A gyilkosnak két arca van IV. rész 15. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
FIGYELEM! A fejezet gay jelenetet is tartalmaz. A regény 99%-ban leszbikus, ezért ezt külön nem jelölöm, de gondoltam, ha valakit ez érzékenyen érint, annak szólok. A jelentnek belátható időn belül nem lesz meghatározó jelentősége (és valószínűnek tartom, hogy később sem), ezért, ha gondoljátok, ki lehet hagyni. A jelenet elejére és a végére teszek "(F)" jelölést, így látni fogjátok, hol kell "behunyni a szemeteket". :)
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. július 29.
******************************************************************




Miközben hazafelé tartott, Johnnie igyekezett rendbe tenni magában azt, ami közte és Maddie között zajlott le Vanessa irodájában.
„Ha Maddie képes lenne rendbe tenni magában a kapcsolatunkat, akkor tovább tudna lépni?” – merengett magában. – „Szóval én okoztam neki azt a sok keserűséget?”
Kezdte bűnösnek érezni magát a történtek miatt. Nem bánta meg, hogy otthagyta a nőt, csupán csak azt, hogy erre így kellett, hogy sor kerüljön.
Amikor hazaért, Almát és Dianát a hátsó kertben találta. Alma épp felállította a grillsütőt Pizónak, hogy minden készen álljon, mire a férfi visszatér a boltból. Johnnie adott egy csókot Diana homlokára, majd magához ölelte Almát, megmarkolva a hasát. A mexikói nő felé fordult, átölelte, és adott neki egy szenvedélyes csókot.
– Amíg ti itt enyelegtek, azt hiszem kiruccanok egy kicsit a fürdőszobába – mondta Diana, és küszködve próbált felállni. Johnnie azonnal elengedte Almát, és odalépett hozzá, hogy segítsen neki. – Kösz, Johnnie!
– Nem tesz semmit – mosolygott rá a másik nő, figyelve, ahogy Diana becsoszog a házba.
Alma odalépett hozzá, hogy ismét felvegyék a csók fonalát. Johnnie belemarkolt Alma fenekébe, ahogy egyre hevesebben falták egymás ajkait. Alma elengedte Johnnie száját, és lejjebb mozdult a nyakára.
– Mmm, kicsim! Ez nagyon jó – nyögte Johnnie reszelős hangon. – Már szükségem volt erre. – Egy pillanatra elhallgatott, élvezve Alma ajkainak munkáját. – Sajnálom, hogy kicsit késtem.
Alma a csillogó barna szemekbe nézett.
– Tudtam, hogy így lesz – somolygott. – Ezért küldtem le Pizót a boltba.
– Jó ötlet volt, kicsim – vonta közelebb magához Johnnie a feleségét.
– Hogy sikerült a találkozó? – kérdezte Alma, Johnnie lófarokba fogott hajával játszva. Nem kerülte el a figyelmét a mogorva kifejezés, ami egy pillanatra kiült a másik nő arcára. – Mi a baj, szerelmem?
Johnnie próbált megszabadulni a bűntudatától, és felsóhajtott.
– Emlékszel arra a nőre, aki Maddie-vel volt az étteremben?
– Igen. Elég normálisnak nézett ki. Nem is tudom, mi dolga lehet azzal a ribanc Maddie-vel… Mi van vele?
– Vele volt találkozóm. Nem tudtam előre, hogy ő az, csak amikor megláttam az irodájában – mentegetőzött Johnnie. – Pszichológus.
Alma összezavarodott.
– Miért akart veled találkozni? Talán tanácsra van szüksége, hogyan elégítse ki azt a kurvát? – vetette oda Alma szarkasztikusan.
Johnnie a vállára tette a kezét, és gyengéden megszorította.
– Nem erről van szó, kicsim. Ő Maddie agyturkásza, nem a szeretője.
– Szüksége is van a segítségére – sziszegte Alma. – Szóval, mi dolga volt veled?
Johnnie megfogta Alma kezét, és a kertben felállított hintaágyhoz vonta. Leültek, és Johnnie elmesélt mindent, ami Dr. Bell irodájában történt. Egy pillanatra se merült fel benne, hogy elhallgassa előle. Tudta jól, hogy Alma szívből gyűlöli Maddie-t, emiatt aggódott, hogy fog reagálni, de akkor is meg kellett tennie.
Alma viszont, miután szó nélkül végighallgatta az egész történetet, nem szólt semmit, csak némán a kezei közé vette Johnnie kezét.
– Minden rendben, drágám?
Johnnie ledöbbent. Azt hitte, Alma fortyogni fog a dühtől, mint bármikor, amikor csak Maddie szóba került.
– Nem igazán. Rosszul érzem magam azért, ahogy ez az egész véget ért. Ahogy viselkedtem vele… Az én hibám az egész.
– Querida! Nagyon is jól tetted, hogy otthagytad. Nem hibáztathatod magadat Maddie viselkedéséért – válaszolta Alma kedves hangon. – Tudom, hogy mindent megtettél, ami csak tőled telt, hogy megmentsd a kapcsolatotokat. Nem vagy az a fajta, aki ok nélkül lelép. Elég bizonyíték rá, hogy most is itt vagyunk. Mindaz a pokol, amin keresztül mentünk együtt, egy szemernyi kétséget sem hagy bennem. – Halkan felsóhajtott. – Most már mindent megtettél érte, amit csak lehet. A többi rajta áll.
– Remélem, fel tudja majd dolgozni. Nem kívánom senkinek, hogy boldogtalan legyen, aki valaha közel állt hozzám.
– Ezért szeretlek annyira. Hatalmas szíved van – csókolta meg Alma a felesége arcát.
Johnnie lenézett rá és felvonta az egyik szemöldökét.
– Csak ne híreszteld ezt, oké? Tönkretenné az imidzsemet.
Ebben a pillanatban Pizo lépett ki a házból egy nagy szendviccsel a kezében, a másik karjával pedig Dianát karolta át.
Johnnie rájuk pillantott, és nem tudta megállni, hogy elröhögje magát.
– Pizo! Te nyomorult anyaszomorító! Nem tudod kivárni a vacsorát?
– Nyald ki, J! – fintorgott a férfi. – Egyébként is, ez Diana szendvicse, nem az enyém.
– Ó, bocsi – pirult el Johnnie, és felállt, hogy megölelje a barátját. – Megtennéd, hogy begyújtasz a grillhez? Nekem még át kell öltöznöm.
– Persze, J. A világért sem akarnám, hogy összemocskold magad – húzta Pizo.
– Nos, van itt két terhes nőnk, akik majd éhen halnak – vágott vissza Johnnie.
– Kettő? Miért kettő? – lepődött meg Pizo. Beletelt egy pillanatba, amíg felgyulladt a kis lámpa a fejében, és széles mosoly terült szét az arcán. – Te dög – szorította magához Johnnie-t, majd Almát is. Aztán a mexikói nőre nézett, és hangosan felnevetett. – Figyelmeztettelek, hogy nem bír magával.
Alma játékosan belebokszolt a férfi vállába.
– Nem akarnál inkább munkához látni?
– Az jó lenne – csatlakozott Diana is. – Nem tudom, Alma hogy van vele, de én mindjárt éhen halok. – A mondat végét már alig lehetett érteni, ahogy a szájába tömte a szendvics maradékát.
Johnnie csak bámulta, ahogy hevesen tömi magába az ételt, Alma pedig megértően mosolygott.
– Ugye tudod, hogy az ételre kiadott pénz ezután a duplájára fog nőni – nézett Pizo egyre gömbölyödő feleségére.
– Igen. Erre emlékszem – nyelt egyet Johnnie. – És azok az undorító ételkombinációk…
Nem is bírta sokáig, inkább elindult, hogy átöltözzön.
Alma csak vigyorgott magában. Némán az aznapi újságért nyúlt. Alig kezdte el olvasni, amikor hangosan felnyögött.
– A fenébe is! Johnnie ki fog borulni.
– Mi az, Alma? – lépett oda hozzá Diana.
A mexikói nő nem szólt semmit, csak átadta a lapot a barátnőjének.
– A fenébe is! – nyögött fel ő is. – Johnnie a plafonon lesz.
– Mi az? – lépett oda Pizo is.
Diana átadta neki a lapot és leült.
– Hogy mondjuk el neki? – nézett fel Pizo.
– Én azt mondom, csak hagyjuk itt a lapot, hogy majd ő találja meg, mire mi már a város másik végében vagyunk – fintorgott Diana, próbálva felderíteni a többieket.
Alma ismét a kezébe vette az újságot, és megcsóválta a fejét.
– Majd én elmondom neki – indult a hálószoba felé. Megállt az ajtóban, és vett egy mély levegőt. Amikor belépett, Johnnie az ágyon ült, és az otthoni sportcipőjét kötötte be. Felpillantott, amikor meghallotta a közeledő lépteket, és a feleségére mosolygott. Alma arckifejezését látva azonban ő is elkomorodott.
– Mi az, kicsim? – kérdezte kíváncsian, aztán felfigyelt az újságra alma kezében. – Hadd nézzem! Az éttermi jelenet van a címoldalon, nem igaz?
– Igen, szerelmem – sóhajtott Alma. – Nagyon úgy tűnik.
– Mikor ér már véget ez a rémálom? – morogta Johnnie magában, miközben az újságért nyúlt. Alma habozott egy kicsit, mielőtt odaadta volna neki.
„Marshall ügyésztől elvették a Green-ügyet” – villant rögtön elé a szallagcím, majd tovább olvasta. – „Madelyn Marshalltól, New Hannover megye kerületi ügyészétől, elvették a Green-ügyet, mivel korábban viszonya volt a vádlottal.”
Johnnie nem tudta tovább olvasni. Összegyűrte az újságot, és a sarokba hajította.
– Ez csodás! – nyögött fel, a kezei közé temetve az arcát.
Alma látta, ahogy a teste megfeszül. Leült mögé, és a hátára tette a kezét.
– Johnnie! Kicsim! Ennek egyszer ki kellett derülnie – simogatta a felesége hátát, próbálva megnyugtatni őt.
Johnnie érezte, hogy lassan megnyugszik a gyengéd érintéstől.
– Tudom, kicsim. Csak semmi szükségem rá, hogy ilyen szenzációhajhász módon kürtöljék szét – nézett a felesége szemébe. – Ez már kész színjáték.
Alma a kezei közé fogta Johnnie arcát.
– Édesem! Ez együtt jár az egésszel. A média minden csontra ráharap, hogy eladhassa magát – csókolta meg gyengéden a felesége arcát. – Próbálj nem foglalkozni vele! Hamarosan ennek is vége lesz.
***
– Szóval kitálalsz mindent Ballantine-ról, hm? – kortyolt Pizo a sörébe.
Johnnie felsóhajtott, és csak bámulta a naplementét.
– Ja. Az a fattyú mocskosabb volt, mintha a csatornából mászott volna elő – vette a kezébe ő is a sörösüvegét. – Még mindig nem értem, hogy volt bátorsága ilyen hadjáratot folytatni mindenki ellen, amikor az ő szekrénye is roskadásig volt csontvázakkal.
– Egy igazi önbíráskodó kurafi volt, az már biztos – köpött Pizo. – Ha a helyében lettem volna, én nem keverek annyi bajt magam körül. Annyira elbújtam volna a figyelem elől, amennyire csak lehet.
Johnnie odalépett a grillsütőhöz, és megfordította a sztéket.
– Nézd meg, hogy tette majdnem tönkre Tracy életét! Tudod, hogy még mindig tépi magát miatta.
– A fenébe is! Fogalmam sem volt róla. Biztos vagy ebben?
– Azt hiszem. Tegnap eléggé depressziós volt, ahogy láttam. Megkérdeztem, mi a baja… Az a nyomorult Ballantine még a síron túlról is baszakszik velünk – emelte ismét a szájához a sört, amikor észrevette, hogy az üveg már üres. Pizo szó nélkül odadobott neki egy újat. – Csak remélni tudom, hogy kikászálódik ebből.
Pizo egyetértően bólintott.
– Meg tudja csinálni, J. Keményen próbálja eltemetni ezt az egészet a múltjában. Te tiszta lapot adtál neki, hogy segíthess. És most már ott van neki Mark is.
***
(F)
Tracy a nappalijában ült a kanapén, és a halántékát masszírozta, próbálva tovaűzni a fejfájását. Hangos nyögések törtek elő belőle. A fájdalom csak növekedett.
Amikor átsétált a nappalin a konyha felé, Mark megállt a hangok hallatán. Némán visszalépett, és megállt a másik férfi mellett.
– Tracy! Drágám! Jól vagy?
– Ja. Minden rendben – morogta a másik. – Csak ez a nyomorult fejfájás… Hoznál nekem egy kevés aszpirint, szerelmem?
– Persze. Mindjárt jövök – szaladt ki Mark a fürdőszobába, hogy gyorsan visszatérjen a gyógyszerrel és egy pohár vízzel. Tisztán látta a grimaszt a barátja arcán.
– Köszönöm – nyitotta ki Tracy a gyógyszeres tégelyt, négy tablettát dobva egyszerre a szájába, hogy a teljes pohár tartalmával leöblírse.
Mark lehuppant a nála jóval termetesebb Tracy mellé, és masszírozni kezdte a nyakát és a vállait.
– Ó, igen! Ez jól esik – nyögött fel Tracy.
– Istenem! Nagyon feszült vagy – morogta Mark, a másik izmait dörzsölve.
– Igen, tudom – válaszolta Tracy, elnyúlva Mark érintésétől. Érezte, hogy a feszültség lassan eltávozik a tagjaiból. Az aszpirin is kezdett használni.
– Csak próbálj meg lazítani, kicsim! – suttogta Mark.
Tracy fejének lüktetése kezdett alábbhagyni, Mark pedig felfigyelt arra a hatásra, amit az érintése keltett a férfi alsóbb testtájain. – Úgy tűnik, más testtájaidnak is szüksége van egy kis masszázsra, szerelmem.
Tracy elpirult.
– Ö… Igen. Azt hiszem.
Mark nem szólt semmit, csak letérdelt a másik férfi elé, és kicsomagolta a férfiasságát a boxeréből. Tracy felnyögött az érintésétől, és csukott szemmel hátravetette a fejét, ahogy a forró ajkak a farkára kulcsolódtak.
(F)

***
Alma kicsusszant Johnnie lábai közül, hogy elnyúljon a másik nő mellett. Órákon keresztül szeretkeztek, de Alma érezte, hogy feleségének végig valami teljesen más járt a fejében. Nem mintha a szex nem lett volna már olyan jó, mint régen. De Johnnie most nem volt olyan hangos és szenvedélyes, mint általában. A másik nő oldalához préselte magát, és a széles mellkasra tette a fejét. Érezte, ahogy az egyik erős kar átöleli a vállát.
– Mi a baj, szerelmem? – kérdezte halkan.
Johnnie sóhajtott egy nagyot.
– Aggódom, Alma. Nem tudom, mennyi időt tölthetek még veled. Hány éjszakát szeretkezhetünk még végig? – csókolta meg a felesége feje búbját.
– Ne is gondolj ilyesmire, kicsim! Ártatlan vagy, és ez ki is fog derülni.
– Én tudom, hogy nem tettem semmit, de nehéz lesz bebizonyítani. Ott vannak az ujjlenyomataim a gyilkos fegyveren, és nekiestem Phillip temetésén.
Alma a könyökére tornászta magát, és Johnnie szemébe nézett, megérintve a nő arcát.
– Édesem! Senki nem hibáztathat téged azért, amit a temetőben tettél. Csak produkálta magát a sajtónak. Bárki, akinek van egy csöppnyi esze, láthatta.
Johnnie felült, és lenézett a feleségére.
– Szembe kell néznünk a tényekkel, Alma! Lehet, hogy elítélnek. – Elhallgatott, és elfordította a tekintetét. – Ez esetben csak reménykedem a gyors halálban. Nem tudnék élni nélküled és a kicsi nélkül.
– Fejezd be! Fejezd be! – üvöltötte Alma, miközben a hátára lökte Johnnie-t, hogy fölé kerekedhessen. – Nem adhatod fel! Nem engedem. Hallasz engem, Johnetta Green? – ordította, miközben könny folyt le az arcán. – Ártatlan vagy. Küzdened kell. Küzdj értem! Küzdj kettőnkért! A gyerekünkért!
Johnnie érezte, hogy elmerül az önsajnálatban. A kétségbeesés viszont, amit Alma szemében látott, meggyőzte, hogy bármit meg kell tennie, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát.
– Sajnálom, szerelmem – törölte le a könnyeket Alma arcáról. – Küzdeni fogok, mindannyiunkért – mosolyodott el. – A tollas bálnak vége. Ideje levenni az álarcot. Nem fogsz elveszíteni. Ígérem.
***
Johnnie másnap bement a kapitányságra. Oda se figyelt régi kollégái meglepett pillantásaira, csak szó nélkül Pizo asztala felé vette az irányt. Drew Best, amikor meglátta őt, jobbnak tartotta visszavonulni. Pizo felnézett az asztaláról, és elmosolyodott a közeledő nő láttán.
– Mi a pálya, J?
– Hello, Pizo! – ült le Johnnie az asztal sarkára. – Támadt egy ötletem, és azon gondolkodtam, a kapitány is benne lenne-e.
– Először mond el, miről lenne szó!
Johnnie közelebb hajolt, hogy a férfi fülébe suttoghassa az ötletét. Pizo figyelmesen hallgatta, majd végül egy grimasz ült ki az arcára.
– J! Te egy zseni vagy. Még működhet is.
Bementek Hill kapitány irodájába, és Johnnie neki is előadta a tervét. A kapitány vonakodva dőlt hátra a székében. Ez az egész ellenkezett a szabályzattal, de Johnnie múltját elnézve, érdemes lehetett megkockáztatni.
– De mindent a szabályok szerint csináljatok! – morogta. – Nehogy elbasszátok nekem!
***
Pizo behivatta Maryt a cellájából. Már a kihallgató szobában volt, amikor a férfi belépett, egyedül. Johnnie kívülről figyelte őket.
– Mary Hansen! Pizo Petrillo nyomozó vagyok.
– Kellene, hogy mondjon valamit? – szűrte a nő a fogai között, hátradőlve a székében.
„Szóval arrogánsak vagyunk, mi?” – vigyorgott magában Pizo. – „Lássuk csak, hogy reagálsz, ha J is bejön!”
– Lenne néhány kérdésem magához. Nem rabolom sokáig a drága idejét – mondta szarkasztikusan. – Emlékszik arra a verekedésre a múlt héten egy másik elítélttel?
– A pokolba is! Annyi verekedésben vettem részt, hogy összeszámolni se tudom. Nem lehetne kicsit pontosabb, Mr. Nyomozó? – fintorodott el a nő.
Pizo nem szólt semmit, csak felnevetett.
– Nos, ha így akar játszani – kapta fel az egyik széket, hogy a sarokba helyezze, mielőtt kisétált volna az ajtón.
Mary hangosan felnevetett. Arra gondolt, milyen jó lenne kikerülni ebből a börtönből. De aztán az arcára fagyott a mosoly, amikor Pizo visszatért Johnnie társaságában.
– Mi folyik itt? – morogta dühösen. Arrogáns álarca kezdett szertefoszlani. – Vissza akarok menni a cellámba.
– Még nem – válaszolta Pizo kifejezéstelen hangon. – Még nem válaszolt a kérdésemre, Mary.
Johnnie csöndben leült a sarokba helyezett székre, és mereven bámulta Mary-t.
– Miért támadt rá Johnnie Greenre? Valaki talán felbérelte, hogy ölje meg?
Mary Pizo felé fordult.
– Csak nem tetszett a képe. Ennyi az egész. Azt mondta, zsaru volt. – A hangja remegett a félelemtől.
„Most már nem vagy olyan magabiztos, he?” – somolygott a férfi.
– Szóval azt mondja, csak azért próbálta leszúrni egy kihegyezett csonttal, mert nem volt szimpatikus – hajolt közelebb a nőhöz. – Nem hiszek magának, Mary. Ki kell találnia valami jobbat.
– Ez az igazság! – üvöltötte a nő. – Egy mocskos szemétláda. Utálom a maguk fajta nyomorult kopókat.
Pizo visszahúzódott.
– A fenébe is! Most jut eszembe, hogy nem ittam meg a reggeli kávémat. Mindjárt visszajövök.
– Hé! – üvöltötte Mary, ahogy a férfi az ajtó felé indult, majd ijedten Johnnie felé nézett.
A másik nő csak ült csendben a székén, egyre idegesebbé téve Mary-t. Aztán felállt, és lassan odasétált az asztalhoz, hátra húzva a széket. Megfordította, és letelepedett rá.
Mary fészkelődni kezdett ültében.
– Nincs beszédem magával. Maga már nem zsaru.
Johnnie csak bámult rá egy pillanatig.
– Tudod, mi a vicces, Mary? Újra és újra lejátszottam azt a napot a fejemben, és tudod, mire jutottam? – Mary megrázta a fejét. – Nem mondtam neked egy szóval sem, hogy zsaru voltam, te mégis erre hivatkozol. Eddig nem tűnt fel, de most már érdekelne, honnan tudtad.
Mary már izzadt az idegességtől. A szíve majd kiugrott a mellkasából.
– Biztos a hírekben hallottam, vagy ilyesmi.
– Szarság! – üvöltötte Johnnie, és az asztalra csapott az öklével, mire Mary hátra hőkölt. – Igazad van – folytatta Johnnie, ismét nyugodt hangon. – Már nem vagyok zsaru. Ettől vajon kevésbé, vagy inkább leszek veszélyes? Mond meg te! – vigyorgott ördögien Maryre, aki hangosan nyelt egyet. – Nos, amikor még zsaru voltam, voltak dolgok, amiket nem tehettem meg egy kihallgatáson. Nem ragadhattam volna meg a fejedet, hogy az asztalhoz verve bírjalak szóra. Most viszont… Pizo hivatkozhat arra, hogy megőrültél, és magad verted a fejed az asztalba.
– Nem meri – nyelt egyet Mary. A hangja elcsuklott. – Bajba kerülhet, ha megteszi.
Johnnie felnevetett, és Mary székének karfájára támaszkodott.
– Igazad lenne, ha bárki is tudna róla, hogy itt vagyok. Sajnálatos módon viszont senki nem tud róla. Én csak egy szellem vagyok… Megpróbáltál megszökni és elcsúsztál. Ezt is mondhatná – vigyorgott Johnnie. – Mikor jön már meg az a nyomorult eszed?
– A fenébe is! Már mondtam. Nem tetszett a kibaszott képed. Azt pedig, hogy zsaru voltál, a hírekből tudtam. – Mary már teljesen kiesett a szerepéből. Szemei könnyel teltek meg.
Johnnie kezdte elveszteni a türelmét. Nem akart már tovább játszadozni.
– Egy perced van, hogy elmond, amit tudni akarok. Ha nem teszed, akkor számíthatsz rá, hogy egy apró kis „baleset” fog érni.
Mary tudta, hogy már csak egy lehetősége van. „Az a nyomorult megígérte, hogy ha befogom a szám, kényelmes életet élhetek, és nem esik semmi bajom.” – Felnézett Johnnie-ra. – „A fenébe is! Nem szóltam egy szót sem. Hol van már az a nyomorult zsaru?”
– Lejárt az időd, virágszálam – ragadta meg Johnnie a gallérjánál fogva és felemelte a székéből.
– Várj! Várj! Beszélek! – hadarta Mary. – A büntetésemet töltöttem a börtönben, amikor valaki megkeresett, és azt mondta, ha megöllek, szabad leszek.
– Szabadon engednek, ha megölsz? – fintorodott el Johnnie. – Az ügyész azt ígérte, elenged, ha megölsz?
„Maddie ennyire gyűlölne?” – merengett.
– Igen. Az a pasas azt mondta, minden el van rendezve. Csak annyit kell tennem, hogy megöljelek – próbált kiszabadulni Mary Johnnie szorításából.
– Pasas? Azt mondtad, pasas? De az ügyész nő. Mondd el, pontosan ki volt az!
– Egy férfi. Azt mondta, ő a kerületi ügyész, és kihozhat innen. Nem szalaszthattam el ezt a lehetőséget.
Johnnie visszalökte őt a székébe.
– Ha hazudsz, visszajövök, és kibelezlek.
– Nem hazudok! – fakadt ki Mary. – Esküszöm.
– Megmondta a nevét?
Mary megdörzsölte a tarkóját, ahol a gallérja megszorította.
– Nem. Azt nem. Egy pánkszerű alak volt szőke hajjal és szemüveggel.
Johnnie felegyenesedett, és az ajtó felé indult, mielőtt visszafordult volna.
– Remélem tudod, Pizo veled fogja feltakaríttatni azt a pocsolyát. – Azzal kisétált.
Mary lenézett maga alá. Csak most figyelt fel a lábai között terpeszkedő sötét foltra és az alatta fodrozódó pocsolyára.
***
Pizo és Hill kapitány végig figyelték őket a szomszéd szobából.
– Mindent hallottatok? – lépett be Johnnie.
– Minden szót – válaszolta Hill. – Értesítem róla az ügyvédjét, Green.
– Köszönöm – bólintott Johnnie. – Most pedig beszélnem kell a mi drága kerületi ügyészünkkel.
***
Maddie épp az irodáját pakolta ki, amikor meglátta a belépő Johnnie-t.
– Johnnie? Mit keresel itt?
A belépő nő körbenézett, és végigmérte az egymásra halmozott dobozokat.
– Lelépünk, lelépünk?
– Lelépni? Miről beszélsz? – lepődött meg Maddie.
– Annyira gyűlölsz, hogy megpróbáltál megöletni? – morogta Johnnie.
Maddie tett egy lépést hátra.
– Nem értem, miről beszélsz.
– Tudom, hogy nem te kerested fel a nőt, aki megpróbált megölni, de te állsz mögötte – köpte Johnnie és közelebb lépett hozzá.
– Nyugodj meg, és mond el, mi történt, Johnnie! Nem értelek – zavarodott össze Maddie.
– Rávettem a gyilkos-jelöltemet, hogy beszéljen. Azt mondta, a kerületi ügyész felajánlotta, hogy elintézi, hogy kiengedjék, ha megöl engem. Szóval, melyik talpnyalódat küldted?
– Mint mindig, sietve vonod le a következtetést – köpte Maddie. – Én is annyira ledöbbentem, mint bárki más, amikor hallottam az esetről. Inkább ülj le, és mondj el mindent, amit tudsz!
Johnnie habozva bár, de leült, és beszámolt mindenről, amit Mary mondott. Maddie ledöbbent.
– Biztosíthatlak, se én, se senki más az irodámtól nem tenne ilyet – rázta a fejét.
Johnnie rá nézett. Nem akart hinni neki, de a szíve mélyén tudta, hogy Maddie nem az a fajta, aki ilyet tenne.
– Van fotód a munkatársaidról? Van egy személyleírásom.
– A nap végére megkapod – bólintott Maddie. – Elküldöm az irodádba.
– Köszönöm, Maddie! – mosolyodott el Johnnie, és ismét a dobozokra nézett. – Miért pakolsz össze?
– Nem vagyok többé kerületi ügyész. Visszaköltözöm Georgiába.
Johnnie az asztalához lépett.
– Maddie! Ha ez az egész azért van…
Maddie felemelte a kezét, hogy leintse.
– Ne, Johnnie! Itt az ideje az újrakezdésnek, és nem fog menni, ha itt maradok.
– Sajnálom, Maddie. Azt kívánom, bárcsak másképp ért volna véget ez az egész köztünk – suttogta Johnnie.
– Ezt még be kell fejeznem – válaszolta Maddie, és becsukta a dobozát. Majd belehalt a tudatba, hogy ezek a szavak a búcsút jelentik.
– Persze. Nem tartalak fel. Magamtól is kitalálok – indult az ajtó felé.
– Várj! – kerülte meg az asztalát Maddie. – Megölelhetlek búcsúzásképp?
Johnnie habozott egy pillanatra, majd kitárta a karjait. Maddie szorosan magához ölelte őt. Aztán visszahúzta a fejét, hogy Johnnie szemébe nézzen, és egy gyors csókot lehelt a szájára. Johnnie ledöbbent, és gyorsan visszahúzódott.
– Bocsáss meg, Johnnie! – pirult el Maddie. – De ennek nem tudtam ellenállni.
– Erről nem volt szó – törölte le a száját Johnnie.
– Csak remélni tudom, hogy boldogok lesztek Almával. Sajnálom, amit ellenetek tettem – suttogta Maddie.
– Köszönöm, Maddie. Minden jót kívánok neked. Vigyázz magadra!
– Úgy lesz – lépett hátra a másik nő. – Ég veled, Johnnie!
– Viszlát, Maddie!
Folytatása következik!
Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green.