A Fürdőkád

Álmodtam. Azt hiszem olyan álom volt, amelyből az ember zihálva szokott ébredni.Karom teljesen elzsibbadt, mintha ezer izgága hangya szaladgálna benne szüntelenül, miközben idegeimbe csípnek apró kis lábaikkal. Mozdultam, de újabb fájó tűszúrás minden izmomba. Lassan nyitottam ki a szemem, mintha félnék a látványtól, pedig tudtam hol vagyok. A bútorok ismerős körvonalai úgy vettek körül mint megannyi fából ácsolt védelmező testőr árnyéka. Hunyorogtam is azt hiszem, pedig teljes, szinte tapintható sötétség volt a szobába. Ahogy karomban újult erővel kezdett zubogni a vér, óvatosan megemeltem és oldalra nyúltam. Egy mellkasra simult tenyerem, melynek ütemes emelkedéséből következtettem a mellettem békésen pihenő kedvesem az igazak álmát alussza. Hirtelen megmagyarázhatatlan vágy fogott el, és szorosan hozzásimultam. Testem, a takaró alatt úgy kúszott át a fiú csupasz testére, mint egy akaratos, mohó inda. Lábaim átkulcsolták, fejem a mellkasára hajtottam. Keze talán önkéntelenül mozdult, ösztönösen a hajamat simította át. Élő fésűként siklott végig hosszú fürtjeimen.

- Rosszat álmodtál, Picim?- hangja az álom s ébrenlét határán kicsit rekedtes és suttogó volt. Lehet, hogy már az első mozdulatomnál ébren volt.
- Nem tudom...azt hiszem- feleltem kissé bizonytalanul. Apró csókot leheltem a mellkasára, közvetlenül a szívére, majd ujjbegyemmel pici, egymásba futó köröket kezdtem rajzolni rá. Vágy fogott el, hogy érintsem, hogy még jobban hozzá simuljak. Furcsa érzés volt, mintha a semmiből tört volna elő. – Azt hiszem jól esne most egy jó kis fürdő. Nincs kedved kijönni velem?- az órára hunyorogtam. Alig múlt hajnali kettő. Némán bólintott, és óvatosan megemelte a fejem, kicsusszant az ölelésemből, és máris a törölköző után nyúlt. Olyan érzésem volt, hogy ezt már előre tudta. Tudta mit akarok. Néha félelmetes mennyire olvas a gondolataimban.

A fürdőszobában a fény kicsit éles volt, főként a szoba puha és mindent beborító sötétsége után. A víz a kádba élesen csobbant, majd egymásra zuhant minden csepp és a kád lassan kezdett megtelni az illatos fűrdővízzel, mely hívogatóan vibrálva hömpölygott a hófehér kádban. Vakítóan fehér volt minden körülöttünk. A sietve magamra dobott törölköző egyetlen megadó sóhajjal csusszant le testemről, engedve láttatni a hófehér bőrőm. Azt hiszem szinkronban volt a fürdő tökéletes fehérségével, csupán sötét hajam ami megtörte a már-már éterninek tetsző fehér összhangot.
- Nem bánod ha becsusszanok hozzád a kádba?- kérdezte tőlem, ajkait megnyalva. Édes kiscica,...simulékony behízelgő. Hogyne akartam volna. Visszamosolyogtam pajkosan, és válasz helyett csak a víz felé mutattam: menjen előre. Kicsit magas volt, és túl hosszú neki a kád, de igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy én is odaférjek, pontosan vele szembe. Furcsa és groteszk lehetett volna a látvány, a két egymásba gabalyodó test, az egymáshoz simuló bőr, a lüktető izmok, melyek akár a vihar a tengert korbácsolták a szépen lassan feléledő vágyat. Ezt váltja ki a fizikai közelség. A víz érzése, ahogyan nedvességével körülölel, még jobban fokozzák ezt az érzést. Simogató puhaság, veszedelmesen feléledő izgalom. Ujjaink a víz alatt összekulcsolódtak, és én megszorítottam a kezét. Újra megnyalta a szája szélét, nyelvének látványa, még inkább felizgatott. Úgy éreztem magam, hogy a fürdőkád hirtelen túl kicsi az én vad vágyaimnak megvalósításához, de akartam, ó egekre mennyire akartam. Azt hiszem a megcsillanó tűzben lobogó szemeim lettek az árulóim. Kedvesem mosolyogva mozdult meg a kádban és óvatosan térdelő helyzetbe tornázta magát.

Tudtam mit akar, már az első mozdulatból tudtam, és én is ugyanezt akartam. Kicsit hátrahajoltam a fejem, és hajam, mint egy sötét hínár terült el az illatos, és óvatosan hullámzó vízben. Lábaim ösztönösen nyíltak szét kezének reszketeg, mégis határozott nyomására. Előre hajolt, és a vágy nyílását, mint valami varázskönyvet tárta szét. Lapjaira helyzete az ujját, feje előre billent, nyelve pedig akár egy kíváncsi kis szervecske felfedező útra indult. Felnyögtem, azt hiszem egy kissé hangosabb sóhajjá szelídült aztán a hangom és már csak lehunyt szemeim mögött képzeltem el a látványt, ahogyan nyelve felfedezni vágyott vágyam legforróbb, legérzékenyebb domborulatát. A nyelve ízlelt engem, érezni akart, és olyan lehettem neki azt hiszem mint valami finom, mannaszerű tűzforró fagylalt, melyet zamatolni akart, ameddig csak lehet. Ameddig el nem olvadok minden nyelvcsapás alatt, amíg el nem jutok arra a pontra, hogy tölcsérem szétrobban az egyre hevesebbé és egyre lüktetőbbé váló ajkaitól.

- Még... ne hagy abba...! - könyörgő volt a hangom, pedig tudtam eszében sincs abbahagyni, mindaddig nem hagyja abba, amíg egyre szaporábbá váló légzésem hallja, amíg apró kis sóhajszerű nyögéseim arra késztetik, hogy még gyorsabban még hevesebben ízleljen. Megőrültem azt hiszem. A világ egy hatalmas tűzkatlanná változott, zubogott körülöttem a víz és én remegve rángatóztam benne, beleveszve ebbe a csodálatos, túlhevült pillanatba. Az izmaim önmaguktól mozogtak, a szívem őrületes tempót diktált, úgy éreztem a világ minden levegője kevés, nem jutok elegendőhöz, és még inkább kapkodtam, kortyonként le is nyelve.
Egy lélegzetvételnyi időre abbahagyta, és megemelte a fejét mosolya szinte túlvilági fénnyel villant felém, szemeiben ezer csillag táncolt, ahogyan rámnézett.

Szétfeszített a vágy, hogy megcsókoljam. Kezem mozdult, és ujjaim az ajkain simítottak végig. Húsos és hívogató ajkai akár két túlérett és meghasadt cseresznye bőre, melyen fénylettek az apró vízcseppek. Én pedig mohón tapadtam rájuk, mikor végül magamhoz húztam. Nyelvem kutatón fúrtam ajkai közé, és a nyelvét kerestem, amelyen még intenzíven ott lüktetett testem íze. Most összevegyültem vele és magammal. Nem engedte, hogy az ízt teljesen elvegyem tőle, és egy apró mosoly mögé bújva újra ölembe vetette magát, tovább hevítve a már így is lángokban álló testemet. Nyelvének minden egyes lüktető mozdulata egyre közelebb vitt a csúcs felé. A világ megszűnt körülöttem, már csak egy hatalmas tűzgömb közepén voltam, ahol éles fényként vakított felém a magasság és a mélység, a fájdalom és a gyönyör. Üvölteni tudtam volna, de torkomon akadt a hang és egy vad sóhaj kíséretében utat tört magának.

A robbanás túlfeszítette a testem és darabjaira szaggatta. Újra kis pontnak éreztem magam a Világmindenségben és már csak a lebegést éreztem, azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amibe kapaszkodom, amit nem akarok elengedni, amit még érezni akarok, mint két puhán átölelő hatalmas tollpihe. Kezével fogta le rángatózó testem, ott tartott a csúcson, a gyönyör csúcsán, míg utolsó lihegésem, lassan megnyugvó szívem és visszatérő tudatom meg nem csillant kinyíló, két gyémántként ragyogó szemeimben. Közelebb csúszott hozzám, és most az ő teste simult szinte egybeolvadva az enyémre, és csak a víz óvatos hullámzása, a kádnak ütődő tompa moraja emlékeztetett az előbbi viharra.

- Mit álmodtál, Picim? - kérdezte tőlem olyan pajkosan tüneményesen, hogy el tudtam volna olvadni alatta akár egy hófehér csokoládé.
- Valami ilyesmit- feleltem és kezemmel most én simítottam át vizes haját. Szívünk lassanként vert egyforma ritmust a fürdőszoba hajnali csendjében. Nem mozdultunk és hagytuk, hogy a víz kihűljön körülöttünk. Megszűnt idő és tér, odakint pedig első sugaraival az égre festette magát a nap első sugara.