A kopasz énekesnő

Hirtelen felriadok. A szemem tágra mered a sötétben. nem tudom mi ébresztett, talán egy hang? A szívem iszonyatosan gyorsan ver, és én hallgatózom. Aztán meghallom, apró nesz, a szomszéd ágy felől jön. Mary alszik ott, a harmadik szobalány. Halk nyögést hallok, biztos rosszat álmodik. Vaksötét éjszaka van, a hold elbújt az égen. És szörnyű meleg. Napok óta hőség van, és itt a padláson igencsak megreked a levegő, hiába tartjuk az apró ablakot nyitva, az éjszaka nem elég hűvös, hogy kihűtse szobánkat. De legalább a lonc illata árad. Rajtam csak egy könnyű takaró van, és tudom, hogy Mary sem a nagydunyhát húzta magára. Megint apró nyögést hallok, most egy kicsit hangosabb mint előbb. Meg szuszogást. Egyáltalán nem úgy hangzik, mintha Mary aludna. És akkor meghallom, egy férfi hangját. Hát ez ébresztett fel, egy férfi van a szobánkban. Megdermedek, mozdulni se bírok.
Halk cuppogás hallatszik, és tudom, hogy csókolóznak. Tudom, mert múltkor kilestem a fiatalabbik lovászinast ahogy a szeretőjével cicázott az istálló mellett. És amikor már belemelegedtek a csókolózásba, akkor ilyen hangokat adtak ki. Száj a szájon, nedvesen, ez hallatszik Mary ágya felől. Továbbra is lapulok, és remélem, egyikük sem figyel rám. Persze magam tapasztalatlan vagyok még, még meg se csókoltak. Az egyik inas ugyan odaszólt nekem kétszer is, de anyám megtanította, hogy senki férfival szóba ne álljak. De az a csókolózás múltkor, meg ezek a halk hangok igen érdekesek. Tovább fülelek.
Most mintha másképpen cuppognának, mintha már nem száj mozogna szájon. És mocorgást is hallok. Halk sóhaj.

Eddig egyetlen egyszer láttam mi történik férfi és nő között, amikor a lovászinast lestem ki. A szeretője szőke hajú lány, fehér a bőre, szeplős a melle, meg a háta. Az inas bezzeg barna, szerintem sokszor ing nélkül lovagolja be a lovakat. Azon az estén a fehér bőr bűnösen összeolvadt a barnával. A lovászfiú végigcsókolta a lány mellét, hosszasan elidőzött a kis csúcsoknál. A lány megragadta üstökét, és húzta balról jobbra, aztán egy idő után vissza. A fiú keze közben már jóval lejjebb járt, és a lány összeszorította a combjait, a fiú keze meg ott maradt középen. Nem tudom, mit csinált, de a lány igencsak sóhajtozott. Aztán hirtelen szétnyitotta a combjait, és felfelé lökte a csípőjét. Ez valami jel lehetett, mert a fiú hirtelen elvette kezét és száját eddigi helyéről, és a lány fölébe kerekedett. Eddig a lány eltakarta előlem, de most láttam, hogy a fiúnak úgy áll a farka, mint a cövek. Láttam már férfit csupaszon, de még soha így. Eléggé csodálkoztam, hogy a lány nem szalad el sikoltozva, amikor a fiú odaillesztette magát a lába közé, mert nekem úgy tűnt, szét fogja szakítani, ha azt a nagy durungot belé nyomja, de a lány  nem elfelé, inkább közelebb mozdult. A fiú lassan nyomta magát előre, amikor aztán a durung feje eltűnt, a lány mélyen felsóhajtott, és megint előre lökte a csípőjét. A durung belé szaladt, és a lány felnyögött. De a fiú is vele együtt nyögött, az arca úgy elvörösödött, mint amikor nagy vájút kellett odébb vinniük az öreg lovásszal. Hát most is vörös volt az arca, meg nyögött is hozzá. Aztán megmozdult, kezdte kihúzni magát, de csak addig, hogy a vége még benn maradjon, és máris löködte magát vissza. A lány meg segített, szorította a kezével a fiú seggét, csak úgy markolászta, meg ő is emelgette a csipőjét. Úgy csattogott a két ágyék egymáson, hogy csodálkoztam, nem hallja senki más. Ritmusra csinálták, nem tudom, hogy tudták, merre mozdul a másik, de nem tévesztettek egy ütemet sem. A lány mellkasa egészen kipirult, biztos a nagy erőlködéstől. A fiú tartotta magát az egyik kezén, keskeny csípője járt fel, le, a durung meg egészen vörös lett. A másik keze kettőjük között volt, ott, ahol a vörös szörnyeteg mozgott, babrált valamit, hogy magán, vagy a lányon, nem láttam. Csinálták egy darabig, a fiú egyre gyorsabban farkalta, a lány meg tekerte a csípőjét alatta, és simogatta a fiút. Aztán egyszer csak a lány elkezdett nyüszíteni, meg húzta magába a fiút még jobban. Meg is állt a mozgásban, csak szorította a fiú seggét, az meg ráhajolt, és csókolni kezdet a száját. De nem ám csak a száját, inkább úgy nézett ki, fel akarja falni egészen. A lány remegett, nyüszített, és feszes volt mint az íj, aztán elernyedt minden porcikája, és biztos kiszaladt a levegőből, mert alig bírt elég gyorsan lihegni, hogy el ne ájuljon. A fiú akkor újrakezdte, és pumpálta magát megint, mélyen, gyorsan, mintha csak a lányt szeretné utolérni. Pedig nem ment az sehová, csak ellentartott a fiúnak, meg szorította a seggét. Aztán a fiú is felkiáltott, és tartotta magát a lányban, csak finomakat lökve, de benne amennyire lehet, és apró remegések futottak át rajta. Aztán a lányra borult, nem mozdult, csak a háta emelkedett le, föl, mutatta, hogy nem halt meg egészen.
Sose éreztem még magam olyan furcsán, a hasam alján egészen meleg lett, meg mintha görcs kezdődött volna, de nem fájdalmas, csak olyan csiklandós, kívánta a kezem, hogy vakarjam meg, vagy csak simogassam magam. De nem nyúltam oda, anyám le is törné a kezem csuklóból, ha meghallaná, hogy ilyent tettem. Persze, ha nem mondom el, honnan tudná, de akkor sem akartam, mert tudom, hogy csak a rossz lányok nyúlnak magukhoz, én meg jó lány vagyok, mindenki azt mondja.

A másik ágyon Mary úgy piheg, mintha őt is basznák, még a csattogást is hallom, bőr a bőrön. A férfi teljesen néma, nem is liheg, semmi. Nem bírom tovább, felemelem a fejem, hátha meglátom mi történik. Nem sokat látni, a csillagok fénye alig szűrődik be a szobába, csak valami homályos folt áll az ágy mellett, mozog ritmusra, ahogy a gyertyaláng lebeg a szélben előre, hátra. Meg Mary nyög fel egészen halkan, mintha a szájára szorítaná a kezét, hogy ne adjon hangot.
Hát nekem már megint az a furcsa érzés önti el a hasamat, ami a múltkor, amikor a lovászt meg a szeretőjét néztem. Meg azt is érzem, hogy a lábam között valami csorog. Nem most van az ideje a havi vérzésemnek, úgyhogy nem is értem, miért lennék nedves odalenn. Hogy leellenőrizzem, a mutatóujjamat odateszem, és egy kis nedvet kenek rá. Az orromhoz emelem, de nincs fémes szaga, mintha vér lenne, csak olyan pézsmaszaga, mint a bugyimnak szokott lenni mosás előtt.
A párocska a másik ágyon egészen bele lendül, egyre gyorsabb a csattogás, Mary is hangosabban nyög, de még mindig fojtottan, talán egy párnát tartott az arca elé. Aztán egy mély sóhajt hallok, és egy darabig nem mozdulnak. Aztán egészen halk neszek jönnek a másik ágy felől. Cuppanás, mint amikor a vajköpülőt húzom ki a vajból, meg ruhasuhogás. Nem beszélnek egy szót sem, de még egy csókot sem váltanak. Visszahanyatlok az ágyra, hogy úgy tűnjék, alszom, de ekkor a férfi az ágyam mellém lép.
Tudom, hogy ébren vagy, figyeltelek, hogy figyeltél. - Isten az égben, ez a gróf kisebbik fia! Megmerevedek, mint őz, ha farkasüvöltést hall. Fölém hajol:
Láttál valami érdekeset? Vagy hallottál?
Lélegezni sem merek. Csak tágra nyílt szemmel bámulok a sötétbe, bár nem tudom kivenni az arcvonásait. Megemeli a takarómat, és a keze a lábamra csúszik. A hálóing alá. Aztán lassan, az ing alatt egyre feljebb vándorol, előbb a térdem éri el, de nem áll meg, megy tovább, a combom elejét simítja végig, aztán lassan középre csúszik. Én mereven tartom magam, egészen mereven, mint egy darab fa. A munkámat nem veszíthetem el, nem ellenkezhetem a gróf fiával, de én jó lány vagyok, nem olyan vagyok mint Mary, én szűzen akarok az oltár elé menni. De a fiatalúr nemigen törődik azzal, hogy jó lány vagyok -e, a keze egészen felvándorol, és most már a göndör szőrömet turkálja az ujjaival, egészen addig, amíg bele nem talál a két húsos párna közé, és megérezi a nedvet, ami belőlem folyt. Kuncogni kezd, és az ágy szélére ül.Összerázkódom a félelemtől, és még szorosabban próbálom tartani a combom, szorosan össze. Elmúlt már minden jó érzés a hasamból, a nedvesség is egészen eltűnt, ahogy az ujját le fel húzogatja a vágatomon. A szívem olyan gyorsan ver, mintha most szaladtam volna fel a legmagasabb toronyba, alig bírok halkan szuszogni, nincs itt elég levegő, fojtogat a meleg. Nem akarom, hogy hozzámérjen, nem akarom, hogy simogasson, nem akarom. Azt akarom, hogy menjen el. Menjen vissza Maryhez, vagy a szobájába, le, az első szintre, ahol az urak laknak. Hagyjon engem itt, én csak egy mosogatólány vagyok, egy senki, figyelemre sem érdemes.
Nem hagy, felmordul, és a másik kezével is tapogatni kezd. A hálóingem már a nyakamban, és a melleimet méri fel. Amióta az uradalomban lakom, megnőttek, már nem csak kicsi málnácskák, egészen barack méretűek lettek. Hát a fiatalúr számba veszi mind a kettőt, gyúrogatja őket, a bimbókat sodorgatja az ujjaival. Elfordítom a fejem, szorosan behunyom a szemem, és remélem, mozdulatlanságom elég jelzés lesz, megérti, hogy nem kívánom, nem akarom. Én csak jó lány szeretnék lenni, ahogy anyám megparancsolta, mielőtt ide engedett. De tudom azt is, a gróf fiainak senki nem mond nemet, én sem, mert félek, hogy elveszítem a munkám, pedig anyámnak szüksége van a béremre, hogy etesse a testvéreimet. Imádkozom, hogy Mary mondjon valamit, sikítson, szedje le rólam, de semmi hangot nem hallok a másik ágy felől.
A férfikéz csak mozog, nem ismer szégyent, megérint mindenhol, finoman simítja végig minden porcikámat. Fejemet még mindig elfordítom, szorítom a szemem össze és próbálok olyan halkan lélegezni, ahogy csak bírok. De ez nem sok segítség a kéz ellen. Belém csíp, erősen, hogy fáj. Megcsípi a mellemet, a csúcsát. Összerándulok és felnyögök. Ez a kis mozdulat elég volt neki, és a másik keze, ami eddig is a szemérmemen időzött, teret nyer, és már az egész kezével betakar. Az egyik ujja középre szalad, és a bejáratnál simogat, másik ujja meg egy kicsit feljebb mozog, a redők között kutat. Hirtelen azt sem tudom, hogy ez rossz, vagy jó. Utálom, mert akaratom ellenére ér hozzám, de tehetetlen vagyok az érzés ellen, amit a simogatás indít el. Bizseregni kezdek ott lent. Kapkodom a levegőt. A fülembe morog:
Hát szűz vagy, báránykám? Hogy lehet, hogy egy ilyen kis csinos jószágot még nem kaptak el a legények? Mi a neved? - Nem szólok, nem mozdulok. Most már a fogamat is szorítom össze, nehogy felnyögjek megint, a talpam egészen görcsbe rándul. A fülembe harap, talán még a vér is kiserken, annyira.
Válaszolj! - felnyüszítek, de nem mondok semmit. A keze már egészen szorosan fogja a mellem, szorítja, a másikkal is belém markol a lábam között. Az egyik ujja belém szalad. Összerázkódom, és hánykolódni kezdek. A keze erősen tart elölről, a másikkal meg simogatja mindenem odalenn, csúszik mindenhová, olyan helyekre, ahová még én sem nyúltam soha. Az érzés, ami elönt már nem félelem, már nem is tudom mi az. A hasamban megint görcs, meg melegség, és a fájdalom amit a szorításával okoz, már nem zavar, már kívánom, meg azt is kívánom, hogy több legyen, hogy az ujjával jobban, erősebben simítson ott végig, ott a redők között, megint. És jusson lejjebb, meg beljebb. A mellem csúcsa egészen kihegyesedik, ahogy szorítja. A szívem majd kitör a mellkasomból, a lábam ki akar tárulkozni. Még, akarom. Ne hagyja abba.
Mary szólal meg a másik ágyról.
Anna, Annának hívják. És a legények azért nem nyúlnak hozzá, mert az anyja boszorkány.
A gróf fia halkan felnevet, és elenged.
Boszorkányos Anna, hát azt biztos, hogy engem egészen megbabonáztál. Rég fogtam ilyen finom madarat, már tudom is, hogy mihez kezdek veled.
Feláll, és az ajtóhoz lép:
Találkozunk még Annácska, a kezeim közé kerülsz még. - Azzal kilép, és halkan becsukja maga mögött az ajtót.
Nagy bajban vagy Anna - mondja Mary - Az a hír járja, a fiatalúr olyan züllött, hogy az apja ide száműzte, amíg meg nem nősíti. Azt mondják, a barátaival együtt úgy elfajzottak, hogy több bordélyban már nem is fogadták őket. Most meg unatkozik, már egy hete itt van vidéken. Hát nem mondom, baszni jól tud, de tudom, hogy ez nem elég neki. Amióta itt van, már minden lányt kipróbált, az én szoknyámat is többször felhajtotta már. De most hallottam először nevetni.
Nem felelek, csak szorítom a takarómat magamhoz, erősen. A szemem még mindig csukva, arcomon könnyek csorognak. Reszketek, hiába a hőség. Csak azt nem tudom, a félelemtől, a kiváncsiságtól, vagy a kívánástól?