A rég várt randevú

Vonat néhány perc múlva befut az állomásra. Szívem a torkomban dobog, türelmetlenül várom, hogy a peronon megpillanthassam Őt, akit még sosem láttam. Már majd egy éve különböző kommunikációs csatornákon boldogítottuk egymást, de a személyes találkozó mindeddig váratott magára. Annyit volt hajlandó elárulni magáról, hogy barnahajú, mosolygós szemű. Én bezzeg küldtem képet. Na nem kérkedésből, hanem félszből. Telt idomaim inkább meghökkentik, mint vonzzák a teremtés koronáit.
A vaskígyó csigalassúsággal csúszott be a fedett pályaudvarra.

Mélán bámultam kifelé, miközben vártam, hogy végre én is leszállhassak. Talán ő az!? -hasított belém, mikor szemem megakadt az egyik férfiemberen . Barnának barna hajú, mosolygósnak mosolygós szemű, kezében virág… - De kedves- gondoltam magamban – nem is mondta, hogy virág is lesz nála. Szemem bepárásodott, szívem táján aprócska szorítás. – No lám, vannak még úriemberek. Végre elérkezett a pillanat hogy leszállhassak. Termetemet meghazudtoló kecsességgel – legalábbis én azt gondoltam - ugrottam le a vonatról. Mosolyogva furakszom át a tömegen, hogy vélt lovagomhoz közelebb juthassak. Mikor már csak néhány lépésnyire voltam tőle, örömöm lelohad. Csalódottan vettem tudomásul, hogy virág egy nyafka cicababának lett szánva, ki affektálva nyugtázza, hogy tulajdonképpen imádják őt.

Szemem cikázva fürkészi az emberáradatot. Vajon akkor hol lehet Ő? Egy szakadt, szakállas fazon érdeklődve néz, egy tétova lépést tesz felém. – Ó Istenem, add hogy ne Ő legyen az –rebegek el egy halk fohászt. Ebben a pillanatban lép mellém egy unalomig átlagos, magas, kissé mackós testalkatú srác. Ő az – dobbant furán a szívem.
- Elnézést - szólít meg – te vagy Eszter?
- Én lennék teljes valómban – hangzik idétlenül , és majdhogynem idiótán vigyorgok rá, annyira megkönnyebbültem, hogy nem a szakállas várt rám.
Ez az egész szituáció olyan izé… Elveszi a csomagomat, s szállásunk felé vesszük az irányt. Hétköznapi témáról beszélgetve igyekszünk zavarunkon túl lenni. A kollégiumban bejelentkezve megkaptuk a közös szoba kulcsát. Spórolás címszó alatt javasoltam Péternek a személyes találkozó előtt, hogy kétágyas szobát vegyünk ki, így olcsóbb.

A csomagok elhelyezése után nyakunkba vettük a várost. A cél eredetileg városnézés volt, de időközben eleredt az eső, így bőrig ázva tértünk be egy pizzériába. Míg arra vártunk, hogy elkészüljön az étel, igyekeztünk minél többet megtudni egymásról. Bőbeszédűen ecseteltük egymásnak élményeinket. – Jaj, csak nehogy kínos csend telepedjen közénk. Mire a pizza elfogyott, már egyáltalán nem tartottam őt unalmasan átlagosnak. Szeme valóban mosolygós, de mennyire. Egész idő alatt próbáltam apró kis női praktikákat bevetni, hogy hozzá érhessek. - Nézd, ez itt a kutyám, - mutatom mobilom kijelzőjét, ezzel közelebb húzódva hozzá.
Elérkezett a távozás ideje. Az eső csak zuhogott, mintha minden csak azt akarta volna, hogy térjünk vissza a kollégiumi szobába. Néhány méter után dühös szél csavarja ki kezéből az esernyőt, mely szárnyaszegett madárként repült tova. Péter utána vetette magát, majd egy laza csuklómozdulattal a közeli szemetesbe hajította a póruljárt ernyőt. Huncutul rám nézve közölte: - Akkor most kénytelen leszek a tiéd alá húzódni, szabad?

Nem szóltam semmit csak belé karoltam. Közben az égre nézve, vigyorogva, egy hangtalan köszönetet súgtam a komisz szélnek. Útközben betértünk egy kis diszkontba, ahol két üveg jóféle vörösbort, és kólát zsákmányoltunk. A bor az ő javaslata volt. Én tudtam mi célt fog szolgálni.
A szálláshoz érve első dolgunk volt beállni a forró zuhany alá – most még persze külön-külön. Miután mindketten részesültünk a zuhany álmosító melegében, tovább folytattuk a beszélgetést egy-egy pohár vörösbor társaságában. A bor megtette a hatását. Arcom kipirult, a fejem kellemesen zsibogott. Az ő szeme pedig egyre csillogóbb, egyre fürkészőbb lett. Az ablakhoz sétáltam, s magamban fohászkodtam ugyan jöjjön már utánam, s karoljon át. Az igaz hogy utánam jött, de csak mellettem állt, nem nyúlt hozzám, pedig a levegőben érezni lehetett a feszültséget. Istenem, érj már hozzám – sugallta minden porcikám. Komolyan mondom volt pillanat mikor azt gondoltam menten felvisítok, hogy ne legyen már ilyen mulya.

Az ablakból elsétálva az ágyra ült, alibiből a képeket szemlélte a falakon. Én nagy levegőt véve mellé ülök, s érdeklődést színlelve bámulom a képeket. Majd mikor egymás felé fordulunk egy mozdulattal két kezembe fogom nagy tenyerét. Játékosan összeillesztjük tenyerünket, miközben szemünk egymásba kapcsolódik. Már nincs szükség szavakra. Fátyolos tekintettel nézek rá, s ő vissza rám. Ajkunk, lassan, nagyon lassan közeledik egymáshoz, majd száját puhán enyémhez érinti. Óvatos, tapogatózó, egymást ízlelgető csókban forrunk össze. Keze tétován simít végig gerincemen, majd derekamat átkarolva magához húz. Meleg tenyere ruhám alá bújva testemen barangol. Újra és újra bejárva annak felszínét. Hű most bánom csak igazán hogy nem a burgundivörös csipkecsoda van rajtam az egyszerű pamutfehérnemű helyett. Keze egyre lejjebb és lejjebb vándorol, combjaim közé igyekezve. Ekkor egy pillanatra felülkerekedik bennem a racionális, mindenkor józan ész, és ordítva követeli hogy ezt most rögtön fejezzem be. Csak nem vagyok annyira hülye, hogy minden védekezés nélkül odaadom magam egy majdhogynem vadidegennek? Már-már hajlottam szavára, de testem számára már nincs vissza út, így lélekben fityiszt mutatok a józannak, a racionálisnak.

Kívántam Pétert, a Férfit. Ennek ékes bizonyítéka volt nedvben bővelkedő puncim. Ő lehámozta rólam a ruhát, szerencsére pillantást sem vetve a nemburgundivöröscsipkecsodára. Fejét ölembe fúrta s óvatos nyalakodással birtokba vette az ott rejtőző csiklót. Miért gondolják a pasik, hogy egy nő azt várja, hogy rögvest rácuppanjanak a puncijára? Valószínű azért, mert hasonlót várnak. Ők imádják, ha orálisan kényeztetik őket. Kissé zavarban, idétlenül fekszem az ágyon. Itt egy pasi aki a lábam közt lefetyel, s egyáltalán nem élvezem a dolgot. Miért nem csókol inkább? ..... Na végre, mohón veszem birtokba a száját, csókoltam, szívtam ajkait. Majd apró csókokat hintve egyre lejjebb haladok mellkasán, kis pocakján hogy megadhassam neki azt, amire feltételezéseim szerint vágyik. Combjai belsejét körkörösen simogatom, szándékosan távol gyönyörének forrásától. Végül kézbe veszem a meredező, átlagos méretű szerszámot. A bőrt hátra húzva megpuszilom makkját, érezem borzongását. Nyelvemmel tapogatózva keresem az apró nyílást, melyen többször végigsimítok.. Heréit kezembe vettem, óvatosan morzsolgattam őket, miközben nyelvem fel-alá siklik a merev hímtagon. Mikor érezem ez már kevés, péniszét számba vezetem s szívom, akár a mangót. Ő behunyt szemmel élvezi a kényeztetést.

Kis idő múlva gyengéden, de határozottan hanyatt fektet, s egy mozdulattal belém hatol. Pénisze kitölt, vad vágtába kezdünk. Testünk követeli a magáét, szenvedélyben összeforrva jutok én a csúcsra először, majd kis idő múltán Péter is eléri az éden kapuját. Pihegve fekszünk egymás mellett, lágyan cirógatjuk egymást, míg csak bele nem alszunk ebbe a nyugalomban.
Az éjszaka folyamán még kétszer lettem az övé.

Reggelre kelve egy idegent pillantok magam mellett. Péter az, de már más ember, mint éjszaka volt. Ő is felébred, furán zavarban van, akár csak én. Mindketten érezzük ennyi volt, a pillanat elszállt, én ugyanazt az unalomig átlagos fickót látom benne, akit tegnap pillantottam meg először az állomáson. Ő mit lát bennem? Csak remélni merem, hogy nem azt, akinek most gondolom magam.