A döntést rád bízom...

Elhagyatott házban ébredt reggel a lány.
Madárcsicsergés ölelte napfelkelte nyitotta fel gyönyörű szemét.
Hófehér köntösbe bújtatta testét, derekán selyemszalaggal átkötve.
Virágos függönyét elhúzva hagyta, hogy a fény szivárványszínt fessen szobája falára.
Merengve gyönyörködött a szélfútta színekben, hagyva gondolatait futkosni vele.
Szállt röpke pillanatokat múltban, járt élete férfija kajaiban.
Lágy csókkal búcsút vett tőle....
Nagy levegőt véve lépett egyet a jelenbe, hogy mézes teáját édes ajkához emelje.
Érezte, hogy minden korty ital élénkíti tudatát.
S ezzel a tudattal haját kontyba fogva, arcát hűs esővízzel mosva ébresztette testét.
Megborzongva a tükörhöz lépett, hogy rózsamarkolatú hajkeféjével szőke haját végig simítsa.
A hajszálak, mint virgonc kölykök csapdosták karcsú derekát, mosolyra fakasztva azzal a lányt.
Mosollyal az arcán lépett ki háza ajtaján, hogy friss virág illatát érezhesse a pirkadó reggelben. A reggelbe megnyújtózva, hagyta, hogy haját a szél fújja. Lelkében teljes boldogságot érzett. Ekkor észrevéve háza előtt sétált el egy komor férfi.
A lány barátságos mosolyával kellemes báját odainti...
De a komor férfi rezzenéstelen arccal tovább haladt.
S a lány akkor döbbent rá, hogy Ő már halott.