A gróf fia

Az Úr 1547 esztendeje

Anglia

Josh egy ficsúr volt. Myltrend gróf elkényeztetett, elsőszülött, csenevész fia. Az apja mások előtt szégyellte, hogy olyan vékonydongájú és szép arcú, mint egy asszonynép. Fájt is miatta a feje, nem tudta, hogy fogja megállni majd a fiú a helyét az életben. Sem katonáskodni, sem vívni nem volt jó, a kardot a keze kis ideig bírta csak tartani.
- Semmirekellő gyereket hoztál a világra nekem Katie! Lánynak kellett volna születnie, mert ez a nyápic nem lehet igaz, hogy az én fiam! - A gróf testes alakja szoborszerűen magasodott a remegő fiatal alak előtt, akinek a karja reszketett a nehéz acélpenge tartotta súlytól. Sokadszorra erőszakolta az apja a kardforgatás tudományának gyakorlására, csekélyke sikerrel. Alig bírt visszacsapni, az apja kezében lévő penge majdnem agyonsújtotta vívás közben. Homlokán verejtékcseppek ütköztek ki, szája elnyílt, szőke hajával és kipirult arcával inkább tűnt egy angyalnak, mint az egyik legrettegettebb nemes fiának.
- Hagyd békén Arron. A fiadról beszélsz így. Mit tehet róla ez a szegény gyermek, hogy ilyen finomnak született? Hiszen gyönyörű és nemes szívű. Katie grófnő a fiúhoz sietett, a karjánál fogva közelebb húzva őt magához védőn, az anyai ösztönt híven bizonyítva. Josh volt a szeme fénye, az érzelmes, tisztalelkű, egyetlen gyermeke.
Az earl bosszúsan tekintett szép arcú hitvesére, és a hozzá remegve simuló tizenhét éves fiára.
- Majd megmutatom nektek, hogy ebben a házban én vagyok az úr! Várjatok csak, megtalálom a módját annak, hogy a kis csenevész megférfiasodjon! - A robosztus testalkatú, harcokban megedzett férfi, dörgő léptekkel sietett ki a nagyteremből a reszkető szolgahad pillantásai kereszttüzében. A pórnép tudta, ilyenkor nem szabad az útjába kerülni a grófnak, mert őrjöngő dühe, és sebzett szívének haragja megtalálja őket.
- Fiam! Ez így nem mehet tovább, most már mindennaposak apád dühkitörései. Bárcsak találnék valami megoldást. – Fakadt ki Katie, miközben magához ölelte szeretett gyermekét.

A gróf a dolgozószobájában üldögélt kissé már nyugodtabban, a hírnökök által egybegyűjtött pergameneket olvasgatta. Áldotta az anyja eszét, amiért megtaníttatta vele a betűvetést  fiatalkorában, szerette leírva is látni a birtokai számadását. A jelentések között volt egy személyesen neki írt üzenet is, olyan, amire egyáltalán nem számított. Amely egy réges-régi titkot fedett fel, és ami teljesen felzaklatta a már amúgy is forrongó lelkét. Tudta ő, hogy annak idején a szépséges feleségét Katiet szinte rásózták, pedig rossz híre volt az ifjúkori dorbézolása és ágyasai miatt, mégis neki adták feleségnek az ország egyik legszebb és legkelendőbb virágszálát. A menyegzőt viharosan gyorsan tartották meg, sebtiben, mintha égne a ház. Gyanúsnak tűnt az egész, de örült is a szépséges és dúsgazdag menyasszonynak. Most pedig íme, megjött a bizonyíték, a halálán lévő udvari énekes - a közismert kobzos -, juttatta el hozzá az üzenetét, amiben bevallotta, hogy forró viszonyt folytatott az ifjú Katievel, aki teherbe esett tőle. Hát persze, hogy nem az ő fia Josh! A némber becsapta a családjával együtt!

Az ifjú Myltrend reszketve feküdt a szobájában, a fodros fehér ingén nedves csíkok keletkeztek, mert tehetetlen fájdalmában sírva fakadt. Patakokban folyt a könnye, a lelkébe mélységes és vigasztalhatatlan fájdalom költözött. Az apja égbekiáltóan nagy veszekedést csapott, az anyját szidta, mint a bokrot, a pofonok csattantak azon az édes arcon. Szerette volna megvédeni a nőt, aki mindig mellette állt, de gyenge  hozzá. Az apja, azaz, mint kiderült, csak mostoha apja egy legyintéssel a sarokba csapta őt, míg az édesanyját mindenféle szajhának elmondta a szolganép füle hallatára. Az anyja úton van a szörnyű időben - villámgyorsan összecsomagolták a legszükségesebb holmiját -, mert a gróf az egyik legtávolabbi birtokára száműzte! Hiába sírt ÉS rimánkodott, semmi nem használt. A gróf azt sem engedte meg, hogy egy öleléssel elbúcsúzzanak, sőt, egészen addig vonszolta karon ragadva őt mindenki szeme láttára, amíg rá nem zárta a szobájának ajtaját. Arról pedig, hogy ott is maradjon egy ajtónálló őr gondoskodott. Mi lesz most vele, velük? Belehal, megpusztul, ha nem láthatja többé az anyját!

Myltrend negyedik grófja az estét a fegyverhordozói, és leghűségesebb emberei körében töltötte, fékevesztetten dorbézolt a csarnokban. Ölében szép parasztlányok cserélődtek, egyiket csöcsörészte, a másiknak a szoknyája alá nyúlt. A zsíros, hosszú faasztalt, amelyet körbeültek, roskadásig megpakolták a szolgák sültekkel, pudinggal és mézsörrel. A gróf a szokottnál is többször nézett a kupa fenekére. A kutyák vonítva marakodtak a nekik odavetett koncokon, a koszos gyékényeken egyre több csont, és ételmaradék talált helyet. A téli hideget a kandallóban lobogó tűz enyhítette, ellenpontozva a vár résein, be-be, süvítő vihar szelét.
A grófnak már vérben forogtak a szemei, amikor eszébe jutott a mostoha fia. Imbolyogva állt fel a székéről, a nyakát csókoló lányt messzire taszítva magától. Felfelé indulta hálótermek felé a cselédlányok legnagyobb sajnálatára, hiszen többjük is szívesen melegítette volna jóképű és férfias ura ágyát az éjszaka. Most, hogy Katie grófnő hosszú időre távozott a várból, mindegyikük magának akarta az állandó ágyas szerepét.

Josh egész testében megremegett, amikor a mostoha apja belépett a szobájába. A gróf láthatóan ittas volt, a tekintete semmi jót nem ígért. A fiú idegenként pillantott arra az emberre, akiről azt hitte az édesapja, a nemzője. A fekete hajú férfi a harmincötödik évében járt, az arca férfiasan kemény, a nyaka bivalyerős, sűrű szemöldöke alatt sötétzölden villant a gunyoros szempár. A gróf magas és  a legszebb férfikorban, az asszonyok ajkát sóhaj hagyta el ahányszor csak meglátták. Az édesanyja is szerette, jól tudta Josh. Látta az epekedő pillantásait, amikor a körtáncok alatt rá nézett, vagy amikor a hatalmas hátasán ülve egy kézmozdulattal csatába hívta az embereit.
Arron végigjáratta a tekintetét a karcsú alakon, miközben az arca semmi jót nem ígért. A fenyegetés az egész testéből sugárzott.
- Az anyád egy hazug dög! Viselősen vetette el magát velem, rám sózták, mint egy beteg kancát.
- Kancát? - kérdezte Josh dühösen felugorva a fekhelyéről. - Az anyám a legszebb asszony széles-e tartományban, bánni fogja örök életében, hogy száműzte őt nemes gróf!
- Feleselni mersz velem, te lepcses szájú kóró? Talán nem is vagy fiú, az anyád meglehet egy idegen csecsszopót mutatott nekem a szülés után. A bába a barátnője volt, biztos hazudtak a némberek! Hadd lássam, valóban férfit rejtenek-e, a fényes bársonyba bújtatott idomaid. Olyan vagy, mint egy asszony, akár egy kis szűzike!
Josh pupillái rémülten tágultak ki, nem tudott hová menekülni, a mostoha apja kezei satuként kapták el a vékony karját. Az idősebb gróf mindent letépett a fiatalabbról. Pattantak a gombok, szakadt az anyag, a hófehér bőr piros foltoktól lett tarka, Arron ujjainak lenyomata mindenhol ott volt.
- Engedjen - suttogta a meztelen fiú, amikor Arron mindenét alaposan szemrevételezte.
- Szóval mégis csak fiú vagy, te puhány! - A karcsú alak lába között ott ékeskedett a férfiasság, az idősebb férfi el is csodálkozott, hogy csenevész létére, milyen szép telt heréi és milyen vaskos, bársonyos bőrrel borított ékessége van a fattyúnak. Vajon igazi? - Merült fel benne az őrült gondolat.
Josh rémülten tapasztalta, hogy a vár ura megragadja a férfiasságát, majd szorongatva rángatja azt, a másik kezével pedig a heréit markolássza, gyűrögeti, mintha attól tartana a várúr, csirizzel van odaragasztva és nem igazi!
- Hagyjon már, maga megőrült, mit csinál? Engedjen! - próbált menekülni Josh.
Valószínűleg az ital okozhatta, vagy a nappal kiderült csalás, de Arron nem engedte el a fiút.
- Majd ki derítem nem vagy-e boszorkány, lássuk, tudsz magot öntözni a vessződből? - A szőke fiút maga után húzta Arron, majd leteperte a fekhelyre, így Josh kis ficánkolás után úgy feküdt alatta, mint egy darab fa, mozdulni sem tudott. Csupán a testéből áradó hő, és a szaporán dobogó szív emlékeztette a grófot arra, hogy egy emberi testet szorít maga alá.
- Tudod egy férfiember hogyan szokott magán könnyíteni ugye? Tudod?- kérdezte másodszorra már ordítva a gróf a mostoha fiát.
- Nem - füllentette Josh. Persze, hogy tudta, látta az istállófiút évekkel ezelőtt, miközben a szalmarakás mögött játszott magával. Érdekesnek és izgalmasnak találta a látványt. Többször is leselkedett, sőt nemsokára a szobája magányában ő is játszani kezdett magával, ugyanúgy ahogy a szolgafiútól látta. Nagyon jó volt, semmihez sem hasonlíthatóan élvezetes, így egészen rászokott. Nap, mint nap megtette. Addig izgatta magát simogatva, míg a pénisze lüktető keményre duzzadt, majd az ujjai szorosan körbeölelték a rudat és röpítették a kéj felé, mint valami szárnyas kobold.
Arron látta mostoha fia szemében a csillogást, amely jobban árulkodott mindennél. Ezért az erős, harcban kérgessé vált tenyerét, a hófehér combok közé dugta, megragadva a selymes férfiasságot. Arron nem tudta mi lelte. Annyira bűnösnek találta, amit csinál, hogy úgy érezte a pokol lángjai emésztik a testét. A szája kinyílt, lihegni kezdett, tekintete hol a kezében csúszkáló hímvesszőre esett, hol a mostoha fia kétségbeesett arcára, amelyet egyre inkább uralni kezdett az erőszakos kéj, amit adott neki.
Josh szemei le-lecsukódtak, annyira szégyellte magát azokban a pillanatokban, mint még soha semmikor azelőtt, pedig az apja sokszor megszégyenítette már. Rengetegszer. Furcsa tűz költözött a lelkébe, olyan amiről nem tudta hogy létezik, olyan lángok, amitől a teste forróvá vált mint a viasz, a szíve pedig ki akart szakadni a mellkasából.
Arron hitte, hogy Josh az ördög küldötte, különben nem csábította volna annyira.
Őrjítően.
A szája a finom, puha ajkakra tapadt és Arron, Myltrend grófja, Anglia egyik legrettegettebb harcosa hörögve csókolta a mostohafiát.
- Ördögfattya, egészen tűzbe hoztál! Oldd ki a gatyapőct, és játssz a férfiasságommal te is. Gyerünk, akarom, hogy megérints!
Josh azt sem tudta hol van, kicsoda micsoda, tekergett, dobálta magát, élete első csókjának ízét élvezte a szájában. Mindent   megtett volna most Arronak, bármit.  Amit művelt a testével a mostohája egészen megbolondította. A bársonyos ujjai sietve találtak utat a lüktető, erős szőrrel körbevett férfiassághoz.Arron segített, csípőjét megemelve lejjebb rángatta a nadrágját, hogy a fia kutakodó keze minél előbb célhoz érhessen.
- Áh megőrjítesz, te kis ördögfióka, olyan boszorkányosan mozog a kezed a falloszomon, hogy még Sárát, a vár szajháját is lekörözöd.
- Csókoljon meg újra, kérem -lihegte Josh, Arron pedig azonnal megtette, a nyelvük őrült tempóban simította a másikét, míg kezük mozgása, ördöngösen gyorsra változott.
Josh a másik kezével gyűrte a fenséges izmokat, a széles hátat is bejárta és végre életében először beletúrt a sötét hajkoronába is, ami vállig érően göndörödött, mostohaapja fején.
- Milyen finom illatod van - csókolta a nyakát Arron. Szívta, ízlelte a finom bőrt, a nyelvcsapásai égető kis tüzeket hagytak maguk után. A két férfi hangja körbeszárnyalt a helyiségen varázslatot bocsájtva mindkettőjükre.Bűbáj volt ez, olyan amit ketten teremtettek.
Szinte egyszerre élveztek el, belenyögve egymás szájába. Az ondó a szőrös barna hasat is elöntötte, a másik hófehér bőrrel fedettel együtt. Az ujjak között szivárgott a sperma, a nyál csillogott az ajkakon.
A két férfi kissé riadtan pillantott egymásra pár pillanat múlva. Josh gyönyörű volt a kipirult arcával, a hatalmas kék szemeivel, és a duzzadt szájával. Arron is csodásan festett, Joshnak még sosem tetszett úgy senki, Shally a szobalány sem.
- Maga vagy a megtestesült gonosz! - szólt kissé távolabbra húzódva Arron, miközben a kezét a nadrágjába törölte.
- Máglyára vetsz most jó uram, vagy száműzöl, mint az anyámat? - kérdezte önkéntelenül is Josh, aki egyből fázni kezdett, hogy a férfias test nem melegítette többé.
Arron elgondolkodott. Olyan bűnre vette rá fiú, amiért az Isten haragja lesújt rá, ami miatt talán az egész vár a néppel együtt meggyullad és lesüllyed a pokol legmélyére. Dühösen felugrott válasz nélkül hagyva a fiatal fiút, majd, mint az őrült rohanni kezdett. Át a fáklyákkal megvilágított folyosókon, ki a szélviharba, amely hópelyheket fútt az arcába. Addig rohant, amíg a kápolnába nem ért, hogy ott térdre rogyjon, fejét leszegje és kérje a büntetését az úrtól.

Folyt. köv.