A sosemvolt szerelem

A férfi fejét a kezére támasztva állt a teraszon, és nézett messze a távolba. A házibuli zaja szinte el sem ért a füléig, annak ellenére, hogy a szomszéd már morgott, hogy nem tud aludni. Azt vette csak észre, mikor a nő melléje könyökölt a korlátra.
- Hát, megint egy házibuli.
- Megint.
A nő elmosolyodott, a férfi pedig megköszörülte a torkát.
- Emlékszel?
- Emlékszem.
Az a bizonyos buli régen volt már, nekik régen, hiszen még ők is fiatalok. Tizenhárom éve. Nekik ez is nagy idő.
- Fiatalok voltunk...
- Azok.

Azon a nyáron nagy összejövetelt szerveztek. A férfi - akkor még fiú - családjánál történt. Kihasználták azt, amit minden tinédzser kihasznál, hogy a fiú szülei hosszú idő óta először elmentek otthonról. Meghívtak hát minden barátot, nagy volt a család és sok az ismerős. A lány is ott volt, nem volt ebben semmi meglepő, szinte együtt nőttek fel a fiúval és testvéreivel. Furcsa kötődés alakult ki köztük, ami akkor kezdődött, amikor a fiú családja ideköltözött. Az akkori kislány épp a készülő kerítésüknél szomorkodott, térdelt az utcanyitás miatt kivágott nagy diófa mellett. Pár napja halt meg nagyapja, aki egyetlen barátja volt. Hiába volt barátkozós fajta, a többi gyerek, akikkel játszani próbált mindig-mindig csak bántotta. És akkor egyszer csak egyedül maradt. Siratta a diófát is, hiszen akkor már tudta, mi a veszteség, és az a szeretett, földre döntött fa is csak tetézte a bánatot. Lesett ki az utcára, mint egy vadászó macska, mikor vadászhat le valakit, akivel barátkozhat, akinek elmondhatja bánatát. Akivel ha nem is pótolhatja a hiányt, de legalább kicsit betömheti a szívén ütött lyukat. Így pillantotta meg a fiú egyik húgát, és szóba elegyedett vele.

A férfi emlékezett, először nem szerették a lányt. Nyafka volt, amolyan igazi - nagypapa-kis-unokája. Ami jó volt benne, hogy könnyen zavarba lehetett hozni mindenféle odaszólással. Nem is hagytak ki egyet sem. A kislány, hogy már nem volt mellette nagyapja, valahogy elkezdett önállósodni, fájtak ugyan a rá tett megjegyzések és gúnyolódások, de ilyenkor a lánytestvérrel elvonultak és jól kibeszélték a hülye bátyokat.

Aztán ahogy nőttek, a lány megedződött. A fiú járt az élen abban, amikor zavarba kellett hozni - a serdülő lányokat nem is nehéz. Csakhogy már a lány sem volt adós, nemsokára kőkemény szócsatákkal örvendeztették meg a hallgatóságot -, de már inkább barátságos mérkőzés keretében. Olyanok voltak ők, mint a játékos kedvű kölyökkutyák. Bele-belemartak a másikba, aztán néztek ártatlanul, majd ismét odacsíptek.

Emlékezett arra is, mint kezdett nőiesedni a lány. Csípője széles lett, melle ugyan kicsi volt, de formás feneke igencsak felhívta magára a figyelmet. Ő akkor már élte a tizenéves fiúk mértéktelen életét, buli buli hátán, pia és lányok. Igen, a lányok. Szerencsés volt, mert tapadtak rá a nőneműek. Olyan szövege volt, hogy bármelyik kiscsajról egy-kettőre lebeszélte a bugyit.

A lány eközben viszont egyre érthetetlenebb, titokzatosabb lett. Összejártak, ugratták egymás ugyanúgy, de a lány mellett sosem tűntek fel a fiúk. Ő ezt nem értette. Gyanította ugyan, hogy esetleg a lány szerelmes belé, de azt még önmagának sem vallaná be.

A nő is mosolyogva gondolt vissza akkori önmagára. Az iskolában sem volt könnyű neki, ott is kijutott neki a bántásból, hát felébredt benne a dac. Más volt, mint a többiek, de eztán még rátett egy lapáttal. Mindenki fiúzott? Hát neki csak azért sem lesz fontos ez a dolog. Minek, hiszen a fiúkkal csak baj van. Ő nem akart sírni reggel a mosdóban, mert a "barátja" buli másnapján már egy másik lánnyal járkált kézen fogva. És míg a többi lány egyre több sráccal építgette női önbizalmát, ő kezdett egyre inkább elfiúsodni. Fiús hobbijai volt, fúrt-faragott, fára mászott, íjjal lövöldözött. És ezt leginkább az utcabéli barátaival tehette meg. Felnézett a fiúra, valóban, talán kislányos rajongás is volt benne, szeretett volna olyan lenni, mint ő " ha fiúnak születik. De sajnos nem született annak - pedig nekik minden könnyebb. Őket tovább engedik, könnyebben elengedik bárhová: lásd, annyit csajozhatnak és annyi lánnyal, amennyi jólesik, mégsem bélyegzik meg őket. És a dac megmaradt. Ekkor már rendszeresen szekálták emiatt, hogy nem hiszik el, hogy nem akar barátot.

Már pedig nem, nem és csakazért sem! Farmerban járt, pólóban vagy topban és ő maga is súlyzózni kezdett, ahogyan a barátai tették. Erős háta lett, kockás hasa, csodálták is, de ekkor sem nőiességéért, amit tudatosan elfojtott.

Azon a bulin is - istenem, de rég volt, a fiú tizenhat, ő tizenöt - a fiúk odahívták és elkezdték böködni a szabadon hagyott hasát. Hogy milyen izmos, milyen feszes. Jól esett neki, mint ahogy mindenkinek, aki megdolgozik a testéért. Talán akkor érezte először, milyen jólesik a fiúk bókja.
Sok ital volt a bulin, mérhetetlenül sok, marmonkannákban hozták a barátok a jókedv-elixírt. A lány persze ebben is kilógott, sosem ivott, nem szerette. De egy bulin ugye nem mondhatsz nemet, így ivott már egy s mást, mielőtt a fiú nyakába támaszkodott, leültette a körberakott székek egyikére.
- És most iszunk a Tomi egészségére! - jelentette ki.
A körben ültek legalább tízen, és sorra inni kellett mindenki egészségére. A lány megadóan fogta, hősiesen döntötte meg a marmonkannát és adta tovább. Aztán egyszer csak a fiú eltűnt. Mivel akkorra elég sokat ivott már, a lány úgy gondolta, utána néz, nincs-e valami baja.
Nem volt, épp dolgát végezte a ház előtti előkertben, bár akadtak némi gondjai. Olyannyira pityókás volt, hogy nem tudta becsatolni a nadrágját és az övét. A lány ráfogva a kevés ital kiváltotta bátorságra, odament, megragadta a szíjat és becsatolta. Nem törődve azzal, mit gondolhat a szomszéd nő, mit csinál ő egy fiú sliccével.

Kettőjük között mindig is szikrázott valami. Amikor együtt húzták a gazokat a szomszéd telken, ketten fogtak meg egy nagyon vastag szárú növényt, ketten veselkedtek neki és ketten estek neki a beton garázs-feljárónak, amikor a gaz engedett. A fiú lehorzsolta a kezét, a lány a betonszegélynek csapódott és két hétig egy lila csíkot viselt a derekán, mintha öve lett volna. ...Aztán amikor a lány egy nyakba kötős felsőben ült a boltíves teraszon az ablakban, barnára sült lábait pedig a boltív párkányára tette. A fiú egyszer csak odajött, két karjával egyszer csak átfogta a lány lábait és felemelte, nem sejtve, hogy a hirtelen mozdulattól hátradőlt lány mögött kirobban az üvegablak. Aztán már csak söpörhette az apró üvegszemcséket a lány csupasz bőréről, akinek hátán valami szerencsés véletlen folytán egyetlen karcolás sem esett.

És megint hasonlóan éreztek. A lány elindult befelé, vissza a hátsó nagy teraszra. Vigyorogva közölte a többiekkel, hogy milyen elsősegélyt kellett nyújtson. Így, hogy kibeszélte, már nem találta olyan nagy dolognak.

A férfi emlékezett arra a pillanatra is, amikor eldöntötte a dolgot. Hiába várt és várt, a lány csak nem lett részeg, ahogy azt ő várta. Az pedig csak mosolyogott, amikor ezt felrótták neki. Azt persze csak később vallotta be, hogy esze ágában sem volt meghúzni a marmonkannát, csak úgy tett, mintha inna belőle, de összeszorított száján egy csöpp bor sem jutott át...
Aztán az alkoholtól felengedett lányok és srácok bevonultak a házba egy kis nyali-falira. A fiú már az elején fennhangon kihirdette: Aki dugni akar, lemegy a pincébe! A lány csak nevetett, hol gondolt ő ilyenre...

Leült a terasz heverőjére a fiú mellé. És újra előkerült a téma.
- Én nem hiszem, hogy neked nem hiányzik.
- Mi? A pasizás? Nem hiányzik.
- Nem hiszem el. Na, majd én bebizonyítom...
- Mit?
- Beszélni akarok veled.
- Most is azt csináljuk.
- Nem itt, odabenn.
- Itt miért nem jó?
- Hallanak, és én olyanokat akarok kérdezni...
- Jó, menjünk.

A lány sosem futott el a kényes kérdések elől, gondolta, most sem fognak ki rajta. Nem is gondolt arra, hogy bármi is történjen, hiszen a fiúnak barátnője volt már egy hónapja, bár ez semmit nem jelentett, mert nála a néhány hetes kapcsolatok voltak jellemzők - tippelgettek, ez a mostani meddig tart majd.
A fiú betessékelte az egyik szobába és becsukta az ajtót. Sőt, rázárta. A lány összehúzott szemmel nézett rá.
- Kérem azt a kulcsot. Az inkább nálam lesz - vette kezébe az irányítást.
Ekkor a fiú lekattintotta a villanyt is.
- Mit csinálsz? Azt mondtad, kérdezni akarsz.
- Igen, de - olyanokat akarok, hogy - szégyellném magam.

A lány megvonta a vállát és odakucorodott a szoba túlsó sarkába egy fotelba. A fiú leült a dívány szélére.
- Halljuk.
- Te... nem voltál már néhányszor belém szerelmes?

A lány meglepődött. Most erre mit mondjon. Neki valahogy mindig olyan volt a fiú, akire felnézhetett. A példakép, egy falkavezér... de szerelem? Hiszen azt sem tudja mi az. A plátói rajongásokon kívül.
- Nem. Tetszeni tetszettél, de nem.
Nem akarta megbántani a másikat.
Aztán amaz beszélni kezdett. Zavartan, majd egyre bátrabban mondta, hogy nem érti, miért nincs a lánynak barátja. Hiszen jól néz ki, bár nem bombanő, de őszerinte jó csaj, és miért ilyen ellenséges a fiúkkal. A lány csak a szokásos "nincs rájuk szüksége" indokokat mondta, amikor egyszer csak a fiú ezt mondta:
- Kíváncsi vagyok, például mit szólnál egy csókhoz.
Az idő egy pillanatra megállt a lány számára, zavartan felnevetett, másról kezdett beszélni, a kérdés ott maradt a levegőben. A fiú próbálta neki megmagyarázni, hogy nem jó, ha ennyire merev, ennyire elzárkózó.
- Ilyen lennék? - kérdezte a lány kissé megbántva.
- Hiszen most is nemet mondtál.
- De... én nem mondtam nemet... - rázta meg fejét a lány és szégyellősen a fiúra nézett.

Annak sem kellett ennél egyértelműbb biztatás. Odament, felhúzta a lányt a fotelról és megcsókolta. A lány szíve úgy vert, mint a marokra fogott madáré. Csókolózott már – egyszer -, de ez más volt. A fiú húzta magával a díványra, miközben az ajkuk a másikét kóstolgatta.
Látta, hogy a lány nem ijed meg a csóktól, mint ahogy először gondolta, így kezét lassan a kis felsőrész felé csúsztatta. A lány levegő után kapott, majd elengedte magát. Hagyta a fiúnak, hogy ott érintse, ahol még senki. A mellén. A csókok egyre bátrabbak lettek közben, a fiú keze pedig lecsúszott, le a farmernadrághoz és csak finoman végighúzta kezét a szárak találkozásánál. A lány érezte - ez valami bizsergetős, ez... jó.
Bár nem volt soha barátja, a szexuális érdeklődése régen felébredt már, annak ellenére, hogy neki csak a fejében történtek meg mindazok, ami másnál a valóságban. Maga az érintés az ágyékánál - ez sem volt új, de az hogy egy fiú csinálta, már annál inkább.

A fiú ekkor már érezte, tapasztalatlansága ellenére micsoda elfojtott tűz forrong a lányban, amit valamilyen oknál fogva nem hagy kitörni. Fojtva hagyja. Micsoda butaság. Egykettőre kijózanodott, vágya, hogy továbbmenjenek a csókoknál, egyre erősebb lett.
- Maradj itt éjszakára - suttogta.
- Megölnek otthon - válaszolt a lány.
- Na és ha bulizni maradnál itt? Senki nem tudja, meddig tart. És csak két házzal vagy arrébb...

A lánynak nem ezek voltak az aggályai. Már így is lelkiismeret-furdalást érzett, hiszen a fiúnak barátnője volt. Jó, még csak néhány hetes, de akkor is. Ezt nem teheti.
Csakhogy... most megérzett valamit. Valami tiltottat, titkosat. Bűnöset. Amit ha most nem ragad meg, talán sosem jön el újra ez a pillanat. A marcangoló csókok közben ösztönösen simogatta a fiú fejét, hátát. Aztán a fiú magára húzta, ő került felülre. Egyre bátrabban csókolta másikat, nyelvét mélyen a szájába csúsztatta, és elszörnyedt a saját merészségén. De jó volt, túl jó. Mintha részeg lett volna ő is. De valami mástól.
- Nem térek magamhoz... saját magamtól - suttogta a fiúnak.
- Én se - morogta amaz és újra magához rántotta.

Aztán eltávolodtak egymástól, a lány nézett maga elé a sötétben, ami azonban mégsem volt elég ahhoz, hogy ne vehessék ki tisztán egymás vonásait. Gondolkodott. A fiú csendben maradt, hagyta, hadd eméssze a másik, amit emésztenie kell. Hiszen már így is több történt, mint amire ő számított. Ilyen furcsa lányt... egyszerűen nem talált fogást rajta.
- Jó - mondta ekkor a lány. - Itt maradok.
A fiú csuklott egyet, erre végképp nem számított. Aztán arra gondolt, hogy amaz naiv tapasztalatlanságában biztos azt gondolja, hogy csak végigcsókolózzák és simogatják az éjszakát. De lány nem volt ennyire ártatlan. Tudta, érezte a sürgető vágyat a fiúból, amikor azt suttogta neki, hogy maradjon. Tudta, hogy amaz mindent akar, amit ő adhat. És ő most először nem akart gondolkodni. Félt, hogy meggondolja magát, annyiszor adta már meg magát a tiltásnak, lelkiismeretnek, egyéb másnak. Milyen lehet az, amikor gondolkodás nélkül hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok? És ő is kíváncsi volt. Amikor a fiú hozzáért ...ott lenn... először érezte azt, milyen, amikor izgalomba jön valakitől. Nedves lett és zavarba jött saját teste reakciójától, de egyben örült is. Hiszen ez azt jelenti, hogy valamennyire ő készen van rá...
- Tudod, hogy mi lesz akkor?
- Igen, tudom - suttogta a lány, és a további kérdések elől inkább a csókokba menekült.
A fiú keze ekkor birtoklón megmarkolta a mellét, ő homorított, olyan volt, mintha sodrásba került volna. Valami magával sodorta, aminek nem tudott nevet adni: őrület, mámor, talán az italtól? - gondolta, de tudta, ezzel burkolózni csak önámítás lenne.
A rajta matató kéz lecsúszott, kigombolta a farmerját. Úgy tett, mintha tudomást sem vett volna róla, a fiú nyakát kezdte csókolni. Neki is jólesett, a másik is biztosan élvezi. De amaz már azzal volt elfoglalva, hogy ujjaival bejusson a bugyi alá.
A lány megriadt, nem akarta, hogy a fiú felfedezze, ő már mennyire felhevült... még nem... az az árulkodó teste...
- Ne... még ne...
- Nem bántalak.
- Tudom.
Ha nem hát nem, de a farmernadrág repült a sarokba, ő pedig mindkét karját a fiú köré fonta, arcát az izmos vállakba rejtette, így elbújva várta, mi történik. És az történt, hogy az előbbi farmeren át történő simogatás sokkal erősebb, sokkal közvetlenebb borzongást váltott ki, ő pedig felsóhajtott.
- Jó?
- Igen. Csak... még nem szoktam hozzá, hogy ott...
- Hozzászoksz. Szépek a lábaid is. Jó őket simogatni.
A lány rádöbbent, hogy a fiú még teljesen fel van öltözve, legalábbis ami a nadrágot illeti. A felsőrészt ő már valamikor lerángathatta róla, vagy ő maga vette le? Nem tudta. Látta már a fiút fürdőnadrágban, nem is attól félt, ami a farmer alatt van, sokkal inkább az alsónadrág tartalma izgatta. Nem tudta, most vegye le, vagy később, semmit nem tudott. Tehetetlennek, butának érezte magát.
- Most levegyem a nadrágot? - kérdezte tétován.
- Le akarod?
- Nem tudom, nem tudom, mit akarok. És hogy mit hogyan.
- Ssssss. Nyugi, majd én.

A fiú levette a nadrágot, az alsót magán hagyta, és a lányra feküdt. Ahogy a meleg test az övéhez simult, a lány valamelyest megnyugodott. Markolta a takarót a heverőn, hogy a fiú észre ne vegye keze remegését. Még így is átfutott néha a remegés egész testén. Szégyellte. Valójában kicsit megrettent önmagától, de már nem fordult volna vissza. Az őt simogató ujjak pedig bekúsztak a bugyi alá. Levegő után kapott, amint odaértek, ahol a titok rejtezett.
- Hmmm. Hisz te nedves vagy.
A lány elvörösödött a sötétben, nem tudta, erre mit mondjon. Inkább csöndben maradt. A fiú pedig nedves ujjaival feltérképezett mindent, járt ott fölül, ahol a legjobb érzéseket váltotta ki, majd leszánkázott alulra, oda, ahonnan a nedvesség származott, ahol azonban túl érzékeny volt minden... túl érzékeny még az érintéshez is. A lány amint megérezte őt ott, belemarkolt a fiú karjába.
- Nem jó?
- De csak...nagyon érzékeny.
Csupasznak érezte magát, és védtelennek, hiszen felfedezték őt ott, felfedezték, hogy igen, ő is akarja, de hogy ezután hogyan tovább... a kérdés eldőlt, amikor a fiú egyik ujja nekifeszült a bejáratnak.
- Sssssz. Azt ne ... kérte a lány.
- Fáj?
- Igen.
- De ez csak... az ujjam. Óvatos leszek, csak ne félj.
- De még soha...
- Még soha nem volt benned, a sajátod sem?
- Nem.
A fiú érezte maga is, milyen feszes a lány odalenn, csupa ellenállás és csupa izom. Nehéz lesz. Akárhányszor próbált bejutni, a lány megfeszült.
- Lazíts.

A lány engedelmeskedett, ahogy tudott. A fiú pedig óvatosan tolta befelé az egyik ujját, először csak kicsit, mert ellenállásba ütközött, majd kijjebb és újra be, míg végül teljesen behatolt vele. Egy megkönnyebbült nyögés szakadt fel a lányból, de amint mozgatni kezdte volna az ujját, ismét összerándult.
- Ne... ezt inkább ne.
- Hogy fog akkor beférni ez a másik?
- Nem tudom. Te vagy a tapasztaltabb. Megoldod - mosolygott a lány. Kavargott benne a félelem, a dac és a kíváncsiság, meg akarta tudni, milyen az, amikor teljesen odaadja magát.

Amikor fiú levette magáról az alsónadrágot, a lány szégyenlősen elfordított a fejét. A szíve ismét őrült iramban kezdett verni, amikor a fiú melléfeküdt. Amaz is zavarban volt, sosem volt még szűz lánnyal. Ez a helyzet neki is új volt. A lány simogatta a mellkasát, a hasát, ő pedig megkérdezte.
- Akkor hol simogassalak, itt jó? - és odanyúlt, ahol a legjobban esett a cirógatás.
- Igen - nyelt egyet a lány, a nekinyomta a csípőjét. - Kérlek.
A fiú pedig csinálta. Volt, hogy a lány felszisszent, mert nagyon finoman lehetett csak hozzáérni.
- Hihetetlen, milyen érzékeny vagy itt!
Aztán csak azt érezte a lány, hogy a fiú keze elhúzódik tőle, meleg teste az övére simul és összefonódik vele. Ismét csókolózni kezdtek. Érezte a lábánál a feszülő keménységet, zavarba jött és félt is tőle egy kicsit, de az örvényből már nem volt kiszállás.
- Gyere... - nyögte a fiú és felemelkedett róla, jobb kezével lenyúlt kettejük közé és azt a keménységet odahelyezte alulra, az érzékeny bejárathoz. A lány hangosan zihált az ijedtségtől, mégsem mutatott semmiféle ellenállást. A fiú pedig nekifeszült. A lány beharapta a száját, majdnem közölte, hogy nem, ez nem fog menni, hiszen akkora valami feszül oda neki, ahol a legérzékenyebb... nem lehet, hogy az oda bejusson. A fiú nem hagyta abba, küzdött a teste a lányéval. Olyan erős volt a nyomás, hogy a lány tudta, hogy ez már nem sokáig tarthat, valami történni fog az ágyékával... valami fájdalmas, valami végleges. A fiú felszisszent, ő adta fel előbb, elvette onnan a faltörő kost.
- Nem tudok beléd jutni. Lazíts egy kicsit, nagyon feszes vagy.

A lány megkönnyebbülten pihegett párat, és felkészült az újabb rohamra. A fiú végighúzta néhányszor vesszejét a nedves árokban és ismét próbálkozott, ekkor már sokkal erősebben. A lány ágyéka ellenálló volt és dacos, mint a gazdája maga. Megfogta a lány kezét, ő pedig ebbe a megnyugtató gesztusba kapaszkodott. A lány szemei tágra nyíltak, amint megérezte, hogy teste nem tud már többé ellenállni, és a fiú egy erős nyilallást követően beléje hatol.
- Te jóságos úristen - nyögte a lány, amint megérezte beléfúródni a másikat. Nyilallt, égetett, fájt. Ó, hiszen ez teljesen más, mint az ő általa ismert érzések. Amikor ő maga szerez magának örömet... hiszen az édes és finom, mint amikor egy pillangó száll a bőrünkre. Finom borzongás és tovaszáll. De ez... ez valami jóval keményebb... felnőttebb... fájdalmasabb érzés. Hát ilyen? De ilyennek kell lennie? Nem szólt, csak a száját harapta és markolta a kezet. Sosem félt ő a fájdalomtól, volt benne része elégszer. Edzéseken is, volt, hogy szándékosan tette próbára magát, mit bír, mennyit bír még. Nem is a fájdalom riasztotta, hanem az, hogy azt hitte, ennek jónak kell lennie. Valamit nem jól csinál?

A fiúból csak egy elégedett nyögés szakadt ki, amikor végre átjutott a bejáraton, és olyan szűk helyre jutott be, mint még soha. Megrészegült tőle, hogy itt még senki nem járt, ő dugja ide most be először... aztán kijjebb húzódott egy kicsit, hogy lendületet vegyen és tövig befúrta magát. Halk kiáltást csalt ki a lányból és érezte, hogy az alatta lévő test megfeszül. Ekkor vette csak észre, hogy a másik mennyire erősen szorítja kezét.
- Fáj? - fordította maga felé a lány arcát.
- Igen - felelt őszintén a másik.
- Abbahagyjuk? - kérdezte azon biztos tudatban, hogy még egy igen válasz és ő megőrül.
- Nem - rázta a fejét a lány. - Majd... biztos jobb lesz.

A fiú mozogni kezdett, de a lány arcát nézte, látta, ahogyan fájdalommal küzd, elfojtott grimaszok, összeszorított fogak csatája a szép arcon, eközben érezte, amint frissen feltárt ágyékban is még egymásnak feszül az ellenállás és a befogadás. Mintha még nem tudná a másik, mit is akar.
- Ha ennyire fáj, akkor ne csináljuk.
- De. Szeretném. Azt nem viselném el, ha most abbahagyjuk. És itt maradnék csak így... anélkül, hogy... akkor már azt akarom, hogy megérje.
A fiú belésüllyesztette magát, kezei közé fogta az arcot, csókolta a dacos szájat, amely rögtön válaszolt az övére. A lány most is olyan volt, mint mindig. Ha ő nem veszi észre, némán szenved, nem szólt volna. Most is olyan bátran fogadta a fájdalmat, ahogy szokta. De a fenébe is, ez most nem erről kell szóljon! Nem csodálkozott, hiszen olyan szűk volt, hogy szinte szikrázott, amikor beléhatolt - biztos, hogy fájhatott. Óvatosan kezdett mozogni, a lány pedig nyöszörögni kezdett. Szerencséjük - gondolta a fiú - hogy kinn még mindig dübörög a zene. A lökéseket halk nyöszörgés kísérte, a fiú nem volt biztos benne, hogy a gyönyörtől, többször megállt.
A lány csak nézett rá, szemei fényesek voltak, de nem sírt.
- Majd szólok, ha nagyon nem jó, rendben? Csináld úgy, ahogy szoktad. Meg akarom tanulni.

A fiú ekkor gyorsabb mozgásba fogott, egyre hevesebben lökdösött, mígnem a lány felszisszent és körmeit a hátába vájta. Ez megállította, felnézett, látta a lány tekintetén, hogy még mindig szenved. Sóhajtott, kihúzta a vesszejét, és a holdfényben látta csak, hogy az ágyékuk csupa vér. Megriadt.
- Jézusom, itt minden véres.
Lekapott egy hófehér vasalásra váró textilzsebkendőt a ruhák tetejéről és visszament a díványhoz. Óvatosan próbálta törölgetni a lányt és saját magát, miközben az felkönyökölt és átvette tőle.
- Ne izgulj, ilyenkor ez van.

A lány tudott a vérről, tudta azt is, mindenkinél más, és sejtette, neki több lesz. A sok tornától az ő altesti izmai megerősödtek, és úgy védték a nőiségét, mint egy páncél. És a páncélt mindig is nehezebb áttörni. De a fiú nyilván azt hitte, a vér az csak legenda, vagy ha van is, észre sem lehet venni.
- Most mi legyen? - kérdezte a fiú.
Vesszeje még mindig állt, meredt felfelé, nagyon kívánta a lányt.
- Gyere vissza - nyújtott amaz a kezeit feléje.
- Nem lesz rossz neked?
- Kibírom. És különben is, már jobb egy kicsit.
Ő behatolt, a lány felszisszent ugyan, de köréje fonta a karjait, és már ő maga is föl-földobta a csípőjét. Néha felkiáltott, a fiú már megtapasztalta: akkor, amikor még nem jó neki. De a nyögésekből már egyre több gyönyört hallott ki, és ez elégedetté tette. Sejtette, nem fogja sokáig bírni, ilyen szoros lányban végképp nem.
- Cseréljük pózt.
A lány kérdőn nézett rá, ő pedig fölhúzta a díványról, és megfordította.
- Térdelj a szélére. Támaszkodj a kezedre.

A lány érezte, amint a hűvösebb levegő ágyékához ér, sokkal kiszolgáltatottabbnak érezte magát, mint az előbb, de a fiú már ott is volt, ismét felnyársalta. Most már sikoltott egy halkat, rövidet.
- Uhhh, te, ez most jobban fáj.
- Majd jobb lesz, meglátod - hörögte a fiú, aki teljesen megrészegült a lány izmos feneke láttán, nem akarta most abbahagyni. - Csak egy kicsit, kérlek.
A lány pedig tűrt, fogát csikorgatta, hogy a fenébe is, ez most megint nem jó, pedig az előbb már az volt. Aztán amikor a fiú egyre hevesebb lett, amit már nem bírt volna jajszó nélkül, felegyenesedett.
- Csináljuk máshogy - kérte.
A fiú erre az oldalára fektette és mögéje csúszott, kérte, emelje fel az egyik lábát. A lány tiltakozott, túl szemérmetlennek érezte a kérést, mint ahogy az előbbi pozíciót is, de ott nem volt ideje tiltakozni, mert mire megtette volna a fiú már benne is volt tövig. Itt sem várt sokáig, megcsókolta a lány füle tövét, a nyakát, majd beleharapott és abban a pillanatban belécsúszott. A lány felnyögött, fájdalommal vegyes kéj hasított bele, és először nézett le oda, ahol egybeforrtak.
- Úristen.

Nézte, ahogyan a fiú vastag vesszeje csúszik egyre beljebb, és tényleg őbenne van.
- Elég hihetetlen, hogy befértél oda... ezzel.
- Nem volt egyszerű. Én is tartottam tőle. Még nem voltam szűz lánnyal.
- Akkor ebben te is szűz voltál.
Nevettek és a fiú mozogni kezdett. Egyre gyorsabban, egyre mélyebbre, a lány zihált, és hátrafeszítette fenekét, neki a másik ágyékának.
A fiú agyát elborított a közelgő csúcspont bíborszínű köde.
- Elég jó így neked ahhoz, hogy elélvezz? - tte fel nyíltan a kérdést.
A lány csak azt érezte, teljesen más most így, új is, fáj is meg jó is, de messze van attól, amit akkor szokott érezni, amikor már csúcspontnál jár.
- Nem, azt hiszem, nekem nem fog menni. Még fáj egy kicsit ahhoz, hogy...

A fiú ekkor átölelte, kezét előrecsúsztatta oda, ahol a lány maga szokott magának örömet szerezni. Felkiáltott, amint megérezte a már ismerős gyönyört, és egyszerre úgy érezte, megőrül. Elöl a fiú keze simogatja, hátrébb az ő vesszeje jár ki-be a testében, elöl sikamlós gyönyör, hátrébb némi fájdalommal vegyes dörzsölés, és a fiú a nyakát csókolja, nem.. ezt nem lehet kibírni... ennyi érzést egyszerre lehetetlen... hangosan zihált, szemét lehunyta, a fiú pedig azt hitte, rögtön robban, főként, amikor a lány teste még jobban megszorította. A lány érezte, hogy a fiú eddig is vaskos vesszeje még jobban megfeszül, megnő benne, kezei fáradhatatlanul sodorták a gyönyör csúcspontja felé, és akkor egyszerre az ő teste sem bírta tovább. Egyszerre robbant ki belőle a megkönnyebbülés, megszabadulván a felhevített gyönyörtől, a maga mögött tudott fájdalomtól és attól a sok új érzéstől... mind-mind túl volt rajta, és sikoltott volna, kiabált, ha a fiú nem fogja be a száját, együtt rángatóztak, együtt csillapodtak le.
- Hú, öregem. Te elélveztél. Hiszen teneked sikerült, így elsőre -szólalt meg a fiú. - Nem hiába, mindig is tudtam, hogy jó vagyok.
- Beképzelt.
A lány nézett maga elé. Fogalma sem volt róla, mit mondjon, mit szoktak ilyenkor mondani. A gyönyör elmúltával a fiú is feszengett. Mit vár most vajon tőle a lány? Hiszen nekiadta a szüzességét, ezt csak úgy nem adják oda, ezért mindig jár valami.
- Most mi legyen? - kérdezte esetlenül, simogatva a neki hátat fordító lány vállát.
- Nem tudom. Csak... ne hagyj most itt engem - jött halk válasz.

A lány még nem fogta el, még nem akart szembesülni azzal, amit tett, tudta, hogy pár pillanat és úgyis megtörténik és nem akarta, hogy ebben a sebezhető lelkiállapotban lássa a fiú. Valamit most elvesztett, de reménykedett benne, hogy valamit talán meg is talált.
- Megbántad? - jött a kérdés a háta mögül.
- Nem. Nem bántam meg.
- Sajnálom, hogy fájt.
- Nem számít. És is akartam.
Átölelte a lányt és feküdtek egy darabig. Odakinn halkult a zene.
- Akkor most mi lesz?
A lány felült és szembefordult a másikkal.
- Megtettük. Szerelmeskedtünk egymással. Nem akarom, hogy most valami lovagias szándékból bármire kötelezve érezd magad. Nem várok tőled semmit. És is akartam, nem tepertél le, vagy erőszakoltál meg.

A fiú megkönnyebbült. Ő is felkelt, csendben nézte, ahogy a lány bizonytalanul felkel, magára húzza a bugyit, és inogva keresi a farmernadrágot.
- Huh, basszus. Mintha egy szék lenne a lábaim között - jegyezte meg szókimondón.
A fiú elvigyorodott, valahogy visszatért közéjük az a könnyed, baráti légkör, amiben már nem kellett feszengeniük.
- Ezt add ide - nyúlt a zsebkendő felé a lány pirulva. - Majd én kimosom.
- Nem. Ezt elteszem emlékbe. Te biztosan egész életedben emlékezni fogsz erre. Szerintem én is, de kell egy tárgyi bizonyíték. Ez lesz az én trófeám.
- Te nem vagy normális. Ugye ezt nem mondod komolyan?
- De még mennyire.
- Te beteg vagy. Perverz.
Egymás mellé ültek. A lány nézett maga elé, majd megszólalt.
- Mondom, ne csinálj ügyet belőle. Együtt nőttünk fel. Tinikorunk óta kerülgetjük egymást, biztos volt, hogy egyszer majd egymásnak esünk.

A fiú csak döbbenten hallgatott. Sosem gondolta volna a lányról, hogy tapasztalatlansága ellenére ilyen egyszerűen, éretten gondolkodik. Ettől ismét olyan távoli lett, idegen, titokzatos.
- Kimegyek a mosdóba, rendbe hozom magam.
A fiú zavartan bólintott, majd helyet csinált kettőjüknek a díványon. A lány visszajött, befészkelte magát a fiú ölelésébe és elaludt. Nem sokat aludtak, talán ha négy órát. Reggel a világosban minden sokkal élesebben és nyersebben jön elő, ahogy az éjszaka történései is. A fiú megint aggódva nézett a lányra, mit mondjon neki, hogy búcsúzzon majd, mit mond most, mi lesz a barátságukkal. Lehet, hogy éjszaka meggondolta magát és mégis szeretne többet? Habár.. ő nem bánná - döbbent rá. Ilyen lány nem sok van. Ő valami különleges fajta. Végignézett a lustán nyújtózkodó példányon.
- Hmmm. De jól nézel ki. Legszívesebben megint megdugnálak.
A lány azzal az édesen huncut, frissen szerzett romlottsággal nézett rá.
- És mi tart vissza?
Halkan kiosontak a szoba mellett lévő mosdóba mindketten, a fiú újabb óvszert szerzett be, aztán visszazárta a szobát. A lány mosolyogva nézett rá, hanyattfeküdt az ágyon.
- Vetkőzz - szólította fel a fiú.
- Szó sem lehet róla. Én magamtól soha...

És már birkóztak is. A fiú erős volt nagyon a küzdősporttól, de a lány sem volt gyenge, meg kellett harcolniuk egymással.
- Feladod? – kérdezte a fiú, lihegve leszorítva a másik kezeit.
- Ne reménykedj - villant vissza a lány szeme.
De végül csak lekerült róla az össze ruha, a fiúról is, felkerült az óvszer, és a földre terített ágyneműre estek. A fiú a lány fölé kerekedett, és ekkor megállt. Lenézett rá.
- Nem fog fájni?
- Nem tudom. Próbáljuk ki!
A harc hevében feltüzelt, fejét vesztett hím ekkor egyetlen döféssel a nősténybe hatolt. Amaz feljajdult, de azonnal felemelte lábait és a másik köré fonta.
- Jó?

A lánynak bár még fájt egy kicsit, esze ágában sem volt elárulni. Vadul akarta a dolgot, őrülten, úgy, ahogyan a szőnyegen birkóztak az előbb. Ha a teste nem bírja, hát majd hozzászokik, nem lehet már messze tőle. Felhördült, amint a fiú fölé emelkedett és tövig belényomta magát. Aztán lassan visszavonult, óvatosan előre, kicsit megint vissza, előre, ezt folytatta mígnem a lány megfeszítette lábait, felemelte csípőjét, hogy még... még... még...
Ezek az apró lökések megőrjítették, egyre közelebb vitték ahhoz, hogy megtudja, mit is élveznek benne mások annyira. A mély döfések még kellemetlenek voltak, de már azok is alig. A fiú ekkor hasra fordította, és a feneke irányából hatolt be. Ami tegnap nem volt jó, most olyan meglepőn jó volt, hogy egy párnát kellett a szája elé tennie. Valaki odakinn bekapcsolta a magnót, a lány reménykedett, hogy nem miattuk, aztán mindent elfelejtett. A fiú vadul döfködte, már majdnem elélvezett, de ezúttal nem hátulról akarta, elölről, hogy igenis lássa a lány arcát közben. Lássa rajta a gyönyört és igen, látni rajta, hogy élvezi, hogy igenis szüksége van rá... Egy gyors fordítás és már elölről volt benne. A lány szeme csukva volt, csak száját csücsörítette - ó ha tudta volna, milyen izgatóan pornós grimasszal - és lábait szélesen széttárta. A fiú lassult, hogy élvezhesse még a látványt és megnyújtsa kicsit a dolgot. A lány szeme felpattant, amint megérezte a lassú, síkos súrlódást teljes hosszában a testében. A tiszta, minden fájdalomtól mentes élvezetet.
- Jaj... nyöszörgött fel - ezt csináld még...

A fiú lihegett, majd szétpattant, annyira akarta már a beteljesülést, de az annyiszor meglehet, ez a látvány pedig talán utoljára az övé...Ahogyan a lány arca eltorzul az élvezettől, felkiált, szeme kinyílik, majd újra becsukódik, keze a párnát markolja, másik kezével pedig végigszánt a fiú hátán, belevájja a körmeit, húzza végig rajta. A fiú már érezte, hogy csupa karmolás lehet, az izzadtság csípte a hátát, de ettől még inkább megvadult, egyre nagyobbakat lökött, egyre mélyebbre. Azt már látta, hogy a lány azt szereti, ha teljes hosszát kihasználva dolgozik, de így ő nem tudott eljutni a csúcsra, neki a gyors, rövidek jönnek be igazán, így váltogatta a két stílust. Nehéz dolga volt, mert a lány még mindig nagyon szűk volt, és egyre jobban szorította őt, mintha húzta volna befelé, egyre jobban magába. Aztán egyszer csak jajongani kezdett az alatta vonagló buja angyal, hangos zihálással biztatta, hogy ne hagyja abba, csak most ne hagyja abba.

A lány ugyanis meglepve érezte, hogy már majdnem ott van. Tegnap csak úgy sikerült neki is, hogy a fiú elöl simogatta a szokásos módon, de most... most a benne mozgó férfitag döfködése is elég volt, és ugyanazt érezte, bizsergett, egyre jobban... Aztán vége. Egy nagy levegőt vett, felkiáltott, amikor összerándult és teljes nagyságában megérezte a fiút magában, majd üvöltve tört ki belőle a gyönyör, a párnát a szájába tömte, a fiú pedig megkönnyebbülten engedte végre el magát, amint megérezte a vesszeje körül az erőteljes lüktetést.
Világos volt. Nehezebb volt, nem volt segítségükre a sötétség paplanja.
A lány kinyitott a szemét, a fiú látta hogy kétoldalt folynak lefelé a könnyei.
- Mi a baj?
- Semmi, csak már azt hittem, szétrobbanok. Csak a megkönnyebbüléstől van, ne félj. Nem fogok női könnyeket hullajtva zokogni a válladon.
- Akkor jó volt?
- Az volt.
A lány pillanatok alatt magára kapkodta a ruhát, kinyitotta az ajtót.
- Ja, ha kérdezik, a húgod szobájában aludtam. És erről senkinek... ígérd meg!
- Várj. Nem akarsz semmit tőlem? Ha szakítok a...
- Ne, nem akarom. Mi nem illenénk össze. Tényleg csak ennyi volt, de hisz megmondtam. Nem kérek tőled mást, nem is tehetném. Tudtam, hogy barátnőd van.

A lány kilépett az ajtón és arra gondolt, nem hazudtolta meg önmagát. Ugyanúgy gondolkodik, mint mielőtt belépett ezen az ajtón. Nincs szüksége mindenáron egy férfira. Ha így lenne, zokogva borult volna a srác nyakába és kéri, hogy járjanak, mert szüksége van rá, hiszen nekiadta magát. Ha a fiú azt akarta bizonyítani, hogy szüksége van a szexre, abban talán igaza volt, de másban nem. A különbség csak annyi, hogy büszke, makacs szűzként jött ide, most büszke, makacs nőként távozik. A fenébe is. A lány nézte magát egy darabig otthon a tükörben. Ő maga már látta az arcán a változást, attól félt, mindenki más is észreveszi, hogy valami megváltozott. A legjobban attól tartott, ha mindez megszűnik titoknak lenni. De aztán legyintett. Ami történt megtörtént. Ő akarta így. Kíváncsi volt, bele akart kóstolni, belekóstolt. De tükörbe mert nézni, ez volt a legfontosabb.

Sokáig nem beszéltek utána erről. Másnap, amikor átment és találkoztak, a fiún látszott inkább a zavar, ő nyugodt maradt. Amikor később is egymásra néztek, csak ritkán fordult elő, hogy zavartan fordították el a fejüket, tudva, hogy a másik arra gondol. A fiú a barátnőjével maradt, a lány továbbra is egyedül volt és jól érezte magát. Az a szikra, az a feszültség megmaradt kettejük között. Így, hogy nem volt kötelező semmi, nem volt "kell" és nem volt "szabad-nem szabad" így megmaradt a varázs. A lány továbbra sem változott semmit, ugyanúgy elhajtotta a férfiakat, nem lett engedékenyebb. De a fiúnak sem engedett semmit, amiből arra lehetett következtetni, hogy kettejük között volt már valami. Nem jártak össze lopott pásztorórákra, habár megtehették volna. Nagyon ritkán fordult elő, hogy kettesben mentek valahová, és a lány alkalmat adott volna a közeledésre.

Egyszer aztán mégis megtörtént újra, aminek meg kellett történnie. A tópartot körülvevő erdőben sétáltak, és megint a szokásos módon cívódtak.
- Szóval semmi kampi (fiú) a láthatáron?
- Semmi.
- Húgoméknak már szlogenjük lett a legutóbbi diszkós lekoptató szöveged.
- A "nincs-és-nem-is-lesz!" ?
- Az.
Mindketten nevettek, a lány ugyanis ezt válaszolta az egyik srácnak az elnyűtt ismerkedős kérdésre, hogy: Van barátod?
- Na, nem hiszem el, hogy nem hiányzik.
- Micsoda? A pasizás vagy a...
- A szex. Ha egy nő egyszer belekóstol a jóba...
- Ne legyél olyan nagyra magaddal. Egyáltalán nem hiányzik.
- Hazudsz.
- Nem.
- De igen.
- De nem.
Ebből már lökdösődés lett, aztán kergetőzés, végül a fiú lefogta a mellkasát püfölő lányt. Lihegve néztek egymásra.
- Beképzelt majom.
- Hazudós liba.
A fiú erre felkapta a lányt a vállára, és hiába kapálózott, az erdő szélén lévő nádas felé vette vele az irányt. Szerencséjükre nem járt arra senki.
- Tegyél le, hallod? Tegyél le!- követelte a lány.
- Eszemben sincs! - vágta rá a fiú, és cipelte a vállán a leányzót, míg arra a helyre nem értek, ahol sűrűn nőtt fák takartak a sétány felől és a nádas a víztükör irányából. Dús, zöld aljnövényzet, és csend.

A fiú ledobta, és talpra állította a koloncot, aki csak bámult rá dacosan. A lány kipirult arccal nézte őt, ekkor érett meg benne a gondolat, hogy igen, neki majd egy ilyen férfi kell. Aki ha ellentmond, felkapja a vállára és viszi. Másként vele úgysem lehet bánni, túl akaratos.
A fiú is nézte egy darabig, hogy jól tette -e amit tett, majd felé hajolt, óvatosan, mert ki tudja a kis boszorkány miben sántikál, de az csak pislogott a nagy barna szemeivel és lehunyta őket a csók előtt. Finoman kezdték a csókokat, egyre durvábban folytatták. A fiú nekinyomta a lányt a fának, az izgett-mozgott a hátának nyomuló kemény kéreg miatt. De amikor a kezeit is lefogták, teljesen megadta magát. A fiú habozás nélkül benyúlt a két lába közé és megmarkolta őt a farmeren keresztül.
- Ne, én...

De nem tudta befejezni. A fiú megpördítette, arccal a fának nyomta, lerántotta a nadrágot a bugyival együtt, kicsit szöszmötölt még és egy kemény lökéssel már benne is volt. A lány felkiáltott, amint ismét megérezte azt, ami néhány hete őt nővé tette, és megadva magát a behatolónak megkapaszkodott a fában és feltolta a csípőjét. A fiú állati módon tette magáévá, vadul, ahogy talán annak idején az ősember is tette. Mert akkor nem volt idő a szépet tenni, kevesen voltak, kellettek az utódok. A lány lábujjhegyre állt, amint megérezte, hogy a fiú egyre inkább felfelé feszíti a benne mozgó húsdárdát. Kellemetlen volt, így egyre magasabbra ágaskodott, de nem szólt, ez most nem az a pillanat volt. Ez most az engedelmességé, a teljes megadásé. Közben félve leste az ösvényt, nehogy jöjjön valaki. Nem tartott már sokáig, és fiú felhördült, két döfés után nekiszorította a fának és a csúcsra ért. Amint vége lett, a lány mozdulni sem tudott, nem tudta, mennyi ideig egyensúlyozhatott lábujjhegyen. Ellépett a fától és megingott, elesett volna, ha a fiú el nem kapja.
- Na mi az?
- Meg sem tudok állni a lábamon - nevetett a lány.

A fiú ekkor megfogta a bokájára csúszott nadrágot a bugyival együtt, és egy rántással felhúzta rajta, begombolta a sliccet és egy csókot nyomott az orrára.
A lányban akkor tudatosult, hogy a fiú az óvszerrel szöszmötöl.
- Volt nálad?!
- Volt. Gondoltam, minden eshetőségre fel kell készülnöm.
- Mondtam, hogy beképzelt majom vagy.
- Mondtam, hogy hazudós liba vagy.
És nevettek.

Nem sokszor történt meg többször, talán négy alkalommal. Akkor, amikor a játékos cívódás már olyan szexuális feszültséget teremtett közöttük - amit talán szándékosan szítottak ilyen magasra - hogy nem bírták tovább.
A fiú csodák csodája együtt maradt a barátnőjével, aki szintén érintetlen volt még. Aztán amikor a barátnő odaadta magát a fiúnak, egyre ritkultak a baráti találkák is. A lány nem bánta. Őrizte ezeket a kis titkokat, ezeket az apró varázsokat amit együtt megéltek - magában legbelül.
Mi értelme is lenne ennél többet kívánni? Ez így volt tökéletes, ez így volt szép. Mindketten adtak és kaptak, nem árnyékolta be a kapcsolatukat a "kell", a "szabad", a "nem-szabad". Jó volt ez így, mert a lány megkapott valamit, amellett, hogy megmaradt neki, ami a legfontosabb volt: a szabadsága. És tudta, hogy a fiú igen féltékeny természet. És hányszor hallotta barátnőit is, hogy "nem mehet bulizni", "csak barátjával együtt mehet bulizni", ide nem szabad, oda nem szabad. Hát megnézi ő azt a férfit, aki valaha azt mondja neki, hogy nem szabad! Miért nem lehetnek ilyenek az emberi kapcsolatok, gondolta, mint az övéké? Barátok, és ha arra van szükség, hát örömöt adnak egymásnak, de aztán mennek tovább a maguk útján, mert szabadok, nem függenek a másiktól. Nem akaszkodnak a másikra. Naiv fiatalságában még nem gondolt arra, hol lennének a családok, ha az emberek mind ezt tennék. Talán ösztönösen kerülte ezt, amitől a legjobban félt: kötődni valakihez. Hiszen tudta már, milyen fájdalmas elveszíteni azt, akit szeret.

Aztán a fiú kapcsolata is komolyra fordult a barátnővel, teljesen belehabarodott - és a lány örült, hogy így lett. Nevetve emlegette, hogy emlékszik, még fogadást is kötöttek arra, hány hét lesz belőle - aztán a hetekből hónapok, sőt évek lettek.
Egy évvel később a lány is talált valakit. Ösztönösen egy olyan fiút, akinek fontos volt a testiség, de annál kevéssé a kötődés, a szerelem. A lány úgy érezte, rokonlélekre talált. Egészen addig, míg bele nem szeretett abba a fiúba és rá nem jött: hazudott magának. Szabad lélek ez igaz, de nem zárhatja ki életéből a szerelmet. Fogta hát magát és továbbállt, otthagyta az első szerelmet, az első kapcsolatot, hiába fájt, tudta hogy meg kell tegye. Ismét szabad volt, mint a szél, nem bánt meg semmit, tudta, hogy az élet iskolája nem olcsó intézmény. És senki nem kérheti vissza utólag a tandíjat.

Teltek az évek, a fiú és barátnője házasságon gondolkodtak. Régen együtt voltak már, megért bennük a gondolat a végső lépésre. A lány mosolyogva kívánt sok szerencsét, reménykedett benne, hogy nekik sikerül. Mert annyi más embernek nem sikerült már...
De aztán a házasság boldog néhány hete után az ifjú asszony egyszer csak azt gondolta: ennyi elég volt. Otthagyta újdonsült férjét, a sokéves kapcsolatot és továbbállt. És a férfivá lett fiú akkor, talán akkor gondolt először arra, hogy nem jól választott annak idején. Hogy szakítani kellett volna az akkorival és inkább a lánnyal járni. Talán most minden másképp lenne. De akkoriban tetszett neki a lehetőség, hogy megkaphat valamit anélkül, hogy követelnének cserébe. Fiatal volt, éretlen és pont annyira önző, mint amennyire a korabeli fiúknak lenniük kell.

És most itt ált, újra szabadon, a mellette támaszkodó szabad lelkű nő pedig már menyasszony. És nemsokára anya. A múltra gondolt, a közös múltjukra, amíg a korlátra könyökölt és nézte a mellette lévőt. Hihetetlen, semmit sem változott. Ugyanaz az arc, kicsit érettebb, nőies vonásokkal, a dacos száj... és még szebb is lett. A szabálytalan kamaszvonások egy titokzatos, egyszerűségében szép női arccá alakultak.
- Mit gondolsz - kérdezte a férfi. - Ha akkor mi összejövünk?
- Kinyírtuk volna egymást egy hónap alatt és ezt te is tudod - nevetett fel a nő. - Nem ment volna, annyira egyformán makacsok voltunk. Miért tettük volna tönkre azt, ami szép volt?
A férfi hallgatott, a lelke mélyén tudta, a nőnek igaza van.
- Ha most ott lennénk újra, ott a szobában... újra megtennéd?
- Nem tudom. Ne kérdezz tőlem olyanokat, amire nem tudok felelni. Azt a döntést ott, akkor a pillanat hozta. Ha újra visszamennénk, talán az egy más pillanat lenne, és mást hoz magával. Talán más lenne minden. Nem tudom. Csak annyit tudok: Vannak dolgok, amik megtörténnek. Vannak, amik elmúlnak. Vannak, amiket elszalasztunk. És vannak dolgok, amiknek nem szabad megtörténniük. Talán ilyen a mi kapcsolatunk is. Egy sosemvolt szerelem.

A férfi elmosolyodott. Szerette ezt a józanságot a nőben.
- Mennem kell, várnak - lökte el magát a korláttól a nő. - Aztán jó legyél, bár tudom, ilyet nem kívánhat tőled az ember.
A férfi kamaszosan elvigyorodott, búcsút intett, és sokáig nézett még a távolodó után, akiből már csak egy sziluett maradt az autó lámpájának fényében. De a férfi még akkor is arrafelé bámult, mikor a nőt már régen elnyelte az éjszaka sötétje.