Történetek
a a
2015.05.16 | Rozványi Dávid | Regény | Megtekintések száma: 600
Ábrahám megkísértése - 11. Két ország…
- Kedves Avraam, hol is hagytuk abba? Azt hiszem, ott, hogy miért támogattam a náci rendszert – kezdte a beszélgetést Walhall.
- Igen.
- Mint mondtam, látnia kell, hogy Hitler uralmának az első fele, annak ellenére, hogy néhány társadalmi csoport számára kedvezőtlen volt, Németországnak csodát adott. A gazdaság fejlődött, a népesség nem csak anyagilag, de számban is gyarapodott. Végre büszkék lehettünk arra, hogy németek vagyunk.
- Büszke? Nem gondolja, hogy ez így erős? – húzta fel a szemét a kihallgató tiszt.
- Miért, maga nem büszke arra, amit Izrael két évtized alatt elért?
- Dehogynem, de ez messze nem ugyanaz.
- Nem tudom, hogy ön mit akar bebizonyítani a kihallgatások során, de remélem, egy vádpont alól tisztázni tudom magamat a szemében – nézett a zsidó szemébe Walhall.
- És mi lenne az?
- Hogy antiszemita lennék. Én mindig is nagyra becsültem a zsidókat, sőt ha nem németnek születtem volna, akkor azt hiszem, Izraelt választottam volna a hazámnak. Tudja, a XX. században ez a két nép bizonyított csak. A németek és a zsidók.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy filoszemitizmusból ölt meg több tízezer zsidót?
- Gondolom, ön az orvosi kísérleteimre céloz ezzel. Szeretnem hangsúlyozni, hogy én a zsidóirtásban nem vettem részt. Való igaz, hogy a kísérleteim során az alanyok igen magas arányban haltak meg… - ismerte el az öreg.
- Pontosítsunk: 90% felett – vetette közbe Avraam.
- Lehet, a pontos adatokra nem emlékszem. De mindig csak olyanokon végeztem kísérleteket, akiket már amúgy is halálra szántak. Én személy szerint helytelenítettem a zsidókérdés ilyetén megoldását, de sajnos nem tehettem semmit sem. Egyszerűen csak annyit tettem, hogy ha már meg kell halniuk, akkor legalább a tudományt szolgálják ezzel.
- Soha nem bántotta a lelkiismeret? Végtére is, érző, emberi lényekről beszélünk, nem „alanyokról” – kérdezte Avraam.
- Nem, sohasem. És ne felejtse el, hogy sokaknak a túlélést jelentette, hogy bekerülhettek a laboratóriumaimba. Mert nagyjából 10% életben maradt, akiket egyébként halálra szántak. És pont ez bizonyítja a zsidó nép erejét, amiért őszintén csodálom, hogy nem lehetett elpusztítani őket, hanem feltámadtak és kétezer év után végre saját hazát alapítottak. Ugyanolyan életerőről tettek tanúbizonyságot, mint mi németek.
Látva, hogy a másik ellenkezni akar, Walhall folytatta az érvelést: - Gondoljon bele, önök büszkék arra, hogy a hatnapos háborúban két éve több százmilliónyi arabot győztek le. Nekünk németeknek hasonló kihívással kellett szembenéznünk a háborúban. Négy világhatalommal kellett szembenéznünk: a franciákkal, a britekkel, a szovjettel és az amerikaival. Az elsőt óránként negyven kilométeres sebességgel foglaltuk el, a másik három világhatalomnak meg össze kellett fognia ellenünk és így is kevésen múlt a győzelmük. Kettő nem lett volna elég.
Tudja, a háború alatt volt is erről egy vicc, ha megengedi, elmondom. Egy Wermacht tiszt a barátnőjének mutogatja a földgömböt. Mi ez a nagy vörös folt? Ez a Szovjetunió, akivel hadban állunk. Mi ez a nagy zöld folt? Ez az Egyesült Államok, akikkel hadban állunk. Mi ez a sok sárga foltocska a földgömbön? Ez a Brit Birodalom, akikkel hadban állunk. És mi itt középen ez kis barna pötty? Ez a hazánk, a III. Birodalom. A hölgy elgondolkozik, majd csak ennyit kérdez: És mondd, kedvesem, a Führernek van földgömbje?
Avraam minden keserűsége és akarata ellenére hangosan nevetett a viccen.
- Látja? – nyugtázta Walhall. – Ugyanezt Izraelről is el lehetne mondani. Egy kis pötty a térképen, amit sokszorta nagyobb és erősebb ellenség veszi körül. És mégis győztek. És a győzelmükben mi is benne voltunk.
- Mire gondol? – kérdezett vissza Avraam.
- Egyrészt az olyan apróságokra, hogy a háborúikban Rommel* villámháborús stratégiáját követték. ’48-ban meg a mi csehországi gyárainkból származó Messerschmittekkel** verték tönkre az angol repülőgépeket használó arabokat. Mintha az angliai légi csatát játszották volna újra… De van, ami még ennél is fontosabb: mi adtunk erőt a harcukhoz.
- Ezt hogy képzeli? – kérdezett vissza Avraam.
- Tudták, mi vár önökre, ha veszítenek. Még nem hűltek ki a koncentrációs táborok krematóriumai. Tudták, ha nem győznek, akkor ez vár újra önökre. És ezért tudták a százszorta erősebb arabokat tönkreverni.
- Hálásnak kellene lennünk ezért?
- Nézze történelmi távlatból. Néhány millióan meghaltak, de végre lett saját hazájuk. Vége lett a gálutnak*** – mondta ki Walhall.
- Honnan ismeri ezt a szót?
- Nézze, bennünk sohasem volt gyűlölet önök iránt. Sőt, azt hiszem, titokban csodáltuk is magukat. Már akkor is. Maguknak minden sikerült, amiért mi csak küzdöttünk. Mi nehezen dolgoztuk fel, hogy elvesztettük a keleti és a nyugatai területeinket, önök egy talpalatnyi föld nélkül is nemzet tudtak maradni. Mi panaszkodtunk, hogy háborús jóvátételt kell fizetnünk, hogy az infláció elviszi a megtakarításainkat, magukat minden nemzedék során legalább egyszer kifosztják mindenükből, mégis mindig fel tudnak állni a földről. Biztosítani tudták a vérvonal, a faj tisztaságát, nemhiába, emlegette a Führer is, hogy az első fajtisztaságot szolgáló törvényeket még a maguk Mózese hozta – sorolta az öreg német.
- De ez a csodálat nem akadályozta meg önöket abban, hogy megpróbáljanak kiirtani minket.
- Nem látok itt ellentmondást. A csodálat és a gyűlölet ugyanarról a tőről fakad. Miért csodálunk valakit? Mert valamiben felettünk áll. A gyűlöletnek ugyanez a csodálat az alapja. Érezzük, hogy felettünk állnak, ezért védekezünk, ahogy tudunk – magyarázta Walhall.
- Úgy, hogy kiirtanak minket?
- Ha nincs más – vonta meg a vállát Walhall. - Én személy szerint sohasem értettem egyet ezzel a módszerrel és a történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy először mi is csak a zsidók Madagaszkárra való kitelepítésével próbálkoztunk, talán maga is hallott erről. Mindenki jobban járt volna. Maguk életben maradnak, mi nem mocskoljuk be a kezünket ezzel a népirtással, az a pár szerencsétlen nigger meg nem számít. De a szövetségesek ellenkezése és a hadi helyzet alakulása miatt végül is a végső megoldás, az Endlösung mellett kellett döntenünk.
- Döntenünk? Tehát elismeri, hogy maga is részt vett az Endlösung előkészítésében?
- Úgy értettem, nekünk németeknek. Én már bebizonyítottam önnek, hogy már csak a dátumok miatt sem vehettem részt a végső megoldás előkészítésében. De mint német és a náci párt tagja vállalom a kollektív felelősséget azért, amit a zsidók ellen tettünk. Ezért is jöttem ide. Hogy vállaljam a felelősséget.
- Siegfried, tudja, hogy ez a halálos ítéletét is jelentheti? – kérdezte csodálkozva Avraam.
- Igen. De elég halált láttam a háborúban és elég ember halálában működtem közre, hogy ne féljek a haláltól.
- Hisz Istenben?
- Nem értem, hogy ez hogy tartozik ide – kérdezett vissza Avraam.
- Meg akarom érteni önt, hogy miért tartja fontosnak a felelősségvállalást. A legtöbben lelkiismereti vagy vallási okokból állnak önként bíróság elé. Magán viszont egyiket sem érzem.
- Igaza van. Mint tudós, nem hiszek a természetfelettiben, nekem a természet a vallásom. És tiszta a lelkiismeretem, minden tettemért vállalom a felelősséget.
- Akkor mégis miért?
Walhall eddig úgy viselkedett, mint egy anekdotázó öregúr, vagy mint egy professzor, aki a tanítványát okítja, de most megkeményedett az arca.
- Mert meg kell tudnom, hogy végül melyik nép győzött. Önök vagy mi. Hogy a történelem színpadán a zsidó vagy a német nép marad-e fenn.

* Erwin Rommel (1891-1944), a Német Afrika Hadtest parancsnoka, aki a sivatagban sikeresen alkalmazta a villámháborús stratégiát.
** Izrael a függetlenségi háborújában (1948) cseh gyártmányú AVIA S199-eseket használt, ami a Me-109-es német vadászrepülőgép egyik változata volt.
*** gálut: száműzetés, amikor a zsidók nem élhetnek Izraelben
Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
Mi németek fegyelmezett nép vagyunk. Mindig azt csináljuk, amit mondanak nekünk. Hitler azt mondta: „egy nép, egy birodalom, egy vezér”, és mi elfogadtuk, hogy a demokrácia felesle...
Előző részek
...meghalt hatmillió zsidó, köztünk az anyám és a nagyanyám, de nem rendült meg a hitem. És most meg fog halni a fiam, egy azaz egy fő, és már nem tudok hinni. Pedig az az egy hol ...
- Látja, ugyanazt mondja, amit én is – mosolyodott el Walhall. – „Nem vállalhatok felelősséget”. Én sem vállalhattam felelősséget ami akkoriban a zsidókkal történt, ahogyan ön sem ...
...nekünk a vereségen kívül mással is szembe kellett néznünk: azzal, hogy közben látszólag virágzott minden. Tombolt a hedonizmus. Berlinben olyan nagyvilági élet zajlott, amit a K...
Nem tudnak mindenkit megölni, aki részt vett ebben vagy képes lenne rá. Ha nem értik meg, hogyan lehetett, hogy mintapolgárok, példás családapák reggeli után egyenruhát öltöttek, n...
...hogyan lehet hinni egy olyan Istenben, aki hagyja, hogy ez a gyermek elsorvadjon a kezei között? Egy darab lélegző hús. Ha nem lenne infúzióra kötve, fel tudná kapni, táncolhatn...
Háborús időket éltünk, nem tudtunk olyan körülményeket biztosítani, mint a békés időkben, de ezeknek a kísérletek volt értelmük, tagadom, hogy csak kínozni akartuk volna a foglyoka...
Ahogy mondani szoktuk, a legrégebbi zsidó vicc a Biblia, a legújabb pedig Izrael. Itt semmi sem normális, semmi sem működik, ez a Walhall-ügy mitől lenne más? ’48 óta mindent elcse...
...mi voltunk a szupermenek, akik ’48-ban a semmiből létrehoztunk egy országot, aztán ’56-ban hülyére vertük az arabokat. Aztán a világ tudomására hoztuk, hogy mi sem vagyunk legyő...
- Nem tudnak ezek a doktorok semmit sem, csak játsszák az Istent. Hazudnak. Nem merik kimondani… - Mit? Hogy a fiunk meg fog halni? Hogy nincs gyógyszer a betegségére? Ne is mon...
Izrael felett mindig kék az ég, gondolta a férfi, amikor kilépett a repülőtérről. Bármilyen rémtörténeteket is hallott az itteni vámvizsgálatról, szerencsésen túlesett rajta: bár a...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak