A másik

A másik

1.fejezet

- Na, és te? Hogy varázsoltál először? - kérdezte Fred Emilytől.
- Én… öhm… - tudta, hogy el kéne mondani, de mégsem tudta hogyan fogjon bele. Pedig rajta kívűl már mindenki kivette a részét a sztorizásból, most rajta a sor… - Szóval… jaj, olyan nehéz- ejtett meg egy zavart mosolyt. Miért kell mindenkinek őt bámulnia? És ő is olyan mereven néz rá, na meg Piton…
- Megöltem egy embert… - hadarta rekedten.

Mindenki megrökönyödve bámult rá, kérdő, és csodálkozó pillantásokat váltottak. Majd felhangzott egy rövid kérdés:
- Hogyan?

Emily megrázta a fejét, ezüst szőke haját hátra fogta, majd elengedte. Hogyan? Jó kérdés. Hisz még ő maga sem tudja, miképp tehetett ilyet…
- Na, jó. Ezt most nem úszom meg válasz nélkül - gondolta, és belekezdet. - Én 5 éves voltam… emlékszem a többieket elvitték kirándulni, vagy nem is tudom hova. Én beteg voltam… nem mehettem. Rajtam kívül… volt ott még egy lány… - nehezen jöttek a szavak, de folytatni kellett- Ő büntetésben volt… Helennek hívták… azt hiszem…Csak 10 éves volt- csuklott el a hangja- a…a gondnoknak kellett volna vigyázni ránk, de….de ő a vigyázást egészen másképp képzelte… Ő bántotta Helent, megverte és…és megerőszakolta. Én próbáltam tenni valamit, de ő sokkal erősebb volt nálam, a falhoz vágott és azt hiszem elájultam… - a szavak könnyedén jöttek, úgy ahogy az emlékek a gondolataiba tömörültek- emlékszem, mikor magamhoz tértem ő ott állt felettem és azt mondta ”most te jössz”. Aztán, minden olyan gyorsan történt… Megijedtem… Mr. Bates, a gondok a falhoz csapódott, a kések… a kések pedig a tároló szekrényből kirepültek… nem tudom, és… és a falhoz szögezte, vagy nem tudom… - nem bírta folytatni. Könnyek szöktek a szemébe, és lassan végig folytak az arcán. Nem igazán érzékelte hogy mi folyik körülötte. Érzete amint egy kéz a vállára helyezkedik, és valaki szipogós hangon megszólalt:
- Nem a te hibád, kis drágám… Baleset volt!
- Igen, a mugli rendőrség is ezt mondta. Örültek, hogy nekem nem esett bajom, és gyorsan le akarták zárni az ügyet, mert az nem vetett volna jó fényt Mrs. Hill álom otthonjának. Nagy balhé volt belőle, senki nem értette mi történt a késekkel, hogy csak úgy maguktól kiszálltak a fiókokból. Azt se hozták nyilvánosságra, h Helent a városi árvaház gondnoka megerőszakolta és halálra verte. Szintén balesetnek minősítették. Én meg egy éves pszichológusi kezelésen vettem részt, ahol próbálták kiszedni belőlem, hogy valójában mi történt. - Emilyből, csak úgy ömlöttek a szavak, nem érdekelte, az őt körülvevő emberek döbbenten bámulnak rá, vagy Mrs. Weasly zokogása. Ha már elkezdte, úgy döntött folytatni fogja.- Aztán egy nap jött egy új doki, másnap pedig mintha mindenki elfelejtette, hogy mi történt. És ennyi.

A döbbent arcokon végéig nézve, megakadt egy érdeklődő, jeges tekinteten a szeme. Igen, Piton már ismerte ezt a történetet. Négy évvel ezelőtt ő volt az, aki felelevenítette benne a rég elfejtett emléket. Egy valamit azonban még ő sem tudott. Perselus Piton, nem tudta, hogy a lány, akinek még ezelőtt oda adta Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola felvételi levelét, felismerte benne, azt a doktort akinek köszönheti, hogy mindenki elfelejtett mindent....
- Nos, ha nincs semmi hozzáfűzni való, akkor megyek aludni!
Azzal otthagyta a negyed órával ezelőtt még vidám társaságot. A szobájába érve végre fel lélegzett. Megszabadult egy titoktól, ami már lassan 10 éve emésztette. Ahogy a ruháit keresgélte, eszébe jutott, hogy mi lenne ha egy másik titkot is elárulta. Egy sokkal nagyobbat, mint az, hogyan varázsolt először. Mert ennek a titoknak az őrzése, lassan már kezdte megőrjíteni, s ahogy ezen elmélkedett, eszébe jutott hogy az ő élete nem áll másból, csak titokból. Hirtelen elhatározástól vezérelve, nagy lendülttel tollat és papírt keresett. Meg is találta a keresett eszközöket, és írni kezdett.

"Kedves Naplóm..."