A kopasz énekesnő - második rész

Reggel, mire a nap felkel, mi is felöltözünk. Mary szeme dagadt, alatta sötét karikák, nem sokat aludt az éjjel, hiszen előbb a gróf fia szuttyongatta a sötétben, aztán nekem magyarázta, hogy ő nem kurva, meg hogy mit tehetett volna, nem mond itt senki nemet a fiatalúrnak. Nem szólok semmit, mit mondhatnék, csak abban reménykedtem, hogy nem mondja el senkinek, hogy hozzám is hozzámért az az ember, hogy nem sikítottam, haraptam, nem védtem meg magam.
Igor, a hatodik inas velünk egyidőben lép a folyosóra, együtt sietünk a cselédlépcsőn lefelé. Furcsa, külföldi fiú, a gróf fiával együtt érkezett. A neve is idegen, szokatlan dolgai vannak, még a ruhája is furcsa volt, amikor először jött. Aztán persze a komornyik kiutalta neki a libériát, azóta ugyanúgy öltözik, mint a többi inas, csak tejfelszőke haja világít másként a sötétkék kabát felett.
Mind szaladunk, nem akarunk elkésni, mert a házban rendnek kell lennie. Mire az urak felkelnek a tüzeket meg kell rakni, szobákat takarítani, meleg vizet kell forralni, és reggelit kell előkészíteni. Mary, meg Igor a kandallókat tisztítják először, meg a spalettákat nyitják, én a konyhába szaladok. A szakácsnő, Mrs Smith még nincs ott, de tudom a dolgom, tüzet rakok, vizet hozok. Némán, serényen dolgozom, nincs kedvem dudorászni, még mindig az éjjel történteken jár az eszem. Mire Mrs Smith belép, már ég a tűz, és a nagy kondérban melegszik a víz. Szigorú asszony, de igazságos, látom most is helyeslően bólint. Gyorsan kiadja a feladataim, és én futok az istállóba, meg a kertbe, hogy tejet hozzak, meg zöldséget és tojást szedjek össze. Mire reggel kilenckor az urak felkelnek, a reggelinek el kell készülnie, meleg zsömlével, frissen sütött tojással. Nincs zsivaj, halk beszélgetés hallatszik csak, mindenki annyit vet oda a másiknak, ami elég, hogy a munka gördülékenyen haladjon.
Mrs Smith azt mondja, friss vaj kell, hát leülök, kezemben a fa, szorítom a lábam közé a köpülőt. Sose éreztem még így köpülés közben, ahogy a dézsát a lábam közé szorítom, ahogy a tejszínt verem a fával, a dézsa a combjaim között úgy rezeg, hogy még fenn, a szemérmemnél is érzem. Egészen le kell hajtanom a fejem, hogy ne lássék, hogy forró az arcom, pedig senki sem figyel, én meg csak egyre gyorsabban emelem a kezem, zuhog a fa a dézsában. Aztán kicsapódik a vaj, kihúzom fát, meg a zsíros masszát, és addig gyúrom belőle az írót, hogy csak a sárga vaj marad a kezemben. Betakarom, a helyére rakom, megtörlöm a kezem, és már fordulok is Mrs Smith-hez a következő feladatért.
Mr Martinnal, a komornyikkal nézek farkasszemet.
Némán méreget, arcán fintor.
-Az úr belső inasa hivat, Anna. - Némán meredek rá.
-Na mi lesz már, mozdulj! - kiált rám.
Én csak nézek, mintha nem is hozzám beszélne. Megdermedtem, mi dolgom lenne nekem az úr belső inasával, semmi dolgom az emeleten, nekem a konyhában van a helyem, ott is a sarokban, senki meg ne lásson. Mr Martin hirtelen elkapja a karomat, és megrángat:
-Mozdulj már, te féleszű. Mosd meg az arcod, aztán menj az emeletre, a fiatalúr öltözőszobájába. Ott vár rád Albert.
Végre megmozdulok. Albertet ismerem, a gróf inasa volt régen, most a fiatalúrral van. Nem rossz ember, biztos csak valami különleges takarítást kell elvégeznem, talán szennyes lett egy szőnyeg, és a szobalányok mind elfoglaltak. Megmosom az arcom, és a félkezemmel magamat karolva át kilépek a konyhából. Még hallom, hogy Mr Martin valamit mond Mr Smithnek, aki nagyot sóhajt. Aztán már a lépcsőn járok, fejemet lehajtom. Az öltözőszoba előtt megint megmerevedem, nem tudom mit csináljak, kopogjak, vagy csak várjak, amíg valaki kijön értem? Halk motoszkálást hallok, úgyhogy megköszörülöm a torkom. Az ajtó kinyílik, Albert néz ki rajta.
-Te vagy Anna? - némán bólintok. Megfogja a karom, és behúz. A földet bámulom, még mindig magamat ölelem, most már mindkét kezemmel. Albert végigsimít a hajamon, aztán finoman az állam alá teszi a kezét, felemeli az arcom.
-Szép kislány vagy. Hány éves vagy?
-Tizenhét.
-Miért nem vagy még férjnél?
-Senki nem kért még ki, anyámnak szüksége van a béremre. Nyolc testvérem van még otthon. - Nagyot sóhajt.
-Hát, most már úgyis mindegy… - Gyere beljebb, ott a kád, a fiatalúr már megfürdött benne. Azt mondta téged is fürdesselek meg.
Az öltöző szobában egy kád víz áll, mellette nedves törülköző a földön. A víz még langyos lehet, nem olyan régen hozták fel az inasok. Nem értem az egészet. Miért kellene nekem megfürödnöm? Majd fürdök pénteken, ahogy minden héten. Este megmostam magam a szobában, nem vagyok én koszos, vagy büdös, hogy fürödnöm kellene. Az imént még az arcomat is megmostam, mégegyszer. Nézek Albertre, szemem nagyra nyitva. Elkomorul az arca.
-Mire vársz? Vedd le a ruhád, aztán ugorj a kádba.
-De miért?
-A fiatalúr azt parancsolta. Nem akarja, hogy összekoszold a lepedőjét.
-Dehogy koszolom össze, miért koszolnám. Tiszta a kezem.
-A hónod alja nem az. - Megértem végre.
-De én nem vagyok a szeretője! - hátrálni kezdek, a hátam az ajtóhoz szorul, a kezem a kilincset keresi mögöttem. A fiatalúr jelenik meg Albert háta mögött:
-Hát itt van az én kis madárkám.
Mosolyog, és felém indul. Csak egy alsóing van rajta, alig takarja, látom a térdét, a combját, felül a szőrös mellkasát. A lába izmos, szőr borítja, a combján az izmok külön életet élnek, ahogy felém lép. Az ing ott lebben a szemérme felett, nem látok semmit, de tudom, hogy ott van, súlyosan. Megbabonázva bámulom, ahogy közeledik, kezem az ajtót kaparássza, keresem a kilincset, de már fölöttem is van, kezét az ajtóra teszi, csapdába zár karjaival. Nem tudom hová nézzek, ha lesütöm a szemem a lábát látom, meg azt, amit megnevezni sem merek, de látom az árnyékát a könnyű vászon mögött. Ha feljebb nézek, a szőrös mellkasa van előttem, az illatát érzem, citromos, meg valami pézsmás illat, olyan közel van, ha előrehajtanám a fejem, meg is nyalhatnám. Remegni kezdek, hangosan kapkodom a levegőt, a szívem dörömböl, az arcom ég, iszonyúan félek. Nem merek mozdulni, behunyom a szemem. Egészen közelről, a fülem mellett hallom meg a hangját.
-Madárkám, hát nem szeretnél megfürdeni? Vagy csak nem akartad a ruhádat Albert előtt levetni? Ne félj, Alberttel nem osztozom, látod, már ki is ment. - Némán szorítom össze a szemem, annyira, amennyire csak bírom. Gyengéd simítást érzek a fülemen, aztán a nyakamon lefelé, egészen apró érintések. Szorítom a szemem, szorítom magam az ajtóhoz, amilyen messzire lehet a fiatalúrtól. De ez nem elég, már érzem is, egyik kezét az én kezemre rakja, ujjainkat egymásba fűzi, és a fejem fölé emeli. Nincs már előttem semmi, ami védjen, egyik kezem mögöttem, a másik fölöttem, és érzem, hogy a szájával a nyakam kóstolgatja, a fülem alatt, a kulcscsontom fölött, mindenhol, ahol ér.
Türelmes, nem is tudom meddig tart a cirógatás, csak azt veszem észre, hogy másik kezével már a mellem tetejét simogatja, ujjai az ingváll alá csúsznak, egyre lejjebb, merev mellbimbóim felé. Elönt a hőség, már semmire sem gondolok, csak az érzésekre figyelek, a finom gyengédségre a nyakamon, mindenhol, ahol csupasz bőrt ér. Aztán belémharap. Ahol a nyakam a vállammá hajlik, keményen harapja az izmot, ami megfeszül ahogy elfordítom a fejem tőle. Fáj, sikítanék, de a keze már a számon van, befogja, és csak egy elfojtott nyöszörgés hallatszik a torkom mélyéről.
A fájdalomtól észre sem veszem, mikor szakadt el az ingvállam, ujjai már a mellem közepén köröznek, merev mellbimbóim csipkedik, noszogatják, hogy még hegyesebben álljanak. Egészen hozzám simul, másik kezemet is a hátam mögé tette már, ott tartja, lefog.
-Ugye kis madaram, nem bánod, ha ma eljátszogatunk kicsit. Nem akarsz visszamenni anyádhoz, ugye? - végre kinyitom a szemem és felnézek rá. Ahogy feléfordítom az arcom, könny csorog végig az orcámon, és a szám sós ízzel telik meg. Egészen közel hajol hozzám, szinte issza be a látványom, pupillája elfeketíti kék szemét. Megrázom a fejem, a szám túlságosan remeg, szólni nem bírnék. Futó mosoly deríti fel arcvonásait.
-Milyen kedves kis madárka vagy te. Csuda, hogy rád találtam. Gyere szépen, megfürdetlek. - Elenged, és a pruszlikomat bontogatja. Nem mozdulok, még mindig az ajtónak támaszkodom. Albert már tényleg nincs az öltöző szobában, és azt is tudom, hiába kiáltanék, senki nem jönne segíteni, hiszen én csak a boszorkány lánya vagyok, senkit nem érdekel, mi történik velem.
Mohó ujjak bontják a zsinórokat, mohó szemek isszák a látványt, ahogy mindkét mellem keményen mered előre. Gazdám újból rámhajol, egészen mélyen, és szájába veszi az egyik mellbimbóm, szájával, fogával gyengéden morzsolgatja. Leírhatatlan érzések fognak el, ha elengedne, akkor sem bírnék mozdulni, csak egyet kívánok, hogy sose hagyja abba, csak szívja tovább a csúcsot, csak még egy kicsit. Mintha olvasna a gondolataimban, a másik kezével megszorítja a másik mellem. Erősen. Összenyomja, gyúrja, mintha tészta lenne, időnként végigsimít a bimbón. Aztán a sok gyengédség után megint belémharap. És én sikítok, mert fáj, sikítok, mert félek, nem tudom mi fog történni. És sikítok, mert a harapástól remegés támad a hasamban, melegség kúszik lefelé, és a lábam között folyik a nedvem, és az érzés ismeretlen, de ölem éhesen lüktet. A szájával fogja be a szám, a nyelvével benyomul a fogam közé és végre elhallgatok.
-Vedd le a szoknyádat. - utasít, és elenged. Azt sem tudom hol vagyok, szinte szédülök. Az ujjaim remegnek, ahogy a szoknyám derekát bontom, alig bírok a csomóval. Gazdám figyel. Amikor a csomó végre eloldódik, és a szoknyám a lábamhoz hull élesen beszívja a levegőt. Én csak állok, és bámulom, ő meg lábam közé néz, ahol a sötét háromszög átsejlik az alsómon. Csak a fejével int, lefelé. Figyelem, ahogy szemével követi kezem mozgását, amint lassan lemeztelenítem magam. Lerázom a pruszlikot, meg a szakadt ingvállat is, leveszem a főkötőm. Csak a vékony harisnyám marad fenn, aztán egy intésre annak is mennie kell. A kádra mutat, és én odalépek. Megpróbálok úgy átlépni a magas peremen, hogy ne lásson be a lábam közé, de nem tudok. Mögém lép, és ahogy a lábam emelem, végighúzza az ujját rajtam.
-Milyen szép kis punci. - A rémülettől a vízbe csobbanok. Alig langyos már, de még mindig jobb, mint a kútvíz, amiben mosdani szoktam.
-Mosd meg magad. - és a szappanra mutat.
Szappanozni kezdem a vállam, a karomat, lassan haladok lefelé. Az úr a kád mellett áll, karját összefonja maga előtt és figyel. Nem utasít, magamtól mosom meg minden porcikám, még a lábam között is. Nincs szégyellősködés, minden mozdulatom figyelemmel kíséri.
-Fordulj meg, és térdelj fel. - Követem az utasítást, nincs már bennem erő, a szégyenteljes mosakodás minden szemérmet kiölt belőlem. A víz éppen a combomig ér, elöl a mellem még belelóg, de az állam már nem. Mögém lép. Nem tudom mi történik, nem látom, nem hallok semmit. Aztán egy ujj simít végig a farpofáim között, lefelé, én megint megrettenek, hirtelen megugrásom felkavarja a vizet.
-Nagyon szép punci. - mondja megint, és belémsüllyeszti egy ujját. A hideg vízben már remegek, libabőr borít be, alig bírom tartani magamat a karommal. De őt nem fogalkoztatja mindez, csak simogatja a nyílásom, a göndör, víztől csapzott szőrt fésüli, aztán feljebb emeli a kezét, és a farom közét simogatja, ott ahol a legjobban szorítom magam. Már rég nem a hidegtől reszketek, megint félelem kerít hatalmába, félek az ismeretlentől, attól hogy mi következik majd. Nem látom, csak a kezét érzem, és kiszolgáltatottságom teljesen megbénít.
Aztán halk vizcsobogást hallok, és megint a kezét érzem magamon, most is egészen fent, és egy sikamlós valami próbál belém csusszanni.
-Ne szorítsd magad össze, csak még jobban fájni fog. - Nem értem mit akar, nincs értelme a szavaknak amit mond. Érzem, hogy másik kezével is odanyúl, maszíroz, körbe, körbe. Aztán éles fájdalom hasít belém, és bennem van valami. Mocorog, belül matat, nagyon fáj. Lassan maszíroz tovább, most már belülről is, az ujja ki, be mozdul. Furcsa, fájdalmas érzés, égő gyűrű amit simogat, de a fájdalom lassan alábbhagy. Újabb feszítést érzek, és már két ujj mozdul belém és bennem.
-Látod kedvesem, két ujjal már közelebb is vagyunk a célhoz. - aztán kirántja magát belőlem.
-Rakd a kezed a kád peremére. - és én úgy teszek. Még mindig nem látom mit csinál, ezért megint sikítani kezdek, amikor az első adag hidegvíz végigcsattan a hátamon. - Ugyan már, csak a szappant mosom le rólad. - mondja - Fordulj meg. Egy kancsóból önti rám a vizet, és minden szappanmaradék lecsúszik a bőrömről. - Na, gyere ki, és törülközz meg. Aztán gyere a szobámba. Ne öltözz fel.- Azzal elfordul, és otthagy reszketni a hideg vízben.