar feladta, ugyanolyan nesztelenül távozott, ahogy jött.
A leselkedő lány megkerülte a házat, belépett az ajtókon, és egy merész elhatározással elfoglalta anyja helyét az ágyszélen. Kevés híján, Jani slagján is, amikor az alvó váratlanul állatkerti hangokat eresztett ki magából. Emese visszarántotta a kezét, mint aki parázshoz ért, pedig még centik voltak hátra, és kirohant a szobából.
Futtában sikerült belerúgnia a szomszéd ott ólálkodó kutyájába, amely néma megadással húzódott be a virágágyásba. Nem sokkal arrébb valami moccanásra lett figyelmes a sövény mögött, ami a kutya gazdájának jelenlétét jelezte.
– Mindenki les mindenkit? – nevetett magában. Nagy kört leírva megkerülte a sűrű bukszust, és úgy állt meg, hogy pozíciójából egyidejűleg szemmel tarthassa a nyakát meresztgető tanyaszomszédot és az udvaron tüsténkedő asszonyt is. Előbbi, mint a szemellenzős ló, kitartóan csak előre meredt.
Anyja rituálisan megvizsgálta az egész nap a dézsában melegedő víz hőmérsékletét, kézfejét a ruhájába törölte, majd egy hokedlire készített néhány flakont és egy törülközőt. A kukucskáló szomszéd – olyan 60. évén túllépett bácsika – erre előkészítette gatyája tartalmát és lelkesen morzsolgatni kezdte. Az egész nem lehetett több egy maréknál, még a parton megfigyelt kisebbik fütyköst is jócskán alulmúlva. Emesének a csirkenyakak jutottak eszébe, a kisebbek.
Az asszony kilépett a ruhájából, kikapcsolta a melltartóját és lehúzta a bugyiját. Ezután – mint aki tisztában van vele, hogy szerepel – minden oldalról megmutatta asszonyos testét, forgolódott, összekötötte a haját, királynőként pózolt, két vödörbe vizet mert ki dézsából, majd lábait átemelve, lassan beleereszkedett. Nyakig merült, majd felállt és aprólékosan behabozta magát, percekig simogatva a kiadós melleket, a terjedelmes feneket és a háromszögletű bozontot.
A szomszéd úgy dolgozott láthatatlan pöcsén, mintha habot verne, de semmit nem lehetett látni, mert a marka jóval nagyobb volt.
A tisztálkodás következő szakaszában az asszonynak csak a dudorászó feje látszott ki. Nem tartott sokáig ez a kép, mert kihajolva megfogta az egyik vödör fülét, és annak tartalmát magára öntve lemosta a habot. Gondosan megtörülközött, de nem öltözött még. Mélyen a dézsába hajolva – fenekét a kukkoló felé mutatva – bevizezte a haját, megsamponozta, hosszasan kapirgálta, majd a másik vödör tartalmával leöblítette. Amíg törülgette, szárítgatta, mindig úgy helyezkedett, hogy vagy a rengő melleit fordította a leselkedő felé, vagy előredőlve, nagy, fehér hátsóját.
A szomszéd kétujjas préselést és rázogatást végzett, Emese ebből úgy állapította meg, hogy annak tetszett a műsor, ő viszont sajnálta, hogy nem tudta megfigyelni az aprócska pöcsön végzett manipulációt. Egyre inkább befészkelt a fejébe az a gyanú, hogy anyja tisztában van a leselkedéssel, hiszen látszik a mozdulatain, sőt már délutánonként is megfigyelhető, milyen izgalommal vár valamit az estétől.
– Ártatlan kis izgalom – vélte Emese. Ő ennél többre vágyott, megérinteni, még inkább megmarkolni azt, ami markolásra termett… – Mit szólna a szomszéd, ha odalépnék hozzá és némán megfognám a pöcsét?
Eljátszott a gondolattal: talán nem is merne megszólalni, nehogy lebukjon a leskelődésével. Vagy mégis? Mert ha az anyja sejti vagy tudja a kukkolást, akkor az is lehetséges, hogy a szomszéd is tisztában van azzal, hogy az asszony tudja. Így szereznek egymásnak távolról élvezetet? Ez a felvillanó gyanú csak mégjobban megerősítette Emesében, hogy amit szeretne, amit tervez, az nagyon jó lesz, alig várta már, hogy ő is markolhasson.
Közben az asszony folytatta a rituálét – bár a kétfős közönség figyelme egyrészt elkalandozott, másrészről lelankadt – továbbra is teljesen meztelenül, testápolóval kenegette magát a lebukó nap fényében.
III.
A reggeli felhők fejvesztve menekültek és a keletkező, táguló réseken napfény zúdult a tájra. A délelőtti hőség remegőssé lapította a sárgában tetszelgő gyepet, mintha ízelítőt adna, mire számíthatnak majd déltájban, akik odamerészkednek.
Emese egy óvatlan pillanatban a hóna alá gyűrt egy szexisnek ítélt, rövid ruhát, ami majd úgyis lekerül róla, ám mégis jobb, ha abban látják meg, ha esetleg nem tud észrevétlenül levetkőzni… Mindenre gondolt. Két év óta nem volt szokás különösebben firtatni, mivel tölti az idejét, ha a rászabott házimunkát elvégezte.
Jani csizmában, kantáros nadrágban és kopott trikóban ülve nézett a semmibe. Ezzel az öltözettel gondoskodott tanyasi imázsáról, de a jelmezen kívül nem sok köze volt a megszokott, reggeli munkákhoz. A későbbiekhez sem.
Az asszony megkerülte a frissen feltöltött dézsát, a kerítés melletti felfújt medencét, és az alacsony léckapu felett magokat szórt a baromfiknak...
Emese tudta, hogy korán van még elindulni, de nem bírt nyugton maradni. Feszült várakozással osont ki a kapun.
A partszakaszt rutinos óvatossággal közelítette meg, a fa tövében kibújt a ruhájából… Gyorsan visszavette. Tíz méterrel arrébb, a lankás részen leballagott a partra, és nem azon a helyen, ahol a fiúk szoktak tanyázni a homokban, hanem a térség legközepén kezdett újra vetkőzni. Ezúttal úgy, ahogy legerotikusabbnak ítélte.
Megtapasztalta azt az izgalmat, amit anyja érezhet, amikor a leskelődő szomszéd előtt illegeti magát. Itt ugyan nem álldogált közönség, mégis egyszerre szorongó és felszabaduló volt minden mozdulata. Úgy érzete, mintha ezer szempár szegeződne rá és sürgetné. S amikor lekerült a ruha, minden irányba meghajolt, forogva nézegette magát – minden égtájnak megmutatta meztelenségét –, magasba tartotta karjait és tánclépéseket lejtett a homokban.
A másikat, a szereplésre szánt ruhát vontatottan húzta magára.
– Lehet, hogy nem is kellene felvenni?
Kapkodva mégis levetette, a szövet szakadásának jellegzetes hangját hallotta közben, de ez most éppen nem hozta izgalomba.
Ruháival a kézben visszasétált az élvezetek fatörzséhez, ahol mostantól a fiúkat várja sürgető drukkban.
– Nem hoztam se plédet, se törülközőt! – döbbent rá. E kellékek hiányában nehezebb megteremteni a látszatát, hogy csupán egy ártatlan pancsolásra és napozásra jött a partra.
– Lehet, hogy mégis kell a ruha – mérlegelte a helyzetet.
Eldöntötte, hogy elpróbálja a szerepét, egyelőre pucéran: Hangtalanul átlépkedett néhány gallyat, az iménti, lejtős szakaszon túlérve, megállt a homoksáv peremén. Innen még nem látni azt a helyet, ahová visszakanyarodik, s ahol a fiúk napozni fognak és talán fütyit húzgálni, viszont annyira közel van, hogy meglepetésként lehet melléjük toppanni. Tehát közömbös képet kell vágni, s továbbra is némán, a víz felé nézve, szinte beléjük botlani. Eddig jó!
A váratlan megjelenéstől eszükbe sem jut majd hasra fordulni… Gyorsan kell cselekedni!
– Hali! – mondja majd nekik Emese, mintha észre sem venné, hogy mezítelenek. – Milyen a víz? Ide jöhetek mellétek? – A választ nem fogja megvárni, hamar kibújik a ruhájából.
Ennyi. A többinek jönnie kell… magától.
Még végig sem gondolta a mondatot, amikor egy motorcsónak búgott fel a távolból, rohamosan közeledve. Emese egy pillanat alatt eldöntötte, hogy ez lesz a jelmezes, azaz jelmeztelen főpróba. Ciciket kiemelve, homokot rugdosva a folyó felé tett nyolc-tíz lépést, majd amikor már a szeme sarkából látta a járművet – és észrevette, hogy az közelebb kerül a parthoz, azaz vezetője meg akarja nézni a meztelen lányt –, lassan visszaindult és popsiját mutatta a kíváncsiskodónak.
A motorcsónak nagy ívben megfordult, ismét elszáguldott, hogy újra visszatérhessen. Emese mintha nem is venné észre, ábrándozva ide-oda sétálgatott – arra gondolt, hogy a csónakos elővette-e már a farkát húzogatni –, még le is hajolt egyszer, felvett valami láthatatlan porszemet, hogy kiemelje a fenekét a nézelődő számára.
A műsor véget ért, a produkció sikert aratott, Emese meg volt elégedve a próbával. Máris érzett egy kis nedvesedést, amit hallatlanul szeretett.
*
Ahogy ez már lenni szokott, amint befejeződnek a próbák – és a rendező-főszereplő elégedett – indulhat az előadás.
Elkezdték beereszteni a közönséget, akik még nem sejthették, mire számíthatnak ezen a verőfényes, nyári délelőttön, a folyó néptelen partszakaszán.
Emese sem, ő a legkevésbé.
folyt!
