Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Dr. Stephen P. St.John: Sajnálom, hoyg nem tette egyér...
2024-03-27 20:43
lalityi9346: Várom nagyon a folytatást!
2024-03-26 17:27
kaliban: Hát ez q..va gyenge, a helyesí...
2024-03-24 15:19
golyó56: Tetszett. Folytatás?
2024-03-22 11:42
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Ari (I.)

Általában nem szoktam késni, de most éreztem, hogy kifut alólam az idő. Egy olyan megbeszélésre rohantam, ahol csak jelen kellett lennem és nagyokat bólogatni, ha kérdeznek valamit (tipikus cégképviselet), de azért nem lett volna baj, ha nem a diázás közben esek be. Persze az sem túl megnyerő, ha valaki pont időre érkezik viszont fújtat, mint egy bivaly és patakokban folyik róla a víz. Mégis ez utóbbit választottam. Jó döntés volt. Én voltam a második, még a szervező cég képviselője sem érkezett meg. Csak egy elragadóan bájos hölgy ült a tárgyalóban; fölállt, amikor bezuhantam az ajtón és felém indult. ’Nem maradt le semmiről, úgy néz ki csúszni fogunk’ – és körbemutatott az üres székeken.

Csábos mosolyt villantott felém és a kezét nyújtotta. Én a mosolyát próbáltam értelmezni és arra koncentráltam, hogy jól mondjam a nevem, mégis meghallottam, hogy érdemes lett volna inkább az övére figyelni. Nem abból állt, hogy X és Y, hanem mintha ezeken kívül lett volna még Z is. Na mindegy, erről lemaradtam, majd kifigyelem, ahogy másnak is bemutatkozik.
’Nagyon örülök’- mondta és még mindig a kezében tartotta a kezem. Gyönyörű ápolt keze volt, semmi lerágott köröm vagy ráncos bőr. Őt 25 körülinek saccoltam, az ujjait, azonban bármelyik tini lány megirigyelhette volna. Még sokáig elgyönyörködtem volna benne, ha ez nem lenne udvariatlanság, úgyhogy inkább elengedtem, a laptopomat leraktam az asztalra: ’Megbocsát egy percre?’ – és kiviharzottam a mellékhelységbe.

Próbáltam rendbe hozni magam: megmostam az arcom, áttúrtam a másik oldalra a hajam és az öltözékemet is rendeztem. Az ajtó picit nyitva maradt és egy pillanatra mintha a nőt láttam volna kéjesen bekacsintani a résen miközben én az ingemet gomboltam be. Nem voltam benne biztos, hogy ő volt, sőt még abban sem, hogy benézett-e egyáltalán az illető, aki elhaladt az ajtó előtt. Elkészültem. Sok kollégát ismerek, aki ilyenkor még magára kacsintott volna a tükörben, de én inkább visszamentem a teremhez, ami előtt most már kis csoport ácsorgott és hangoskodva kávézgattak. A nő nem volt köztük. Lekezeltem pár ismerőssel, aztán bementem.

Még mindig bent volt. Olyan méltóságteljesen ült a helyén, hogy szinte elkezdtem találgatni, hogy melyik királyi család sarja lehet. Én is leültem és előkotortam az aláírandó szerződések minden példányát. Ő egyszer csak felállt, lágyan ringó léptekkel a bejárathoz ment. Útközben elment mögöttem és megérintette a vállamat, még arra is esküdni mernék, hogy direkt hozzám dörgölte a fenekét. Vagy ezeket csak én képzelem be?

’Uraim – hallottam kintről – kezdhetünk?’ – és legnagyobb csodálatomra mindenki szó nélkül a helyére iparkodott. Ki lehet ez a nő, hogy így tud hatni az emberekre? Azonnal megkaptam a választ: amikor mindenki elfoglalta a helyét, ő a terem közepére állt és megszólalt:
’Üdvözlöm Önöket! Én Arinthia von Hexenberg vagyok, a Hexenberg Industries képviseletében. Hogy másképp fejezzem ki magam, én vagyok itt a tőke, amit az Önök vállalataiba kívánunk befektetni, amennyiben érdemesnek találtatnak rá.’

Teljesen felizgatott, ahogy beszélt. Olyan magasról nézett le ránk, hogy nem tudtam nem odafigyelni rá. Még kicsit szórakoztatott is a fennhéjázása. Folytatta: ’Mint tudják Uraim, csak versenyképes cégek kerültek a figyelmünk középpontjába, de közölnöm kell azt is, hogy egymás ellen is küzdenek, és csak az egyikük nyerhet. Javaslataikat a gazdasági igazgatónk fogja nagy figyelemmel hallgatni és elbírálni, az én jelenlétem a továbbiakban szükségtelen. Harcra fel Uraim! – mondta, gőgösen körbehordozta tekintetét az arcokon és pakolni kezdett.

Kialudtak a fények és mindenki figyelme a vetítővászonra szegeződött. Ahogy a dolgok állnak, nekem is beszélnem kell majd – gondoltam – pedig egyébként is elég furcsának tűnt ez az eljárás, hogy nem négyszemközt tárgyalnak velünk, hanem egymás előtt. És mindez késő délután…

A cégem legnagyobb riválisának küldöttje kezdett szónoklatba, de szemem újra a nőt kereste. Egy perc alatt elkészült és kifelé indult. Figyeltem, hogy rám pillant-e, de nem törődött velem. Ebben a pillanatban lágy rezgést éreztem a zsebemben, sms-t kaptam. ’GYERE KI UTÁNAM’ – szólt az üzenet. Ez most micsoda? Közben ő kiért a teremből és halkan becsukta az ajtót. Csak ő küldhette. De nem is tudhatta a számomat. És ha kimegyek, akkor mi lesz a tárgyalással? Valamiért mégis megmozdultam. ’Elnézést’ – suttogtam a mellettem ülőknek, kitoltam a székem, felnyaláboltam a cuccaimat és az ajtóhoz mentem.

Az ajtó mellett várt rám, mosolyogva: ’Mindig ilyen sokat hezitálsz, mielőtt döntést hozol? Így nem tudom mi lesz a cégetekkel…’- még mindig nagyon flegma volt. ’Látja ez jó kérdés, mi lesz a cégünkkel, ha én itt kint vagyok?’ – valamiért nem mertem visszategezni. Hülyeség, de tényleg kicsinek éreztem magam mellette. Kivárt egy kicsit, majd megfogta a kezem: ’Ne aggódj, Veletek írjuk alá a szerződést, már megbeszéltem Camparral’

A névre felhúztam a szemöldököm, mire kedvesen hozzátette: ’Tudod, a gazdasági igazgató. Mivel a ti tavalyi mutatóitok a legjobbak és az év végi eredményeitekkel is meg voltunk elégedve, így úgy döntött a vezetőség, hogy erre a projektre Veletek szerződünk. Erre a színjátékra – bökött a tárgyaló felé – csak a többi cég miatt volt szükség. Na, de munkáról ennyit, inkább menjünk valahova’ – mondta és elkezdett húzni a kezemnél fogva.

Valószínűleg még szótlanul álldogáltam volna ott egy ideig, ha nem rángat el. Hihetetlen volt az egész, ahogy előadta. Megérezhette a belső küzdelmem, mert megállt és a szemembe nézett: ’Jaj, Gergő, ne csináld már, azt hittem spontán fiú vagy – még közelebb lépett – és azt hittem tetszem neked.’ Már azzal levett a lábamról, hogy emlékezett a nevemre: ’Jól van, menjünk’ – még mindig nem voltam biztos abban, hogy jól cselekszem és még mindig ezen töprengtem, amikor kiléptünk az épületből.

’Nem baj, ha a te autóddal megyünk? – kérdezte – A limuzinnal elég nagy feltűnést keltenénk’. Sajnos ki kellett ábrándítanom: ’Ne haragudj, de én villamossal és gyalog jöttem, momentán nincs kocsim’ – épp kezdtem volna elszomorodni, mert még kisebbnek éreztem magam mellette, de ő a nyakamba ugrott és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra: ’De jó, akkor villamosozni fogunk, ugye jön majd az ellenőr is?’ – egy pillanat alatt változott át kislánnyá. Hiába, a tömegközlekedés a gazdagok vidámparkja…

Minden egyes perccel jobban tetszett. Teljesen ledobta magáról a pökhendi grófnő szerepet és most már csak egy cserfes lány volt, aki a karomba kapaszkodik, hogy nehogy elessen.
’Azt hiszem, itt kell leszállni, megismerem a templomról.’ – le is tolt a villamosról és behúzott egy szűk utcába. Az utca egy másikba torkollott, és az is egybe. Be kellett valljam magamnak, hogy fogalmam nem volt, hol vagyok. ’Hova is viszel? Ha nem tévedek, konkrét terved van’ – gyanakodva nézegettem körül, nem gondoltam volna, hogy ebben a városban ilyen helyek is vannak, mint ez.

Hatalmas fákat láttam mindenfelé, házakat egyre ritkábban, embereket már egyáltalán nem. ’Nem tévedsz, úgy gondoltam, hogy elmegyünk hozzám, különben még megáznánk.’ – és ahogy ezt kimondta feltámadt a szél és mintha pár fokot a levegő is lehűlt volna. Olyan ijesztő volt, hogy már inkább én kapaszkodtam a karjába, mint ő az enyémbe.

A német tudásom sok kívánnivalót hagy maga után, de úgy rémlik mintha a hexen valami boszorkány-dolog lenne. Ha egyszer csak a levegőbe emelkedünk, és úgy megyünk hazáig, akkor már nem lesznek kétségeim. (Ja, nem. Azt az E.T. csinálja) Mindenesetre reméltem, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, e nélkül is elég rejtélyes volt az egész. A fák egyre közelebb kerültek hozzánk (a szél az arcunkba fújta a lombjukat) és most már egy házat sem láttam. Viszont az út megmaradt, sőt igényesebb kövezetből volt kirakva, mint az elvárható lett volna itt a semmi közepén.

’Már mindjárt ott vagyunk’ – mondta pihegve, kemény tempót diktált, mialatt én csak a fejem forgattam és próbáltam megjegyezni, hogy merre jöttünk, hátha szükség lesz rá. A szél már olyan erővel tombolt, hogy csak lehajtott fejjel tudtam menni, ezért észre sem vettem, amikor egy terméskő falhoz értünk, amiben egy apró ajtó bújt meg. Nagyon régi fa ajtó lehetett, erős vaspántokkal megerősítve több helyen is, de amikor a közelébe értünk kattant valami benne és magától kinyílt. ’Jópofa nem? Úgy néz ki, mintha több száz éves lenne, közben most faragtattuk Andorrában. Érzékeli a táskámban lévő kulcskártyát’ – de az elismerő bólintásomra már nem volt kíváncsi. Behúzott a falon belülre és az ajtó halk kattanással becsukódott mögöttünk.

Hatalmas, rendezett kertben találtam magam és pont velem szemközt egy ház körvonalait sejtettem, mindenesetre hívogató világosságot láttam. Arinthia már félúton volt köztem és a ház között, úgy fordult hátra: ’Gyere már, nagyon fázom’ – a kapuban utolértem. Már meg sem lepett, hogy a házhoz közeledve kiderült számomra, hogy inkább egy kisebb kastélyról van szó, úgyhogy, amikor egy inas ajtót nyitott, a szemem sem rebbent.

’Jó estét Kisasszony, örömömre szolgál, hogy még a zivatar előtt hazaért’ – aztán a szeme sarkából rám sandított és hozzátette: ’Önnek is jó estét Uram’. Ezt olyan gyomorforgatóan megalázó hangon mondta, hogyha kutya lettem volna, szűkölve elfutok.
Arinthia rám mutatott: ’Martin! Az úr ma este az én vendégem lesz, nyugovóra térhet’ – aztán felém fordult: ’Ma este mindenkinek kimenője van, csak ő nem volt hajlandó magamra hagyni. Tudod, a családja 250 éve szolgálja a miénket, egy nap pihenő nélkül és nem akarja, hogy pont az ő lelkén száradjon, ha megszakad ez a hagyomány. Viszont most, hogy ajtót nyitott nekünk, ezzel letudta a munkát mára és többet nem fog zavarni.’ – az utolsó pár szót olyan kéjes hangsúllyal mondta, hogy összefutott a számban a nyál.

Megint megfogta a kezem és finoman húzni kezdett: ’Nem baj, ha nem most vezetlek körbe ugye? Gondolom te is éhen halsz, úgyhogy készítek valamit enni. Úgyis ritkán engednek be a konyhába’ – rám kacsintott és tovább csacsogott: ’Mindenesetre belebújok valami kényelmesebbe, hátha úgy még jobban megéhezel’ – most a másik szemével kacsintott. Már ez is teljesítmény, én csak az egyik szememmel tudok. Miközben ringó csípővel távozott, azon gondolkodtam, hogy hogy illek pont én a képbe. Ahogy körülnéztem a váróteremnek is beillő szobában, trófeák helyett gyönyörű, jó ízléssel válogatott festményeket láttam. Fel sem tételezem, hogy reprók lettek volna, gondolom többet érnek, mint én aranyba öntve.

Még körbe sem járattam a tekintetemet a szobán, de már vissza is ért. Haját éppen a feje tetejére tűzte és nagy iramban közeledett felém. Selyem köpenyében viharzott felém, testének vonalát tökéletesen követő és azt alig takaró költeményben. Olyan gyönyörű volt, hogy majd elájultam. Minden lépésnél kivillant izmos barna combja, melyekkel összhangban ugráltak helyes kis mellei. Egyszerűen nem tudtam visszafogni magam: elnyílt a szám és elkerekedtek a szemeim: ’Gyönyörű vagy Arinthia’.

Általában nem szoktam a szép nőknek megszerezni azt az örömöt, hogy jól megnézem őket, de most nem működtek az ilyen esetekben jól működő reflexeim. Tátott szájjal kísértem végig a termen, egészen addig, amíg elém nem állt. ’Úgy látom, valaki éhes lett’ – és játékosan a nadrágomra bökött. Ezt már nem hagyhattam: ’Úgy látom melegebben kellett volna öltöznöd’ – én meg a köpenyére böktem, amit szinte átszúrtak kerek melleit koronázó bimbói. Elmosolyodott és a számra hajolt, nyelvét a számba csúsztatta, majd derekamat mindkét kezével átölelve egy nagy ajtó felé kormányzott: ’Együnk előbb kicsit, szükséged lesz az energiára’ – kinyitotta a kétszárnyú ajtót, ahol terített asztal fogadott minket.

Messziről láttam, hogy valami gőzölög a tányérokon, közelebb érve, láttam, hogy csupa ínyencség van feltálalva. ’Foglalj helyet’ – mondta és leültetett egy ízlésesen tálalt fürjtojás-rántotta és egyéb aphrodiziákumok elé. ’Ahogy így elnézem neked sem lesz könnyű dolgod velem’ – a kezemet lágyan végigfuttattam a fenekén.

Valamiért nem gondolkodtatott el, ami máskor rögtön szemet szúrt volna. Hogy öltözött át és készített vacsorát nekem pár perc alatt?
Hozzászólások
További hozzászólások »
valfred ·
ennek nem létezik folytatása?

Salambard ·
De van folytatása:

http://tortenetek.hu/tortenet/ari-ii-rejtelyek-es-izgalmak/2954

http://tortenetek.hu/tortenet/ari-iii-vegtelen-tortenet/3175
mammi ·
Ha az is ennyire de annyira reménytelen eset, nem érdekel.

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: