Történetek
a a
2016.04.19 | Rozványi Dávid | Sci-fi | Megtekintések száma: 434
A Les-hegy titka 04. A patakmentében
A férfi csak ült a patakparton.
- Nem halotta? – sürgette a hegyjáró.
- Tudja… elgondolkoztam. Egy régi vers jutott az eszembe, Vogelweide, talán maga is hallott róla: „ha régi patakunk is másképpen folyna itt, mint hontalan, csak nézném eltűnő fodrait”. Talán nem is a patak változott meg, hanem én. De ugyanolyan hontalannak érzem magam. Csak nézem a patakot és szívem szerint örökre itt maradnék. A világ nem lenne szegényebb nélkülem. Nem akarok tovább menni. Úgy érzem, életem hátralevő részét itt akarom tölteni, a patak csobogását hallgatva.
- Nem fog menni – vette ellen a hegyjáró.
- Tudom – ismerte el a férfi. – Éhes leszek, hogy a még kevésbé nemes dolgokról ne is beszéljek. Az ember emberből van, ezt a feleségem is mindig mondogatta…
- Nagy igazság, nem tudom, miért nem védette le – mosolyodott el a hegyjáró. – De nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy itt mások a patakok, mint máshol. Máshol a patak azt jelenti, hogy a földben van egy hosszanti mélyedés, amiben a víz folyik.
- És itt?
- Itt más.
- Nem lehetne kicsit bővebben? Ha jól látom, szótári értelemben ez is csak egy patak. Kis hozamú folyóvíz két part között – csatlakozott a tudó is a társalgáshoz.
- De ennek a pataknak titka van.
- Mi? – kérdezte a tudó.
- Nem tudom. A patak őrzi a titkát. Csak azt tudom, hogy valami nem világos itt. Mindent én sem tudok, csak azt, hogy vigyáznunk kell. Jöjjenek, mutatok valamit.
Pár perc gyaloglás múltán a patak már mélyen alattuk csobogott, az út meg egyre keskenyebb lett.
- Állj! – intett a hegyjáró. – Itt leszakadt az út, ki kell kerülnünk. Ezt akartam mutatni: nem tudom, milyen titka van a pataknak, de nagyon őrzi. Hiába vájnak utakat, a patak elmossa. Egyszer fel akarták duzzasztani, hogy strandot építsenek, de a víz elmosta a gátakat. Pedig ránézésre egy semmi kis patak. Biztos vagyok abban, hogy ha ott maradt volna, történik valami.
- Ez fantazmagória… – vetette ellen a tudó. – A patakoknak nincs lelkük, csak az emberek ostobák és hiszékenyek. Rossz helyre építik az utat, nem figyelik meg a természeti jelenségeket, az objektív törvényszerűségeket. Egyszerűbb kiépíteni egy olyan filozófiát, mint a Feng Shui, mint odafigyelni a fizikaórákon.
- Nem lehet, hogy amit maga objektív törvényszerűségeknek nevez, az ugyanaz, mint amit én léleknek? – vette ellen a hegyjáró.
- Lehet – vonta meg a vállát a tudó, majd szárazon nevetni kezdett – Objektív természeti törvények és babona, egyenlő lélek! Meg van a törvényszerűség, amiről emlékezni fognak rám és amit nem tud majd meghaladni az utókor.
- Vigyázzunk! – szólt közbe a férfi. – Ha leesik a szakadékba, akkor már nem tudja továbbadni ezt az örök bölcsességet.
Az út kanyarulata után fehér sziklák tűntek fel.
- Talán megérkeztünk – szólalt meg a hegyjáró.
- Talán? – kérdezett vissza a tudó. – Nem túl bíztató, ha azt mondja, hogy talán erre vezet az út.
- Itt nincsenek utak. Sok úton el lehet indulni, de kétszer nem lehet ugyanazon az úton eljutni a célhoz. Ezt magyarázom. Itt nincsenek térképek, csak érzések. Hogy, ha felfele megyünk, akkor célhoz érünk. Ha rossz érzés tölt el, akkor kerülni kell, mert leszakadt az út, vagy valami hasonló.
- Ezeket a sziklákat láttuk a faluból? – kérdezte a férfi, hogy véget vessen a meddő vitának.
- Nem, ezeket a sziklákat takarja az erdő. Bár sokat jöttünk felfelé, de még mindig a völgyben vagyunk.
- Akkor hol vannak azok a sziklák? Meg mertem volna esküdni, hogy ezek voltak azok.
- Itt semmi sem az, aminek látszik – mosolyodott el a hegyjáró. – Néha az embernek a lelkével kell néznie a dolgokat, de néha az is elég, ha kinyitja a szemét. Azok a sziklák még jóval felettünk vannak. Kicsit várunk – halkult el a hangja – aztán elindulunk.
- Mire várjunk? – kérdezett vissza a tudó. – Ha a megvilágosodásra, akkor az sokára lesz. Üljünk le, mint Buddha a fa tövébe?
- Nem. Arra, hogy egyedül legyünk. Ne felejtse el, hogy tilosba fogunk járni, szigorúan védett területen, ahová csak a vadászok és a favágók mehetnek fel.
- Azt hiszem, ezt sohasem fogom megérteni – gondolkodott el a férfi.
- Mit? – kérdezett vissza a tudó.
- Hogy a természetet miért puskával és láncfűrésszel kell megvédeni.

Ó jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le évre év!
Éltem valóban én, vagy álmodtam itt elébb?
Amit valónak hittem, nem volt tán sehol?
Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor.
Most íme fölriadtam és oly idegen,
mit úgy ismertem én még, akár a tenyerem.
Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem,
gyermekkorom kalandos vidéke ismeretlen.
Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol,
erdőt irtottak erre, amott bedőlt major:
s ha régi patakunk is másképpen folyna itt,
mint hontalan csak nézném eltűnő fodrait.
Akikre ismerősként gondoltam még tavaly,
alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj.
Úgy foszlik semmivé most a boldog és merész
gyerekkor, mint a tenger vizére mért ütés
örökre már, ó jaj! - Walter von der Vogelweide
Folytatások
- Szóval – a tudó nagyon élvezte, hogy intellektuálisan megalázhatja a férfit, – a bűnöknek is lehet helye Isten, most a hipotézis kedvéért nevezzük így a magasabb rendű erkölcsi i...
Előző részek
Nem arról van egyszerűen szó, hogy maga csak addig érzi magát férfinak, amíg újabb és újabb hódításokat tudhat a magáénak? Ugyanazt csinálja, mint nagyban az emberiség. Megszerez e...
...De minden viszonylagos – bólintott a tudó: – a háborúban a kitörő német és magyar csapatok képtelenek voltak megtenni azt a rövid utat, amit mi most könnyedén bejárunk. Ők akkor...
Nincs unalmasabb, mint a tudomány. Mindig ugyanazok a törvényszerűségek. Egy után mindig kettő jön. Néha egy pillanatra felbomlik egy rend, de akkor is előbb-utóbb kiderül, hogy cs...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak