Történetek
a a
2015.06.03 | Rozványi Dávid | Regény | Megtekintések száma: 589
Ábrahám megkísértése - 28. Egy halott férfi levele
És egy hétig az asztalon is maradt a levél.
Minden idejüket bent töltötték Ichaknál, épp csak aludni jártak haza felváltva. Boldog várakozás volt, mintha valami titokzatos ígéret teljesülne. Ichak napról napra tervezgette, ha egyszer kikerül a kórházból, mi mindent fog csinálni. Már felkelt az ágyból, sőt hónapok óta először a kórterem ajtaján is túljutott. Avraamék ugyanolyan büszkeséggel nézték, mint amikor az első lépéseit tette meg.
Aztán eljött a nagy nap… Az orvos kiállította a papírokat, Avraam a barátjától kölcsönkért kocsival hazavitte a családját, a karjaiban vitte fel a kisfiút, az anyja megágyazott neki és mellé feküdt az ágyban.
Közben a férfi bekapcsolta a rádiót és leült átnézni a halomba gyűlt leveleket. Jó volt a csend, hogy a kisszobából csak Ichak szuszogását hallotta.
Kiöntötte magának a reggelről megmaradt hideg kávét, lusta volt megmelegíteni. Hivatalos levelek, képeslapok… Majd, ha lesz ideje, válaszolnak rájuk. De a halom közepén ott volt egy feladó és címzett nélküli boríték is. Pillanatnyi habozás után ezt is felbontotta, felkészülve arra, hogy egy újabb névtelen, fenyegető üzenet van benne. Hiszen, aki ilyen munkát végez, annak ezzel is számolnia kell…

Drága, kicsi Ancsám!

Így kezdődött a levél. Eszébe jutott, hogy ez az a boríték lehet, amit pár napja a szomszédasszony hozott át, valószínűleg Efraim bácsi hozhatta Magyarországról Sarahnak. Az apja írhatta… Ez az utolsó üzenet, ami tőle érkezett. Összehajtotta a lapot.
Máskor gondolkodás nélkül visszahelyezte volna a borítékba a levelet, de most képtelen volt erre. Igaz, hogy ez a feleségének szól, de ő most végre megnyugodott. Ki tudja, hogy egy levél a halott apjától, nem szakítana-e fel új sebeket. El kell olvasnia, hogy mi áll benne és legfeljebb majd pár nap múlva adja oda neki. Végtére is, vonta meg a vállát: ez a szakmám. Hogy megtudjam mások titkait.
Kinyitotta és olvasni kezdte.

Drága, kicsi Ancsám!

Tudom, az új hazádban már más a neved, de remélem, megbocsátod apádnak, hogy azon a néven szólít, amit ő adott neked. Nekem Efraim is csak Feri marad. Néha elgondolkodom azon, milyen groteszk a történelem. Az őseinknek zsidó neve volt, de a szent felvilágosodás nevében II. József alatt német nevet kellett felvennünk. Majd száz év múltán magyar nevet vettünk fel, hogy közösséget vállaljunk azzal a nemzettel, ami befogadott minket. Aztán jött a deportálás, nagy részünk kivándorolt Izraelbe és ott zsidó nevet vett fel, hiszen a zsidó haza ezt kívánja meg. Zsidó, német, magyar, zsidó név – teljes körforgást. Mindig másnak álcáztuk magunkat, de úgy látszik, az, hogy zsidók vagyunk, a mélyben kitörölhetetlenül bennünk maradt.
Ma este Feri meglátogatott és sok mindent mesélt. Tudom, ’67* óta már nem kapom meg minden leveledet, és te is kímélni akarsz a rossz hírektől, de csak most szembesültem azzal, hogy Ichak betegsége milyen súlyos.
Megkértem Ferit, hogy reggel még jöjjön vissza és vigye el a levelemet neked. Annyi mindent szeretnék neked leírni és olyan nehéz.
Feri mondta, hogy nagyon szeretnéd, ha alijáznék én is. Te is mondtad. De kérlek, értsd meg, hogy nekem maradnom kell. Közben szeretlek, jobban, mint bárki mást anyádon kívül, nagyon szeretném látni Ichakot is. De nekem maradnom kell.
Régen, ha kérdezted volna, mi az én hazám, gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy Magyarország. Amikor a filmhíradóban láttam a felvidéki és erdélyi bevonulás képeit, megkönnyeztem. Úgy éreztem, ezzel az én életem is teljessé válik, hogy együtt dobog a szívem sokmillió magyaréval. Hogy a sok ezer éves vándorlás után végre mi zsidók hazára leltünk. Aztán egyre jobban elkezdtek szorongatni a zsidótörvények. De még ezt is el tudtam viselni, arra gondoltam, ez csak a magyarságra kényszerített intézkedés, amivel el tudjuk kerülni a sokkal rosszabbat. És mindig voltak díszgojok, akik segítettek kijátszani a korlátozásokat. Sőt, láttam, hogy sok magyar lány dafke zsidó fiatalemberekkel korzózott, hogy ezzel is kimutassa, mennyire nem ért egyet fajunk megaláztatásával.

Avraam elmosolyodott. Amit mesélt Sarah az apjáról, az alapján valószínűsíthető, hogy hiába volt házas, azért neki is lehettek ilyen magyar hölgyismerősei, akikkel nem csak korzózás szintjén szegte meg a faji törvényeket.

És ott van a keretlegényem is, akit végül kivégeztek, pedig ember maradt az embertelenségben, legyen áldott az emléke! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy egy népet sohasem szabad teljesen elítélni. Se magyarokat, se zsidókat. Mégis, a német megszállás után minden megváltozott. Akkor is voltak hősök, akik bújtattak minket, akik kenyeret hoztak be nekünk a gettóba, mégis akkor találkoztam először azzal a megrögzött gyűlölettel, ami fizikailag el akart pusztítani minket. Most már nem tudom kimondani tiszta szívvel, hogy Magyarország a hazám, még akkor sem, ha a lelkem mélyén még mindig magyarnak is érzem magam.
Aztán ’48-ban megtörtént a csoda. Ben Gurion** kikiáltotta a zsidó államot és a filmhíradó képein láttam, ahogy kétezer év után Erecben újra felhúzzák a Dávid-csillagos lobogót. És újra könnyeztem, pont úgy, mint magyar lakta területek visszacsatolásnál. És akkor engem is megkísértett a gondolat, hogy alijázzak. Mégis, valami visszatartott.
Valami, amit nagyon nehéz megfogalmazni. Talán az, hogy apáink ezen a földön éltek. Hogy anyáddal ezen a földön voltunk boldogok. Nekem az a szó, hogy „magyar haza” nem a Székelyföldet vagy Kárpátalját jelentette, hanem a pesti macskaköves utcákat, ahol anyáddal sétálgattam, a parkokat, ahol játszottam veled, a kávéházakat, ahol a barátaimmal politizáltam, a mozikat, a gazdag üzleteket, azt a monarchikus liberalizmust, amit csak Budapesten találhattunk meg. Még akkor is, ha a vészkorszakban ezt a liberális, ezt a csodálatos magyar-zsidó világot elpusztították. De amíg én élek, addig őrzöm az emlékét. Budapestet kétszer is lerombolták az életemben, ’44-45-ben és ’56-ban is, de ami szép benne, az még mindig a mi közös alkotásunk, zsidóké és magyaroké. Ha alijáznék, akkor erről mondanék le.
És bevallom, bennem is ott van az a bizonyos dafke érzés: a nácik zsidómentes Európát akartak. Ha minden zsidó Izraelbe költözne, nem az valósulna meg, amit ők akartak? Akkor a zsinagógáink ürességtől konganának, végleg bezárhatnának , ahogy a többségükkel meg is tették. Tudod, sohasem voltam túlzottan vallásos, emlékszem a szemedre, amikor a sábeszgyertyákról gyújtottam meg a szivaromat, azt láttam benne, hogy valami nagyon szentet romboltam szét a lelkedben. Bocsáss meg kérlek ezért. Most öregkoromban látom, milyen hibát követtem el, hogy akkor kinevettem a megrökönyödésedet. Hogy őszinte legyek, azóta se lettem sokkal vallásosabb, de már gyakran járok a zsinagógába. Tudom, az Örökkévaló meghallaná az imámat, akkor is, ha otthon maradnék, de nem akarom, hogy a gojok azt lássák, a gyűlölőink, hogy sikerült a tervük és már nem maradt tíz férfi, aki továbbvinné a hitet.
Biztos emlékszel, hogy esténként a barátainkkal összeültünk bridzselni. Volt valami ragaszkodás ebben a régi polgári világhoz, amit először a nácik, aztán a nyilasok, majd a kommunisták el akartak pusztítani. És ehhez már elég négy ember is. Aztán elkezdtünk fogyatkozni. Volt, aki a fronton, volt, aki a koncentrációs táborokban halt meg. Helyettük bevettünk újakat. Aztán jöttek a letartóztatások, úgymond a köztársaság-ellenes összeesküvésben vettünk részt. Aztán egy este Feri is felállt azzal, hogy másnap elutazik. Mindannyian tudtuk, hogy titokban Izraelbe megy. És végül én egyedül maradtam. De neked tudnod kell: esténként most is kártyázom, de már pasziánszt. Mert bármi is történhet, a Rend örök. És én ezt a rendet őrzöm Magyarországon.
Látod, összevissza írogatok, hogy a legnehezebbről ne kelljen. Anyádról. Tudod, sokat veszekedtünk, a pénz és minden más miatt. De tudnod kell, hogy ő volt az egyetlen nő az életemben, akit szerettem, aki életre szóló társam volt. A háború után könnyen meg tudtam volna házasodni, hiszen Magyarországon egy nemzedéknyi férfit pusztítottak el, köztünk és a magyarok között is, egy nemzedéknyi asszony maradt magányos. Mégis, éreztem és tudtam, hogy egyetlen más nőt sem tudnék úgy szeretni, mint Anyádat. És egyetlen nőt sem aláztam volna meg azzal, még ha vállalta volna is, hogy csak pótlék legyen az életemben.
És Anyáddal te voltál a legnagyobb kincsünk. Tudod, amikor behívtak munkaszolgálatra, anyád nagyon zokogott. Én meg nagyon féltettelek titeket, hogy mi lesz majd veletek nélkülem. Leültünk beszélgetni este az ágy szélére, hogy abban az őrületben, ami most következik, csak egyetlen dolog számít: hogy TE életben maradj. Ha mi meg is halunk, bármit is kell elszenvednünk, nem fogunk panaszkodni, csak TE maradj életben. Anyád nagyon szeretett téged. Nem voltam veletek ott a koncentrációs táborban, ezért életem végéig bántani fog a lelkiismeret, de tudom, hogy anyádban a kivégzése percéig az élt, hogy szeret téged, és hogy csak te maradj életben. Ő alkut kínált az Úrnak, ahogyan én is: az ő élete a te életedért. Az én életem a te életedért. De az én alkumat nem fogadta el az Örökkévaló, talán még célja volt velem. Nem tudtam mi, egészen ma estig.
Tudnod kell, mert biztos vagyok benne, hogy élete utolsó percében is hálát adott az Úrnak, hogy Te túlélted a borzalmakat.
Tőlünk mindent elvett a történelem. Először a nácik fosztottak ki mindenből, aztán a nyilasok vették el, ami megmaradt, aztán valamit visszakaptunk, de azt meg a kommunisták vették el tőlünk. Mégis, három dolgot nem tudtak elvenni: hitünket az Örökkévalóban, aki a sorsunk felett őrködik, a zsidó voltunkat és a szeretetünket, amivel egymást szeretjük.
Már új hazában élsz, tudom, sokan a régiben hagyták a hitüket, de kérlek, te ne tégy így. Most újra iszonyatos megpróbáltatások érnek, de őrizd meg a hitedet az Örökkévalóban, és az is meg fog őrizni téged. Az Úr nélkül mi lennénk? Egy olyan nép, mint ezer másik. De ha az Örökkévalóba kapaszkodunk, akkor van csak célja az életünknek. Különben az élet is, a halál is hiábavaló, ahogy a Kohelet*** is mondja. És őrizd meg a zsidóságodat is, de ne feledd: csak akkor van értelme, ha az Úrban éled meg. És őrizd meg a szeretetet is, amivel a férjedet és Ichakot szereted. Ha ez a három megmarad benned, semmi baj nem fog érni.
Én itt a távolból már nem tudok sokat tenni érted. Hálát adok, hogy egy szabad zsidó hazában élsz, miközben én a megszállt régi hazámban, Magyarországon. És hálát adok Avraamért, akit sajnos személyesen nem ismerek, de a leveleidből és Feri elbeszéléséből úgy érzem, mégis: igaz embe. Hálát adok azért is, hogy helyettem ő vigyáz rád. Őrizzen meg Titeket egymásnak az Örökkévaló!
Lassan hajnalodik, be kell fejeznem a levelet.
Már csak egy dolgot akarok elmondani Neked. Számot vetettem az életemmel, és végre választ kaptam, hogy miért én maradtam életben. És ma éjjel újra alkut ajánlottam az Úrnak: vegye el az én életemet, csak Ichakét adja vissza. Ha ő életben marad, akkor nem volt értelmetlen a sok szenvedés és halál. Újra alkut kínáltam az Úrnak.
Mert ne feledd el: a koncentrációs táborokban nem a nácik „nagylelkűségéből” maradtatok életben. Ichak életét nem az orvosok fogják megmenteni, az arab seregeket nem a fegyvert fogott zsidó fiatalok tartják távol. Ők mind csak eszközök. Minden mögött az Örökkévaló áll, ő adhat csak életet, minden, ami a világban van, csak az Ő eszköze.
Ennyit akartam mondani, remélem, elnézed apádnak az érzelgősségét. Talán kislánykorodban kellett volna mindezt elmondanom, de akkor sajnos elszakítottak minket egymástól. Utána meg az átélt szörnyűségek miatt nem mertem neked ezekről beszélni. Hiszen, nekem a munkaszolgálatnál, az SS-nél és a gettóban könnyebb dolgom volt, mint neked a lágerben. Hogy beszélhettem volna neked arról, hogy Ő gondoskodik rólunk?
Most mégis, el kellett mondanom. Szeretlek.

Apád


P.s. a kávé, amit Ferivel küldtél, nagyon finom volt, még sohasem ittam ilyen zamatosat!


Avraam lerakta a papírlapot és hirtelen úgy érezte, minden csak álom volt. Álom Ichak betegsége, álom a Walhallal való szellemi párbaj az elmúlt hetekben, álom a történelem, ami keresztülgázolt a családján, álom minden. Egyetlen valóság van csak: a szeretet, akármilyen giccses is ez a gondolat. Giccses és banális, de ebben a pillanatban érezte meg, hogy mégis igaz.
Ichak talán felriadhatott, mert Sarah énekelni kezdett neki. Az éneket, amit még otthonról hozott, amit eddig megtagadott, most mégis természetesen szólt az ajkán. Nem értette a szavakat, de betöltötte a béke, ahogy az asszony hangját hallgatta:

Szól a kakas már, majd megvirrad már,
Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár.

Micsoda madár, hej de micsoda madár?
Zöld a lába, kék a szárnya, engem odavár.

Várj madár, várj, te csak mindig várj,
Ha az Isten néked rendelt, tied leszek már.

De mikor lesz az már, hej de mikor lesz az már?
Jibóne hamikdos, ír Cijajn tömálé

És miért nincs az már, de miért nincs az már?
Umipné chatoénu golinu méarcénu


VÉGE



* a hatnapos háború után a szocialista országok megszakították a kapcsolataikat Izrellel, sok helyen anticionista kampányok indultak be
** David Ben-Gurion (1886-1973) 1948-1963 között Izrael első miniszterelnöke
*** a Prédikátor könyve
Előző részek
Ha Isten jó, miért kellett ez a rengeteg szenvedés? Ha viszont igazságos, miért akkor segített rajtuk, amikor már eljutott addig, hogy megtagadja?
Avraam odalépett a fiához. A maciját felvette a földről és odarakta a kisfiú arcához. Hiszen a macija nélkül soha sehova se akart elmenni, azt mondta, a maci vigyázza az álmát. Hát...
- Nagyon fáradt vagyok… Azt hiszem, elalszom… Aba, ugye nem fogsz itt hagyni? Ugye végig fogod a kezemet? És ugye nem engeded, hogy elmenjek? - Hová mennél, Ichak? - Ahol nin...
Megőrültem – nevetett fel magában. Már én is imádkozok? Aki nem hisz Istenben, csak az erőben? Még gyerekkorában, ott Egyiptomban hitt. Őt nem érte olyan trauma, mint Saraht és az ...
-...Még mindig magyarul álmodok, gyakran veszem észre, hogy magyar dalokat dúdolok. Volt egy dal, már nem tudom a szövegét, mégis, állandóan itt motoszkál az agyamban, nem tudok sz...
Érezte az öregember sátáni csapdáját. Ha azt mondja, hogy haljon meg a fia, de éljen az igazság, akkor ugyanolyan fanatikussá válik, mint a náci gyilkosok. Ha viszont azt mondj...
- Én mondtam, mit akarok – mosolyodott el Walhall. – Egyetlen mondatot, amiben elismeri, hogy igazunk volt, hogy mi németek Hitler alatt valóban emberfeletti teljesítményekre voltu...
- Tudja, öregszem… Nem emlékezik, hogy hogy hívták azt a hegyet Középföldén, ahol a törpék egy várost hoztak létre a barlangokban? Mória, akarta kimondani Avraam, de elharapta a...
Avraam gyalog ment haza, nem tudott volna buszra ülni és a halál örök körforgásán gondolkozott. A nácik megpróbálták meggyilkolni a zsidókat, miközben az életre, a Lebensraumra, az...
Be kell bizonyítanunk, hogy vannak olyan emberiesség elleni bűnök, ami alól nincs feloldozás. Mert nincs olyan embertelenségre épülő ország vagy birodalom, ami egyszer ne bukna meg...
Gyűlölöm azt, hogy zsidó vagyok. Nem akarok zsidó lenni. Egyszerűen csak élni akarok, hagyjanak békén!
A parancs az volt, hogy adott mennyiségű zsidót le kell gyilkolni. Mint tudja, kezdetben kisipari módszereket használtak: tarkón és árokba lövést. Ez egyrészt gazdaságtalan, másrés...
Természetesen tisztában voltam a Nürnbergi Törvényekkel, hogy a zsidók és a zsidónak minősülő személyek állampolgári és gazdasági jogait erőteljesen korlátozták, azonban, mint a né...
...sokan úgy gondolkoztak, hogy végtére is a kommunisták szabadítottak minket fel a fasiszták alól, tehát kötelességünk melléjük állni. És mivel az én apám úgymond a nácik szekerét...
Egy diktatúrában sohasem a gazembereket üldözik, mert azok már egyszer bebizonyították, hogy minden gazemberséget szó nélkül teljesítenek. A veszélyesek mindig azok, akikben van er...
Mi németek fegyelmezett nép vagyunk. Mindig azt csináljuk, amit mondanak nekünk. Hitler azt mondta: „egy nép, egy birodalom, egy vezér”, és mi elfogadtuk, hogy a demokrácia felesle...
- Nézze, bennünk sohasem volt gyűlölet önök iránt. Sőt, azt hiszem, titokban csodáltuk is magukat. Már akkor is. Maguknak minden sikerült, amiért mi csak küzdöttünk. Mi nehezen dol...
...meghalt hatmillió zsidó, köztünk az anyám és a nagyanyám, de nem rendült meg a hitem. És most meg fog halni a fiam, egy azaz egy fő, és már nem tudok hinni. Pedig az az egy hol ...
- Látja, ugyanazt mondja, amit én is – mosolyodott el Walhall. – „Nem vállalhatok felelősséget”. Én sem vállalhattam felelősséget ami akkoriban a zsidókkal történt, ahogyan ön sem ...
...nekünk a vereségen kívül mással is szembe kellett néznünk: azzal, hogy közben látszólag virágzott minden. Tombolt a hedonizmus. Berlinben olyan nagyvilági élet zajlott, amit a K...
Nem tudnak mindenkit megölni, aki részt vett ebben vagy képes lenne rá. Ha nem értik meg, hogyan lehetett, hogy mintapolgárok, példás családapák reggeli után egyenruhát öltöttek, n...
...hogyan lehet hinni egy olyan Istenben, aki hagyja, hogy ez a gyermek elsorvadjon a kezei között? Egy darab lélegző hús. Ha nem lenne infúzióra kötve, fel tudná kapni, táncolhatn...
Háborús időket éltünk, nem tudtunk olyan körülményeket biztosítani, mint a békés időkben, de ezeknek a kísérletek volt értelmük, tagadom, hogy csak kínozni akartuk volna a foglyoka...
Ahogy mondani szoktuk, a legrégebbi zsidó vicc a Biblia, a legújabb pedig Izrael. Itt semmi sem normális, semmi sem működik, ez a Walhall-ügy mitől lenne más? ’48 óta mindent elcse...
...mi voltunk a szupermenek, akik ’48-ban a semmiből létrehoztunk egy országot, aztán ’56-ban hülyére vertük az arabokat. Aztán a világ tudomására hoztuk, hogy mi sem vagyunk legyő...
- Nem tudnak ezek a doktorok semmit sem, csak játsszák az Istent. Hazudnak. Nem merik kimondani… - Mit? Hogy a fiunk meg fog halni? Hogy nincs gyógyszer a betegségére? Ne is mon...
Izrael felett mindig kék az ég, gondolta a férfi, amikor kilépett a repülőtérről. Bármilyen rémtörténeteket is hallott az itteni vámvizsgálatról, szerencsésen túlesett rajta: bár a...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak