A másik énem 4. - Amikor a fiam a vetélytársam

Alig hiszem el, hogy a fiam támasztja az ajtófélfát a hálószoba küszöbén, túlságosan hasonlít rám, mintha fiatalkori önmagamat látnám, akárha az idő kereke visszaforogna a múltba.
- Buzi lett belőled, apa? - a gúnyos hang a szívembe mar, az acélkék szemekből megvetés sugárzik.
- Mi a francot csináltál vele? - nézek Luisra, aki riadt vadként kuporodik fel az ágy fejébe és szégyenlősen húzza magára takarót. Luis, szégyelli magát? Na, ez már kibaszottul sok nekem is.
- Tetszik a szajhád, osztozhatnánk rajta - vágja az arcomba Dan - már biztosan észrevetted, hogy meg volt nekem is. - megvetően néz az én szépségemre, amitől a vérnyomásom kétszázhúsz lesz minimum, és ami miatt Luis csinos arca vérvörös pírban játszik. Attól amit hallok, és az arrogáns, hangnemtől felmegy a pumpám, az agyamat elönti a lila köd. Odavágtázok a fiamhoz és elkapom a pólóját a nyaka alatt.
- Nem lettem buzi, ha meg az vagyok, az én dolgom, de ha még egyszer hozzá mersz érni Luishoz, agyonverlek, még akkor is, ha a fiam vagy! - Nem hatom meg Dant, épp olyan kemény fiatal kora ellenére, mint én, akár önmagam ifjúkori kiadása. Még az öltözete is hasonlít az enyémre, a farmer meg a fekete póló neki is jól áll, alig kicsivel keskenyebb a válla az enyémnél, és magasságban sem marad el mögöttem. Kiköpött az én fiam!
- Jól van, oké, nem tudtam, hogy ennyire odavagy érte. Legyen, ahogy akarod, de tudod, a legjobb helyre jöttem. Anya rajtakapott egy barátommal az ágyban, úgyhogy kidobott. Elmondott minden  köcsögnek, persze pár órára rá, felhívott, hogy menjek haza és beszéljük meg, de addigra én már a gépen ültem, útban ide. Nincs hová mennem, ki dobsz, vagy maradhatok?
A kérdéstől zakatolni kezd a szívem, régebben nagyon is akartam, hogy Dan velem éljen, több éve vágytam rá titokban, pedig utálom a felelősséget, azonban most…valahogy nem örülök a hírnek annyira. Nem dobhatom ki, a vérem, de amit Luissal tett, azt soha nem bocsájtom meg neki. Bólintva egyezek bele, és csak amikor vacsoránál ülünk az asztalnál, akkor gondolok arra, hogy milyen egy őrült helyzet teremtődött kettőnk, azaz hármunk között. Egy háromszög, amely vonalain ezernyi feszültséggel teli elektromosság fut, az egyik csúcstól a másikig, amiben a mocskos szex gondolatától kezdve a „dögölj meg most"-ig minden benne van.
A két fiú alig néz egymásra, kínosan kerülik a szemkontaktust, én meg hápogok össze-vissza, azt sem tudom, mit mondjak, vagy hogyan oldhatnám a kínos és csigalassúsággal telő perceket.
De mit akarok? Féltékeny vagyok a fiamra, majd megőrülök ettől az egész bosszantó helyzettől. Dan, alig múlt tizennyolc, érettebbnek tűnik a koránál, az ország másik felén lakott eddig az anyjával, aki a középiskolai szerelmem volt. Teherbe ejtettem, és mire észbe kapott már nem lehetett elvetetni a gyereket. Én meg persze, hogy nem vettem feleségül olyan fiatalon, otthagytam a szarban magára. Aztán később, amikor már jól kerestem, küldtem nekik pénzt, és Dant is látogatni kezdtem, igaz nem sűrűn, de az apai ösztön felébredt bennem. És most, itt ülök egy asztalnál a fiammal, akire olyan féltékeny vagyok, hogy majd beledöglök, és Luissal, akit minden hibája ellenére imádok. Ha Dan nem a fiam lenne, agyonverném, amiért megfektette Luist. Azzal az átkozott szado korbáccsal csúnya sebeket ejtett rajta, és ki tudja még miket nem csinált. Dan olyan mocskos már most, mint amilyen én maximum, csak álmaimban szoktam lenni.
Figyelem Luist, ahogy reszket a villa a kezében, és inkább tologatja az ételt, mint sem eszik, hogy hármunk közül ő viseli a helyzetet a legnehezebben, az biztos, már alig várom, hogy vége legyen a vacsorának, magamhoz akarom ölelni. Miután bedobom az edényeket a mosogatógépbe, kimegyek a teraszra elszívni egy cigit, Dan is csatlakozik, füstöl, mint a gyárkémény.
- Mióta? - kérdi két slukk között. – mellbe vág a kérdés.
- Pár hete.
- Aha, és olyan szobacica féle, mert nem dolgozik, ha jól sejtem, te tartod el.
- Közöd?
- Apa, te szereted? Ezt? Tudod, hogy az ellenkezése semmivé vált, amikor meglátta a farkam? Tisztában vagy vele, hogy a kis Luisod egy büdös kurva? Tudod miket csináltam vele? Elmeséljem?
- Neee! - az üvöltésemet a szél messzire sodorja, állok a korlát mellett, az agyamban mázsás teherként terjed szét az igazság.
- Ne. Beszélj. Róla. Így! Beteg. Fehérmájú, oké?
- Te nem vagy normális, mégis mit vársz ettől az egésztől? Mit szoktál vele csinálni, amikor megcsal? - Dan kipöccenti a lenti világba a csikket, és én bámulom a szikrázó bukdácsolását. Legszívesebben utána ugornék, hogy a nyakamat szegjem, mert az igazságtól félek.
- Nem tudom, majd alakul. Még eddig nem csalt meg, csak veled.
- Kezdem érteni, azért tartod otthon, hogy ne találkozhasson senkivel…- Dant az igazságával kint hagyom, felmegyek Luishoz, hogy most őt büntessem mindenért, de leginkább a saját kurva szerelmemért.
Luis éppen a parkettán kucorog, egy tankönyvet olvas, vagy legalábbis úgy tesz, mintha tanulna, kimaradt egy évet az egyetemről, de ragaszkodtam hozzá, hogy folytassa a tanulmányait ősztől. Nem is tudom, hogy mi lesz a végzettsége pontosan, ha befejezi, csak legyen egy diplomája.
A bárhoz sétálok, és tudom nem elég két pohár whisky ahhoz, hogy a háborgó lelkem lecsillapodjon, már a negyediket húzom le, amikor kezdek lazább és oldottabb lenni.
Luis végig úgy tesz, mintha tanulna, de én érzem, amikor lopva rám-rám pillant.
Lassan közelítek felé, hogy felhúzzam magamhoz és a derekánál fogva magamhoz szorítsam.
- Tetszik neked Dan? - kérdem a nyilvánvalót.
- Hát tudod, nagyon hasonlít rád. - válaszolja szemlesütve az igazat.
- A verést leszámítva, jó volt vele? - Luis nem mer a szemembe nézni, de én az álla után kapok és szorítom keményen. Beleőrülök a tudatba, hogy saját fiam volt, aki lefektette, nem bírom elviselni. Ez a büntetésem a bűnömért, érzem az Isten haragja sújtott le rám.
- Válaszolj, jó volt? Hogy csináltátok? – Luis arcán ekkor már patakzanak a könnyek és én brutálisan kezdem el csókolni, beleadva minden dühömet. Majd belefulladt a csókba, a lábai megrogynak, de én tartom erősen a feszes kis testét, amivel örökösen az őrületbe kerget. Áll a farkam, a combomon érzem, ő sem puhább nálam.
- Te istenverte kölyök, egyszer még úgyis agyonverlek! - sziszegek felé és már lököm is az ágyra, hogy birtokba vegyem. Nem tétovázok, megragadom a pólóját és kettétépem, ő meg csak pislog, még levegőt is elfelejt venni.
- Brent, ne ilyen vadul - ám elhal a hang, amikor rácuppanok a mellbimbójára, jobban ingerelem, mint a bimbóvibrátor! Luis már remeg alattam és a lába közét a combomnak préseli.
- Mond ki, hogy kívánsz! - kérem tőle a mámortól zavarosan, és ő belenyög a fülledt, zihálásunktól telt helyiségbe.
- Kííívááánlak, dugj meg, siess, nem bírom ki! - Szárnyalok a kéréstől és beleremeg minden porcikám, talán még az életben nem akartam senkit soha úgy, ahogyan most őt. Lerángatjuk egymásról a ruhát, és ő a farkam után kap, de bármilyen finom is az érintése, lelököm a kezét és fordítom is a testét magam alá. Csak beleköpök a tenyerembe és benyálazom a fenekét, bedugom a mutatóujjam, aztán amikor már két ujjal tágítom, ő hátra nyúl és kihúzza magából az ujjaimat, többet akar.
- A farkadat! – nyöszörgi, és alig hiszem el, amikor megfogja a kőkemény faszt és a lyukhoz illeszti, majd elkezd belemozogni. Tudom, hogy fáj neki, de érzem a vágyát, úgyhogy a csípőjét erősen tartom az egyik kezemmel, amíg a másikkal megigazítom magunkat és kegyetlenül benyomom magam tövig.
- Ahhh! - kiált fel, dugj nagyon keményen! - megteszem, beleadok mindent, ő négykézláb, én meg mögötte, dugom ezerrel, és élvezettel hallgatom a nyögdécselését. Összecsapódó testünk csattanós hangokat ad ki, kemény mámor ölel minket körbe.
- Még erősebben, méééég - de addigra beleélvezek, és ő is felkiált, amikor beleengedem magam a hátsójába.
Oldalra fordulok vele együtt, de úgy, hogy a testünk még mindig össze van kapcsolva, és a kezembe veszem azt a szép nagy farkát, hogy Luist is elrepítsem a csúcsra. A hangjába belelúdbőrzöm, sokáig fekszünk úgy, pihegve és bágyadtan, az élvezet emlékébe burkolózva. A farkam lassan kicsusszan Luisból és nem zavar, hogy kettőnk teste közé és az ágyra csorog a hátsójából az élvezetem nedve. Kurva jó így összebújva, bárcsak örökre így maradhatnék vele.
- Én nem tudom, de az lenne a legjobb, ha elköltöznék, amíg a fiad itt lakik, nem hiszem, hogy…
- Miért zavar, talán kívánod?
- Hülye vagy Brent, nem is tudom, miért maradok itt veled, olyan, mintha egy börtönbe zárva élnék, sehova nem engedsz, eltiltottál a családomtól, a fiad megdugott és megvert, te meg még féltékenykedsz is. Szerinted nekem ez így jó?! - Túl komolyan néz, fájdalom csillan a tekintetében, a lélek fájdalma és az igazságé. Fáj nekem is, kibaszottul zavarnak a szavai. Bárcsak visszapörgethetném az időt, hogy megváltoztassak benne egy-két téves utat, de nem tudom, az ösvényre már régen rátértem, és visszafordulni lehetetlenség. Perverz lettem, egy zsarnok, magam mellett tartok egy fiatal, meleg fiút, kalitkába zárva, elvágva külvilágtól.

Visszarángatom magamra az alsót és kimenekülök. Le sem zuhanyozom, a sperma illatával telítődve, gyújtok rá a konyhában, és nézem, amint a fiam tesz-vesz. Felmegy az emeletre, lejön, pakol, felviszi az egyik tévét, lehoz egy széket. Berendezkedik. Felhúzza az orrát és grimaszolva a levegőbe szimatol, amikor az asztal mellé lép és kihúz a cigis dobozból egy kecses rudat.
- Legalább lefürödhetnél, egy kilométerre bűzlesz.
- Menj francba, komolyan mondom! Különben meg, holnap bejössz velem a céghez, adok melót, nem fogsz unatkozni.
- Ó, kösz, az jó lesz, nem is szerettem volna a kis kurváddal egész nap összezárva lenni! Neki mi a fenéért, nem adsz munkát? Mit csinál itthon egész nap? Szerintem nem tesz jót neki és …- Már nem hallom a szavait, ő is ugyanazt mondja, amit pár perce Luis.
Nincs ez jól, és már nem is csodálkozok magamon másnap, amikor két fiatal fiúval állítok be a melóhelyre, mindkettőt még aznap munkába állítom. Dant a recepción helyezem el, Luist meg a kartonozóban, ott legalább nem látja senki, pláne a nyakát, az este szépen elintéztem, kiszívogattam azt a finom, fehér bőrét és most az inge gallérja fölül kikandikáló lilás foltok kétséget sem hagynak senkiben, hogy mit csinált az éjjel a srác. Persze azt hiszik, hogy egy vehemens lányka tette, pedig ha tudnák!

Telnek a napok, és tűrhető az együttélés hármasban. Dan éjjeli portás lett, csak felügyel az épületre a benti kis kalitkájából, jól elvan, és így legalább éjszaka nem kell kerülgetnünk. Ám a két fiatal acsarkodása megkeseríti a napjaimat, egymásba kötnek bármikor, ha véletlenül összefutnak a lakásban. Összevesznek a kávé miatt, a pohár miatt, és minden lényegtelen dolgon, forr közöttük a levegő, a marakodásból egyszerűen sportot űznek. Néha arra gondolok, hogy hová tettem az szemet, amikor az én kis magányos létembe hagytam beférkőzni őket.
A mai reggelen szerencsére nem futottak össze, Luisnak, csak később kell majd bemennie dolgozni, Dan meg elment aludni. Végre egy nyugodt reggel!
Már úton vagyok a munkahely felé, amikor észreveszem, hogy a legfontosabb dolgot otthon felejtettem, amekkora marha vagyok, úgyhogy egyből fordulok is vissza a projektért, amit éjjelre hazavittem, hogy még egyszer átnézzem.
Már a folyosón hallom a hangos szóváltást, szoborrá merevedve hallgatózóm, elkap a kíváncsiság, vajon mi zajlik a fiúk között, amikor én nem vagyok itthon?
- Te is, csak egy kis köcsög vagy, hagyj békén!
- Te meg egy vérszívó paraszt, hallod? Rászálltál az apámra és nem kopsz le róla! Feleségül ne vegyen?
Már egészen közel vagyok a konyhához, látom is őket.
- Kussba legyél, semmi közöd hozzá! - Akár két kis kakas marakodnak, egyre durvább szavakat vagdosnak egymáshoz. Dan szeme dühösen izzik és Luis hófehér bőre vöröslik, de ő sem hagyja magát. Nagyon szexi a csíkos ingben és szürke nadrágban, a haja aranylik, szemei csillogásába biztos belevesznék, ha most engem nézne. De ő a fiamat bámulja, egyre tágulóbb pupillákkal, amíg végül hatalmas szembogarai rátapadnak Dan széles mellkasára, aki csupán egy alsó nadrágban állja el előle a menekülés lehetőségét.
Dan lenéz Luisra és elcsuklik a hangja, nem látom az arcát, de én is érzem a fellobbanó vágyat, ami a két fiú között kitör, akár a vulkánból kirobbanó, forró láva.
- Ne csináld, engedj! - fogja könyörgőre Luis.
- Maradj - kéri bársonyos hangon a fiam, és beleszédülök a csókjukba én is, és abba a vadságba, ahogyan simítják egymást. Nem bírom tovább, a szívem szinte beleszakad a látványba. Óvatosan megfordulok és a projekt nélkül kiosonok a lakásból. Már majdnem a munkahelyre érek, amikor lehúzódom az út szélére, és csak most üvöltök fel, akár egy befogott, megvadult vadállat.
- Neeeem, neeem, Istenem, neeeem! Dögölj meg, Dan, rohadj meg Luis!
A könnyek forróak, megállíthatatlanok és én nem bírom abbahagyni a sírást, bárcsak halnék meg.



2011.