A vadász

A köd lassan ereszkedik alá, körbe öleli a tornyokat, a magas házakat, alattomosan fonja körbe az utcákat, lassan rátelepszik a városra, és magával hozza az esti sötétséget. A városka utcáin az emberek egyre sietősebbre fogják lépteiket. Valami szokatlan van a levegőben, de mi az, igazán nem tudja senki, vagy aki tudja az nem meri mondani. Napok óta félelem kezd úrrá lenni a városon, természetesen, kézzel fogható bizonyíték nincs. A város Lajoskája adott róla legjobb leírást, mert, hogy személy-e,vagy állat, vagy gép, abból sem derül ki. Lajoskáról azt tudni kell, hogy a pszichiátrián kezelik, de vannak tiszta pillanatai, magára és másra sem veszélyes ezért délutánonként kimenőt kap, amivel rendszeresen él is, a városka lakói megszerették sajátos humorát, az évek alatt sok barátra tett szert. Ha már egy délutánt kihagy hiányzik, hogy Lajosnak hívják-e azt nem tudni, de tény, hogy erre hallgat a legjobban, az emberek meg csak így emlegetik „ a mi Lajoskánk”. Mi is történhetett Lajoskával az pontosan nem tudni, de valamit úgy megrémítette, hogy sokkos állapotba vitték kórházba. Szavahihetőség terén nem megbízható, de tény, ami tény, több óra hosszáig dolgoztak rajta a sebészek, mire újból összerakták.

Több nap kellett mire kihallgatható állapotba került, akkor is csak összefüggéstelen dolgokat hadovált össze. Lajoska vallomása lassan kiszivárgott, ami még tovább korbácsolta a kedélyeket és változatos pletykáknak adott okot, ki, ki vallása és világnézete szerint magyarázta a dolgokat.
Annának mára már igazán elege van a Lajoska ügyből, főnöke harmadjára küldte be a kórházba, hogy húzzon ki valami használhatót abból a jó emberből, az orvosokat meg bírja állásfoglalásra. Dolga végezetlenül távozott ismét a kórházból, már- már nevetséges sztori kerekedett az egészből, racionális elme lévén arra az álláspontra jutott, hogy valaki nagyon- nagyon rászedte Lajoskát. De nem értette miért kellett olyan csúnyán össze szabdalnia. Az ügy a városban tovább gyűrűzött, a történtek után nap mint nap érkeztek bejelentések, zöld szemű szörnyről aki eltűnik a közeli erdőben, vagy a folyóban, menekülő vörös szemű lényről ami a békés horgászokat riogatja. A város polgármesterének a legfőbb kívánsága a rendőrség felé az volt, hogy vessenek véget a hisztériának, és minél hamarabb zárják le az ügyet. A tettes elfogása nélkül ez lehetetlennek tűnik, Lajoska személyleírása inkább horror történetbe illik, az orvosok véleménye a sebesülésről sem sokkal jobb. Annának elege van az ügyből, itt minden zsákutca. Egykedvűen ballag haza, nem számított ilyen hülyeségekre, amikor még a főiskolán reményteljes tiszti hallgató volt, tisztába volt vele, hogy nem lesz egyszerű kezdőnek, és nem számított rá, hogy a világvégi kisváros rendőrségére helyezik, vizsgálónak. A helyzetét még az is nehezítette, hogy az egyetlen nőként kell az őrsön bizonyítania. Az utcán az ismerőseinek egykedvűen köszönt vissza az érdeklődésüket az ügy kapcsán zaklatásnak vette, minél hamarabb otthon lenni, ez lüktetett az agyában, forró fürdőre és puha ágyra vágyott leginkább.

A lehető legrövidebb utat választotta haza felé, így át kellet gyalogolni a város szívében levő kis erdőn majd letérni a folyópartra és otthon is van. Nyáron a futók és kutya sétáltatók paradicsoma volt ez a rész, tél és a Lajoska ügy elriasztotta az embereket ettől a területtől. Az erődben beszűrődő fény sejtelmesen világítja meg a kis ösvényt amin haza felé tart, ágak reccsenése hallatszik, hol közelebbről, hol távolabbról de ez csak az erdő zaja vélte, egy fény pont vele párhuzamosan mozgott, próbálta kivenni alakjából és mozgásából, hogy ki lehet, mivel szinte mindenkit ismert a lakótelepről, ahol lakik. Mereven nézte a mozgó fényt, amitől a szemei könnybe lábadtak, a fénypont szinte meghipnotizálta, nem tudta a tekintetét levenni róla, gondolataiban a világító zöldszemű szörny ugrott be. Tudta ez a világ legnagyobb baromsága, csak az nem volt tiszta, akkor miért van az a sok bejelentés, ha a véleményét kérdeznénk, a mellett foglalna állást, hogy a Lajoska esetén valaki vagy valakik felbuzdulva riogatják a városlakókat és jót nevetnek a markukba.

De tisztában volt vele, ha ez így halad tovább nem sokára elér arra a pontra, hogy rettegésbe tartják az egész várost. Minél hamarabb véget kell vetni az egész hülyeségnek, mert más nem lehet, így morfondírozott magában. A rövid erdei úton hamar túl jutott most a folyópart rendezett sétánya következet, ameddig csak lehetett követte a fénypontot tekintetével, de mint kiderült az nem arra tart amerre ő, ahogy a fénypont gyorsított ő is szaporázta lépteit, nem sokáig bírta vele a lépést tartani. Háta mögött gallyak reccsenését hallotta egyre sűrűbben, megtorpan, csend, hátra fordul de senki, egyedül van a folyóparton. Egész testében megmerevedett, követik, de nem lát senkit, figyelő tekintetet érzett magán. Anna szívének vad kalapálása úgy dobolt fülében, hogy szinte elnyomta a külvilág zaját. Nyilvánvalóvá vált számára követik, nem egy ijedős természetű, de most úgy gondolta hasznos lehet a futás, már csak pár száz méter, ennyit le is sprintel, nem fogok tán megijedni gondolta, de azért a futás nem árthat és gondolatait tettek követték.

Egyre rosszabbul kezdte magát érezni a félelem, akár menyire nem akartak, kezdett eluralkodni rajta, a futás ezen nem segített csak olaj volt a tűzre, gyorsabban még gyorsabban, lélegzete zihálóbbá válik akár mennyire is gyorsított úgy érezte mintha helyben futna, csend vette körül csak szívének kalapálását és ziháló légzését hallotta, a félelem egyre inkább hatalmába kerítette, haza minél hamarabb de úgy érezte nemhogy gyorsabb hanem egyre lassabb, idő érzékét teljesen elveszítette, úgy érezte megállt az idő és egy helyben vergődik, gondolatai már nem csapongtak talán már nem is voltak, egy nagy semmi közepén érezte magát, és csak önmagával küzd. A percek óráknak tűntek, noha futva az út olyan tízperc lehetett, arra eszmélt, hogy a lakása ajtajában áll és remegő kézzel keresi hátizsákjában a kulcsokat. Szíve még mindig a torkában kalapált, a levegő után kapkodott minden ereje elhagyta, és már csak annyit bírt, hogy bemegy a szobába kedvenc foteljére lerogyott, az álom azon nyomban elnyomta.

***

A lakást ketten bérlik barátnőjével Krisztinával, ez így könnyebb anyagilag is és mindig van akivel gondolatait megosztja. Ma Krisztina éjszakás csak reggel jött haza, de hamarabb végzett mint gondolta, szépen csendben ment be a lakásba nem akarta Annát zavarni. Meglepődött mikor a fotelban találta, homloka gyöngyözött, lélegzete szabálytalan, halk nyögések hagyják el ajkát. Egy pillanatra kétségbe esett, ugyan mi történhetett?
- Anna ébredj,- már-már teljes erővel rázta a lányt, de nem ébredt fel, csak egyre vadabb összefüggéstelen szavakat mormolt. Percek teltek el míg sikerült kizökkentenie mély álmából.
- Krisztina – nyögte - mit keresel te itt, én még csak most jöttem haza.
- Már reggel öt óra múlt.
- Ez nem igaz, még csak, ….tényleg öt óra? - kérdezte kissé kótyagosan, mintha az egész éjszakát átbulizta volna, feje zúgott, az álma még éberen is üldözte. Próbált felállni, de vissza esett a fotelba, szédült, álom foszlányok villantak át agyában, nehéz volt számára eldönteni mi az ami álom volt és mi az ami valóság. Krisztina látta rajta valami nincs rendben.
- Maradj, készítek neked egy nagy adag kávét, és meséld el mi történt, mert valaminek történnie kellett, vagy valami jó pasival buliztál?
- Hát nem, egyszerűen csak haza jöttem, most úgy tűnik mintha percekkel ezelőtt történt volna, és egy férfi arca van a előttem, de igazán nem tudom, hogy láttam-e valójában vagy csak álmodtam, az erdőn át jöttem hazafelé, az biztos. De ott nem találkoztam senkivel, vagy nem tudom, de nem, a pasit csak álmodhattam - szavai egyre, halkabbá és összefüggéstelenebbé válik, ha barátnője nem érkezik a szobába a kávéval újra elnyomja az álom.
- Parancsolj, a kávéd.
- Köszi,
- Szóval pasi, de legalább jó képű? - kérdezte huncutul- rád férne már egy jó képű, belevaló olyan igazi, macsóra gondolok. Olyan dögös, mint a koleszban, Márk, emlékszel?
Kriszta látta, hogy szavai igazán nem jutnak el Anna tudatához. Hiába is próbál bele lelket verni.
- Tényleg mi történt veled,- kérdezte aggódva- mert még ilyennek soha nem láttalak, zaklatott vagy, és álmodban is mormoltál valamit, bántott valaki? Mintha valakivel vitatkoztál volna?
- Álmomba beszéltem? –kérdezte, agya kezdet kitisztulni- nagyon furcsa volt az álmom, annyira emlékszem, hogy a fény felé mentem, kezet látok ami ellök a fénytől, ordítást hallottam, nagyon féltem de egy férfi megnyugtatóan átölelt, és érdekes karkötőt viselt. Ennyi. Amikor jöttem haza felé, nagyon féltem, de magamnak sem mertem beismerni, pedig semmi..., nem... nem történt, de mintha fejbe vertek volna, olyan álomszerűen emlékezem az egészre. Talán pihennem kellene egy- két napot, de most ez nem fog menni.
Márk témát Kriszta tovább szajkózta, tudta, hogy a főiskolás élmények ki fogják zökkenteni ebből a melankóliából. Sok nagyszerű emlék fűzte össze őket, fantasztikus baráti kör alakult ki a kolesztársakból a mai napig is tartják a kapcsolatot, már amennyire a munka és a távolság miatt lehet. Kriszta a fősulit nem fejezte be, mivel rájött élete tévedése volt, hogy rendőr akar lenni, ezért két év után gyorsan a gyógyszerészetet választotta, a sors ismét össze hozta Annával, egy városban találtak munkát Beszélgetésüknek csengés vetett véget. Annáért kollégái jöttek.

***

Kötelesség tudóan gyorsan összekapta magát, tudta, hogy nem mondhat nemet, egykedvűen szállt be a kocsiba. Anna gondolataival volt elfoglalva, komoly erőkifejtést igényelt tőle, hogy leplezze fáradságát. Tibor és Norbert egymás szavába vágva mesélték az eseményeket, amit a lány alig tudott felfogni, zavarta a fiúk lelkesedése.
- Állj, állj, - most érezte hazudnia kell, magyarázatot kell adni arra hogy miért is nem olyan fitt és üde a mai reggelen, de az igazat nem akarta az orrukra kötni, mert úgy érezte nevetség tárgyává válik. - A barátnőm lelki világát ápoltam egész éjszaka, alig aludtam,- rivallt rájuk- nem lehetne, hogy csak az egyikőtök beszéljen, és kezdjétek már elölről, hogy mi a fenéért jöttek ki értem- hangja egyre dühösebbé vált, támadás a legjobb védekezés gondolta.- Nos fiúk kezdjétek elölről. Mi történt? - A hangnem kicsit megdöbbentette kollégáit. Norbi dacosan válaszolt.

- A főnök mondta, ugorjunk ki érted, hogy te is a saját szemeddel lásd még azelőtt a helyszínt, hogy ki érkeznének a megyeiek, mivel úgy gondolta ez az ügy már meghaladja a mi hatáskörünket és értesítette őket. Úgy, hogy csak szívességet teszünk neked. A hisztit meg fejezd be - mordult rá a lányra Norbert.
- Na, persze nekem meg kell értenem, ha nektek rosszul indul a napotok. De ti bezzeg … áh.... mindegy. Abba hagyom, és megkövetlek benneteket, de meghívtok egy kávéra,- és már nyúlt is a termoszért - köszi fiúk.
- Ez csak természetes, akárhogy is egy csapat vagyunk nem de -mosolyogta el magát Norbi.
- Figyelek, mondjátok.
- A várostól olyan, öt kilométerre a volt növényvédelmi állomás bekötő útján hajnalban, három holttestet talál egy autóban a kiérkező biztonsági őr. A főnök azonnal jelentett felfelé mert értelmes magyarázatot nem talált rá, hogyan lehet úgy megégni egy kocsiban, hogy a kárpit nem ég meg. Az autót két évvel ezelőtt kivonták a forgalomból, ennyit lehet tudni róla.

Az áldozatok kiléte ismeretlen ezidáig.
- Spontán égés, - mordult fel Tibor.
- Na persze a Yetik meg itt szaladgálnak, a mars lakók traccspartira járnak hozzánk a kis szürkék meg gyermekeket rabolnak. Lajoskát meg a koboldok szabdalták össze. - Válaszolt Anna cinikusan.
- Furcsa az biz, a főnök neked telefonált először, de nem voltál elérhető ezért küldött ki hozzád, mindenkit riasztott, egyébként. Kareszék a kocsit próbálják lenyomozni. De még semmi. Mi sem láttuk még , de a főnök azt mondta, hogy megrázó, Kareszék meg bárhová elmentek volna csak ott ne kelljen maradni. Szeretne a főnök valamit felmutatni az előtt, hogy kiérkeznek a megyeiek.

Anna nem igazán készült fel a látványra nem tudta palástolni a döbbenetet az arcán. A három ember úgy ült a kocsiban össze égve, mintha épp most szálltak volna be a menekülésnek semmi nyomát nem mutatták az áldozatok. Zavarba ejtő, hogy a kocsin minimális égés nyomot sem talált, holott tisztában volt vele, hogy normális körülmények között az emberi test csak nagyon nehezen kap lángra, a szénné égése pedig több órán át tart, és akkora hőfokot igényel, amelyet külső fűtőanyaggal lehet csak táplálni. Nem talált rá semmilyen racionális magyarázatot, valaminek azonban lennie kell. Felmerült benne maróanyag de ezt is ki kellett zárni a gömbvillám sem ad magyarázatot a történtekre, olyan hő hatástól, amitől az emberi test így elszenesedik, attól az autónak fel kellett volna robbannia. Megoldást talán az jelentheti, hogy az áldozatokat elégették, majd később helyezték az autóba, ez azért tűnt képtelenségnek, mivel az ilyen mértékben szétégett test nem bírta volna ki a mozgatást. A döbbenetét csak percek múlva volt képes szavak formájába önteni. Nem értette, nem tudta magyarázni, a történteket.

- Ilyen nincs, nem lehetséges.....- nem akadhatok ki gondolta, most őszintén arra várt, hogy kollégái nagy hahotába csapnak, hogy megszopatták úgy isten igazából. De akkor mért csinálnának ilyen felhajtást. Zavartan fürkészte a munkatársai arcát, mintha a választ keresné.
- Nyugi én sem értem, - nyugtatta meg főnöke, -ezért is szóltam a megyeieknek, de ezt neked is látni kellett, nem vártam, hogy magyarázatot adsz. Az sokkal hosszabb munka lesz.
Nem válaszolt semmit, a fiúkkal együtt vissza ült a kocsiba, néma csend és döbbenet váltotta fel a fiúk lelkesedését, ők úgy gondolták, hogy a főnökük lihegi túl a dolgokat, de itt most nem ez történt belátták.

***

Több nap telt el, de semmi nem vitt közelebb a megoldáshoz, a kocsi tulajdonosát nem volt nehéz megtalálni, az áldozatok kilétére fény derült. De arra, hogy mi történt velük nem találtak magyarázatot, egyszerű piti autó tolvajok voltak. Akiknek még arra sem volt merszük, hogy a városból lopjanak autót, hanem a közeli paint ball tanyából vitték el a kiszuperált járgányt, ott rengeteg nyomot hagyva hátra. Tibor a spontán égés elméletét hangoztatta, győzködte a többieket, „nem biztos, ha mi nem tudunk egy fizikai törvényt, akkor az nincs is”. Már annyira ment a dolog, hogy állomány gyűlést hívtak össze, annak érdekében, hogy leállítsák a további szóbeszédet. Lajoska ügyet sem tudták hitelt érdemlően lezárni.

***

Anna egyre nehezebben viselte a növekedett nyomást, ismerősei csak a rejtélyről faggatták, egyre érdekesebb teóriával álltak elő, néha már a nevetséges volt amit állítottak. Van aki a világvégét jövendölte az isteni megtorlásról beszéltek, vannak akik spontán égés teóriáját hangoztatták, egyesek meg úgy egyszerűen ügyes megtorlásról beszéltek. Feltételezések voltak, de ez semmivel sem vitt közelebb az igazsághoz. Bosszúságát tetézte, hogy kocsiját összetörték a parkolóba, több fő darabot kell kicserélni, erre pedig várnia kell, főnöke szolgálati autót bocsátott a rendelkezésére, mivel minden alkalmazottját féltette, őt főleg, nő létére talán a legjobban, amivel nem értett egyet, nem akarta, hogy kivételezzenek vele. Most is mint az utóbbi időben késő estig volt bent, a rejtélyes eset óta egyre több jelentést és statisztikát kellett készíteniük, amivel teljesen leterhelték az állományt.

A haza felé vezető úton nem próbálta a benti gondolatokat elhessegetni szeretett volna a közelgő ünnepre koncentrálni. Az ünnepi beosztás tudatában próbálta össze hozni, kihez és mikor látogat el, az ajándékozást próbálta a legpraktikusabban megoldani. A kocsival a haza felé vezető út majd hogy nem annyi időt vett igénybe, mint gyalog, mivel így nem tudott a városon keresztül vágni. De ez cseppet sem bánta legalább kiszellőzteti a fejét, és gondolta körbe járja a várost körül vevő erdőt. A céltalan száguldásba örömét lelte, élvezte ahogy a fák, a házak elszaladnak mellette. Rég érezte ilyen jól magát, hirtelen egy gyalogos lépet elé, mivel jó vezető volt tudta korrigálni a jármű útján, de nem annyira, hogy egy fának ne csúszón neki.

- A kurva életbe, - dühöngött – nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy összetöröm a szolgálati autómat, hogy rohadna meg.....- gyorsan kiszállt a kocsiból, csak kisebb horpadást látott a lökhárítón, nem is a kocsit ért sérülés bosszantotta, hanem az egója sérült leginkább, a második kocsi amit összetör, igaz ezen a sérülés minimális de most már az isten se mossa le róla, hogy kocsi gyilkos. Hiába nézett szét a gyalogosnak nyomát sem lelte. Látta lelki szemei előtt kollégái gúnyos mosolyát, ami nagyon feldühítette.
- Ilyen nincs, mi a fenét keresett itt az a fazon, a kurva életbe- ismételgette, mikor a háta mögött egy hang meg szólalt- bocs, ne haragudj Anna
- Hogy a fenébe ne haragudjak, most törtem össze az őrs kocsiját legszívesebben á..- és ekkor fordult meg – mi a fenét keresel itt az úton és pont én előttem? - mivel valahonnan ismerős volt neki a fiatal ember, de dühében nem tudta hová tenni. - Egészben vagy egyébként? Honnan a ismersz? - a gondolatok csak úgy pörögtek az agyában, ki ez, hogy a faszban kerül ide. - Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, - felnézett az égre, a szálló hópihék az arcát csapkodták.

- Nyugi Anna, nem történt bajom, és arra, hogy mit keresek itt, nem tudok egy mondatban válaszolni - a férfi nyugtatóan megfogta a lány vállát, és mélyen a szemében nézett, amitől még idegesebb lett, olyan ismerős de nem tudja, hogy honnan, ez nagyon bosszantja.
- Egy évfolyamban jártunk a fősulin, egy félévet, én tisztán emlékszem rád, az osztály strébere voltál, lány létedre.
- Na most már hagyd abba, nem tudom ki vagy, nem tudom, hogy a faszba kerülsz ide.
- Roland vagyok, lefejeltem a padot rendszeresen jogon.
- Nem én mostanában láttalak valahol, a suliból nem emlékszem rád.
- Igen, az erdőben találkoztunk. De nyugodj meg, nem akarlak bántani, a segítségedet szeretném kérni, vagy is segítened kell, már rég szerettem volna veled erről beszélni, de nem tudtam összehozni, ez most csak véletlen, nem ilyen körülmények között szerettem volna találkozni veled. ezért ne haragudj.
- Jó – Anna nagyon dühös volt, most nem tudta eldönteni, hogy tovább álljon-e vagy higgyen ennek a figurának, de az látta rajta amit akar mondani azt nagyon komolyan gondolja, tekintetéből nyugalom és biztonság sugárzott, és amit mondani akar talán közelebb viszik a rejtélyekhez.
- Mikor és melyik erdőbe? - Anna tudta, hogy mikor, csak még most sem akar rá emlékezni, most jött rá amit úgy gondolta, hogy álmában látott az valóság.
- Mutasd a karkötőd.
- Parancsolj – húzta fel a kabátja ujját – örülök, hogy akkor az ott történteket nem kell el mondanom, mire emlékszel?
- Nem sok mindenre, én azt hittem csak álmodtam, de annyira riasztott az egész nem is akartam újra átgondolni.

- Figyelj rám, mivel nincs sok időm, és amit hallani fogsz azt nem egyszerű megemészteni, és remélem vagy olyan rugalmas, hogy megérted. Az erdőben az történt, hogy egy bendert küldtem haza. A bender, a ti nyelveteken talán szörnykén fordítható, de érző lények ők is. A természet játékai ők, nagyon instabil a molekula szerkezetük, és több formát képesek felvenni. Az instabil molekula szerkezetből adódóan akaratuktól függetlenül tudják használni a féregjáratokat a bolygók között, amikor a fogadó bolygó mágneses intenzitása megfelelő. A féregjáratokat felfoghatjuk csillagközi pókhálóknak, ezek valójában tér és idő nélküli csatornák, átjárók.
És mint a föld mágneses térerőssége a nap tevékenységgel szoros őszfügésében változik, ez megfelelő alkalmat teremt a számukra az átjárók használatához. A fogadó kaput pedig itt a földön néha a természet maga hozza létre, de a ti esetetekben nem ez történ. Különféle anyagok kölcsönhatása egymásra, megfelelő rezgés számot produkál, ami tökéletes átjárót nyit a számukra, vissza fele az út már nem olyan egyszerű de nem lehetetlenség. Én azért vagyok itt, hogy az áttévedt lényeket hazaküldjem.

- Tehát megfelelő mágneses intenzitás, és egy kapu kell.- Anna hitte, meg nem is, de az álmáról a barátnőjén kívül nem tudott senki, és neki sem mesélte el az egészet mert nem akarta, hogy dilisnek nézze és nem is volt eddig a pillanatig tiszta a számára, hogy mit is álmodott.
- Én miért álom szerűen emlékszem az egészre- kérdezte, érezte, hogy magyarázatot kap a kérdésére.
- Mivel a bender visszajuttatásához is mágneses teret használunk, és energiát közlünk a testtel rövid rádió hullámok formájában, ez hatással van az emberi agyra is, ennyi. A három fiatalt meg sajnálom, ők rosszkor voltak rossz helyen az nagyon balul sült el, én nem azért vagyok, hogy embereket öljek ha nem azért, hogy meg mentsem őket.
- A kaput neked kell megtalálni, itt a környéken, valaki tudatosan vagy véletlenül létre hozza, nem tudom, megfelelő ólom és kvarc valamint víz megfelelő kölcsönhatása képes megfelelő pillanatban átjárót nyitni. De nem zárható ki más anyagok sem. Ebben kell segítened. Több kaput már megsemmisítettem de mindig újabb és újabbat hoznak létre ez már nem hiszem, hogy véletlen.

- Hogyan? Vannak emberek akik … hát ilyen nincs, ez már sok nekem. Ne haragudj, ezt már nem tudom felfogni. Akkor a paranormális jelenségeknek van alapjuk .
- Ebben nem akarok belemenni, mi sem tudunk minden. Én csak vadász vagyok akinek az a dolga, hogy vissza küldjem a bendereket és sajnos időm sincs, pedig szívesen beszélgetnék veled. Térjünk vissza a kapura, megfelelő mennyiségben és elhelyezkedésben kell lenni az anyagoknak. De ezt leírtam, mert hosszú lenne elmondani, - nyújtott át Anna számára egy borítékot - meg fogod érteni- hangjából őszinteség, tekintetéből tisztaság áradt. Kérlek segíts!
- De a döbbenettől nem tudott megszólalni, kereste a szavakat, súlyos tehernek érezte amit most a nyakába zúdított Roland. Hitte is meg nem, de minden esetre megmagyarázná a történeteket, de ez is van olyan vad és hihetetlen, mint Péternek az elmélete.
- Most már mennem kell, ennyire volt időm- mosolygott és hirtelen sarkon fordult.
- Várj! Hogyan kerültél a fősulira?
- Valahol nekem is tanulni kellett, hogy köztetek is létezek, de sajnos minél többször jövök át, annál kevesebb időt tudok itt tölteni, megviseli a szervezetemet.
- És, és… te így nézel ki – olyan sok mindent szeretne a férfitól kérdezni, egy más világ az milyen lehet, minél többet akart róla, róluk tudni. - Csak pár szót – kérlelte.
- Szén és víz alapú szervezetek vagyunk és univerzumunk hasonló a földhöz, ismerjük az arany metszés szabályait, napunk, holdunk, tengereink, vannak csak az evolúció kicsit másképpen alakult. És ha tükörbe nézek, ugyanazt látom, amit most te. Én nagyon szeretek itt a földön lenni, hiányzik, csak négy évet tölthettem itt. Nálunk a szabályok sokkal szigorúbbak és a törvények megsértéséért sokkal súlyosabb árat fizetünk, mint ti. Mi ismerjük a történeteteket, de soha nem avatkoztunk, be. A mi civilizációnk sokkal régebbi a tiéteknél és volt idő, amikor többet tudtunk egymásról. Ugyan úgy érzünk és szeretünk, és gondozzuk utódainkat, mint ti. Azt hiszem, már mindent tudsz, amit kell. Kérlek, segíts nekem. - a férfi a közeledő fény felé indult, még egyszer hátra nézet és mosolygott.

Anna a döbbenettől moccanni sem bírt. Nem tudta meddig állt volna itt ha Péterék nem jönnek erre, most nem érdekelte, hogy rajta fognak röhögni, hogy egyenes úton nekihajt egy fának nem érdekelte csak az, hogy ismerősök vegyék körbe.