A sors kegyetlen játéka

"Csillagtalan éjszaka volt, zuhogott az eső, rohantam hazafelé. Berontottam a kapun és zihálva futottam a lakásom ajtaja felé. A házmesterné utánam kiáltott valamit, de nem hallottam, nem is érdekelt igazán. Bent voltam. Végre!
Kulcsra zártam magam mögött az ajtót. A dézsa fölé hajoltam és egyre csak sikáltam arcomat a jéghideg vízzel. Mintha az letudná tisztítani a lelkemet. Mit tettem?És mégis miért tettem?
Életem végéig dolgozhattam volna a hivatalnál, ahol nem volt más dolgom a másoláson kívül, ahol nem tudták nevemet, ahol nem érdeklődtek hogylétem felöl soha, ahol rám se nézett senki, ahol egy SENKI voltam. Aznap változott meg bennem minden, mikor belépett Ö. Egy fiatal, gyönyörű, előkelő hölgy. Persze rám se nézett, de ezért nem hibáztatom. Egy ilyen dámának nem illik a levegőt néznie. Bezzeg én többé nem tudtam kiverni a fejemből. Egyre azon tépelődtem, hogyan tudnék meggazdagodni, hogyan tudnék kitörni eddigi életemből. Még a szerencsejátékokkal is megpróbálkoztam. Azt a kevés pénzt, amit fizetésként kaptam a hivatalban, nemhogy megdupláztam, hanem az utolsó rubelig elvesztettem.

Nevetséges! Hónapokig tartott ez az áldatlan állapot, már azt sem tudom mennyivel tartozom a lakbérért, de ez most nem is érdekel. Egy hideg decemberi nap lett a végzetem. Szokásos asztalomnál szokásos módon másoltam, mikor valaki megszólított. Felnéztem, egyenesen a szemébe. Nem hittem a szememnek. Az előttem álló férfi a megdöbbenésig hasonlított rám, mintha a tükörbe néztem volna. Persze olyan tükrök, amelyekben az ember gazdagnak látja magát csak a mesékben léteznek. Ez a férfi tetőtől talpig úriember volt.
Hellyel kínáltam az idegent, majd beszédbe elegyedtünk, teljesen le volt nyűgözve a hasonlóságtól. Lassan teljesen kiürült a hivatal és csak ketten maradtunk. Mikor menni készültünk-az egyik leghidegebb éjszaka lévén - az úr meghívott a házába egy kupica vodkára, mondván ettől majd felmelegszek, tudniillik csak egy vékonyka, itt-ott szakadozott kabátka volt rajtam. Ezelőtt még soha senki nem tett e fajta kedves gesztust a személyem iránt.

A ház, melybe megérkeztünk káprázatos volt. Egyenesen a drága tölgyfa burkolatú dolgozószobába vezetett, tele drága tárgyakkal és szebbnél-szebb bútorokkal. Elképzeltem, hogy én vagyok ennek a háznak az ura, hogy én vagyok a gazdag úriember. Akkor született az ördögi terv. Még mindig nem értem, hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszembe. A férfi az ablak felé fordult, és ekkor minden bátorságomat összeszedve, de főleg az irigységtől vezérelve egy arany gyertyatartóval leütöttem a velem oly kedvesen viselkedő férfit. Ahogy megtettem meg is bántam, de már késő volt a férfi holtan feküdt a lábaim előtt. Menekülni akartam, de ekkor...

Kinyílt az ajtó, megfordultam és ott állt Ö! A gazdag úrhölgy, aki után mindvégig epekedtem, aki miatt megöltem egy embert. Csak állt ott dermedten, hol rám, hol a holttestre tekintett, könnyei, mint a záporeső hullottak. Nem tudtam, mit tegyek. Rémült és zavarodott voltam. A nő nem sikított, szótlanul lerogyott a test mellé és azt súgta:"Drága férjem, szerelmem!"-A férje! A férje volt! A férfi, akinek szakasztott mása voltam a férje volt! Én bezzeg fel sem tűntem neki. Hát persze, hogy nem, hiszen én szegény vagyok, csak egy kis senki, aki porosodott az íróasztala mögött! Abban a pillanatban kezeim önállósították magukat és az első dühtől vezérelve az asszony is kapott egy jókora ütést a nehéz tárggyal. Két élettelen testet láttam magam elött.

Futottam, futottam, ahogy a lábam bírta. Az utcák sötétje teljesen elnyelt, valahogy mégis haza találtam.
Most itt vagyok a kicsiny, csótányoktól hemzsegő lakásban. A dézsa fölé hajolva egyre csak cikáznak a gondolatok a fejembe. Mit tettem? Mit tegyek? Fel adjam magam a rendőrségen? Nem! Dehát megöltem két ártatlan embert! Akkor sem! Nem akarok Szibériába menni, onnan még soha senki nem tért vissza!De akkor mi legyen?Hiszen ezzel a tudattal nem tudok tovább élni, a lelkiismeretem nem tud ezzel megbirkózni!Már csak egy megoldás maradt!
Még éreztem, ahogy a jeges víz az orromon és a számon keresztül a testembe jut, egyre fogy a levegőm, majd fényt láttam és végül elsötétült minden. "