A komisz II.

Zsuzsi másnap is jött, és a következőn is, egyre nagyobb kedvvel, egyre szívesebben, míg az utolsó, ötödik alkalommal nem találta Istvánt egyedül. Dóra, az elvált feleség piros kiskocsija parkolt a ház előtt, Zsuzsi azonnal felismerte. És jókedve is tüstént tovaszállt.
Címeres ökör vagyok, mert így kicsíptem magam, gondolta szégyenkezve, hisz’ egész délelőtt az Istvánnal való találkozásra készült. Szőrtelenített és beszárította a haját, felment a városba, hogy vegyen egy falatnyi, csipkés bugyit, meg egy áttetsző melltartót, előkotorta a szekrény aljából a hosszú, fehér ruhát, amit egy népművészeti boltban vásárol, és amit másfél éve nem viselt, mióta Dávid elhagyta, mert nem volt kiért, s mert a nadrág és a lapos sarkú cipő sokkal kényelmesebb.

Most, Dóra jelenlétének tudatában vakító élességgel fénylett fel előtte viselkedésének képtelen volta. Tetszeni akart Istvánnak. Hát, Dóra mellett, ha megfeszül, se fog ez menni, gondolta lemondón. Ráadásul, hogy szégyene maradéktalan legyen, lesír majd róla a szándék. Dórával jól ismerik egymást, fel fog tűnni neki a szép ruha, a szokatlan smink, talán még az új melltartót is észreveszi a vékony anyagon keresztül. Micsoda égés!
Kedvetlenül kikászálódott az autóból, kirángatta a táskát, és elszántan útnak indult.
A ház mögül hallott hangokat, ezért arra került.
Ott is voltak mind, a diófa alatt, a hosszú deszka asztalnál ült István és a kis Dóri, tőlük nem messze álldogált Dóra. Szokás szerint tökéletesen festett. Szűk nadrágban, feszes pólóban, frissen festett hajjal.

- Szia, Zsuzsi!- pattant fel apja mellől a kislány, és az érkezőhöz szaladt, hogy két cuppanós puszival üdvözölje. - Sakkozunk apával - mondta. - És én győztem.
Zsuzsi viszonozta a puszit, és mosolygott a hatéves kislány büszkeségén, hogy sakkban legyőzte az apját, majd elfúló hangon köszöntötte a felnőtteket is.
- Mi indulunk - mondta Dóra, és meglóbálta jobbjában az üres hűtőtáskát. - Hoztam egy kis húslevest ennek a féleszű hapsinak, mielőtt éhen hal.
Majd rosszallón folytatta, amikor Zsuzsi mellé ért.
- Hiába beszélünk a konok fejével. Nem hallgat senkire. Szerencse, hogy neked sikerült jobb belátásra bírnod. Aranyos tőled, hogy minden nap kijársz ide, a világ végére.
- Én csak délben jövök - szabadkozott Zsuzsi. - A reggeli injekciót a körzeti ápolónő adja be.

Dóra vállat vont.
- Akkor is. Rendes vagy - mondta nagylelkűen, és két oldalról arcon csókolta Zsuzsit, majd visszafordult a lányához, aki időközben az apja ölébe telepedett - Gyere kicsim! Kettőre vissza kell érnem az irodába.
Dóri átölelte az apja nyakát, és súgott neki valamit, amire a férfi halkan válaszolt. Dóra nyájas arckifejezéssel nézte őket.
- Imádja az apját - magyarázta Zsuzsinak, amit a lány magától is tudott. - Ezért is vesződöm még mindig Pistával. Nem haragszom rá a válásunk miatt.
- Fura is lenne, ha haragudnál, mikor te csaltad meg - jegyezte meg Zsuzsi szokatlan éllel.
Dóra fürkésző pillantást vetett rá, aztán elengedte a füle mellett a megjegyzést. Hidegen hagyta volt férje szerelmi élete.
- Hagyjuk - zárta le a témát, és sürgetőn a gyerek felé nyújtotta a kezét. - Gyere, kicsim! Induljunk!

Zsuzsi elkísérte őket az autóhoz, hosszan integetett utánuk, aztán visszament a ház mögé, és a férfiről tudomást is alig véve, bemasírozott a házba.
Legalább okom lenne haragudni Dórára, gondolta rosszkedvűen, amikor körbenézett a konyhában. Látszik, hogy egész nap meg se állt. Elmosogatott, rendet tett az asztalon, lemosta az ablakot, megtisztította a gáztűzhelyt, és feltöltötte a hűtőt. Zsuzsi szégyenkezve gondolt rá, hogy ő tegnap délután kiült Istvánnal a diófa alá, és együtt rajzoltak. A rajzolás annyit jelentett, hogy István témát adott, és Zsuzsinak is kötelező volt lerajzolnia ugyanazt, amit a férfi magának kiválasztott, aztán egymás mellé tették a kész műveket, és nagyokat nevettek a különbségeken. Zsuzsi rajztehetsége megrekedt az általános iskolában tanultak szintjén, míg István ezzel kereste a kenyerét. Zsuzsi mégsem szégyellte a gyermekes firkálmányokat, csak a mulatság forrását látta bennük. Ha szórakozás helyett elmosogat tegnap, Dóra nem kétnapos szennyesre érkezik, és talán Istvánnak is jobb véleménye lenne róla.
Dühödten látott a konyhaszekrény kitakarításának, és átkozta magát a magas sarkú cipőért, a hosszú szoknyáért, és a kényelmetlen melltartóért. A vékony pánt egyre mélyebben vágott a vállába.

István hamar elfáradt kinn, a fapadon, meleg is volt, visszasétált a házba, de nem feküdt le, hanem a konyhaasztal mellé telepedett, és Zsuzsit nézte, ahogy dolgozik.
Mi a ménkű ütött ma a nőkbe, morfondírozott. Alig várta, hogy Dóra hazamenjen, és megszűnjön körötte a jövés-menés, tüsténkedés. Alig várta Zsuzsit. Erre most ő is a koszos szekrénybe temetkezik, és nem foglalkozik vele. De legalább nem Pistázza egyfolytában.
Miért haragszik rá a lány, nézte szaporán mozgó kezét, hajladozó hátát, ringó csípőjét. Mit vétett, hogy ilyen mérges? Semmi mosoly, kedvesség, még a jó szagú üdvözlő puszit is nélkülözni kénytelen. Szívesebben venné Zsuzsi, ha betakarodna a szobába, és békén hagyná? Csakhogy ő vele akar maradni. Azért leste az autó hangját egész délelőtt, noha tudta, csak dél tájban érkezik.

- Mi újság Szolnokon? - próbált beszédbe elegyedni a nő hátával.
- Semmi - morogta barátságtalanul Zsuzsi, és a poharakat kezdte tologatni a polcon. Hogy egymás mellé kerüljenek az egyformák. Minek?
- Nem hagynád abba? - kérdezte panaszosan a férfi.
- Szégyen, hogy milyen rumliban élsz - vetette oda Zsuzsi, és a legfelső polc felé nyújtózkodott, hogy elérjen egy oda tévedt pöttyös bögrét.
A mozdulattól ráfeszült csípőjére a szoknya, és halványan áttűnt rajta fenekének két ruganyos félgömbje.

Nocsak, milyen pici bugyi! Gondolta a férfi álmélkodva, mert határozottan emlékezett, hogy Zsuzsi a fehér vászonnadrág alatt amolyan derékig érő mama bugyit viselt tegnap.
És akkor mindent megértett. Zsuzsi szándékát, csalódását és szégyenét, és legszívesebben felnevetett volna, ha nem tart tőle, megbántja a lányt. Féltékeny lenne a kis butus? Dórára? Hát ez igazán fölösleges. Ha tudná, mennyivel jobban izgatja őt Zsuzsi telt melle, tenyérbe termett feneke, mint Dóra kényszeres soványsága, nem mérgelődne.
Miért ne tudhatná meg, jött a következő gondolat. Hátha még örülne is neki.

Feltápászkodott az asztal mellől, és a poharakat öblögető Zsuzsi mögé állt. Szorosan mögé, vékony nadrágba bújtatott csípője a lány fenekéhez nyomódott, mellkasa a hátát érte. Hogy a lánynak egy fikarcnyi kétsége se legyen az érintés szándékát illetően. Két kezét a vállára tette, és futó csókot nyomott a tarkójára, oda, ahol a kurtára vágott haj alól kibukik az aranyló pihékkel borított bőr.
- Mit csinálsz? - kérdezte Zsuzsi mozdulatlanná merevedve.
- Nyomulok - felelte a férfi, és Zsuzsi elmosolyodott.
- Ugyan hová? - kérdezte.
- Ahová beengedsz - vigyorgott amaz, és hosszabban szorította száját a lány nyakára.

- Dóra sokkal jobb nő nálam - mondta Zsuzsi még mindig háttal állva, mert fontosnak tartotta tisztázni, hogy most ő-e a szamár a ló helyett.
- Így igaz - morogta a férfi, és nyitott száját kezdte húzogatni a nő nyakán. Fénylő csíkot hagyott bőrén a nyelve.
Zsuzsi megrándult mérgében, és megpróbálta ellökni magától a másikat.
- Nem hagyom, hogy engem baszogass, mert begerjedtél Dórára - kiáltotta mérgesen.
A férfi hangosan felnevetett, és kemény hímtagját a lány fenekéhez dörzsölte.
- Ugyan hagyd már, Zsuzska! Neked van a legjobb segged a Dunán innen.
- Ezt csak úgy mondod - ellenkezett Zsuzsi lanyhuló hévvel, és érezte, máris forrósodik az öle.

István a vállánál fogva szembe fordította magával, mert unta a magyarázkodást, és hogy elérje a száját.
- Imádom, hogy olyan jó szagod van - súgta a lány szájába, mielőtt megcsókolta.
- Illatom - nevetett Zsuzsi, amikor a csók közben szóhoz jutott. - Illatot kell mondani.
- Szagod - ismételte a férfi, és még hevesebben csókolta, közben gombolgatni kezdte a ruháját elől. Jó sok gombot varrtak rá, nehezen fékezte türelmetlenségét, míg sorra vette őket. Amint elég szabad helyhez jutott, bedugta a ruha alá mindkét kezét, majd a melltartókosár vékony csipkéje alá az ujját, hogy kiszabadítsa a mellbimbókat.
- Imádom az ilyen gyönyörű, nagy ciciket - motyogta, és azt sem tudta, melyikkel kezdje.
Hüvelykujjával a keményedő bimbót simogatta, közben a lány nyakát, majd a mellei közt a völgyet csókolgatta. Közben csípőjével a lány lábai közé nyomakodott, és izgalmát Zsuzsi vénuszdombjához dörzsölte.

A lánynak megdöbbeni se maradt ideje. Hogy jutottak a mosogatástól néhány perc alatt idáig? Hisz neki mindkét melle napvilágon, István kezében, és a férfi fekete feje szaporán ingázik két mellbimbója között. Lassúbb tempóhoz szokott, Dávid szerette megadni a módját a szeretkezésnek, illatgyertya, félhomály, finom bor. Zsuzsi lelke mélyén unta is a körülményeskedést, és együttlétük három éve alatt végig ott motoszkált benne a félsz, hogy a férfi ugyanazért csinálja mindezt, amiért a vendéglőben formára igazítják a tört krumplit, és cakkosra vágják a paradicsom szélét. Hogy a cicomával elfedjék az étel közönséges voltát. Ezzel szemben most a mosogató szélének szorították, az ablakon betűző nap fényében szokatlan élességgel látja a mellét gyúró férfikéz barnaságát, és István fejbúbján a ritkulásnak indult hajszálak mezejét.

Hamarosan kopaszodni kezd, állapította meg Zsuzsi, és a felismeréstől forró gyöngédség öntötte el. Hogy István se tökéletes.
Immár ő se teketóriázott tovább, megtette, amire napok óta vágyott. Kirángatta a férfi ingét a nadrág derékból, és alácsúsztatta a kezét, hogy végre megérinthesse István testét. A férfi sovány volt, és inas, a lány minden bordáját külön érezte ujjai alatt, de bőre jólesően sima és meleg, és a bőr alatt az izmok feszesek.
Az első nap óta nem látta meztelen, de élénken emlékezett rá, napbarnított vállára, lapos hasára és felgerjedt férfiasságára. A meredező hímtag képével a szeme előtt aludt el tegnap este. Látni akarta újra.

A nadrághoz nyúlt, kigombolta, kezét az alsónadrág dereka alá dugta, és határozott mozdulattal megragadta a forró rudat. Megdöbbent az állapotától. Ismerte a férfi vágy különböző fokozatait. Ez itt, a kezében közeledett a beteljesüléshez. És miatta lett ilyen kemény, csak a közelségétől, a csókjától, a látványától, ujjongott benne a büszkeség, nem percekig tartó szorgalmas munkálkodásától, ahogy Dávid esetében oly gyakran. A másik kezével is lenyúlt, simogatni kezdte a férfi heréit, míg jobbjával megmarkolta a hímvessző tövét.
István abbahagyta a mellbimbó nyalogatását, felkapta a fejét, hogy Zsuzsi szemébe nézzen és tiltakozzon, de elfogyott az ideje.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - nyögte kétségbeesetten, noha már képtelen volt visszatartani magát, nyögdécselve és rángatózva elélvezett.

Kis idő múltán távolabb húzódott a lánytól, és gyönyörtől elhomályosult tekintetében bűnbánó fény villant.
- A fenébe. Ne haragudj, kislány! Kamaszkorom óta nem esett meg ilyen szégyen velem - morogta, majd elvigyorodott. - Te vagy az oka. Totál begerjedtem tőled.
Zsuzsi elégedetten mosolygott, és felemelte a kezét, hogy végigsimítson az arcán.
A férfi szaporán szedte a levegőt..
- Le kellene feküdnöd - mondta Zsuzsi, mert látta, ez nem a vágy, hanem a gyengeség lihegése.

István elfintorodott.
- Ne bánj velem úgy, mint egy vén trottyal!
Zsuzsi felnevetett.
- Ritkán kapom marokra vén trottyok micsodáját.
- Micsodáját? - incselkedett a férfi. - Ez ám a szakszerű megnevezés. Miért nem hívod...
- Ki ne mondd - vágott a szavába Zsuzsi. - Nem vagyok kíváncsi rá, te hogy neveznéd. Gyerünk az ágyba.
- Nem vagy te kicsit telhetetlen, tubicám - csipkelődött a férfi, de hagyta, hogy Zsuzsi a szobába vezesse.

Engedelmesen leült az ágy szélére, és dőlt is hátra, de nem engedte el Zsuzsi derekát, aki tehetetlenül zuhant előre.
- Húúh. Mindjárt agyonnyomsz - sóhajtott a férfi, és erősen fogta a dühödten szabadulni igyekvő lányt. - Olyan vagy, mint egy automata - nevetett. - Bedobom, hogy kövér, és kijön a sértődés.
Két tenyerét a lány fenekére csúsztatta, és magához szorította.
- Mivel gyönge vagyok, akár egy újszülött kismalac, rád bízom a munka oroszlánrészét, Zsuzska.
- Mire gondolsz, te szégyentelen? - kérdezte mosolyogva Zsuzsi, de szeméremdombját egyértelmű szándékkal nyomta a férfi éledező vesszejéhez.
- Én csak fekszem itten tehetetlenül, te meg leápolsz szépen.

Zsuzsi feljebb húzta a térdét, és felült a férfi csípőjén. Kinyílt ruhája látni engedte melltartóba bujtatott mellét, karcsú derekát. István felnyúlt a ruhához, hogy befejezze a gombolás műveletét, de Zsuzsi hamarosan kivette a kezéből, mert nem tudta nézni a nagy férfikéz ügyetlenkedését az apró gombokon.
Amikor végzett, lerázta válláról a ruhát. Melltartóban és az apró bugyiban bizonytalanul állta a férfi mohó pillantását.
- Gyere! - parancsolta türelmetlenül az.
Zsuzsi átemelte rajta a lábát, lelépett a deszkapadlóra, és kibújt a bugyiból.

Visszahelyezkedett az ágaskodó szerszám fölé, és jobbjával igazítva a megfelelő irányba, lassan ráereszkedett.
Nem érzett ilyet rég. Felnyögött az örömtől, ahogy lassan szétfeszítette a férfi makkja, előbb csak a kisajkakat, majd a hüvely bejáratát, egyre beljebb és beljebb, amennyire csak lehetséges.
A férfi is befejezte az ugratást, arca eltorzult az élvezettől. A lány csípőjét markolta, és húzta szorosan magához.
- Eszméletlen jó vagy - nyögte. - Eszméletlen jó, kis virágom.
Zsuzsi elmosolyodott, és ringani kezdett rajta. Fel, le, fel le.
- Semmi fene? Virágom? - nyöszörgött évődve.
Majd két mozdulat közt, épp abban a szakaszban, amikor a vessző a leginkább kihúzódik belőle, megmerevedett.
A férfi a magasba lendítette a csípőjét, hogy utolérje, de Zsuzsi lecsusszant róla.

- Nem szedek semmit - mondta rémülten.
- Mi? - kérdezett vissza bambán a férfi, aztán megértette. - A francba! - szakadt ki belőle. - A francba?
Kétségbeesetten néztek egymásra.
- Nincs itthon gumid? - kérdezte Zsuzsi.
- Nincs, hogy a rosseb vigye el. Nem járnak ide nők naponta.
- Most mi legyen? - szontyolodott el Zsuzsi.
István a keze után nyúlt, és húzta közelebb magához.
- Gyere vissza! Gyere vissza rám, mert megdöglök, annyira kívánlak. Csak egy kicsit. Csak még egy kicsit - alkudozott. - Majd kihúzom a vége előtt.
- Azt utálom - ellenkezett Zsuzsi. - Dávid mindig azt csinálta. Akkor rántotta ki, amikor nekem a legjobb volt.
- Akkor most mit tegyünk? - kérdezte csüggedten a férfi.

Benyúlt a sarkán üldögélő lány combjai közé, és simogatni kezdte ott. Máris csatakos lett ujja a lány vágyától.
- Mit csinálsz? - kérdezte elkerekedő szemmel Zsuzsi.
- Legalább neked legyen jó.
Zsuzsi elkapta a kezét, és távolabb tolta magától.
- Eleget pettingeltem gimis koromban - felelte kedvetlenül.
Aztán felderült az arca.
- Van az orvosi táskában - kiáltotta, és ahogy volt, egy szál melltartóban, pucér fenékkel, felugrott az ágyról, és kiszaladt a konyhába. Győzelmi trófeaként lobogtatva az óvszer kicsiny zacskóját, tért vissza.

- Az AIDS felvilágosításhoz kaptuk reklámanyagként. Még egy műanyag péniszre is fel kellett húznom a tizenkettedikben. Képzelheted... - mesélte Zsuzsi, és feltépte a zacskót.
- Képzelem - morogta a férfi, és két kézzel nyúlt a lány dereka után, hogy visszahúzza magához.
- Várj - intette le Zsuzsi, és elhelyezkedett István combján.
- Várok, várok - szűrte a szót az, és nézte, ahogy a fürge kis kéz ráhelyezi, majd ügyesen lesodorja az óvszert a rúdján.
- Na, most már gyere, mert megint idő előtt eldurranok - mondta, és két kézzel markolt bele a lány csípőjébe.

Zsuzsi letámaszkodott két oldalt a válla mellett, és csípője újra ritmusos táncba kezdett.
A férfi kábult gyönyörűséggel nézte közben az arcát. Ahogy ellazulnak a vonásai, kisimul az aggodalom ránca a két szemöldöke közt, ahogy kissé szétnyílik a szája, kipirul a bőre.
Kikapcsolta a melltartó csatját, és félretolta a kosarakat. A saját súlyuktól kissé megnyúlt mellek szemkápráztatóan ringtak, lengedeztek fölötte.
Aztán a férfi kissé megemelte a fejét, hogy összeérő testüket figyelje.
- Nézd, te is! - parancsolta.

Zsuzsi is lehajolt, és látta szétnyíló, fehér combjai közt a férfi dúsan göndörödő, sötét szőrzetét, a bozontból kiemelkedő és női nedvtől csillogó hímtagját, ahogy eltűnik a testében, majd diadalmas szépségében felbukkant újra.
- Jaj - nyöszörgött Zsuzsi, és egyre gyorsabban ringatta magát, feneke a férfi combjának csapódott, és a magasba lendült megint. - Jaj, de jó. Nagyon jó. Nagyon jó.
A férfi felnyúlt, tarkójánál fogva magához rántotta, száját ziháló szájára szorította, és előre döfte a nyelvét. Másik kezével tartva a fenekét, oldalra döntötte a lányt, és maga alá gyűrte.
- Meg akarlak kefélni - hörögte, és mozdult a csípője. Egyre hevesebben, és hevesebben, nem törődött vele, hogy fújtat a tüdeje, és rohan a szíve. - Mondd még, hogy jó! Mondd, hogy jó! Mond, hogy szereted ezt - követelte.
- Igen, igen - ismételte Zsuzsi. - Jó. Jó nekem. Szeretem. Szeretem ezt. Jó... - kiáltotta, aztán hullámozni kezdett a teste, együtt a férfiéval, ugyanazon ritmusra, sokáig.

István az ágyból nézte, amíg pakolt. Ahogy összehajtogatta puha pelenkáit, amiket a szerszámai alá terített, ahogy kis műanyag dobozba gyűjtötte a tűket, meg az üres ampullákat, majd mindent belerámolt a táskába, és kimért mozdulattal összekattintotta.
- Elfeledkeztünk a déli adagról - figyelmezette Zsuzsit. - Holnap már nem jön a körzeti nővér. Neked kellene beadnod délben.

Zsuzsi vállat vont, és nem nézett rá. Valamit nagyon igazgatott maga előtt az asztalon.
- Nem számít. Holnap reggeltől szedheted tablettában.
- Aztán nehogy elpatkoljak itt a végén - próbálkozott még egyszer István. - Tudom, életed végéig emésztene a bűntudat, hogy nemtörődöm voltál.
Zsuzsi halványan elmosolyodott, és nem válaszolt. Tudta, mire megy ki a játék. De, a teremburáját! Mondja ki egyenesen, ha holnap is látni akarja! Ne takarózzon az elmaradt injekcióval.

Felnyalábolta a táskát, és az ajtó felé indult.
- Várj! Kikísérlek - tápászkodott István az ágyból.
Gyászmenetként sétáltak át a konyhán, ki a sötét udvarra.
István az ajtóig ment vele, onnan figyelte, ahogy berakja táskáját az autó csomagtartójába, dörrenve visszacsapja a csomagtartó fedelét, előrébb sétál, és nyúl a kilincs után.
Mit mondjon neki? Mit ajánlhat? Dóra ki se jött ide, amikor a megrendelések elapadtak, és a nagyanyja elhagyott házába költözni kényszerült. Zsuzsi legalább itt volt. Öt délutánt töltött vele, az öreg fa árnyékában, a dohos konyhában, a levegőtlen szobában.
A lány megállt az autó túloldalán, és ahogy fejét előrehajtotta, haja az arcába hullott.
Várt, majd még egyszer, utoljára, felnézett. István a sötétben épp csak sejtette az arcát, rajta a lemondást.
Nem szólt.

Zsuzsi kinyitotta az autót, beült, majd amilyen csöndesen ezt az ócskaságot lehet, behúzta maga mögött az ajtót, és kihajtott az udvarról.
A férfi nem nézett sokáig utána.
Jobb ez így. Sokkal jobb lesz így, mondogatta magának, míg bezárt, ivott egy pohár vizet, lerúgta a papucsát, és elvackolódott az ágyban.
Aztán hajnalig nézte maga fölött a mennyezetet, míg a felkelő nap szürkébe vonta a lámpát, és őt elnyomta az álom.