BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...
Legnépszerűbb szerzők:

Ábrahám megkísértése - 27. Visszafelé Mória hegyéről

A többi olyan álomszerű volt… Az orvosok rohangáltak, nem mondták ki, de éreztették Avraamékkal, hogy ne örüljenek, hiszen valószínűleg csak pár órás haladékról van szó…
De a kisfiú egy óra múlva kinyitotta a szemét és inni kért. És este már enni is. Az álma meg nyugodt volt, tiszta, gyermeki.
Sarahhal folyamatosan ott ültek mellette, egy percre sem hagyták egyedül. Nem mertek reménykedni: ha másképpen vette a levegőt, ha csak megmozdult, beléjük nyilallt: csak nem…?
De a kisfiú állapota stabilizálódott és néhány nap múlva, mintha már a javulás jelei is mutatkoztak volna. Avraam megbeszélte Sarahhal, hogy most már egyikük kicsit hazamehet pihenni. Az asszony indult haza elsőre, úgymond, csak lezuhanyozni, és talán egy félórára ledűlni, de csak egy fél nap múlva ért vissza… Bocsánat kérőleg mesélte, hogy ájulásszerűen elaludt és ijedten kérdezte, hogy mi történt a kisfiúval?
De a kisfiú egészséges volt és egyre élénkebb, egyfolytában csacsogott és játszani akart.
Avraam hazaindultában benézett az orvoshoz. Elég erősnek érezte magát, hogy megkérdezze, hogy reménykedhetnek-e Sarahhal.
Az orvos becsukta az ajtót és széttárta a kezét.
- Sajnos jekke* vagyok, nem katolikus…
- Tessék? – csodálkozott el Avraam.
- Nézze… Ha keresztény lennék, akkor azt mondanám, Ichakkal csoda történt és indíthatják a szentté avatási eljárásomat, mert nincs rá magyarázat. Megpróbáltam utána nézni a szakirodalomban, de ilyen stádiumban még nem gyógyult meg senki.
- De meggyógyult? – erősködött Avraam, hogy az orvos szájából is hallja.
- Teljesen. Őszintén szólva, akár már ma hazaengedhetnénk, de babonás vagyok, még egy hétig bent tartjuk, aztán elengedjük. Persze, a tengeri fürdőzéssel még várjanak, de ha megerősödik, sétálni már nyugodtan mehetnek.
- Azt mondja, csoda történt?
- Agnosztikus vagyok, így ezt nem mondhatom ki, de tény: nincs rá tudományos magyarázat. Mondom, a katolikusok szentté avatási eljárást indíthatnának ezzel. Sajnos, nálunk nincs ilyen. Pedig képzelje, milyen jól nézne ki, ha az ajtómon nem az szerepelne, hogy doktor, hanem az, hogy szent… - nevetett fel az orvos.
Avraam vele nevetett, ki tudja hány hónap óta először:
- Amennyi keresztény zarándok érkezik hozzánk, az jó reklám lenne! Biztosítaná a forgalmát.
- De félretéve a viccet, Ichak orvosilag gyógyultnak tekinthető, csak gyenge. De ne feledjük el, hogy nincs orvosi magyarázat a gyógyulására, így arra sincs biztosíték, hogy valóban életben marad. Pihenjenek Sarahhal, tudom, kimerítette önöket az az elmúlt pár hét – nyugtatgatta az orvos.
- De reménykedhetünk? – kérdezett vissza Avraam.
- Én azt hiszem, ez több, mint remény. Majdnem bizonyosság, legszívesebben ezt mondanám, ha tudnám és érteném a miértet.

A „miért”… Hogy kilépett a kórházból, Avraam is ezen gondolkozott. Hogy vajon miért? Miért gyógyult meg a fia? Miért most? Ha nincs rá természetes magyarázat, akkor a Sátán vagy Isten segített?
De ha Isten, miért várt eddig?
Eszébe jutott Jób története. Isten és a Sátán ott is csak játszottak Jóbbal, hogy mennyit bír ki. Packáztak vele, fogadásból, mint most vele is. Jób az istenkáromlás határáig őszinte volt, ő képes lett volna, ha nem is Istent, de ami azzal majdnem egyenértékű, a zsidóságát és Izraelt megtagadni. Jóbnál látta az Úr, hogy nyert a sátánnal szemben, ezért könyörült rajta és abbahagyta a kínzását.
De vajon benne mit látott? Gyermekkorától kezdve sohasem hitt benne, amióta Ichak kórházba került, lélekben annyiszor káromolta. Talán csak az utolsó éjszaka mormolt el pár szót, ami imaként is felfogható.
Ha Isten jó, miért kellett ez a rengeteg szenvedés? Ha viszont igazságos, miért akkor segített rajtuk, amikor már eljutott addig, hogy megtagadja?
Nincs semmi magyarázat, gondolta, ahogy körülnézett az üres lakásban. Mégis… Ez a lakás nem lesz sokáig üres. Hamarosan újra hazatér Sarah és Ichak, és újra boldogok lesznek. Boldogabbak, mint eddig bármikor, mert az elveszett és mégis visszanyert életnél nincs nagyobb boldogság.
Épp felrakott magának egy kávét, amikor az ajtón kopogtattak. A szomszédasszony volt.
- Végre hazaérkeztek! Sarah már mesélte, hogy Ichak jobban van, hála az Örökkévalónak! Mindig mondogattam, hogy nincs szörnyűbb, mintha egy gyerekkel történik valami, hogy ezt miért hagyja Isten, azt én nem tudom, de áldassék az ő neve, mindig ezt mondom, ha nem tudom, hogy mi miért történik. Kis ember vagyok, de… - ömlött belőle a szó.
Avraam egy darabig bólogatott, mint aki figyel, de amikor elkezdett kotyogni a kávéfőző, közbevágott:
- Nagyon köszönöm, de ha nem haragszik, sietek, mert még vissza akarok menni a kórházba.
- Persze, persze, ez most a legfontosabb, hogy a családjával legyen, nem is akartam volna zavarni, képzelem milyen fáradt, embertelen, amin keresztül kellett menniük. No, de nem is azért jöttem, hogy zavarjam, tudom én, ilyenkor kell egy kis pihenés… Miért is jöttem? – gondolkodott el a néni. – Igen! Egy öregúr volt itt, hosszan kereste magukat, de aztán elment. Valami… Mindjárt eszembe jut a neve, Efraim bácsit mondott…
- Köszönöm, majd beszélek vele – bólintott Avraam.
- De hagyott itt valamit, valami levelet, azt mondta, Európából hozta. Nem tudom, hogy onnan mi jó jöhet, de itt hagyta nálam, csak ezt akartam mondani. Tessék – vett elő a köténye zsebéből egy gyűrt borítékot. No, de nem is zavarok tovább – és ezzel kiviharzott a lakásból.
Avraam letette a levelet az asztalra, kisimította, aztán lekapcsolta a kávéfőzőt, mielőtt felrobbanna. Megitta, lezuhanyozott és kicsit lefeküdt, mielőtt visszaindult volna a kórházba.
A levél meg elfelejtetten ottmaradt az asztalon a többi posta között.


* német anyanyelvű zsidó
Folytatások
’48-ban megtörtént a csoda. Ben Gurion kikiáltotta a zsidó államot és a filmhíradó képein láttam, ahogy kétezer év után Erecben újra felhúzzák a Dávid-csillagos lobogót. És újra könnyeztem, pont úgy, mint magyar lakta területek visszacsatolásnál. És akkor engem is megkísértett a gondolat, hogy alijázzak. Mégis, valami visszatartott. Valami, amit nagyon nehéz megfogalmazni. Talán az, hogy apáink ezen a földön éltek. Hogy anyáddal ezen a földön voltunk boldogok. Nekem az a szó, hogy „magyar haza”...
Előző részek
Avraam odalépett a fiához. A maciját felvette a földről és odarakta a kisfiú arcához. Hiszen a macija nélkül soha sehova se akart elmenni, azt mondta, a maci vigyázza az álmát. Hát vigyázza az örök álmát is.
- Nagyon fáradt vagyok… Azt hiszem, elalszom… Aba, ugye nem fogsz itt hagyni? Ugye végig fogod a kezemet? És ugye nem engeded, hogy elmenjek? - Hová mennél, Ichak? - Ahol nincs élet… Ugye a tengerpart… - csukódott be a kisfiú szeme. - Igen, a tengerpart… - És a macim… - mondta félálomban Ichak. - Igen, a macidat is visszük – válaszolta az apja, de a kisfiú már messze járt.
Megőrültem – nevetett fel magában. Már én is imádkozok? Aki nem hisz Istenben, csak az erőben? Még gyerekkorában, ott Egyiptomban hitt. Őt nem érte olyan trauma, mint Saraht és az askenázi zsidókat a zsidóirtásban. Nem, ő csak egyszerűen a szülőföldjén hagyta a hitét. Izrael olyan más volt. A kibucok, a repülők, a tankok, a városok… Úgy érezte, ezeket nem az Úr adta meg, hanem a zsidók teremtették meg a semmiből. Életében először lett büszke arra, hogy zsidó, hogy Izrael a hazája. Nem tagadta...
-...Még mindig magyarul álmodok, gyakran veszem észre, hogy magyar dalokat dúdolok. Volt egy dal, már nem tudom a szövegét, mégis, állandóan itt motoszkál az agyamban, nem tudok szabadulni tőle. Tudod… Jibóne hamikdos, ír Cijajn tömálé – kezdte dúdolni a nő. Ha felépül a Szentély, Sion városa benépesül… - Ez zsidó dal, nem? - Most már igen. De apám sokszor elmesélte, hogy ez egy magyar dal volt. Egy zsidó dal magyar dallamra, nem groteszk? - Groteszk, mint a zsidó sors. - Neki, ezt is sokszor...
Érezte az öregember sátáni csapdáját. Ha azt mondja, hogy haljon meg a fia, de éljen az igazság, akkor ugyanolyan fanatikussá válik, mint a náci gyilkosok. Ha viszont azt mondja, hogy minden mindegy, csak éljen a fia, akkor a saját vére életéért jóváhagyta milliók halálát – pont mint a nácik, akik azt mondták, hogy a saját vérük, a saját népük fennmaradásáért nem nagy ár mások halála.
Hasonló történetek
Neeem. Ennél sokkal jobban megdöbbentett az, hogy nem éri eső. Úgy, ahogy mondom. A férfi teljesen száraz volt. A páncéljával együtt. Kisöpörtem a hajam a szememből, hogy jobban szemügyre vehessem. Bár nem mozdult, mindig előttünk volt, akár egy délibáb. Harmincas éveiben járhatott, vonásai szigorúak voltak, szája szorosan összeszorítva sok ránccal körülvéve. Ritkán mosolyoghatott. A szeme azonban szomorú volt, ez mutatta, hogy érző lényről van szó...
-Tehát te azt állítod, hogy egy Szigurdhoz hasonló hős megunta a kártyapartit Fáfnirral, mert állandóan vesztett és a témáik is kimerültek. Mivel tudják már egymás lábméretét és élettörténetét, kikeltek büdös sírjukból és nekiindultak, hogy engem felkeressenek? Elnézést: Minket. Mi kellemesebb társaság lennénk? Mert nekem nincs sok közös témám egy pár ezer éves kitalált személlyel. És neked? ...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned