A gyilkosnak két arca van II. rész 5. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. április 21.
***************************************

Miguel a váróterem telefonját használta, hogy felhívja a helyi temetkezési vállalkozást, hogy szállítsák el Phillip földi maradványait. Rosa csak csöndben ült Laurával és Glendával.
– Istenem – szólalt meg végül Laura. – Min mehetnek most keresztül? El sem tudom képzelni, mit tennék, ha az én gyermekemmel történne ilyesmi.
Glenda csak a fejét csóválta.
– Én sem, Laura. Biztos le vannak sújtva.
Rosa könnyes szemekkel nézett rájuk.
– Imádták azt a kis Pepitót. Ő volt minden örömük és büszkeségük.
A hangja elhalt, amikor az ajtó becsukódott a visszatérő Johnnie és Alma mögött. Mindketten úgy néztek ki, mint akinek minden életkedve elment. Johnnie közelebb húzta magához Almát, aki csak fájdalmasan zokogott a nő mellkasának dőlve. Johnnie szemei homályosak voltak, mintha fel sem fogná a körülötte lévő világot. Rosa odalépett hozzájuk, átölelte Almát, Laura pedig Johnnie-t támasztotta meg, hogy ne essen össze a sokktól.
– Elment – suttogta Johnnie, és könny folyt le az arcán. – Tényleg elment.
Laura gyengéden átölelte őt, de Johnnie ellökte magától, és kirohant az ajtón.
Kivetette magát az ajtón, az odakint szakadó esőbe. A testét rázta a zokogás. A környéket uraló csend szertefoszlott, ahogy mindent betöltött Johnnie fájdalmas üvöltése. Térdre rogyott, és fájdalmasan az ölébe ejtette a kezeit.
Glenda, Laura és Miguel hamarosan utána mentek, és ott találták, ahogy ült a járda szélén. Odaléptek hozzá és felsegítették a nedves betonról. Mike és Tracy csak ekkor érkeztek meg, de a jelenetből azonnal tudták, hogy a kis Phillip nem élte túl a balesetet.
Tracy azonnal kiugrott a kocsiból, és segített talpra állítani Johnnie-t, hogy utána beültesse a kocsiba, amíg Mike bement egy esernyővel, hogy kihozza Almát és Rosát.
Odabent Rosa csendben ölelte át a síró Almát. Simogatta a lánya haját, próbálva megnyugtatni őt, és halkan spanyolul kezdett suttogni a fülébe. Mike odalépett hozzájuk és némán kikísérte őket a váróteremből, beültette mindkettőjüket a kocsiba.
A haza vezető út némán telt. Alma első útja otthon Phillip szobájába vezetett, ahol végigfeküdt az új ágyon, és megállás nélkül sírt. Laura bekísérte Johnnie-t a hálószobába és segített levetni az átnedvesedett ruhát, majd beparancsolta a nőt a zuhany alá.
***
Phillip beszaladt Johnnie és Alma hálószobájába, hogy felkeltse őket. Alma a hátán feküdt, maga köré csavart takaróval. Johnnie a hasán hevert és a takaró legyűrve a derekáig, a haja pedig ziláltan omlott a vállaira. A kisfiú megállt az ágy végében, a karjai közt szorongatva a Dipsy-babáját, majd felmászott a szülei közé és Johnnie hátára feküdt.
– Mama! Kelj fel! – kiabálta vékony hangon. – Játszani akarok, mama!
Johnnie kimerülten felmordult. Alig néhány óra telt el azóta, hogy a felkelő Nap fényében álomba merültek Almával a tucatnyi orgazmus jelentette fájdalmas gyönyör után.
– Korán van még, bajnok. Feküdj vissza!
– Nem korán, mama! Már megy Elmo! Kelj fel!
– Elmo? Mennyi az idő? – nézett fel Johnnie az éjjeliszekrényen álló ébresztőórájára, de az nem működött. – Bajnok! Menj szépen a szekrényhez és hozd ide a karórámat!
A kisfiú lemászott róla, és odaszaladt a szekrényhez. Johnnie felkapta a pólóját, és Almára terítette a takaróját. Kivette az órát a kis kezekből és rápillantott. Nem sokkal múlt kilenc. A fiára pillantott, aki várakozva figyelte őt.
– Bajnok! Mamának fel kell készülni a munkára.
Phillip csalódottan nézett rá. Azt hitte, Johnnie otthon marad, mivel még ágyban volt.
– Na gyere, bajnok! – tárta szét a karjait, Phillip pedig felugrott az ágyra.
– Mi van? – nyögte Alma félálomban.
– Semmi, kicsim. Aludj csak! – suttogta Johnnie és visszafordult Philliphez. – Mit szólnál egy jó reggelihez, amíg hagynánk mamit aludni?
Phillip boldogan bólogatott.
– Akkor gyerünk a nappaliba! Várj meg ott! – borzolta össze a kisfiú haját. – Mindjárt megyek én is.
Johnnie letett egy párnát a padlóra, hogy Phillip arra üljön. Leült mellé és oda húzta a dohányzó asztalt, rajta a gabonapelyhes tálaikkal. Evés közben nézték a Sesame Street-et.
***

Johnnie mozdulatlanul állt a nyakába ömlő forró víz alatt. Kezdett magához térni. Amikor végzett a zuhanyzással, felvette azt a ruhát, amit Laura előkészített neki. Miután végeztek, leült az ágy szélére, és a fiára gondolt.
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat múlva sírni kezdett. Képtelen volt többé visszatartani.
Hirtelen kopogást hallott.
– Gyere be!
Pizo dugta be a fejét. A szemei vörösek voltak a sírástól.
– Johnnie! Csak most hallottam, és rohantam, ahogy bírtam. Nem baj, ha bejövök?
Johnnie régi barátjára nézett.
– Persze. Semmi gond. Gyere csak be! – ütögette meg az ágyat maga mellett.
– El sem hiszem, hogy a kis bajnok nincs többé, J – szipogta a férfi.
– Én sem, Pizo. A kisfiam elment. Mit tehetnénk most?... Meg kellett volna halnom ott, akkor, abban a sikátorban. Akkor most nem kéne átélnünk ezt Almával.
– J! Ne beszélj így! Ha akkor meghaltál volna, sosem ismered meg azt az érzést, hogy van egy fiad, akinek szüksége van rád. Alma sosem lett volna a feleséged. Az élete üres lenne nélküled és a kis bajnok nélkül. – Elhallgatott és Johnnie vállára tette a kezét. – Így megtapasztalhattad mindkettőjük feltétel nélküli szeretetét. A szülői szeretet a gyermek iránt… Ez sosem hal meg.
Johnnie csak ült és emésztette, amit a férfi mondott.
– Köszönöm, Pizo – mondta ki végül, és a barátja kezére tette a sajátját. – Most beszélnem kell Almával.
***
Johnnie magzatpózba görnyedve találta Almát Phillip ágyán. Halkan zokogott. Johnnie odalépett hozzá és leült az ágy szélére, gyengéden megérintve a felesége vállát.
– Drágám! Nézz rám! – suttogta.
Alma rá emelte a tekintetét. A szemei vörösek voltak és duzzadtak.
– Johnnie! Mit fogunk most csinálni? – kérdezte rekedt hangon. – A kisbabánk halott, és ez az én hibám.
Johnnie megsimogatta a szeretett nő fejét.
– Alma! Ne hibáztasd magad! Baleset volt. Csak egy szörnyű baleset.
– Ha nem teszem le – ült fel Alma –, még mindig élne. Most biztos gyűlölsz – fordította el a fejét.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy téged hibáztatlak – suttogta Johnnie. – Ha bárki is hibás ebben, az én vagyok. Azok a riporterek nem vártak volna rád, ha nem loholnának a nyomomban.
Alma megrázta a fejét.
– De szerelmem, ha én nem…
Johnnie a szájára tette a mutatóujját.
– Nem a te hibád… Bajnok csak rövid ideig volt velünk, de ez idő alatt egy életre elegendő szeretetett adott nekünk. A mi szeretetünk adott neki erőt és az övé nekünk. – Gyengéden átölelte Almát. – Azokra a boldog pillanatokra kell csak gondolnunk, amiket együtt tölthettünk.
***
Rosa, Glenda és Pizo a konyhaasztalnál ültek. Rosa a kézfejével törölgette le a könnyeket az arcáról.
– Az én kis Pepitóm. Mit csinálhatnánk most nélküle? – kérdezte hangosan, de nem várt választ. – Kérni fogom Istent, hogy adjon nekünk erőt – állt föl és a kályha felé indult. – Tudom, milyen elveszíteni egy gyermeket. A fiam a saját keze által halt meg… De ez már túl sok.
– Időbe fog telni, Rosa – mondta Pizo. – Végül minden seb begyógyul.
Rosa felkapta a fejét a léptek zajára és Johnnie-t pillantotta meg.
– Johnnie! Kérlek, ülj le! Segíthetek bármiben is?
– Nem, köszönöm – foglalt helyet Johnnie.
– Gondolod, hogy Alma esetleg éhes? – folytatta Rosa, remélve, hogy találhat valami elfoglaltságot.
– Nem hiszem, Rosa. Talán jobb, ha csak mész és beszélsz a lányoddal. Most szüksége van rád.
– Persze – bólintott Rosa.
***
Johnnie Pizóval, Glendával és Miguellel beszélgetett, amikor meghallották Alma sikolyát. Azonnal a gyerekszoba felé rohantak és ott találták Almát, a padlón térdelve. Spanyolul sikoltozott. Johnnie felsegítette őt, Alma pedig belékarolt. Átsegítette a másik nőt a szobájukba, és az ágyukra fektette. Átölelte őt és olyan közel húzta, amennyire csak tudta.
Johnnie a saját poklát élte át, de erősnek kellett maradni. Almáért. „Hogy mondhatnám el neki? Mit tehetnénk most? Honnan vehetnék annyi erőt, amire kettőnknek szüksége van?” – gondolta és megcsókolta a zokogó Alma homlokát.
***
Másnap reggel Annie és Myra érkeztek látogatóba, hogy kifejezzék együttérzésüket és felajánlják a segítségüket. Szívszorító állapotban kellett látniuk a barátaikat. Alma egy szót sem volt hajlandó szólni senkihez, Johnnie pedig hiába próbálkozott, hogy közelebb kerüljön hozzá.
Johnnie megkérte Annie-t, hogy telefonáljon körbe a barátoknak és a családtagoknak, akik még nem hallottak a balesetről. Amíg Annie telefonált, Johnnie bekapcsolta a TV-t és egyenesen a fiáról szóló tudósításba botlott. A szemei megteltek könnyel, és a teste remegni kezdett. Nem bírta már tovább, úgyhogy inkább lement a pincébe és az edzésbe menekült.
***
– Ballantine a hibás az egészért – nyögte dühösen Johnnie, és keményen beleütött a bokszzsákba. – A fiam nem halt volna meg, ha az a szarzsák nyugton marad – sorozta a zsákot, amíg kimerülten nem rogyott össze. Arcán a könnyek és az izzadtság keveréke folyt le. A haja az arcához, a nyakához és a vállaihoz tapadt. Képtelen volt tovább folytatni az edzést, úgyhogy csak elterült a padlón és sírt.
Annie hallotta a hangját, és a szellemekhez imádkozott, hogy segítsenek a barátjának meglelni az útját.
Alma egész nap magába fordulva ült. Nem evett, nem ivott, és egy szót sem szólt. Képtelen volt elmenni Johnnie-val a temetkezési vállalkozóhoz, hogy intézze az ügyeket. Annie felajánlotta, hogy vele tart, de Johnnie visszautasította. Egyedül akart menni.
***
– Sötét nap ez a szakmánk számára – motyogta Karen Grace, amikor az igazgató jelezte, hogy adásban vannak.
– Mi történt, Karen? – kérdezte a társa, Bill Thorne.
– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én felelősnek érzem magam a Martinez fiú halála miatt – sóhajtott.
– Nem mi voltunk ott, Karen. Nem a mi hibánk – válaszolta a férfi közömbösen. – Csak egy szerencsétlen baleset volt.
– Könnyen ott lehettünk volna mi is – hördült fel Karen. – Hallottam, hogy ráijesztettek arra a szegény kisfiúra. Ők kényszerítették, hogy kiszaladjon az útra.
– Az anyjának jobban kellett volna rá vigyáznia – vágott vissza a férfi.
Karen úgy nézett rá, mintha legalábbis egy második fejet növesztett volna.
– Azt akarod mondani, hogy az anyja a hibás?
Billt zavarba hozta Karen értelmezése.
– Mi természetesen nem voltunk ott. Hogy gondolhatod, hogy ilyet feltételezek? – hebegte.
Karen gúnyosan rávigyorgott. Úgy érezte, hamarosan kirobban belőle minden. Fékeznie kellett a dühét. Inkább csak kivette a füléből az apró fülhallgatót és szó nélkül kisétált a stúdióból.
***
Miután mindent elintézett, Johnnie beugrott a Leather and Lace* nevű bárba. Leült az egyik bárszékre, és rendelt egy italt. Miután felhajtotta, rendelt egy újat. Egy hollófekete hajú nő ült le mellé, és rendelt egy scotch-ot jég nélkül. A nő kopott farmert és fekete pólót viselt, ami látni engedte izmos karjait. Johnnie figyelmét nem kerülte el, hogy leplezetlenül őt nézi. Érezte magán a jáde-színű szemek pillantását.
– Mit akarsz? – mordult fel.
A nő állta a tekintetét.
– Semmit. Csak úgy nézel ki, mint akinek most szüksége lenne egy barátra – válaszolta mély hangon.
Johnnie vérfagyasztó hangon felnevetett.
– Semmit sem tudsz rólam – mondta és felhajtotta a vodkáját, majd rendelt még egyet.
– Akarsz beszélni róla? – kérdezte a nő.
– Csak az idődet vesztegeted – hárította el Johnnie. – Házas vagyok.
A nő őszintén felnevetett.
– Tudom, hogy házas vagy, Johnnie – mondta, majd rövid szünet után komorabb hangon folytatta: – És azt is tudom, mit vesztettél el. Sajnálom… De a segítség, amit keresel, nem a pohár fenekén van.
– Tudod, ki vagyok? – nézett rá Johnnie gyanakvóan.
– Ja. És azt is tudom, mi történt a fiaddal.
– Ismerlek? – nézett rá Johnnie, próbálva elhelyezni a nőt valahol.
A másik felhajtotta az italt, mielőtt válaszolt volna.
– Igen és nem. Mennyit ittál már meg? – bökött Johnnie pohara felé.
Johnnie felhajtotta az italát, mielőtt válaszolt volna.
– Nincs időm kitérő kérdésekre, és még kevésbé ostoba játékokra – sziszegte dühösen. Kifizette a számláját és felállt. Kicsit már kótyagos volt. Gyorsan a fejébe szállt az alkohol, mivel egész nap nem evett semmit. Egy kissé megtántorodott, és lassú léptekkel tudta csak elhagyni a bárt.
Odakint már lebukott a Nap a horizont alá. A zsebébe nyúlt a kulcsaiért, de meg kellett küzdenie a zárral, hogy ki tudja nyitni. Hallotta, hogy valaki mögé lép.
– Nem kéne most vezetned. Hadd vigyelek haza! – mondta a nő. – A kocsim itt áll nem messze.
Johnnie homályos szemekkel nézett rá.
– Fegyverem van és használni is tudom. Szóval csak ne próbálj átverni! – sziszegte.
– Tudom, hogy van fegyvered – kacagott a nő. – Ne aggódj! Nem vagy az esetem.
***
– Nem tudom, hol lehet, Pizo – mondta Annie. – Már órákkal ezelőtt vissza kellett volna jönnie. A temetkezési vállalkozó telefonált, és kérte, hogy hozzuk el Phillip ruháját.
– Miért nem ment vele valaki? – csattant fel a férfi.
– Tudod, milyen Johnnie. Ha ő nemet mond, nem lehet vele ellenkezni. Nem akartam tovább idegesíteni azzal, hogy ellenkezem vele.
– Tudom, Annie – sóhajtott Pizo. – Igazad is volt.
Ekkor megszólalt a csengő és Annie oda lépett, hogy kinyissa. Nagyon meglepődött, amikor az ittas Johnnie-t pillantotta meg egy ismeretlen nő kíséretében.
– A Leather and Lace-ben találtam rá. Úgy öntötte magába a piát, mint a vizet – mondta a nő.
Annie átkarolta Johnnie-t, és segített neki átlépni a küszöböt.
– Nem akarsz bejönni? – kérdezte.
– Nem. Most már mennem kell. Csak biztos akartam lenni benne, hogy biztonságban hazaér. – Egy pillanatra elhallgatott és a zsebéhez nyúlt. – A kocsija még mindig az L and L-nél van. Itt vannak a kulcsok.
Pizo is odalépett az ajtóhoz. Összeszűkült szemekkel vizslatta a nőt. Tudta, hogy ismeri valahonnan.
– Köszönjük, hogy vigyáztál a barátunkra.
– Nem tesz semmit – villantott rájuk egy mosolyt a nő. – Szép estét!
Azzal elsétált.
– Estét, barátom – motyogta Johnnie nehézkesen. – Szép lófarok.
– Gyere csak, Vörös Bagoly! – csóválta a fejét Annie. – Most szépen lefekszel.
Annie bevezette Johnnie-t a hálószobába, és lefektette az ágyra. Alma felnézett és a félig eszméletlen feleségére pillantott. Odalépett az ágyhoz, és leült mellé. Végigfuttatta az ujjait a barázdált homlokon és a szögletes arcon. Lefeküdt mellé, és a mellkasára hajtotta a fejét.
***
Alma már lassan egy órája sétált fel-alá a szobában aggódva, amiért Johnnie nem ért még haza. Amikor hallotta Johnnie kocsiját megállni a ház előtt, a kanapéhoz rohant, és leült.
– Hello, kicsim! – lépett be Johnnie a házba, és odalépett Almához, hogy megcsókolja.
– Hello, Querida! Milyen volt a napod?
– Hosszú és fárasztó. Azt hiszem, megyek és lezuhanyozom.
– Oké, kicsim – mosolygott Alma. – Van egy doboz a párnádon. Nyisd ki, ha lesz rá időd!
Tudta, hogy a Johnnie-ban bujkáló gyerek nem hagyja, hogy ne azt nézze meg először.
Johnnie rá mosolygott, és bement a hálószobába. Egy vékony doboz hevert a párnáján. Úgy vigyorgott, mint a kisgyerek karácsonykor, ahogy kibontotta a doboz. Kíváncsian pillantott bele és egy fehér rudacskát emelt ki egy plusz-jellel rajta.
Alma az ajtón keresztül is hallotta az üdvrivalgását. Elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte Johnnie arcát. Egy pillanatig csend lett, majd Alma hangos puffanást hallott. Berohant a hálószobába és ott találta Johnnie-t a hátán fekve, hülye vigyorral a képén.
***
Alma most is arra a pillanatra gondolt, és mosoly jelent meg a szája szélén. Hallgatta Johnnie szívverését, és lassan álomba szenderedett.
– Jól vannak? – kérdezte Pizo, amikor Annie visszatért a nappaliba.
– Alszanak. Csak ennyit tudok.
Pizo az órájára nézett. Csak ekkor jött rá, hogy már késő éjszaka van.
– Hazaugrom Dianához. Ennünk kell valamit. Aztán visszajövök – mondta és a hálószoba ajtajára pillantott. – Nem tudom, hogy bírják ki, de jól csinálják.
Myra az ajtóban állt, és figyelte, ahogy Annie a szellemekhez imádkozik Johnnie-ért és Almáért. Figyelte, ahogy Annie felajánlást tesz a négy szélnek, és ő is elmondta a saját néma imáját a barátaiért.
– Istenem, kérlek, segíts nekik végigmenni az útjukon! Ők jó emberek – suttogta.
***
Johnnie gyilkos fejfájással ébredt. Egy pillanat múlva érezte, hogy egy nedves folt terjeng a mellkasán. Oda nézett és egy sötét hajjal borított fejet pillantott meg a mellei között. Beletelt egy pillanatba, mire felismerte Almát. A nő könnyei átáztatták a pólóját. Johnnie átkarolta a feleségét.
– Átvészeljük ez is. Ígérem, Alma – suttogta és megcsókolta a felesége feje búbját.
Folytatása következik!
* Leather and Lace: Magyarul Bőr (mint anyag) és Csipke.
Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green.