A kopasz énekesnő - harmadik és negyedik rész

Sokára mozdulok meg. Éppen elérem az egyik kancsót, és ahogy a lábam emelem leöblítem arról is a szappant. Egészen kiszállok a dézsából, és egy tiszta vászontörülközővel megtörlöm magam, aztán magamra tekerem, szerencsére eltakar melltől ágyékig. Még mindig reszketek, bár nincs hideg, a falak egészen átmelegedtek idén nyáron, csak a földszinten kell begyújtani esténként, a vastag kő ott nem veszi be a nap hevét. Az öltözőszoba inkább levegőtlen és zsúfolt. A fiatalúr számtalan ingje, nadrágja foglal el minden helyet. Gyönyörű kabátok lógnak vállfákon, drága selyem, bársony anyagok mindenhol. Albert nagyon elfoglalt lehet, hogy mindezt tisztán és rendben tartsa. De még mindig könnyebb dolga van, mint a többi inasnak, akik a vizet hordják, meg a többi nehéz munkát végzik. Meredtem bámulom a ruhákat, mintha a világ legérdekesebb látványa lenne. Nem merek a hálószobába lépni, félek, hogy mi következik. Aztán mégis erőt veszek magamon, és lassan az ajtó felé oldalazok. Belesek, de csak annyit látok, hogy a fiatalúr az ágyon hanyatt fekszik, és valamit olvas. Egyik szőrös lába a szőnyegen, a másik felhúzva, úgy, hogy éppen ne lássam, amit leginkább nem szeretnék látni. Kicsit bátrabban lépek előre, és már az ajtón belül megállok. Észre sem vesz, tovább olvas. Én meg állok, majdnem meztelen, várom, hogy a gazdám meglásson.
Sokáig nem történik semmi, csak a könyv lapjai suhognak. Tudom már, hogy tudja, hogy ott reszketek, csak nem vagyok elég fontos, hogy törődjön velem, bár nekem most beszűkült világom egyetlen ura ő. Aztán sokára végre felnéz, és végigmér.
-Jól van kislány, gyere közelebb. - Lassan egy lépést teszek felé, aztán megint megállok.
-Ide, elém. - Némán elé lépkedek,talpamat puha szőnyeg simogatja, én a mintákat figyelem. -
-Ügyes kislány. Térdelj le. - Nem értem mit akar, de letérdelek. Nem merek felnézni, mert tudom, az ágyéka van előttem. A szőnyeget bámulom megint, bíbor és kék villanások.
- Most jól figyelj Anna, most elmondom mi fog történni. - Nem nézek rá, csak bólintok, lesütött szemmel.
-Apám ide száműzött, mert nem érti ki vagyok, és azt hiszi, érdekel mit gondolnak rólam az emberek. De hatalma van felettem, úgyhogy idejöttem, és várom, hogy mikor enged szabadon élni megint. A városban kellett hagynom az életem, és apám abban bízik, hogy a vidéki levegő, meg a vidéki örömök majd meggyógyítják a beteg lelkemet, ahogy ő nevezi. Hát az én beteg lelkemet éppen nem gyógyítja az ilyesmi, de mit tudja ő. Mary, meg a többi lány nem szórakoztat, csak pillanatnyi megkönnyebülést jelent, ha beléjük mártom magam. De te, kis madárkám, te pont azt nyújthadnád, amit én keresek, amit a városban hagytam. Amikor tegnap megismertelek, el se hittem, hogy ilyen szerencsém van, hogy ilyen lányt találok itt.
-Úgyhogy a következőt ajánlom. Te leszel az én személyes szobalányom, aki csak az én kívánságaimat teljesíti. A béredet megduplázzuk, anyád örülni fog. Te nem a padláson alszol többé, és nem a konyhában dolgozol. A helyed a szobámban lesz. Eddig is utasításokat követtél, most csak annyi változik, hogy csak én parancsolok neked. Bólints, ha megértettél. - Nem volt nehéz bólintanom.
-Mostantól csak akkor szólhatsz hozzám, ha megengedem, akkor nézhetsz rám, ha megparancsolom. - Ezzel nem változott semmi, gondolom magamban, de megint bólintok.
-Látod kismadaram, érted te, mit akarok tőled. Most ülj a sarkadra, és nyisd szét a térded. Ma nem zárhatod össze a combod, ha én is a szobában vagyok. Látni akarom az édes kis puncikád. - Némán meredek a szőnyegre, nem mozdulok. Csend van, egyre súlyosabban nehezedik rám a tekintete. Újra remegni kezdek, aztán lassan, vonakodva, a sarkamra eresztem a fenekem, majd szinte akaratom ellenére elmozdítom a térdeim egymás mellől. Előbb csak tenyérnyire, de nem szól, csak mered rám, úgyhogy tovább nyitom a térdem, már kéttenyérnyi a távolság, majd olyan szélesen elválik egymástól a két combom, hogy húzzák magukkal a testem közepét, és a húsos rész felfedi a rejtett redőket, és a nyílásom. - Végre helyeslően mordul.
-Igen, így. Ha mást nem mondok, így ülsz. A kezed lehet a térdeden, a hátad mögött, nem bánom, de nem takarhatod el magad.
Mélyen zavarban vagyok, a testem közepén minden légmozgást érzek, a kis redők önállósítják magukat, néha úgy érzem, mintha elmozdulnának, ahogy lélegzem. A résemből lassan nedvesség szivárog, remélem csak a fürdővíz maradéka, bár megtöröltem magam ott lent is, mielőtt a szobába léptem volna.
-Ha elfáradtál szólj, és megtanítalak egy másik pozícióra. - Azzal megrázza a csengőt, amivel Albertet hívja. Megrémülök, hogy Albert így lát majd engem, pedig a hátammal fordulok az ajtó felé, és vászontörülköző még mindig takar hátulról. Egy idő után kopogást hallok, és a fiatalúr az ajtóhoz megy. Nem engedi be Albertet, csak reggelit kér, az ajtó elé. Hamar kopognak megint, és gazdám egy tálcával jön vissza az ajtóból. Megismerem a zsömléket, a friss vajat a tálcán. A tálcát az asztalra teszi, az ablak elé, mögém lép, és leveszi rólam a törülközőt.
Jól van kedvesem, most enni fogok, te meg menjél közelebb az asztalhoz, nem a hátadat akarom bámulni. Nem kell felállnod, csak szépen négykézláb, menj csak. - Mögöttem áll, én felemelem a fenekem, a földre rakom mind a két tenyerem, és lassan az asztal felé indulok. Csupasz vagyok, most mindenem kitárva, billeg a csipőm ahogy rakom egyik lábam a másik elé, és ő mögöttem áll, aztán követ ahogy keresztülmászok a szobán. Így láthatja, hogy a nyílásom nedves, de nem látja, hogy az arcom is az, csorognak rajta a megaláztatás könnyei.
Amikor az asztal mellé érek, lassan a sarkamra ülök megint, széttárom a térdem, és lehajtom a fejem. Ő megkerül, az asztalhoz ül, és enni kezd. Nem szól, de magamon érzem a tekintetét.
-Sokat kell tanulnod, de úgy látom, könnyen fog menni. Született tehetség vagy. De persze, biztos hibázol majd. - megint elhallgat, csak az evőeszközök zörgését hallom. Aztán, miután végzett egy tányért rak elém a földre egy vajas zsemlével, meg almát:
- Egyél. Éhes lehetsz. És szükséged lesz az erődre. - bámulom a tányért, aztán a zsemléhez nyúlok, felemelem majszolni kezdem. Megeszek mindent, amit adott, iszok a pohárból, amit elém tart.
-Rendben. Most hogy készen vagyunk, azt hiszem ideje, hogy a szórakozással is foglalkozzunk. - Azzal feláll, és visszaballag az ágyhoz. - Te is gyere.
Megint négykézlábra emelkedem, és követem az ágyhoz.
-Azt hiszem ez neked elég kényelmetlen lesz így először, node mit lehet tenni, túl kell esni rajta. Állj fel. - Felállok, az ággyal szemben, kezem mellettem lóg, fejem lehatjva, még mindig nem nézek rá. Mögém kerül, végighúzza kezét a hátamon.
-Látod, látod, már itt is az első hiba. Nyisd szét a lábad. - csattan a hangja. Ijedtemben megrándulok, aztán terpeszbe állok. Már vezeti is a kezét a fenekem közepébe, meg lejjebb, a nedves résbe, keményen belémmarkol. A másik tenyerét is a hátamon érzem, előrenyom, le, az ágyra. Talpam a szőnyegen, arcom az ágytakarón, keze a fenekem lukát simogatja. Görcsbe rándul mindenem, de nem merek mozdulni.
-Tudod, majdnem minden felszerelésem a városba maradt, alig tudtam magammal hozni bármit. Milyen szerencse, hogy találékony vagyok. Menj az ágy végébe, és állj nagy terpeszbe, és hajolj megint az ágyra - Követem az utasítást, mindenem kitárom az ismeretlennek. Mögöttem matat, párnát tesz a csípőm alá, aztán mind a két lábam kiköti az ágy lábához, a kezemre is köteleket rak, előre húzza, és az ágy fejéhez erősíti őket, amíg mozdulni sem tudok, a matracra szorítanak a kötelek. Sokáig nem történik semmi, csak ismeretlen zajokat hallok. Már belefáradtam a rettegésbe, már megszoktam, hogy mindenem látja, már megtapogatott, már belém nyúlt, semmi rosszabb nem történhet. Arcom oldalra fordítom, az ablakon beömlő nyári fénybe bámulok, nem gondolok semmire, csak várom, hogy belémrakja farkát, mint a lovász annak a lánynak, aztán pumpáljon.

Először nem is értem a sziszegő hangot, a fájdalomnak sincs értelme, ami követi. Majd újabb sziszegés, és a második csapás az elsővel együtt robban testemben. Anyám pálcája jut eszembe, csak ez sziszegősebb, hajlékonyabb. Felordítok. A sziszegés folytatódik, pálcaütések érik a combom hátulját, oldalát, a térdem felett, egyre feljebb. Vonaglok, próbálok menekülni, az égető fájdalom fehér villanásai elveszik az eszem. Már a combom tetejét érik az ütések, én még mindig ordítva próbálok elhúzódni előlük, rángatom a kötelékeim, könny patakzik a szememből, orrom váladéka összekeveredik vele. Ég a bőröm, az első csapások helyét mintha tüzes vassal borította volna be, az újabbak mindegyike ezer fájdalomszikrát vet, már a sziszegő suhogás hangjától összerándul a bőröm, aztán amikor a pálca rácsapódik új, világító kín adódik a többihez. Nem tudok semmi mást, csak menekülnék, rángatom a csuklóm, a derekam, kiabálok, sikítok, könyörgök, hogy hagyja abba. Aztán mielőtt a fenekemig érne az ütések sora, abbamarad.
- Csöndet - mondja. Új félelemmel telve hallgatok el, vinnyogó hüppögésem is próbálom visszatartani.
Hangosan, szinte hörögve kapkodja a levegőt. Valami a földre esik, aztán megérzem, hogy mögöttem van, a combomat simítja végig. A fájdalom, amit égő bőrömön a kezével okoz szinte kibírhatatlan, nyüszítek, újból tekeregni kezdek. Elveszi a kezét, és valami nedveset érzek a lábam között, a résemen, a puncimon, ahogy ő mondta. A redőket simítja végig, elválasztja, aztán simogatja tovább. Tenyereket érzek a faromon, széthúzza a két felet, nem tudom mivel simogatja a puncimat, csak azt tudom, hogy a combom hátulján égő borzalom mellé új érzések tolakodnak, melegség önt el ott lent, könnyű rezdülések követik minden simogatását.
-Tudtam, hogy jó ízed lesz. - Ekkor jöttem rá, hogy ajkával, nyelvével kóstolgat.
Egyre erősebben birizgál, fel alá simít, nem hagy ki egy zugot sem. Aztán rátalál egy pontra, ahol különösen jó érzés minden mozdulat, érzem, hogy a hasam aljából egyre több meleg gyűrűzik lefelé, már remegek és nyöszörögni kezdek. Összerándulok ahányszor azt a kis csomót simítja végig, lüktetés gyűlik bennem. Csorog belőlem a nedvesség, egyre inkább úgy érzem valami még hiányzik, többet szeretnék. Aztán a sikamlós érzés már kicsit följebb, az ölemben kavarog. Belémcsúszik a nyelve, közben ujjával a kis csomót simogatja. Elmondhatatlan érzések öntenek el, ahogy ritmikusan ki-be jár a nyelve a résemben, egyre gyorsabban. Aztán a furcsa, forró feszültség túlcsordul és csak rángatózok a nyelve alatt, összerándul belül mindenem, nyögök, majd a testem súlyosan elernyed, apró borzongások futnak végig a libabőrön, ami beborít.
A következő pillanatban őrült erővel tér vissza égő combomba a fájdalom.

A gróf fia feláll mögülem.
-Hát, azt gondolom most tisztáztuk, hogy mi vagy, és azt is, hogy én mi vagyok.
Fogalmam sincs, miről beszél.
-Kissé elkapkodtam a dolgot, de már nem bírtam várni, nagyon hiányzott már ez az érzés. - Bontogatni kezdi a köteleim, aztán valami olajat simít végig égő bőrömön.
-Citrom és eukaliptuszolaj, meg kamilla, segít megnyugtatni a bőrödet. De meg kell, hogy mondjam, igazán nem jöttem ki a gyakorlatból, sehol nem hasadt fel. - Büszkeség csendül a hangjából, mintha ez valamiféle érdem volna. Simogat, dörzsölgeti a bőrt, dagadt hurkák égnek a combomon, és nyüszítek a fájdalomtól.
-Jól viselkedtél madárkám, igazán jól. Ezért jutalmaztalak meg. Mostantól így megy majd ez, ha jól viselkedsz, akkor előbb-utóbb neked is jut gyönyör. - Most hagylak pihenni. Maradj a szőnyegen.
A szőnyegre csúszok, összegömbölyödöm, ahogy a fájdalomtól bírok, és hallgatom, amint járkál a szobában, ruhák suhognak, aztán az arcom előtt megjelenik két csizmaorr.
-Nem mehetsz sehová, ha a szükség rád tör, használhatod az én éjjeli edényem. Gondolom érdekel, hogy nagy terveim vannak veled ma estére. Nagy terveim. - Csak nézek magam elé, nem szólok. - A csizma eltűnik, hallom, hogy mögémlép, aztán a hideg bőr megérinti az egyik térdhajlatomat. Húzzad a combod előbbre. Így nem látszik a puncid. Nem szeretnéd, ha megint megbüntetnélek ugye? - Azonnal előrerántom a felső lábam, így hátulról teljesen kinyílok megint. Végigsímít rajtam és hümmög.
-Már alig várom az estét. - aztán már csak lépteit hallom, ahogy elhagyja a szobát, majd távolodik a folyosón.
Percekig, órákig fekszem mozdulatlanul, próbálom feldolgozni mi történt. Nézem a napsugarakat, ahogy mozognak a földön, és újra és újraélek minden pillanatot. A gyönyört éppúgy, mint a fájdalmat, és a megaláztatást. A combomban a fájdalom lassan lüktetéssé alakul, nem ismeretlen érzés, anyám nemegyszer rámsuhintott pálcával, de ez a verés jóval több volt. Aztán lassan elszunnyadok a meleg fénypászmában.
Halk léptekre ébredek, valaki mögöttem járkál, tesz-vesz, az egyik szobalány, takarít. Borzasztóan szégyellem magam, itt fekszem a földön meztelen, a hátsóm mindennek kitárva. Nem tudom ki lehet, csak azért imádkozom, hogy Mary legyen, ő talán nem mondja el mindenkinek a konyhában. Bénult vagyok, bár már zsibbad a bőröm, a puha szőnyeg is durva szalmának érződik alattam. Aztán elémlép és férficipőket látok a pilláim között.
-Látom felébredtél - mondja idegenes kiejtéssel Igor. - Gyere segítek. - Szorosan összezárom a szemem, és megint könny csordul a sarkából.
-Nem kell félned, senkinek nem mondom el, mit láttam. Várjál, betakarlak. - Nehéz selymet érzek magamon, vállamig beborít. Igor ellép mellőlem, és hallom, hogy tovább matat a szobában, apró tárgyakat, székeket mozdít. A takarítás a szobalányok munkája, de egy jó inas is tudja mit kell elvégezni. A meleg és legfőképp a védelem, amit a takaró ad megnyugtat. Lassan megmozdulok, óvatosan újabb, kényelmesebb pózba nyújtózom. Újra mellémlép, aztán hallom, hogy a földre ül.
-Nagyon sajnálom. - mondja- Mind hallottuk mi történt. - Nem válaszolok.
-Tudod, én a városból ismerem az urat. Ott is volt személyes szolgája, tudom mi történt veled. De az a lány nem bánta, ő azt mondta nekem, hogy a fájdalom csak a belépő, mert minden érzést megszázszoroz, és a gyönyöre is sokkal több, ha az úr előbb kezelésbe veszi. - végre kinyitom a szemem, és a szemébe nézek. Nem tudom, mit lát az arcomon, de látom a felismerést átsuhanni rajta.
-Hát neked is volt részed gyönyörben? - Csak nézek rá, mert az érzések felforgató kavalkádja, mindaz, amit ma reggel átéltem, szóval nem elmondható. Ahogy tovább mered rám, aprót biccentek. Igor arca kissé felderül, és felémmozdul, és megsimítja az arcom.
-Örülök Anna. De most gondoskodnom kell rólad. Engem küldött az úr, mert én tudom mi ilyenkor a teendő. Először engedd meg, hogy bekenjelek. - Már húzza is feljebb a takarót, és lassan megint felfedi a combomat, bár fenekem tapintatosan a takaró alatt hagyja. Azt az illatot érzem, amit korábban, és könnyű érintést magamon. Gyengéden kenegeti, simogatja érzékeny combomat. Most már nem éget annyira mint korábban, de azért cseppet sem kellemes. Lassan óvatosan mozdul a keze, cirógatva keni rám az olajat. Egyre feljebb és feljebb jut, és megint furcsa érzés hatalmasodik el rajtam, felgyorsul a szívverésem. Ahogy a combjaim tetején végigsimít, ott, ahol a farom emelkedni kezd, már ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy kissé megint széjjelebb nyissam lábaim. Nagyon halkan, szinte suttogva szólal meg:
-Itt már nem értek az ütések, Anna.
-Nem - lehelem a szőnyegbe.
-Itt már nincs szükség kezelésre. - De továbbra is érzem keze melegét a bőröm felett egy gondolattal. Nem mozdulok, az olaj illata beborít. Aztán meleg tenyere a faromra simul és a takaró alatt, az érintetlen bőrön indul útjára.
-Gyönyörű vagy, Anna. - suttogja, és óvatósan egyre feljebb emeli a takarót. Nem merek válaszolni, szégyen és vágy szorítja el a torkom. Igor két keze csak köröz a faromon, hüvelyk ujjai egyre közelednek a középponthoz. Testem a korábbi gyönyörre emlékezik, és érzem, hogy  a résemből szivárogni kezd a nedvesség.
-Tudod, a másik lányt Kathynak hívták. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Egyedül engem engedett hozzá az úr a szeánszok után. Először azért, mert én még nem beszéltem a nyelvet, aztán már csak bennem bízott meg. - miközben beszél hozzám a keze nem áll meg, cirógat, kényeztet, de soha nem érint meg ott, ahol legjobban kívánom. Kicsit emelem a csipőm, hogy jobban hozzámférjen, szeretném, ha hüvelykje végre odaérne, ahol a sóvárgás remeg.
-Néha a szeánszokon is ott voltam, sőt, egyszer ….- megköszörüli a torkát. - Szóval tudom, hogy az úr mit szeret. Neked elmondta? - lassan leáll a simogatással, és csak tartja a kezét a fenekemen.
-Tudod mit akar tőled? - kérdez megint, és a komolyság a hangjában végre kirángat a ködből, ami már kezdett rámtelepedni. Megrázom a fejem.
-Mielőtt elment, annyit mondott, hogy most már tudom ki vagyok én, és kicsoda ő. De ezt eddig is tudtam. Konyhalány vagyok, ő meg egy gróf kisebbik fia.
-Hát, nem hiszem, hogy erre gondolt. Ami ő, azt szadistának hívják. Az olyan ember, aki akkor élvezi az együtlétet, ha annak, akivel van fájdalmat okozhat. Bármilyen fájdalmat. Kathy mondta, hogy nem mindig verte meg, de ha nem verte meg, akkor megalázta. A barátainak mutogatta pucéron, - Igor hangja kissé bizonytalanná válik - vagy más férfiaknak is megengedte, hogy hozzáérjenek. De Kathy azt mondta, hogy ő ezt egyáltalán nem bánta, mert a lábai előtt térdepelve, a fenekével a levegőben már csak a gyönyörre gondolt, ami majd következik. A megalázás, vagy fájdalom összekeveredett benne az élvezettel. A fizikai fájdalomtól kiélesedtek az érzékei, és a kényelmetlen helyzetek segítettek neki abban, hogy csak egy dologra összpontosítson. Azt hiszem Kathy szerelmes volt az úrba. De azt is mondta nekem, hogy ő már előtte is élvezte a fájdalmat, ha valakivel együtt volt, és hogy az úr szerint az olyant mint ő, mazochistának hívják. Te is ezt érezted?
Igor megértő hangja és a bensőséges helyzet segít, hogy megszólaljak:
-Még sosem volt részem hasonlóban. Nem tudom milyen az, ha egy nő férfival van. De ma, miután az úr megvert valami olyant csinált a szájával, amit elképzelni sem tudsz, és én még sosem éltem át olyant.
-Jó volt? - Csak bólintani bírok.
-És miközben pálcázott, itt nedves voltál? - könnyű kézzel végigsimít testem közepén. - Ahogy most vagy nedves?
-Nem emlékszem. Arra emlékszem, hogy nagyon fájt.
-Előtte nem is ért hozzád? - az emlékek, hogy mi történt, amikor megcsókolt, vagy ami még rosszabb, hogy mi történt a kádban éppolyan szégyenletesek, mint az, ami a verés után történt. Hallgatok. De Igor így is megért.
-Szóval igen. Anna, felemelhetem a takarót? Megnézhetlek?
-Igen - suttogom.
Igor lassan felemeli rólam a takarót, de hamar vissza is ejti.
-Látom megharapott. Akkor mit éreztél?
-Fájt, de olyan furcsán éreztem magam közben ott, alul. Összerándult minden. - suttogom.
-Anna, azt hiszem mégsem lesz neked itt annyira rossz, mint gondoltam. - suttogja vissza. - De sok mindent meg kell tanulnod, hogy ne szenvedj feleslegesen. De majd én megtanítalak. Most először rendbe kell téged raknunk. Fel tudsz állni?
Igor segítségével felállok, és az öltözőszobába kísér. Legelébb a csuklómón lévő horzsolásokat keni be a balzsammal, mert a kötelek felsértették a bőrt, és most vörös karkötők sajognak karomon. Bár a kád már nincs itt, víz és törülközők vannak, így arcot moshatok, majd leereszti hajamat, és hosszasan fésül. A szükségem is elvégzem. A végén visszakísér a szobába és egy tálcán ételt rak elém, amit a szék szélén egyensúlyozva eszek meg. Semmit sem ad, amivel pucérságom elfedhetném, és nem ér ugyan hozzám, csak ha feltétlenül szükséges, de folyamatosan bámul.
-Anna, az úr azt mondta, hogy ma nem öltözhetsz fel, és meg kell szoknod, hogy meztelen vagy ebben a szobában. Azt hiszem később majd kapsz tőle köntöst, sőt Kathy sok minden mást is kapott, de nem tudom mi a szándéka veled. Azt gondolom megértetted, hogy minden utasítását követned kell. Tudod, hogy párzanak az emberek?
-Láttam egyszer az istállóban. - nem nézek a szemébe.
-De az úrfi nem csinálta veled, ugye? - nem felelek. Rövid hallgatás után megkérdi ismét- Ugye?
Hallgatok.
-Hát mégis megbaszott? - Halkan elmesélem, mi történt a kádban.
-Hm. - kissé habozik - Azt hiszem jobb, ha elmondom, hogy lesz, amikor oda dugja majd a farkát, és nem a puncidba. Kathy azt mondta, hogy meg lehet szokni, csak nem szabad ellenállni. El kell lazítanod magad.
Teljes értetlenséggel fordulok felé.
-Mit kell ellazítanom?
-Hát… Magadat?
-Nem értem.
-Magadat. Ott alul. Tudod. - Némán bámulok rá.
-Isten segíts! Hát ott, ahol az úr megujjazott ma. A fenekedben.
-Érzem, hogy az arcom teljesen forró lesz megint.
-Dehát nem jó érzés, fáj. - elhallgatom, hogy csak az elején fájt, olyan szégyenletes.
-Nem fáj, ha hagyod magad. - kissé felgyorsul a lélegzete. - Anna, megmutatom. Gyere az ágyhoz. - odavezet. - Hajolj rá - nyomja kezét a gerincemre, és lassan előre kényszerít. - Tedd a könyököd össze, és támaszkodj rá. A lábadat meg terpeszbe.
Az ágy, és a kitárulkozó póz előhívja a verés emlékét. A bőröm csupa feszült várakozás megint, minden apró szőrszálam égnek mered. Hallom, hogy Igor mögémlép.
-Anna, nem foglak bántani, ígérem.
Kezét a fenekemre rakja ismét, és lassan masszírozni kezd, kissé ellazít. Aztán egyre gyöngédebben simít végig bőrömön, és keze középre mozdul. Félkézzel elhúzza fenekem, és érzem, hogy egy ujja már teljesen középen van. Megrándulok, ahogy végigsimít a fenekem lukán.
-Itt fog megbaszni, Anna. - suttogja.
Aztán csak cirógat, cirógat, soha nem mozdul messzire, csak a kis gombig, amit az úr is nyalt korábban, aztán vissza, fel, egészen a lukig. Le, föl. Teljesen hipnotizál. Fekszem az ágyon, férfiillatot szívok be, és csak Igor ujjaira koncentrálok. Már feszült vagyok megint, de ez most más, nem félelemmel, inkább bágyadt kiváncsisággal teli. Könnyű borzongások futnak végig rajtam minden alkalommal, amikor a kis gombocskát maszírozza, aztán feljebb, a nedves résen szaladnak egyre sikamlósabb ujjai. Amikor aztán a lukhoz ér, egy kicsit megnyomja, egyre mélyebben, de nem töri át a határt. Nem bírom tovább, felemelem a csípőm, hogy közelebb érezzem magamhoz. Már szeretném, ha jobban érezném, már új inger kell, több.
Igor megérti, és kezével nagyobb terpeszbe kényszerít. Már két kezével mozdul rajtam, folyamatosan simogatja a kis csomót, miközben egyik ujja nedvességet gyűjt a puncimból.
-Milyen nedves vagy Anna. - lihegi. Már én is gyorsan szedem a levegőt, és mellemen a kis bimbók teljes készültségben merednek. Ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy seggemet még magasabbra emeljem, melegség önti el hasamat alul, és többet akarok. Igor végre belémmártja az ujját. Nem fáj.
-Egy ujjam van benned. Szerinted elbírsz kettővel?
Igen- nyögöm, és ritmikusan emelgetni kezdem a farom. Érzem, hogy még egy ujja belémcsúszik, és folyamatosan jár bennem. Már hangosan nyögök, alul mindenem görcsben megint, még többet akarok.
-Igor, adj még egy ujjat. - nyüszítem.
-Anna, én nem bírom. Muszáj, hogy a farkam is kapjon valamit. - nem is figyelek rá. Csak az érzésre koncentrálok, ami belül gyűrűzik, és Igor keze vezényli. Hirtelen kiveszi belőlem ujjait, még mielőtt a hullámok a legmagasabb pontjukra érnének. Csalódott sóhaj szakad ki belőlem, az arcomra esek, és a takaróba lihegek. A megkönnyebbülés, amikor ismét a faromon érzem a kezét csodálatos. Széthúz, és én már alig várom, hogy belülről maszírozzon megint. Aztán egyik kezét a tarkómra teszi, és erősen a takaróba nyomja arcomat, miközben erős nyomást érzek a fenekemben, és úgy érzem szétszakadok. Lassan valami elviselhetetlenül vastag tolakszik belém, csak egy égő gyűrű vagyok megint. Menekülnék, de Igor leszorít, csak vergődni tudok, miközben a rettenet beljebb halad bennem.
-Anna, csodálatos vagy! - szuszogja a fülembe. Már teljesen rajtam fekszik, izzadt testem simogatja és tarkómat harapdálja. Lassan alábhagy a túlzó feszítés, izmaim idomulnak a farkához, én sem sikítok már. Ahogy Igor bennem lüktet érzem, hogy a korábbi borzongás visszatér.
-Igor, tedd a kezed megint oda, ahol simogattál. - Keze lassan lecsúszik, kézen fog, és együtt megtaláljuk a gombot. Az én ujjamat simítja oda, és velem maszírozza a kis csomót.  A korábbi éhes rángás is megérkezik, és új forróság izzik bennem.
-Megmozdulhatok? - kérdi. De nem vár választ, lassan kijebb húzódik belőlem, hogy egy pillanat múlva megint mélyen belémtemesse magát. A kín sajgássá enyhül, és már én lököm csípőm a magasba. Igor nem tétovázik, teljes hosszában ki be jár, mindkét keze hátamon, így irányítja a mozgásunk, én ugyanerre a ritmusra simogatom magam alul. Vad csattogással egyre gyorsulunk, és vágyom valamire, ez így nem elég. Ekkor váratlan erővel hurkás combomra csap, az érzékeny bőr fájón felizzik és ez elindítja bennem a végső hullámokat. Arcra esem megint, és csak remegek, miközben fenekem és ölem ütemesen összehúzódik, és én nyöszörögve élvezek. Igor nem áll meg, folytatja bennem vágtáját, én utolsó erőmmel még próbálom tartani magam, aztán Igor egy hörgéssel rámzuhan, mélyen belémpréseli magát, kicsiket pumpál és megtölt odabent.
Mindketten zihálunk.
-Anna, ezt soha nem mondhatod el senkinek - nyögi, miközben lassan kihúzza magát belőlem.
Behunyom a szemem, hogy kizárjam a bonyolult külvilágot.