A vágyak labirintusa(5.rész)

Édesanyám nagy szemmel nézett a konyhapult másik oldaláról.
- Te kisfiam. Beteg vagy? - úgy nézett mint aki szellemet látott volna.
- Miért lennék? - nem értettem.
- Én talán még életemben nem láttalak mosogatni, pláne, hogy magadtól teszed. - elkezdte  gondolkodóan simogatni a homlokát.
- Elmondod nekem, hogy mi a baj? Talán a lányok? Kérlek, bízz meg bennem. - kérlelt.
- Lányok? Ha még csak az lenne a probléma. - vontam meg a vállam.
- Az iskolában történt valami? - kérdezősködött tovább.
- Na látod? Ezért nem mosogatok soha. Ha valami jót teszek azonnal kiraboltam egy bankot?! Hát köszönöm szépen. - berohantam a szobámba.
Miért kell kérdezősködnie? Semmi köze nincs hozzá.  Bevallom.. nagyon izgultam a délután miatt.
Három óra. Nem bírom tovább. Megyek és elindulok. Sietve kaptam fel a kabátomat illetve a már dossziéban odakészített angol könyveimet. Sietve lépkedtem az ajtó felé. Beszélgetés hallatszott ki anyukámék szobájából.
- Te Öreg, ezzel a fiúval nem stimmel valami. - mondta édesanyám.
- Már megint rémeket látsz Anna. Mi a fene lenne a gyerekkel? Átlagos lázadó. - vonhatott vállat édesapám.
- Na majd meglátod. Itt valami bűzlik nekem! - mutogatott az édesapám felé.
Ekkor már a szobájuk ajtajában álltam. Picit kellemetlen volt, hogy megpróbáltak kibeszélni.
- Már ne zavarjon titeket de mit nem értettél azon anyu, hogy semmi bajom nincs?
Hátat fordítva csak annyit kiabáltam vissza, hogy:
- Iskolában tartjuk az angol órát, majd este jövök.
Kiléptem az ajtón.
Egyszerűen nincs merszem elmondani a szüleimnek akár egy dolgot is ami az Én életemben történik. Egyszer megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy az édesapám unokatestvérének a születésnapja helyett inkább itthon maradnék. Na az egy nagy hiba volt. Majdnem orvoshoz akartak vinni, hátha valami depresszióban szenvedem, hogy nem szeretnék társaságba menni. Mert egyébként az embernek nincsenek olyan pillanatai amikor csak csendben ülne a szobájában és tenné azt amit éppen akkor a kedve tartaná.
Gondolataim annyira elrepítették az időt, hogy már az iskola előtt álltam. Még csak fél három. Elszívok egy cigarettát és meglepem, hogy már az osztály teremben leszek.
Nem is kell mondani, hogy ez pillanat alatt bekövetkezett. Kellően közel húztam egymáshoz a két széket és elrendeztem az asztalon az órához kapcsolatos könyveket.
Nyikorgott az ajtó.
- Álmos? Hát te, hogy hogy ilyen hamar itt? - nézett rám meglepődötten.
- Nem akartam késni. - mosolyogtam.
- Ez kedves tőled. Kezdhetünk? - viszonozta a mosolyomat.
- Igen.. de.. - akadt el a szavam.
Na tessék, zavarba jöttem. Az előbb még tisztán tudtam mit akartam mondani.
- Mondjad nyugodtan. Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Mi nyomja a lelked? - kedves arccal nézett rám.
- Szeretném megbeszélni Önnel a történteket. - pirosodtam el.
- Álmos, kérlek. Ne menjünk ebbe bele. Tudod, hogy mit gondolok nem?
Ismét a szép mosolyból egy morcos arc nézett vissza rám.
- De igen, tudom, hogy mit gondol. - lehajtottam a fejem.
Talán így ültem egy egész percen keresztül. Tényleg ilyen gyáva vagyok? Ennyire lennék képes? Na nem.
- Robert! Akar engem? - még magam is meglepődtem.
- Mi? Hogy mondhatsz ilyet? - a meglepődés minden a kettőnknél kiteljesedett.
Na most légy bátor Álmos. Gyerünk!
- Ó Tanár Úr... - léptem közelebb hozzá.
- Kérem adja a kezét. - nyújtottam felé a jobb kezem.
Közel nyújtotta a kezét de nem merte teljesen a kezembe adni. Még közelebb léptem, megfogtam a kezét és rátettem a derekamra. Magam is meglepődtem a saját bátorságomon. Elengedtem a kezét de a szemkontaktust fent tartottam. Kezem szép lassan elkezdett felcsúszni a nyakához. Számat már bátrabban kezdtem közelíteni az övéhez. Olyan közel voltunk már egymáshoz, hogy éreztem az arcomon a levegővételét.
- Te ezt direkt csinálod, igaz Álmos? - törte meg a pillanatot.
- És ha igen? - mosolyodtam el.
Megtörtént ismét a csoda. Két vágytól éhező ajak megint összeért. Szívem a torkomban dobogott mikor az Én kis tanárom keze elkezdett felcsúszni a hátamon és a fürge is ujjai simogatták a tarkómat, majd minden millimétert megérintve a gerincemen végig haladtak. Kezem erősen markolták Robert nyakát, már azért is mert reméltem, hogy soha többet nem szakadok el tőle. Úgy szorítottam magamhoz mint egy kislány az újonnan kapott mackóját. Bevallom nagy hatással volt az rám, hogy az ingén lévő gombokból a felső kettő kigombolt állapotban voltak. Az egyik kezem elkezdett fürkészni a mellkasán majd bedugtam a tenyeremet az ing belsejében. Teljesen zavarba jöttem attól, hogy egy ilyen férfias testhez érhetek. A bőre olyan volt a bársony de még is élveztem mikor lejjebb érve a mellkasszőréhez érhettem. Az ujjaim leragadtak és elkezdtek fürgén játszani ott.  Robert keze ahogy a gerincem végéhez ért lassú ám határozott mozdultokkal csúszott egyre lejjebb. Bele markolt a seggembe. Na ez aztán tényleg őrjítő volt. Nem is kellett több. Megharaptam enyhén az ajkát jelezve, hogy kimondottan tetszett, hogy belemarkolt a hátsófelembe. Azt hiszem ebben a pillanatban kezdte elveszteni az eszét Robert. Neki lökött a táblának és egy mozdulattal felkapott az ölébe. A hosszú vékony lábaimat összekulcsoltam a derekán és továbbra is kapaszkodtam a nyakába.
- Megőrjítesz, érted? - lihegett.
Válaszul elkezdtem az ágyékomat erősen nyomni az övéhez. Talán megérezhette az erősen lüktető férfiasságomat ezért egy hirtelen mozdulattal megfordultunk és elengedett az egyik kezével. Meglepetésemre lesodort mindent az asztalról. Ráfektetett az asztalra. Teljesen kikelt magából. A szemeivel talán tüzet lehetett volna gyújtani úgy szikráztak. Mikor megpróbáltam felülni és elkezdeni kigombolni az ingét csak egy erős mozdulattal hátralökött és elkezdte rázni a fejét. Kezét alám dugta majd ismét megmarkolta a fenekemet és férfiasságához húzta. Annyira jó volt, hogy akaratom ellenére felnyögtem. Keze felcsúszott a nyakamhoz amit olyan lágyan fogott meg de még is férfiasan, hogy majd nem elélveztem. Csípője apró mozdulattal lökődött hozzám. Elkezdte kigombolni az ingemet és minden egyes kigombolt rész után kaptam egy csókot a mellkasomra. Már a köldökömnél tartott amikor azt kezdtem érezni, hogy innen nincs visszaút. Akarom őt itt és most, azonnal. Kezemet lecsúsztatva segítségül kigomboltam a farmer nadrágomat.Csillagokat láttam mikor nadrágon keresztül megfogta a péniszemet.
- Ah! - nyögött fel ő is.
Azt hiszem élvezte.
- Akarom Önt Tanár Úr! Minden porcikámmal kívánom! - jeleztem vissza.
Hirtelen megdermett.
- Tanár Úr?.. - gondolkodott el.
Kezemmel megfogtam a kezét ami a péniszemen lapult.
- Kérem.., folytassuk. - még mindig dúlt bennem a vágy.
A vaskos tenyere az asztalon csattant.
- Azonnal keljél fel az asztalomról és szedd össze a cuccaidat! - üvöltött.
Könnybe lábadt a szemem de nem a félelem miatt. Azt talán nem is éreztem. A szívem miatt. Egészen belülről jött a fájdalom.
- De most mi a baj? Én azt hittem.. - most már szinte bőgtem.
- Te itt nekem el ne kezdj sírni. Minden miattad történt. Ha nem lennél ennyire hülye az angolhoz nem kellett volna magán órát tartanom neked.  - folytatta:
- Azonnal takarodj a szemem elől. - most már más miatt szikrázott a szeme.
- Kérem beszéljük meg. - még mindig reménykedtem.
Úgy éreztem magam mintha egy világ dőlt volna össze benne. Felültem az asztalon. Olyan lehettem mint egy kivert kutya ahogy az ingem kigombolva hullott le rólam. A kezemet az arcom elé kaptam és csak zokogtam.
- Na jó, sírj csak. Remélem most már megjegyezted, hogy soha többé nem akarok veled kettesben maradni. Keress másik tanárt és ajánlom, hogy örökre felejts el engem! - kabátját és táskáját felkapva csapta be maga után az ajtót.
Talán mondhatnám azt is, hogy abban a pillanatban megakartam halni inkább.

Folyt.