ABC 1. rész

Egy leszbikus tanácsai egy férfinak az örömszerzés rejtelmeiről.
Avagy: Mondjam, vagy mutassam?

FIGYELEM! A történet jelentős részben leszbi, de jelentős részben hetero elemeket is tartalmaz.

Írta: DrAltedox
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. július 14.

*******************************************************************************

Ha valamiben igazán rossz vagyok, az a nők kinyalása.
Nem, komolyan gondolom. Én nyalok a legrosszabban az egész világon. Még a Guinness Rekordok Könyvében is benne vagyok. (Egy borzalmas képpel, tegyük hozzá, amin olyan ostoba mosolyt vágok és épp csukva van a szemem.) Olyan béna vagyok, hogy amikor leteperek egy nőt, mindig emlékeztetnem kell magam, hogy messzire kerüljem el az ágyékát. Fogalmam sincs, hol találom a G-pontot. Csak annyit tudok, hogy nem a térdnél van. Azt is csak onnan, hogy már próbáltam.
A legtöbb embernek ez nem lenne különösebben nagy dolog. De olyasvalakinek, mint én, aki rajong azért, ha egy nő a szájával kényezteti a farkát, meglehetősen kínos, ha nem tudod viszonozni a gesztust. Gondolom, meglehetős csalódás lehet a legtöbb nőnek, hogy fél órát tölt a makkom tisztára polírozásával, aztán pedig rájön, hogy nem kap cserébe semmit. Bizonyára azt kívánják ilyenkor, bárcsak visszamehetnének harminc percet az időben, hogy ugyanolyan rettenetes szopásban részesíthessenek, mint amilyen a fogadjisten. Azt hiszem, ez a legjobb indokom arra, hogy ne találjam fel az időutazást.
A számát se tudom, hányszor kaptam meg azt a sajnálkozó vállveregetést. Ott voltam, arcom félig egy punciba temetve, a szám tiszta nedv, már-már meggyőződve róla, hogy valamit jól csinálok... és akkor egy kis vállveregetés, „Minden rendben”, vagy valami hasonló megjegyzés. Nem ez az a reakció, amire az ember fia számít, nemde? Ez a vállveregetés egyenértékű és seggberúgással, amivel az aktuális nő kipenderít az utcára.
Még a kedvesebb fajta is, aki inkább megjátszik egy orgazmust, ugyanúgy rossz érzéssel tölt el. Nem vagyok hülye. Látom, mikor tettetik. Épp elég nőt láttam már a múltban, akik tényleg élvezték. (Persze akkor a farkamat használtam, nem a számat.) Tudom, hogy kell kinéznie és hallatszania. Az orgazmus megjátszása olyan, mint az alvásé. Könnyűnek tűnik, de tudva, hogy mások sokkal jobban tudják, hogy nézel ki közben és milyen hangokat adsz... Az orgazmus megjátszása olyan, mint amikor elmégy egy idegen országba és megpróbálsz úgy szóba elegyedni a helyiekkel, hogy utánzod az akcentusukat. Soha senkit nem fogsz átverni, hacsak nem vagy profi színész.
Akkoriban már egy ideje randizgattam az aktuális barátnőmmel és már párszor csalódást is okoztam neki, úgyhogy egyik nap elhatároztam, teszek ellene valamit. Meglátogattam Andreát. Ő egy régi barátom. Valaha szobatársak voltunk. De, ami a legfontosabb, leszbikus. Arra gondoltam, egy leszbikus lenne a legideálisabb, hogy tippeket kérjek a nyaláshoz. Elvégre, ha főzni szeretnék, anyámtól kérek tanácsot. Ha baj van a számítógépemmel, az unokatestvéremet hívom, aki a szabadideje java részét az interneten tölti. (Bár, ha a szabadideje fennmaradó részét nézzük, talán ő is legalább annyi tippet tudna adni puncifalásból, de azért mégiscsak kínos lenne a kis porbafingótól tanácsot kérni.)
De, a lényegre térve, Andrea egy kései húszas nő, nagyjából 165-170 centi magas és vékony, a mellei viszont egy sokkal nagyobb nőéi. Vállig érő világosbarna haja van és ugyanolyan szeme. (Kivéve persze, hogy az nem ér vállig.) Általában szemüveget hord, de amikor a tárgyra térünk, mindig leveszi. Többnyire szűk farmerben jár, ami kirajzolja a formás fenekét, hosszú ujjait pedig az Isten is arra teremtette, hogy egy farok köré fonja őket. Telt ajkait pedig szintén ugyanarra a helyre. Tudom, hogy egy kapura játszunk, de azért álmodozni csak szabad.
Ami engem illet, én olyan vagyok, mint bárki más. Egy teljesen átlagos srác. Ha társaságba megyek, én lennék az utolsó, akit kiszúrnak a tömegből. Talán csak a farkam az egyetlen, ami nem mindennapi.
Andrea akkor épp a barátnőjével együtt élt egy zsebkendőnyi kis albérletben. Amikor ajtót nyitott nekem és megöleltük egymást, rögtön azzal kezdtem: - Andrea, csajszi! Mindenki tudja, hogy a nőket szereted. Miért bujkálsz mégis egy ilyen lukban?
- Szóval ezért jöttél? Akkor találj jobb tréfákat.
- Nem éppen... De félig igazad van. Köze van ehhez annak, amit kérni szeretnék – hezitáltam.
- Ki van zárva. Nem fekszünk le, vagy flörtölök veled, hogy féltékennyé tegyél valakit. Sajnálom, ha a barátnőd szakított veled, de...
- Nem szakított. Semmi ilyesmiről nincs szó. Épp ellenkezőleg. Pont azért vagyok itt, hogy elérjem, soha még csak eszébe se jusson.
Amikor előtte felhívtam Andreát, természetesen nem mondtam el a telefonban, hogy mihez kellene a segítsége. Túl fura lett volna. De ott állni is túl fura volt, sőt, talán még inkább, és elmagyarázni neki a helyzetet. Általában nagyon jól megértjük egymást. Amikor szobatársak voltunk, rendszeresen kibeszéltük a csajokat egymás között. A legapróbb részletekig menően megosztottuk egymással a kalandjainkat az ágyban. Mindig elmesélte, melyik nő tetszik neki, hogy kivel feküdt le, és én is viszont. De a lesajnáló kis vállveregetésekről sosem meséltem neki, ahogy egy nőnek se. De persze nem hülye. Valószínűleg sejtett valamit.
Amikor elmondtam, hogy tippeket szeretnék kérni, hogyan lehet jól kényeztetni egy nőt odalenn, ezt találta a világon a legjobb poénnak. Gyakran panaszkodik, hogy nem viccesek a tréfáim, de akkor többet nevetett, mint addigi ismeretségünk alatt valaha is.
- Nem tréfálok – vontam össze a szemöldököm. - A segítségedre van szükségem.
- De hát nincs a világon egyszerűbb dolog, mint kielégíteni egy nőt. Ez mindenkinek belülről jön.
- Neked talán... De nekem olyan, mint egy bonyolult kirakós.
- Akkor kezdj hozzá úgy, mint egy kirakóshoz! Kezd a széleknél és haladj a közepe felé!
- Tudod mit? Inkább mástól kérdezem, ha te csak kinevetsz.
- Nem. Komolyan mondom. Ha ki akarsz elégíteni egy nőt, nem ugorhatsz bele rögtön a közepébe. A széleknél kell kezdened. Izgasd egy kicsit, míg csak nem érzi azt, hogy még többre vágyik. Akkor lassan elindulhatsz a középpont felé.
- Oké, és aztán?
- Aztán kinyalhatod.
Olyan egyszerűnek tűnt! Ha minden csak azon múlna, hogy lassan és türelmesen kezdjem, már rég nem lenne semmi problémám. Azon kívül nem egyszer volt már, hogy egy életrevaló időt szántam rá, hogy felizgassak egy nőt, mielőtt a lovak közé csaptam volna, de akkor se volt semmi különbség. Ennek ellenére elraktároztam az agyamban Andrea tanácsát, hogy lassan kell haladni, de így is kellett, hogy valami baj legyen a technikámmal, szóval nem hagytam annyiban.
- És te mégis mit értesz „kinyalás alatt” pontosan?
- Ugyan már! Nem hiszem el, hogy ennyire nem érted. Hogy lehetsz ennyire nehéz felfogású?
- Nagyon nehéz felfogású tudok lenni, ha arról van szó. Nagyon kemény a fejem... és más is. El se hinnéd, milyen kemény.
- Még mindig a nyalásról beszélünk? - nevetett fel Andrea.
- Talán...
Felsóhajtott, majd a szemeit forgatta, de utána elmosolyodott, jelezve, hogy nem mondott le rólam teljesen. Épp elég régóta voltunk már barátok. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie velem. Szóval vett egy mély levegőt és folytatta:
- Nos, oké... Mutasd meg, hogy csinálod! Hogy hogyan nyalsz ki valakit.
Nem hittem a fülemnek. Andrea, a nő, akit már időtlen idők óta meg akartam kettyinteni, arra kér, hogy nyaljam ki? Azok után, hogy ennyi ideig álmodoztam valamiről, amiről azt hittem, sohase fog bekövetkezni, végre a lábai közé juthatok? Végre beletúrhatok a hajába, érezhetem az ízét a számon, kényeztethetem a...
- Nem rajtam, te idióta – vágta rá, kiolvasva a gondolataimat. - Csak mutasd meg, hogy csinálod! A levegőben.
- Ó! Hát persze. Tudtam én.
- Tudod mit? Fogd a kezed és csinálj úgy, mintha az egy punci lenne! Aztán mutasd meg, hogy nyalod ki!
Azután, hogy elképzeltem, hogy végre megkaphatom Andreát, a saját kezem nyalogatása semmi sem volt. Mintha azt hinnéd, megnyerted a lottó ötöst, aztán kiderül, hogy csak valami gyerekműsor lottója volt és az összes nyereményed egy teddy mackó. Csalódott voltam és ez bizonyára az arcomon is látszott.
- Hé! Most már legalább tudod, hogy éreznek a nők – mondta Andrea.
Hagytam, hogy kiröhögje magát, majd lehunytam a szemem és szétnyitottam a középső és a gyűrűs ujjamat, amennyire csak tudtam. Próbáltam nem gondolni semmire, csak meztelen nőkre. El lehet képzelni, milyen sikeres voltam.
Sosem esett nehezemre elképzelni egy nőt ruha nélkül. Ez az én különleges képességem, mint ahogy másik jó megfigyelők, vagy jól megértik az állatokat, vagy ilyesmi. Elég csak ránéznem egy nőre az után és már látom is magam előtt anyaszült meztelenül, olyan tisztán, mintha valóban pucéran sétálgatna ott előttem. Az agyam a legapróbb részletekig összerak mindent. A mellei méretét és formáját, a fazont odalenn, vagy akár hogy csupasz-e, a feneke ívét... mindent.
Aznap az apám titkárnőjét képzeltem magam elé. Magas, sportos testalkatú nő rövid szőke hajjal és kis mellekkel. Úgy képzeltem, a feneke is lapos és csak egy kis pihe árválkodik neki odalenn. Ennek ellenére úgy képzeltem el, hogy teljesen felöltözve ül előttem a székén az asztala mögött, felemeli a szoknyáját és megmutatja, hogy nem visel alatta bugyit. Közelebb hajoltam, letérdeltem elé és körbenyaltam a V alakú területet az ujjaim között. Gyengéden szétfeszítettem szeméremajkait a nyelvemmel és szinte hallottam is, ahogy felnyög az élvezettől. Arcomat a tenyerembe temettem és egyre gyorsabban nyaltam. A teste remegett és megborzongott. Éreztem, hogy ez élete legcsodásabb pillanata. És ahogy mozgattam a nyelvem ki-be, tudtam, egyre közelebb áll az orgazmushoz. Már arra vártam, hogy könyörögni kezd, abba ne hagyjam, de ehelyett csak Andrea sürgető hangja ütötte meg a fülemet: - Jó, jó, jó! Elég lesz. Hagyd abba!
Kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Andrea utálkozó pillantásával.
- Elég volt – mondta. - Ez borzalmas.
- Tényleg? Azt hittem, jól csinálom.
- Pedig nem. Borzalmasan.
- Igen? Pedig úgy tűnt, élvezi.
- Ki? A kezed? Vagy a nő a fejeden? Talán ő igen, de egy valódi nő már rég ellökött volna magától.
- Biztos vagyok benne, hogy jobban menne, ha egy igazi nőn csinálnám. Nem szoktam hozzá, hogy az ujjaimat izgassam fel.
- Egy igazi nő az első pillanatok után sikoltva rohant volna ki a szobából, hogy estére már egy férfigyűlölő szekta elhivatott tagja legyen. Talán mostanra már a saját kezed is gyűlöl.
- Tökmindegy. Úgyis a másikkal rántok rá.
- Egy nővel érzékien kell bánni. Te pedig csak...
- Jó, jó. Vettem az adást.
- Nem csinálsz mást, csak egy pontot nyalogatsz egyfolytában. Ez egy idő után már unalmassá válik.
- Akkor mégis mit csináljak? Nyaljam a talpát?
Felsóhajtott és ismét a szemeit forgatta. Most már nem tért vissza a mosolya. Most már ráeszmélt, hogy tényleg nincs tehetségem ehhez az egészhez. Talán még sajnált is, de eltökélte, hogy segít nekem, bármibe is kerüljön. Az olyanoknak, mint ő, ez bizonyára magától értetődő, de a magamfajta kedvéért le kellett mennie az alapokig.
- Talán próbáljuk meg így: Meg kell tanulnod az ABC-t.
- Ó! Azt már rég tudom – legyintettem.
- Pofa be!
- De hát tanultam az iskolában.
- Fogd be és figyelj! Arról beszélek, hogy hogyan nyalj ki valakit, oké? Képzeld el, hogy a nyelved egy ceruza!
- Ööö...oké. Feltéve, hogy a farkam nem egy másik ceruza.
- Felejtsd el a farkadat! A nyelved egy ceruza, a kiszemelt punci pedig egy könyv.
- Hogy nézne már ki egy punci úgy, mint egy könyv? Csak mert kinyílik? Mert mindig jobb, mint a filmekben?
- Csak képzeld el, hogy egy jegyzetfüzet, oké? Neked pedig nem kell mást tenned, csak leírnod az ABC-t a lapjaira. A nyelveddel. Ami a ceruza.
- Miért írnám le az ABC-t egy jegyzetfüzetbe? Ennek semmi értelme.
- Csak fogd be, oké? Leírod az ABC betűit: Az A-val kezded, aztán B és C és így tovább. Leírod a betűket a nyelveddel. Így mindig másképp nyalod a barátnőd punciját. Néha fel-le mégy, néha körözöl, máskor balról jobbra... Mindig más. Nem lesz unalmas.
- Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez működik.
- Ó, ugyan már! Biztos van annyi fantáziád, hogy elképzeld. Ha úgy tudsz tenni, mintha a kezed egy punci lenne, akkor úgy is tudsz, mintha a nyelved lenne ceruza.
- Tényleg, Andrea, én ezt nem értem. Meg tudnád mutatni?
- Nem mutatok én neked semmit. Képzeld el!
- Tudod, mit mondanak. Egy kép többet ér ezer szónál.
- Igen. De az az ezer szó mind ugyanaz: nem.
- Andrea, kérlek – tettem össze a kezeimet.
- Szó se lehet róla.
- Talán térdeljek le?
- Felesleges. Inkább folytassuk!
Még szerencse, hogy nem térdeltem le Andrea elé könyörögni, mert épp ebben a pillanatban lépett be a barátnője. Épp a boltból jött vissza egy nagy rakás zöldséggel. Répával, uborkával, cukkinivel... Még egy hatalmas ananászt is hozott.
Andrea barátnője, Zoey, egy csábos vörös lány volt telt formákkal mindenhol, ahol csak arra van szükség. Egyszóval gyönyörű volt. Magányos perceimben gyakran fantáziáltam kettejükről Andreával. Ahogy megcsókolják egymás, simogatják a másikat, leheverednek az ágyra, aztán, amikor már ráuntak egymás nyelvére, ujjaira, meg az összes műbránerükre is, talán felhívnak engem...
A fantázia első eleme legalább valóra vált. Zoey lepakolta a csomagokat és oda jött, hogy megcsókolja Andreát. Figyeltem, ahogy az ajkaik találkoznak, majd Zoey a barátnője nyaka köré fonja karjait és magához szorítja őt. Már épp arra vártam, hogy Andrea szájába tolja a nyelvét, de aztán a csók véget ért és mindketten rám néztek, mintha azt akarták volna, tűnjek el.
- Jobb, ha én megyek – mondtam. - Csak mutasd meg, és már megyek is!
- Nem mutatok én neked semmit – horkantott Andrea. - El kell képzelned.
Zoey viszont nem értette, miről van szó.
- Mégis mit kellene megmutatnod? - kérdezte.
- Az ABC-t – vágtam rá. - A barátnőm kirúg, ha nem tanulom meg az ABC-t, de Andrea nem akarja megmutatni.
- Ne is hallgass rá! - morogta Andrea.
- Mutasd meg a kezeden! Tégy úgy, mintha a kezed egy punci lenne, ami egy könyv is, engem nem érdekel... ööö... nyisd ki a kézikönyvedet és írj bele a nyelvceruzáddal!
- Ó! Azt az ABC-t – nevetett fel Zoey. Elsőre biztos azt hitte, az igazi ABC-t nem ismerem. Mintha nem tudnék olvasni vagy valami. Kezdtem azt hinni, ez valami alapvető leszbi trükk, hogy ilyen vicces, amiért én nem tudom. Mintha egy felnőtt embernek kellene a madarakról meg a méhekről mesélni.
- Meg kell tanulnod az ABC-t – mondta végül.
- Tudom. De Andrea nem akarja megmutatni nekem.
- Akkor majd megmutatjuk együtt.
- Szó sem lehet róla – vágta rá Andrea. - Ne is hallgass rá! Csak megjátssza, hogy nem érti, hogy végignézhesse.
- Nem hiszem, hogy megjátszaná – nézett rám Zoey.
- Persze, hogy nem – bólogattam. - Hallgass a barátnődre, Andrea! Igaza van.
- Tényleg nem játszik – bólintott Zoey. - Azt hiszem, tényleg nem érti. Én hiszek neki. Szerintem épp olyan ostoba, aminek kinéz és fogalma sincs, hogy...
- Jó, jó, elég lesz! - horkantottam. - Vettük az adást.
- Gyere a hálószobába öt perc múlva!
- Zoey, megvesztél? - kerekedett ki Andrea szeme.
- Épp ezért szeretsz, bébi.

Folytatása következik!