A csontember

A lány a sátor közepén állt. I. szemügyre vette őt. Nem akarta megerőszakolni, de ahogy G. belökte a sátrába, azt kiabálva; „Dugd meg, különben bekattansz”, már nem volt visszaút. Behúzta a sátor ajtaját és leoldotta a fegyvert az övéről. Tisztes távolságra tette tőlük.
-Vetkőzz le- utasította a lányt, mire az szürke szemeit rámeresztette, de néhány pillanaton belül engedelmeskedett. Kioldotta a zsinórt hátul a derekánál, majd szétgombolta a ruha nyakát és egy bizonytalan mozdulattal kibújt belőle. Egy fehér trikót viselt, alatta kis mellei hegyesen meredeztek, s a trikó alja egy világos bugyiban végződött. Ránézett a katonára.
-Mindent- reccsent az rá, s úgy érezte, hogy a farka mindjárt szétrepeszti a nadrágot. Alig várta, hogy kiszabadítsa és végre punciba tehesse. A lány először a trikóból bújt ki, majd lehajolva kilépett a bugyiból is. Nem egyenesedett fel teljesen, görnyedten próbálta némiképp takargatni magát. Kezét összefogta maga előtt, s lábait jó szorosan összezárta. Piszkosszőke haja nem volt olyan hosszú, hogy bármit is elfedhessen belőle.
I. vett egy nagy levegőt és megragadta a lányt. Egy szemvillanás alatt a sátor szélénél álló szék elé kerültek, de nem azért hogy leüljenek. A fiatal testet- mely hófehér volt, leszámítva a két kart és az arcocskát, amit megkapott a nap- megfordította. A lány a szék felé nézett, térdei az ülés széléhez koccantak.
-Fogd meg- mondta a lánynak, mire az kissé meghajolt és megragadta a szék támláját. Görcsösen kapaszkodott az összecsukható fém szerkezetbe, mintha azzal könnyebben elviselhetné a rá váró perceket. Eddig még soha senki nem tett vele ilyet. Találkozott már katonákkal, de mindig megúszta. Mostanáig. A barátjára gondolt, akit annak idején szintén besoroztak. Ő volt az első, aki a magáévá tette… finoman, puhán, ártatlanul. S csak egyetlen egyszer. Aztán közbeszólt a háború, és Anette azóta sem volt férfival.
Érezte, ahogy a katona mögötte áll. Elkezdett remegni, de próbált bátor maradni és nem sírni. Ne lássa, hogy mit okoz neki.
Furcsa neszezést hallott, és óvatosan hátra sandított. Talán tudat alatt abban reménykedett, hogy mégis megússza. A katonának azonban esze ágában sem volt elereszteni őt, de Anette észrevette a szeme sarkából, hogy egy kékes színű kis műanyag tasak hullott le a padlóra. Óvszert húzott?
Egy kissé kiengedett, amikor megtudta, hogy a katona gumit vett fel. Ebben az abszurd helyzetben még örült is neki. Mintha az erőszak ténye már nem is lett volna olyan riasztó. Megteszi, fájni fog, de aztán vége lesz és ő nem fog teherbe esni. Nem kell félnie a gyerektől, nem fog teherbe esni…! Izmai engedtek kissé a görcsös feszülésből, amibe rándultak attól a perctől kezdve, hogy elkapták és belökték őt ebbe a sátorba. Ha így lesz, hát így lesz, csak essünk túl rajta…
Abban a percben éles fájdalom nyilallt az ölébe. Nem kiáltott fel, épp csak egy kis nyikkanás hagyta el az ajkát, mint amikor egy kutya farkára lépnek. A férfi egy hirtelen, gyors mozdulattal hatolt belé, és az első lökés után megállt egy szemvillanásnyi időre. Aztán újra lökött a csípőjével és mozgatni kezdte a farkát a lányban. A síkosított óvszer épphogy csak csúszkált a hüvelyben, ami cseppet sem volt felkészülve a behatolásra. De a katonát ez nem érdekelte. Egyre erősebb lökésekkel döngette a lányt.
Két keze a lány csípőjét markolta, de az egyikkel hirtelen elengedte őt és a vállát ragadta meg. Egyre erősebben húzta bele a lány ölét a farkába, mígnem a heves mozdulatoktól kicsusszant a hüvelyből. A lány egy lélegzetvételnyi időre megszabadult, de aztán egy erős lökést érzett a hátán, és előre vágódott. A férfi magára rántotta a csípőjét, aminek az lett a vége, hogy Anette a szék ülésén támaszkodott meg, és tartott ellen a katona vad ritmusának. A lány összeszorította a fogát és várta, hogy végre valahára túlessenek ezen. Miért tart ennyi ideg?- futott át az agyán- Mikor végez már…
Nem sokat kellett várnia. Most, hogy a férfi teljes erejével hozzáfért a lány bejáratához, úgy döngethette, ahogy csak bírta. Fogta a csípőjét, egyszerre rángatta és tolta, mígnem végre lökött rajta egy utolsót és egy mélyről jövő nyögéssel eldurrant. Kifújta a levegőt és kivette a farkát a szétfeszített hüvelyből. A lány nem bírta tartani magát tovább, kimerülten csuklott össze a széken. Félve a katonára pillantott, az mit szól hozzá, de ő nem törődött vele. Levette a gumit a farkáról és a kukába hajította. A farka petyhüdt volt, de nem lankadt le teljesen. Aztán a lány felé fordította a fejét, és a tekintetük egy pillanatra találkozott. Anette inkább oldalra nézett, de így sem bírta nem látni, ahogy a katona szerszáma éledezni kezd. Ne…- könyörögte magában.
A férfi odalépett hozzá. Anette már nem bírta palástolni az érzéseit. Azt akarta, hogy hagyja békén. Megkapta, ami kellett neki, miért csinálja ezt…?
A férfi elkapta a kezét és szinte gyengéden magához húzta. Leült az ágy szélére, a lányt pedig maga elé állította, majd egyik kezével a karját, a másikkal a vállát fogta meg és húzta maga elé a földre. A férfiassága megint úgy állt, mint a cövek. Anette fájdalmas arckifejezéssel fordította el a fejét, s nem tudta, vajon az undor is kiül-e rá. Ezt végképp nem akarta.
A férfi megfogta a lány fejét, és az arcát a farkához húzta. Próbálta odailleszteni a lány szájához a csillogó, feszülő makkot, de az összeszorította az ajkait és ellenállt. Próbálta elfordítani a fejét, de a katona erős kézzel tartotta őt.
-Ne- bukott ki belőle, és érezte, ahogy könnyek szöknek a szemébe- Ne, ne…
A férfi eleresztette a fejét, de magát a lányt nem. Azon nyomban a felkarjára zárultak az erős kezek. Megrázta őt.
-Nézz rám!- reccsent rá, mire a lány felpillantott a katonára. Fiatal volt, talán harminc se lehetett, feje búbja kopasz, arca szőrtelen. Szemei szürkék voltak, majdnem olyan seszínűek, mint a sajátja.
-Terhes akarsz lenni?
A lány nemet intett a fejével.
-Akkor csináld- jelentette ki, majd várakozóan a farkára nézett. Talán kizökkent, mert már nem ágaskodott annyira. A lány mély levegőt vett és aprón bólintott. Úgy tűnt, üzletet kötöttek. Különös, beteg, szadista üzletet. A lány ráhajolt a hímtagra és viszolyogva a szájába vette. Még soha nem csinált ilyet. Meleg volt, nyálkás és sós. Undorodott. Érezte, ahogy az arcán végigfolynak a könnycseppek.
-Az istenedet!- horgadt föl a katona és egy hirtelen mozdulattal ellökte maga elől a lányt. Anett elvágódott. A katona felállt és odalépett hozzá. A farka már teljesen lelankadt, így benyúlt a gatyába és elrakta- Öltözz- mordult rá.
Anette el sem hitte, hogy kimondta. Gyorsan a ruháiért nyúlt, amik ott hevertek mellette a földön, és sebtében magára kapkodta őket, még mielőtt a férfi még meggondolja magát. Vége, vége…- gondolta, s ruhái mintha valami biztonságot adtak volna neki. Felállt és várakózóan nézett a katonára, hogy elmehet-e.
-Mi a neved?
-A… Anette.
-Jó- bólintotta- Holnap este gyere el megint.
Ettől félt. Amíg itt lesznek, használni fogják őket… de vajon meddig maradnak még? Ó, bár mindet megölnék, egytől egyig!
-Értetted?- lépett közelebb hozzá. A lány a földet bámulta és bólintott. A katona azonban nem eresztette el rögtön, helyette a fiókhoz lépett és kivett belőle valamit.
-Ezt vidd- nyomta a kezébe, s a lány a tenyerébe pillantott. Abban egy dögcédula volt- Ha bárki más hozzád akar érni, csak mutasd meg neki. Menj!
A lány a markába szorította a névjegyet, ami mintha azt jelezné, hogy immár a katona tulajdona, és kiiszkolt a sátorból. Menet közben rápillantott a névre.
„I. Anasenko”- ez állt a cédulán.