A szerelem vége (Igaz történet)

Dáviddal az egyetemen ismerkedtem össze, amikor két csoportot összevontak az új tanárnő érkezése miatt. Nem volt szimpatikus, nagyképűnek tűnt, tagja volt a HÖK-nek, és a FB-os partiarcos fényképei sem sokat javítottak a véleményemen. Akkoriban egyébként is komoly kapcsolatban éltem.
Csak néha-néha beszéltünk egymással, és előfordult, hogy mellém ült le órán, amikor elkésett. Fontos ember lévén pedig sokszor csinálta ezt, aztán a jegyzeteimet és a könyveket is kénytelen voltam vele megosztani, ilyenkor mindig éreztem rajta az átható cigarettaszagot.
Sosem gondoltam rá férfiként. Két különböző világból jöttünk: ő a fővárosban, én megyeszékhelyen nőttem fel, ő extrovertált, nyitott embernek tűnt, én viszont visszahúzódó, csendes vagyok. Amennyire az egyetemen megismertem, egyetlen közös pontot fedeztem fel kettőnkben: a rockzene szeretetét.
Pár hónapja azonban 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatunk. Szakítottam a barátommal, majd a suli első három évét is lezártuk, mindenki a felvételi lázában égett. Hazaköltöztem, és a szörnyű érzés, hogy egyedül maradtam, valamint az, hogy a csoporttársaim lediplomáztak, én pedig csúszok egy egész évet, teljesen a földhöz vágott. Elpanaszoltam egy barátnőmnek, hogy mennyire magányosnak érzem magam. Ő pedig azt javasolta, lépjek be egy csoportba a FB-on és ismerkedjek. Fellelkesültem, de türelmetlen ember lévén nehezen tudtam csak elviselni a gondolatot, hogy ez egy hosszú folyamat lesz. Aztán mégsem lett az.
Találtam egy zenei témájú csoportot, amit a karom hallgatóinak szántak. Láttam, hogy Dávid is a tagja, gondoltam, egyszerűbb lesz a dolgom, ha vannak ismerősök, így benyomtam a „Csatlakozom” gombot. Pár óra múlva Dávid bejelentkezett chat-en.
- Jól látom, hogy csatlakozni akarsz a metálos csoporthoz?
- Nem szabad?
- Nem, csak akkor, ha jól felelsz a kérdésekre. Milyen zenekarokat szeretsz?
Ezzel el is kezdődött a mi kis történetünk. Sokszor és órákon át cseteltünk, egyre gyakrabban esett szó pikáns témákról is. Puhatolóztunk a másiknál, közben pedig egyre jobban megkívántam őt.
Egyáltalán nem terveztem a nyárra budapesti utat, de gyakran gondolkodtam rajta, milyen ürüggyel mehetnék fel. Aztán beugrott a tökéletes megoldás, ami mindenki számára megnyugtató és érthető volt: készülnöm kell a szakdolgozatomra! Egy hét alatt minden eldől, gondoltam. Ezzel megszállt az ihlet, és Tatjana levelét átköltve felkértem Dávidot egy találkozásra. Egyszerűen tökéletes volt a terv, tudtam, hogy be fog válni.
Megbeszéltük hát a találkozó időpontját, de részletesebben nem tudtuk elképzelni, mi lesz. Egy júliusi vasárnapon utaztam, este újra írt, hogy hogyan is legyen a hétfői találka. Elviccelődtünk azon, hogy hoz át megfelelő méretű lepedőt, mert amit én felhúztam, elég kicsi. Aztán felmerült, hogy ez nem is rossz ötlet, átjön és ott is alszik. Kicsit megijedtem a gondolattól, de egyáltalán nem bántam volna. Ez a tervünk azonban percek alatt dugába dőlt.
Picit csalódottan, de annál jobban várva a másnapot, egyedül feküdtem le aludni. Reggel még azzal a tudattal mentem a könyvtárba, hogy koraeste már láthatom őt. Nem is bírtam sokáig a könyvek felett ülni, siettem haza, hogy felkészüljek. Első dolgom mégis a leveleim ellenőrzése volt, ahol egy nem várt üzenet fogadott. Tőle jött: nem tud este átjönni. Teljesen kiakadtam, de kedvesen válaszoltam neki, hiszen megígérte, hogy még a héten összehozzuk, ami elmaradt. Azért kacéran odaírtam, ha mégis meggondolná magát, tudja, hol talál.
- Kedves hölgyem, meggondoltam magam, ezért írok – érkezett a válasz hét óra körül.
Földöntúli boldogságot éreztem, tudtam, most már sínen vagyunk. Ma én vagyok a szerencse gyermeke! Fél kilenc körül már a buszmegállónál vártam. Bár nehezen találtuk meg egymást, ott volt. Húsvér ember, ismerős arc, de teljesen idegen, szokatlan szituáció. Mégsem éreztem magam feszélyezve. Ezen később sokáig tűnődtem, vajon miért voltam olyan nyugodt a jelenlétében, pedig tudtam, hogy egy nagyon izgalmas éjszaka elé nézek.
Dávid nagyon fáradt volt, mégis eljött, ezt pedig Tatjanának köszönhetem, mint később megtudtam. Tetszett neki az albérletem, zenét hallgattunk, kakaóztunk, és nagyon sokáig beszélgettünk. Mégis, fél három körül eljött a lefekvés ideje.
Trikóra és alsónadrágra vetkőzött, míg én a fürdőben felvettem a pizsamámat. Ekkor már zavarban voltam, nem tudtam, jól választottam-e a ruhát illetően, és még egy korábbi megjegyzésén merengtem. Akkor azt mondta, úgy néztem rá, mintha a lelkéig látnék.
Nem volt mit tenni, bementem a szobába és felmásztam mellé a nagy franciaágyra.
- Szereted, ha a hajadat simogatják? – kérdezte.
- Igen – vallottam be feszülten.
- Akkor gyere közelebb!
Közelebb húzódtam, bebújtam a takarója alá és fél kézzel átkaroltam.
- Öö, nem baj, ugye? – kérdeztem, miután észrevettem, hogy megfeszült a közelségemtől.
- Nem, csak nyugodtan – ekkor már a hajamban turkált, amit egyébként is imádok.
Zavartan mosolyogtunk egymásra, aztán kaptam egy puszit a homlokomra… majd még egyet, aztán megkérdezte, én miért nem adok neki, illetve miért nem cirógatom úgy, mint ő engem.
- Persze nem erőszak a disznótor – viccelődött. – Egyébként, ha valami keményet éreznél, az nem szándékos, ott nem én irányítok.
- Jól van – a nevetséges szavak egymás után hagyták el a számat, lányos zavaromban nem tudtam, mihez kezdjek.
Végül eldöntöttem, lesz, ami lesz, és én is elkezdtem puszilgatni és simogatni. Egyre közelebb értek egymáshoz az ajkaink, de ő csak egy puszit nyomott az orromra.
- Azt hitted, most megcsókollak, ugye? – nevetgélt.
- Nem – válaszoltam durcásan, aztán elnevettem magam.
Újrakezdtük. Éreztem a gyors pulzusom, amiről ő korábban még azt hitte, az övé. Talán az is igaz volt. Hirtelen megcsókolt. Hosszan és szenvedélyesen. Én pedig boldog voltam, és arra gondoltam, most már örökké így maradunk. Átfordított és fölém került. Széttárta a lábaimat. Lejjebb vándorolt a nyakamra és szívni kezdte.
- Nem hoztam magamnak garbót – vallottam be ünneprontón.
- Tessék?
- Kérlek, ne szívd ki a nyakam!
- Ja, nem akarom, vigyázok... Olyan selymes a bőröd – újra a nyakamba harapott. – Az baj, ha nagyon kívánlak?
Lebénított a hevessége, csak kuncogni tudtam a kérdésén. Felhúzta a pizsama felsőt, és játszani kezdett a mellbimbóimmal, amik ujjongva ágaskodtak a kényeztetéstől. Kicsivel később lehúzta rólam a felsőt és a nadrágot is, de a tanga sem sokáig volt már rajtam.
Aztán bevetette magát a lábaim közé, és elképesztő gyorsasággal forgatta a nyelvét a csiklómon, miközben a bejáratot készítette elő. Mindig is hangos voltam az ágyban, de ez most nem volt elég, szorosan kapaszkodtam az ágy fejtámlájába és folyamatosan élveztem. Miután abbahagyta, csak azt ismételgette: ez igen, ez igen! Kiment a fürdőbe mosakodni, majd én következtem.
- Mivel hálálhatnám ezt meg neked? – suttogtam a fülébe, majd elkezdtem lehúzkodni róla a ruhákat.
Végigcsókoltam a mellkasától egészen az ágaskodó férfiasságáig. Úgy fordított, hogy közben ő is elérjen engem, és folyamatosan ujjazott, míg én őt szoptam. Volt időm a technikámat fejleszteni; tövig beszívtam, forgattam rajta a nyelvem, csavargattam, húzogattam, ahogy akarta.
- Ó, baby – nyögte. – Ha ezt sokáig csinálod, nem lesz folytatás…
Hamarosan szólt, hogy álljak le, előkotort a táskájából egy óvszert. Szóltam neki, miután kicsit nehezen tört utat magának, hogy már elég régen csináltam, csak óvatosan… egy oldalra fordította a lábaimat és keményen behatolt. Végig ő volt felül. Hol szemből dugott szenvedélyesen, hol oldalról, alig bírtam követni az eseményeket. Megfordultam, hogy csináljuk hátulról is, mire megszólalt a telefonja.
- Úristen, ki keres ilyenkor? – szentségelt.
Gyorsan kinyomta, majd visszatért, hogy újra birtokba vegyen. Már nem sokáig bírta tovább, a fenekemet csapkodta, a melleimet markolászta vagy a csiklómat dörzsölgette. Hangosan ment el, ahogy szeretem. Lerogytam az ágyra, ő elment zuhanyozni, utána én is. A konyhában találtam rá, miközben cigizett és az előzőleg elkért telefonomon babrált.
- Az idióta haverom nem veszi fel, de talán nincs baja…
Visszafeküdtünk az ágyba. Elaludt, miközben egymásba gabalyodva feküdtünk, én pedig simogattam a hátát.
Ha aludtam is valamit, egy cseppet sem volt pihentető. A reggel fényeinél nézegettem az arcát. El tudnám vele képzelni az életem? Olyan ismerős és megnyugtató érzés, hogy itt van. A kémia nagyon jól működik kettőnk között. Újra megkívántam, de nem mertem felébreszteni. Forgolódni kezdett, úgyhogy megint nekiálltam simogatni.
Kicsit később kisurrantunk fogat mosni, mintha a másikunk nem tudná, mit csinálunk. Már nem is emlékszem, hogy történt, de egyszer csak megint fölöttem volt. Nem csókolt meg, csak a nyakamat harapdálta.
- Hát, megint megkívántuk egymást – állapította meg.
Levetkőztettük egymást, és ismét nyalni kezdett. Nem is értettem, hogy lehetséges, azt sem tudtam, hány kézzel kényeztet, hihetetlenül jól csinálta. Aztán én is akcióba lendültem.
- Nagyon jól csinálod, de nem így akarok elmenni.
Újabb óvszer került elő. Most hamarabb áttértünk a kutyapózra. Olyan keményen kefélt, hogy alig tudtam ellent tartani. Ezután még két héttel később is látszott a könyökömön, ahol a lepedő kiégette, kisebesítette. Egyszer meg akkorát csapott a fenekemre, hogy majdnem felkiáltottam fájdalmamban.
Ezúttal is megszólalt a telefonja, mintha valaki tudná, figyelmeztetni akarna, hogy túl messzire mentünk.
Ez a szeretkezés rövidebb és lényegretörőbb volt az elsőnél, és elkezdett valami a fejemben derengeni. A zuhanyozás után megkért, hogy engedjem le mindenütt a redőnyöket, hogy tudjon még egy kicsit aludni, mielőtt elmegy. Nem volt már túlzottan figyelmes, de még akkor sem esett le a tantusz. Amikor újra felébredt, odabújtam hozzá.
Csevegni kezdtünk. Egyszer csak meglepő dolgot mondott:
- Szegény Olívia…, de most végre valaki rendesen kielégítette! – nevetett, én pedig rosszul éreztem magam.
- Ilyet máskor is csinálhatunk, ha szeretnéd – mondtam később mégis kacéran.
Hosszú, kínos csend következett.
- Még meggondolom – válaszolta.
Ez a két szó csontig hatolt, hirtelen becsapva éreztem magam.
Miközben öltözködött, szinte csak úgy magának megjegyezte, hogy elkapott volna harmadszorra is.
Tartottam magam egészen odáig, hogy fél három előtt elment. Udvariasan megköszöntem, hogy átjött, ő mondta, hogy jól érezte magát. Puszival váltunk el. Megkért, hogy maradjunk barátok, hiszen már máskor is előfordult vele, hogy egy ismerősével megkívánták egymást, és megtörtént a dolog.
Utána már nem sokszor beszéltünk, de az az éjjel kiölt belőlem valamit. Most már nem én vagyok a vad. Én lettem a vadász.