Amit még nem mondhattam el

- Feljössz? - kérdezi a lány telefonba. Keserű hangja tudatja velem rossz kedve van, ami csak egyet jelenthet. A párja nélküle élvezi az életet valahol.
- Persze – válaszolom, és már veszem is ruháimat, hogy kimenjek a mínusz tizenöt fokba, autóba üljek és átkocsikázzak a szomszéd faluba. Zsuzsikához.
Számtalanszor vallottam már meg neki hogy szeretem, de ő ezt valahogy soha sem merte elhinni.
Most hogy a párja bulizni ment jó vagyok, de tudom holnap már egy másik nap lesz, másik Zsuzsika fog hozzám szólni.
Nehezen fogynak a kilométerek, de végre oda érek.
Ajtót nyit, belépek.
A nagy cserépkályha kellemes meleget önt magából.
Leülünk s ö mondani kezdi, s csak mondja és mondja. 
Kiönti a lelkét, s minden haragját. 
Jó hallani, hogy még mérgesen is szépen csilingel a hangja. Elvarázsol egy másik világba.
Este van , s ilyenkor ő is nyitottabb. hallgatom, és mélyen egyet érzek vele. Páncélja a földre hullt s lelke ott van most előttem. Úgy, mint egy éve, amikor sok éjszaka érezhettem lelke és teste minden rezdülését.
Mintha véletlenül tenném, néhányszor megfogom a kezét, nem húzza, el jól esik neki a törődés.
- Fázok – mondja kis hallgatás után és bebújik a paplan alá.
Én odatérdelek az ágy mellé. A paplan alatt megfogom a lábfejét és melegítem.
Jó vele így beszélgetni nyíltan mindenről magunkról.
- A lábam már meleg - mondja és elhúzza .
Egyik kezemmel a kezét fogom másikkal a haját simogatom.
Bár csak soha ne lenne vége ennek az éjszakának. 
Szívem hevesen zakatol, puszikat adok a kezére, hajára, homlokára miközben ő mesél. 
Keze a kezemet simogatja.
Jó mellette lenni.
Egy pillanatra magával ragad az érzés és eszembe jut de jó lenne, vele élni.
Nem mondom, ki félek, megharagudna, mint már annyiszor.
- Mire gondolsz?- kérdezi
- Erre. - És válaszkép apró puszit adok ajkaira.
Talán én lepődök meg a legjobban mikor, viszonzásként  ö is megpuszil.
-Józsika ne csináld ezt.
Hangja nem túl meggyőző és a levegőt is másképp veszi. Viaskodik magával érzéseivel. Mikor másodszor hajolok, hozzá alább hagy  bizonytalansága.
Ajkai finoman követelik ajkamat s a csók az egekbe repít mindkettőnket.
Mélyen magába szívja, nyelvemet és a végén rá is harap picit
- Fájt?- kérdezi
- Nem - válaszolom, és gyors puszit adok arcára.
- A francba , azt hittem fájt miért kellett ezt csinálni? - hangjából nem a sértődöttség hallatszik. Inkább a bizonytalanság.
- Hiszen te kaptál le. – mondom némi iróniával
-Ééén ? –próbál dühösnek látszani, de nem megy. Ezen jót nevetünk.  Tovább simogatom arcát, haját .
Apró puszikat adok, szájára ajkait elnyitva fogadja és viszonozza őket.
Sokat beszélgettünk kigúnyoljuk a világot, s benne minden embert. Társak vagyunk erre a néhány órára igazi társak
Egyre sűrűbbek a csókocskák és finomabbak az érintések.
Kezem a mellére csúsztatom.
- Józsika hagyjál!
Látom, legszívesebben mást mondana, de ehhez a két szóhoz van hozzá szokva
- Na, jó akkor mész! Rendben?
- Rendben – felelem, de tudom, úgy sem fogom tudni itt hagyni.
- Tíz perced van- mondja. Nem akarom, vesztegetni az időt s mielőtt kimondaná, hogy ö ezt komolyan gondolja, odahajolok hozzá és megcsókolom.
Ez már nem csókocska.
Minden józan észt porrá zúzó szenvedélyes csók.
Mikor hátrébb húzódnék, nem enged .
Úgy csókol, mint még senki. Az óráknak tűnő másodpercekbe veszek.
Ajkaink csatát vívnak, kezemmel a mellét simogatom… majd hirtelen elszakad, tőlem. Fejét a paplanba fúrja, s onnan suttogja.
- - Milyen szemét vagy. Már kezdtem elfelejteni ezeket a dolgokat. Nem akarom, előröl kezdeni
Szavai nem bántanak, ezt kell mondania. Ha nem ezt mondaná nem is a Zsuzsika lenne.
Közben megfogja kezem ujjaival cirógatja kézfejem.
Nem szólok, semmit csak odabújok hozzá és átölelem
Simogatom a hátát, haját. Szeretgetem.
Becsukott szemű angyalka fekszik, mellettem s mikor kinyitja szemeit…..
- Már egy óra is elmúlt. Tizenegy perce.
Majd magához húz
- Indulok- hangom nem túl meggyőző
- Kikísérsz?
- Most nem. - és magához húz.
Ezen felbátorodva újra odahajolok, s ha lehet, még finomabb csókba kezdünk
- Menned kell. - szól
- Tudom – felkelek, átölelem
Nem birok ellenállni és két kezem közé fogom, arcát finom búcsúcsókot lehelek ajkaira, de ez neki nem elég. Fogát ajkaimba mélyeszti, mire én felszisszenek, de most nem a fájdalomtól. Ez inkább a vágy hangja…
Csók közben érzem a combját, ahogy lábaim közé fúrja.
- Nem lehet. Most nem mondja s terel kifelé, de én megtorpanok
-  Most mi van - kérdi - Menned kell.
- Tudom  tudom, de a lábam nem mozdul.
- Ne szórakozz már Józsika.
Előrelép néhányat meg fogja a kezem s próbál húzni, de én magamhoz, rántom s ujjbab csókot lehelek puha szájára, majd csókjaim a nyakára csusszannak. Felsóhajt!
Kezét a csípőmre teszi és magához húz
- Nem!
Tol el magától, de mozdulata már erőtlen ő is többet akar .
Kezem a pulcsija alá vándorol nincs rajta melltartó. Apró mellbimbói meredeznek, az izgalomtól. Finoman simogatom őket, mikor kezét megérzem ágyékomnál.
Lassan kicsatolja, övem kigombolja nadrágom s tenyerét becsúsztatja.
Keze hideg, de most azt se bánnám, ha jeges lenne.
Mindeközben csókok ezreit lopjuk egymás ajkára arcára.
Felemelem pulcsija alját jelezve szeretném levenni. Már nem is annyira hideg kezét kiveszi a nadrágomból s magasra emeli.
Leveszem pulcsiját az ágyra dobom és ugyanazzal a mozdulattal nadrágját is lejjebb húznám.
- Naaa! Csak lassan.
Ő is megemeli, a pulcsim alját. Nehezen engedem el feszes melleit, de muszáj. Felemelnem kezem, hogy pulcsim a sajátja mellé kerüljön.
Nadrágom már magam veszem le.
Csak egy bokszer marad rajtam.
Magamhoz húzom, és az ágyra döntöm. Leírhatatlan az érzés, a tudat, hogy az a lány fekszik mellettem, akit a legjobban szeretek a világon.
- Most már levethetjük a nadrágod?- kérdezem, de a választ meg sem várva húzom is le róla. Nem ellenkezik… már nem…
Alsómat is leveszem.
- De rég láttalak így – mondja.
Mellé fekszek, egyik kezemmel az arcát simogatom, a másikkal a mellei között siklok lejjebb és lejjebb. Sima ágyéka hívogatja kezem.
Az ő keze egy ideje már egyetlen helyre koncentrálódik, melynek eredményekép farkam mereven ágaskodik.
Már nem szégyenlősködünk, hiszen ha régen is, de voltunk már együtt.
Kezemmel már érzem forró ágyéka nedves vágyát.
Rá fordulok, kezeit feje fölé húzom.
Megcsókolom, s hogy mutassa benne is izzik, a vágy újra ajkaimba harap.
Felhúzza lábait s magába enged.
Finoman hatolok, be közben számat le sem veszem ajkairól kezem melleit simogatják farkam pedig  mélyebbre és mélyebbre hatol
Nem csak fekszik alattam, hanem mindent megtesz, hogy  jó  legyen mindkettőnknek csípőjét emeli  finoman  .Leírhatatlanok azok az apró mozdulatok melyekkel hajt mindkettőnket a vég felé.  Érzem  váltanunk,  kell, mert ha így maradok  hamar végem lesz.
Átfordulunk,  de farkam egy pillanatra sem  csusszan ki  forró testéből.
Én fekszem most alul.
Sikerül  megfognom a takaró csücskét  s mint valami  oltalmazó  leplet  húzom magunkra  miközben  Zsuzsika   lassan  mozog rajtam   le,  s  fel.
Hogy  kövesem  előbbi  példáját   én is  megemelem csípőmet  mélyebbre hatolva  benne.
Melle, néha arcomhoz kerül, s én hálásan csókolom meg mindkettőt.
Hosszú percekig mozgunk így lassan élvezve egymás szeretetét szenvedélyét.