Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
kortárs, epika, próza, kispróza, novella, elbeszélés
Az előző folytatása! Köszönöm mindenkinek, hogy/ha elolvasta az előzőt! <br />
kortárs, epika, próza, kispróza, elbeszélés, novella
Még mielőtt elkezdeném a történetet szeretném leszögezni, hogy nem teljesen az én fejemből...
kezdő író vagyok szóval minden tanácsot el fogadok hamarosan jön a fojtatás
Friss hozzászólások
laliboy: Már többször elolvastam, de mi...
2018-11-11 19:53
laliboy: Jó volt! Izgató, részletes.
2018-11-11 19:14
JuS: Azt még nem olvastam, de majd...
2018-11-10 00:39
JuS: Ezzel találkoztál már? Gondolo...
2018-11-10 00:36
Lilith999: viszont pornónak nem rossz
2018-11-09 13:28
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A vérrel áldozó angyal

 
                                          A VÉRREL ÁLDOZÓ ANGYAL
 
 
Az a fennkölt, és nagyon trendi színdarab, mely talán eme kor adott aktualitását igyekezett híven követni és mely Mecsér Gitta halálát okozta már jó pár hónapja volt állandó telt házzal műsoron; mintha a nézőközönség csupán csak az ő gyönyörűen bájos, és mindig hallatlanul elegáns kisugárzása miatt váltotta volna meg szorongó páholyokba kalauzoló jegyét, hogy aztán a feltorlódott tömegtől szinte csak a színészek nagyon távoli kísérteties visszhangjait kelljen hallgatnia a fennálló kilencvenperces darabban. Valószínű, hogy a kedves Társulat minden tagja megérezte már közvetlenül a szövegkönyv legelső olvasatánál mekkora eget rengető hatása lehet ennek a darabnak, de még jobban tisztában volt ezzel az adott színház kissé mohó, és pénzéhes tohonya igazgatója, aki lélektani szempontból is akkor volt talán a legelégedettebb, ha zsúfolásig megtelt székeket láthatott maga körül: aztán, hogy a közönség kényelmi szempontból mennyire van megelégedve az adott helység komfortjával, már kevésbé érdekelte! Színháznak csupán a legnagyobb jó értelemben volt nevezhető a meghittnek is alig nevezhető, leginkább egy ócska raktárépülethez hasonlító épület, aminek homályos, és lidérces fényekkel megvilágított helységeiben talán még a svábbogarak is bátran, és karakánmódon megtelepedhettek, hiszen nem zavarta nyugalmukat, szöszmötöléseiket senki. Az épületben, ha az ember arra a szilárd meggondolatlanságra vetemedett, hogy véletlenségből levette a kabátját, sálját, és sapkáját egyenesen a kihűlés veszélyével flörtölt, mert hangsúlyozottan is, hogy az igazgató spórolni tudjon, és még több kelléket, s díszletet vehessen sokszor így vélte költséghatékonyabb módszerekkel megoldani a saját hasznát. 
A darab hirtelen kirobbanó sikerességét – talán több, mint valószínű, hogy ennek a jelentősen lepusztult épületnek köszönhette. Az adott közönség megszeppenten, megrémülve lépett be a tátongó, kongó sötét falak közé, ahova – főként éjszakánként nem szívesen tette be lábát az ember -, és szabályosan borzongva foglalt helyet magának a nézőtéren, és – főként a gyönyörű dámaszerű hölgyek élénk, halál-sikolyokkal sikítottak fel, ha élénk kíváncsiságuk, és nem lankadó figyelmük esetleg észrevett egy bogarat, vagy éppen a mennyezetről a dekoltázsukra huppanó máló vakolatot. és még ehhez jött a mindenkire vastagon, szurokkátrányként rátapadó sötétség, melyet még a jól látó szemek is a lehető legnehezebben tudtak csak elviselni. És ehhez társult még a lídérces, kifakult fény, mely az alig negyven wattos körtékből származott. 
A darab úgy kezdődött, mint majdnem minden dráma, amiben valaki véletlenségből, vagy szándékos, alattomos tervek alapján kiadja a lelkét, és fogja magát és a kellős színpadon hanyatt vágja magát és elterül. A halál pedig – amitől már minden néző hátborzongatóan irtózott -, sorrendben szedve kitüntetett áldozatait; kezdve az egyszerű, kis csélcsap fruskáktól, majd a csábító naivákon keresztül, míg végül eljutott a sakktáblán szereplő jelentősebb figurákig, mint a király és a királynő. A nézők többsége idegességében már alig bírta elviselni a borzalmak ilyentén fokozását, és vagy a körmét rágta stresszelős, gyilkos idegességében, vagy, mint a hölgyek többsége retiküljéből igyekezett zsebkendőt tenni gyönyörűen kisminkelt szemeihez, amitől kissé természetes is volt, hogy előadás végére már mindenkinek jelentősen elmaszatolódott az arc és szemfestéke! De Mecsér Gitta a maga nagyon természetes és közvetlen bájával mintha meg sem érezte volta a színpadon történő borzalmak fokozását, annyira angyali kisugárzás vette őt hatalmába; mintha egy láthatatlan védőburkot viselne védelmező palást gyanánt, ami megvédi őt szinte minden bajtól, és fölösleges aggodalomtól. 
Nem, Gitta semmi esetre sem szeretett volna könnyezni, vagy fennkölten, szinte tüntetően siránkozni azon, amit a színpadon látott; egyik karcsú, hattyú-kezecskéje hevesen markolta és szorította a mellette helyet foglaló egyszerűnek mondott utcai farmeröltözetben üldögélő kísérőjét, és bár drága-tündéri arca karakán magabiztosságról árulkodott valahogy a belső énjét azonnal leleplezte sötétben látszó magatartása. Valahányszor elvágták jelentős hatásszünetekkel tarkítva valakinek a torkát, vagy pisztolylövés hasított bele az érzékeny dobhártyákba Gitta valahogy leleplezte önmagát, és amikor ezt észrevette valósággal haragudott saját magára; hogy így kiszolgáltatta titokban tartott, másoktól jogosan féltett személyiséget. Mozdulatlan póker arcot igyekezett magára erőltetni, és úgy nézte továbbra is, hogy mi történik a színpadon.
A tétova nemes lovag, aki most a hűséges kísérő szerepében posztolt, és egész előadás alatt, mint valami különös, tétova szorongó megpróbálta óvatosan megszorítani kedvese kezét, hoppon maradt, mert Gitta mintha nem akarta volna beengedni személyesebb, rejtettebb benső énjébe. Gitta udvarlója összességében maga is majdnem halálra rémült a minden második percben gyilkosságot elkövető mellékszereplők valóságos halottakat gyártó özönétől, a halványan pislákoló, méla fényektől, melyek szinte kétségek, és reménytelenségek hullámzásában tartották fogva a többi nézőt is, mégis a boldogság halványka kis reménye benne is megvolt, hogy egy ilyen káprázatos hölgyet erre az előadásra elkísérhetett; farmernadrágja, és szándékosan kinyúlt szürkés pulóvere az otthonról kidobottak motívumaival ruházta fel őt, és tette rokonává a szerencsétlenebb sorsúakkal. Míg Gitta gyönyörű kisestélyijében, esett hamvazó vállaival valóban egy ifjú, és gyönyörűséges Istennőhöz hasonlított, aki megváltja a gonoszkodó világot az összes bűneitől, addig barátjára inkább az elhanyagolt, és szándékosan lezser fogalom is már kitüntetésszámba ment – leginkább igénytelennek lehetett nevezni teljes ,,elsüllyedt hajós” megjelenését!
Az alig húsz percre kitolt szünet sem lehetett eléggé hosszú ahhoz, hogy kicsit kiélvezhessék fiatal szerelmesek módjára a bimbódzó, és tartalmas együttlétük röpke perceit. Amikor ugyanis a legtöbben kimentek, hogy kinyújtóztathassák már jelentősen elcsigázott végtagjaikat, addig ők csendben kuncorogva arra vártak, hogy az illetékes ,,teremszolga” aki az ajtók hermetikus lezárásáért volt felelős végleg bilincsként rázárhassa a sötétbe borult nézőtérre a zárat, és ők önmaguk között romantikázhassanak! Legalább annyi ideig, míg az újabb csengetés nem jelzi a következő felvonás kezdetét.
Amikor a nézők többsége hirtelen feledékenységgel visszatért a tett helyszínére az egész helyet meghitt hangulatosságban találta; kíváncsibb érdeklődők rögtön kiszúrták Gittáék székét, ahol most az ifjú hölgy egyenesen a tétova lovag kikészített ölében foglalt helyet, átkarolva esetlenségét és azzal játszadozott, hogy mennyire ügyesen sikeredik belecsókolnia a másik kissé szőrös füleibe, amint viszont egyáltalán nem izgatta Gittát. 
Percek múlva ismét tökéletes sötétségbe borult a nézőtér, és a tétova lovag ismét észrevette azt a majdnem már jéghideg távolságtartást, mégis nemes gerinces jellemvonást, melyet újra felvett Gitta eddig lárvaállapotban leledző, kikészített pókerarca. Azért minden kisebb, és olcsóbb taktikát igyekezett bevetni azért, hogy minden aprócskább, vagy magáról megfeledkezett érzelemnyilvánítást kellő tapintattal, és megértő empátiával és részvéttel kezelhessen!
Mikor nem sokkal tíz óra után tíz perccel minden egyes szereplő művész fennállt a színpadon, és a pergő vastaposoknak csak nem akart vége szakadni Gitta is azonnal felállt – mintha csak egy kötelező szertartás részese volna -, és állva tisztelte meg legkedvesebb színészeit. A közönség tagjainak csak most esett le a fekete humoros tantus, hogy a gyilkos az volt mindig, akire a legkevésbé számítanak; nevezetesen a naivának álcázott butácska kislány! Ebből is látszik, hogy az embernek soha nem szabadna lebecsülnie azt, hogy élete során milyen furábbnál furább szerzetekkel akadhat össze! Az új udvarló a lehető legtapintatosabban vett részt abban, hogy Gittának most ahhoz volt kedve, hogy visszaroskadjon a fotelébe, és egy-két percig gondolkodóba essen, amíg legalább is a többi néző el nem hagyja a helyét. Gyönyörű barnalángú, csillogó szemeiben az egyetemes segélykérés áldott pillantásával nézett fel rá; olyan jó volt most egy bensőséges és barátin megértő tekintetbe belekapaszkodni, mintha egyenesen az élete függne rajta. Az udvarló is visszaült, és megpróbálta kissé ügyetlen esetlenséggel átölelni Gittát, és megvigasztalni szóban, még ha ez a testbeszéd kicsit furcsán is nézett ki, hogy ,,ne izguljon semmi miatt! Nem lesz semmi baj!”
Gitta olyan tökéletes lassúsággal szedte magára később a ruhatárból finom, és előkelő ruhadarabjait, mintha az egy meghatározott rendezői utasításnak lett volna vérprofi lenyomata, hogy mire végre kilépett a folyékonyan sűrített éjszakába addigra jó ha az utolsó helyi járattal haza tudtak menni. Gitta most görcsösebben, mint egy megriadt kis erdei állatka egyre csimpaszkodva kapaszkodott a megszeppent fiatalember karjába, aki megérette és átérezte a felelőséget: ez a rendkívül intelligens, bájos ifjú hölgy ebben a pillanatban az ő felelőssége, az ő gondjaira lett bízva. Óvatosan kezdte vezetgetni, ha észrevette, hogy Gitta elfáradt, és látszott, hogy halálos fáradtság telepedett egész törékeny kis testére megálltak, és adott neki pár percet, míg magához térhet, és folytathatják a megtett utat. Az éjszakai fényekben az a leghátborzongatóbb, hogy az ember sosem tudhatja, hogy egyáltalán ki az aki követi, és hogy mit akarhat tőle valójában! 
A fiatalember sem merte még bevallani, de azért kerülte feltűnő tüntetéssel a pesti éjszakát, mert ebben az órában az emberek már nem is emberként viselkedtek, de legalább is úgy, mint akiket megszállt valami idegen érzés, és úgy érezték magukat, mintha övék lenne az egész világ és ebben az ember-dáridós forgatagban a realitás nagyon sokszor hajlamos volt összekeveredni a képzelet más eddig alig ismeretes elemeivel; például az ember olyasmit is megúszhatott – nagyon sokan gondolkodtak így -, amit mondjuk fényes nappal már nem biztos, hogy el mert volna követni! Gitta egyre csak cibálta, ráncigálta a karját, mint egy nagyon félős kisgyerek a felnőttek kabátját, mikor nem kaphatták meg a legkedvesebb játékaik egyikét! Végül sikeresen elértek a kivilágítatlan, talán épp ezért hátborzongató buszmegállóig. 
Hamarosan jött is az utolsó éjszakai járat, és ők azonnal felszálltak. Szabadon választható helyek közül egy kettes ülésre telepedtek le, hogy jól megnézhessék egymás meggyűrődött, kissé viseletes arcát. Gitta farkasszemet nézett a fiatalemberrel, és megpróbált bátorságot mímelő mosollyal kedvesebb arcot vágni, de a fáradtság és az este izgalma, mintha kiölte volna belőle az emberi tulajdonságok utolsó szikráját is, mégis az egyetemes egymás iránt érzett szerelmes szeretet átsegítette őket a kezdeti akadályokon. A fiatalember gavallér gardedame-ként hazakísérte szíve hölgyét, és csak a kihalt kapualjban próbált megkockáztatni egy puszit. Igen! Ő olyan úriember volt, akiből ritka manapság fél tucat! Egyetlen aprócska puszival is beérte, de Gitta gyorsabb volt, és kicsit félénkebben mohó; azonnal lecsapott az észrevétlen lovag enyhén telt, és zsírosabb ajkaira, és bíboran kígyózó nyelvét kecses kacérsággal a másik szájába tette, hogy eggyé olvadhassanak a mindenség-percek forróságában. A fiatalember most érezte először ennek a káprázatosan igéző hölgynek a vadállatias lihegését, aki egyszerre akart mindent magából felkínálni, és odaadni, de aki mégis valamilyen belső rend, vagy szövetség ígéretében bízva még mindig egyre görcsösebben igyekezett beverhetetlennek tűnő személyisége utolsó romjait megőrizni magának! A lány egy pillanatig magával húzta a semmiről sem tehető lovagot, és vastag krokodilkönnyekkel hálálta meg neki, hogy a mai este folyamán is úgy vigyázott rá, mint egy halhatatlan kincsre, amit megbecsülni illik. 
 
Másnap délután a hölgy nagyon sokáig dolgozott, s mivel nagyon szerette a munkáját – nem elhanyagolható szempont -, ezért észre sem vette, hogy hogy elszaladt az idő, és rég besötétedett. Mindig is szakmai pedáns precízséggel volt elrendezve makulátlanul tiszta íróasztala, ahol a tárgyak is úgy néztek ki a töltőtollak színes kavalkádján kívül az utolsó rajzszegekig, mintha éppen most kapta volna őket, vadonatújak volnának. A kis irodai ablakon beáradt, mint valami állandó nyugtalanító, folyamatosan zsibongó fény a város külső lüktető vérkeringése. 
Mecsér Gitta praktikussági okokat szem előtt tartva haját laza copfban, vagy feltűzött, kényelmes kontyban viselte, mely mindig kicsit előnyösebben emelte ki liliomos fejecskéjének minden szegletét és idomait és még ebben a laza stílust ötvöző, mégis irodai ruhácskájában is maga volt a megtestesült tökély és angyali elegancia. Udvarlója a túlzásba vitt, majdnem mániákus izgatottság túlfeszített idegállapotával várta otthon. 
- Na, mesélj már drága barátnőm! Megöl a kíváncsiság? – irodai székével a másik összetolt asztalnál egyik kedves barátnője a nagydumás ,,pletykafészek” ahogy lepcses szájacskája miatt sokan becézték mindent tudni akart az előző romantikusnak mondott éjszaka részleteiről, még a huncutabb, kisebb disznólkodásokat is!
- Hát az úgy volt… - keresgélte szándékosan a szavakat, mert amit biztosan tudott, ha barátnőjének elmondja ennek az estének a részleteit a másik hajlamos kiszínezni és a végén annyira túlzásba viszi – köszönhetően bámulatosan színes képzelőtehetségének -, hogy egészen futurisztikus megvilágítást fog majd kapni ennek a különleges éjszakának a visszhangja. – Aztán megcsókoltuk egymást a kapualjban! Istenem… azok az eper ízű telt ajkak…
- Szóval, ha jól értettem csak egy egyszerű puszira futotta?! Mégis? Kivel akadtál te össze drága barátném?! Csak nem megint egy majrézós idióta akadt a horgodra? Kicsit azért többet vártam volna tőled! Legalább egy dögösebb, latin-temperamentumú macsót, akinek akkora bicepsze van, mint egy bivalynak, és szex közben könnyedén felemel! – méltatlankodott és tett olcsó megjegyzéseket. 
- Egyébként meg, mi közöd hozzá? Ha így válaszolsz inkább el sem mondtam volna! Igenis! Vedd csak tudomásul, hogy még egy tétova és félszeg hapsi is lehet sokkal udvariasabb lovag, és egyben úriember mint az összes többi kigyúrt paraszt, akik neked bejönnek! Szerintem nagyon édi volt! 
- Fúj! Hogy gondoltad? Még hogy édi! Ez halálciki! Vedd tudomásul! – zárta le a beszélgetést, mert vissza kellet térniük a munkához, ha nem akarták, hogy a többiek kölcsönös suttogásukat is megzavarják. 
Abban a pillanatban, ahogy vége volt a munka idejének Gitta azonnal valósággal már rohant is a megszeppent fiatalemberhez, akinek roppant jólesett, hogy gondoltak rá; kétségtelen, hogyha valaki ennyire hízelkedő, mégis őszintén hűséges szeretettel nézett fel rá, azért az bizonyára jelenthet valamit! 
- Nekem nagyon jólesett a tegnap esti éjszaka! És neked? – kérdezte valósággal átröpülve kis gazellatestével, és körtemelleivel a szobát. 
- Drága Gitta! Tudod, hogy mennyire megkedveltelek… hangzottak tétova, ügyetlen szavai a közöttük lévő kifeszített csendben, hatásszünetekkel tarkítva. Észre sem vette és a meghatott boldogságtól fátyolossá, reszketőbbé lett kisfiús tekintete. 
Gitta semmivel sem törődve azonnal hozzárohant, legúgolt hozzá, kis törékeny tenyereibe vette a másik szőrös Enkidu-kezeit, és csókolgatni kezdte: - Szívem! semmi baj, semmi baj! Én nagyon jól érzem magam veled! – Tekintetével folyamatosan igyekezett felmérni, hogy vajon mit csinálhatott, vagy mondhatott esetlegesen rosszul, vagy helytelenül, ami miatt a másiknál – láthatóan -, eltörött a mécses! 
- Én is nagyon jól éreztem magam tegnap este! Tudnod kell… hogy engem még soha senki nem hívott meg, se moziba, se színházba és a tömegnyi ember ellenére mégis nagyon jól éreztem, hogy mellettem vagy és nem hagysz magamra… - hangja valami miatt egyre különösebb lett. 
Gitta barátságosan, és tündéri bájosan igyekezett minden mondatára odafigyelni a megszeppent fiatalembernek, de sok mindent még mindig nem érett; az esetek túlnyomó többségében most következik a kölcsönös szakítási jelenet, a ,,valaki mindig elhagy valakit alapképlete”
- Mi a baj? – mint egy finom, és roppant érzékeny, kis állatka nézett vissza rá, és ebben a bámulatos, bombázó tekintetben minden benne volt, amit egy igazi nő képes adni egy sebzett-lelkű, kissé önbizalom hiányos férfinak; szinte hallani vélte a másik nagyokat dobbanó szívének lüktetéseit…
- Nagyon szeretnék kérdezni tőled valamit, de azzal is tisztában vagyok, hogy lehet, hogy megbántalak, vagy megsértelek, ha ezt a kérdést, most megteszem… - hangja egyre kétségbeesettebb, fakóbb lett, mint aki egyszer magára talál, aztán azonnal elsüllyed. 
- Drágám! Semmi baj! Ne izgulj! Mondd csak nyugodtan! – folyamatosan simogatta a kézfejét, és bár az idegessége majdnem sikeresen rá is átragadt, mégis megtudta őrizni józangondolkodású tartását. 
- Azt szeretném kérdezni tőled, hogy… megtisztelnél-e vele, ha esetleg mellettem maradnál még legalább harminc évre… - ebben a percben tényleg úgy festett letarolt, védtelenített arca, mint egy árva kisfiúnak, aki elvesztette szüleit. 
- Bocsáss meg Drágám, de megkérdezhetem, hogy miért csak harminc évre? Miért nem örökké? – nagyon szeretett volna mosolyogni, de érezte, hogy nem bonthatja fel az ünnepi pillanat méltóságát. 
- Ne haragudj drága Gitta! Én nem úgy… gondoltam…
- Tudom szívem! Ismerlek nagyon! De nem gondolod, hogy megmaradhatnánk jó barátoknak, és majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok? – hangjában nem volt semmi félreértés, vagy homályos, célozgatós szándék, inkább rengeteg empátia és megértés. 
- Ez, nagyon jól hangzik! De tudod… most olyan bizonytalan minden az életemben, és te vagy az egyetlen biztosított pont. – megint elfogadta a sírás, és Gitta a maga mindig józan, észérvekkel operáló temperamentumával hirtelen azt sem tudta, hogy mit csináljon ezzel a kétségbeesett emberrel? Gyámolítsa-e, vagy csupán egyszerűen vigasztalja meg babusgatón? 
Végül felkelt a fotelből; odament hozzá, karjaival átölelte a másikat, és dörzsölgetni kezdte a hátát, miközben folyamatosan fülébe suttogott: - Nagyon szeretlek, és soha nem akarlak elhagyni! 
A pufók, gavallér fiatalember most nagyon szánalmasnak, és szerencsétlennek érezte magát: ennyire kitárulkozni egy roppant intelligens, mindent megértő, és mindent elfogadó, bájos ifjú hölgy előtt! Ez nem járható út! Mit tehetne még, hogy valamivel karakánabbnak, valamivel talán férfiasabbnak látszódjon? Nem jutott most eszébe semmi.
Csendben ültek Gitta kicsit határozottabban unatkozott, és vagy elővett egy alig olvasott bulvárjellegű magazint a nappaliban megrekedt kisebbfajta újságtartóból, vagy pedig – rossz szokásként -, aprócska körmöcskéiről kezdte lerágni a körmöket. Udvarló lovagja különös, mégis kisfiús arcát nézegette; érezte ez sokat szenvedett, csodálatos, mélyen érző emberi lélek már nagyon sok mindent megélt és kibírt, és mégis belső mélyen fekvő lélektartományaihoz csupán csak igen-igen keveseket enged be! De vajon miért? Hiszen ő eddig is angyali karakán méltósággal igyekezett őt istápolni, és megvédelmezni minden külső veszedelemtől! Hát akkor mire ez a nagy óvatosság?! Mosolya időnként fel-felcsillant mint aki ezzel is a másikban megroppant magabiztosságot kívánta minél hatékonyabban megerősíteni – igaz több, kevesebb sikerrel! Még jócskán emlékezett arra a nevezetes pillanatra, amikor fennkölt, és orrukat fennhéjázó kis barátnői fogadtak vele, hogyha meg meri csókolni tutyimutyi osztálytársát az egész hónapi gyorséttermi kosztot kifizetik neki! Az egész félszeg, és roppant visszahúzódó ember mégis valahogy rokonszenvesebbnek tűnt fel előtte, mint az összes többi tesztoszterontól már így is jócskán duzzadó izompacsirta! Gitta egy megértő, és nagyon gyengéd valakire vágyott – szinte már akkor is -, és tökéletesen hidegen hagyta a férfiak – sok esetben -, bunkósított kakaskodása! Megértő, kedves emberkék társaságát szomjazta volna, akiknek anélkül mondhat, vallhat meg bármit is, hogy azt később kotnyeles barátnőcskéi szájából ne kelljen viszont visszahallania! Egy pillanatra behunyta a szemét, és visszament a múltba, amikor még vadi új, nyitható tetejű Peaugot-val jött érte egy szoláriumos újgazdag ficsúr, akinek saját verdája fontosabb volt, minthogy a hölgy előtt illemtudón kinyissa a kocsi ajtaját! És mikor a kellemes hangulatú étteremben végeztek a vacsorával és megpróbálta azonnal lefektetni szépen manikűröztetett körmeivel valósággal végig karmolta a szabad hámfelületeket a másik mesterséges D-sugarakban pácolódott bőrén, és azonnal távozott. Nem adta meg neki a jogot, hogy sírva pityeregni lássa – pedig később már odahaza anya nyakába borulva, jelentős könnyzáporok fogságában vallotta be, hogy megpróbálták erőszakkal elvenni tőle féltékenyen őrzött szüzességét! 
Arra eszmélt fel, hogy udvarlója engedelmes gyerek lévén zihált, erősen kopaszod üstökét kikötői ölébe hajtja, miközben nagyon szomorúan megadja a pillanatnak az elvesztettség jótékony érzelmi tudatát.
- Ne haragudj rám… tudod… én nagyon intenzíven reagálok a világ dolgaira! – valósággal csuklott a fájdalom érzetétől. 
Gitta mint egy gondoskodó szülő bájos megváltással végig simogatta a másik hajfürtjeit, és igyekezett megnyugtatni, amennyire csak lehetett: 
- Csss! Jól van már! Kicsit szentem! Nincsen semmi baj! Itt vagyok melletted! 
- Biztosan halálciki, hogy egy nagy culát vigasztalni kelljen, elvégre már kész férfi, de azért hús-vér emberek volnánk, és gyakorta eltörhet még nálunk is a mécses! 
- Semmi baj kincsem! Tényleg semmi! Ha úgy érzed, hogy sírnod kell, akkor csak bátran! Ne fogad vissza magad! Engedd ki a fájdalmat! – mintha átment volna önkéntes pszichológus, vagy lélekbúvár szerepbe. Ez nem is állt egészen távol tőle, mert annak idején az egyetemen fejlődéslélektani szemináriumokat is kötelezően hallgatniuk kellett, hogy még mélyebbre leáshassanak a tudatalatti rejtettebb tárnamélységeibe!
- Nagyon szeretlek téged, mert itt vagyok veled! És azt szeretném, ha ez az érzés minden pillanatban halhatatlanná válhatna! 
Erre az lovag szeméből két vastagodó könnycsepp gördült le Gitta ruhácskájára, mert a többit már a hölgy csókolta fel; egyetlen parányi, igazgyöngyként vakító drága szemet sem szándékozott elherdálni.     
 
Hasonló történetek
2640
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
4240
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások
annam26 ·
Tetszett! Annyit megjegyeznék, hogy máskor jobban figyelj a gépelesi hibákra és néhol a szóismétlésre!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: