A csontember (3)

Már éjszakai sötétség borította a falut és a katonák sátrait, amikor hazafelé lépdelt. Akkor jutott eszébe először, hogy akár meg is ölhetné magát. De aztán abban a percben, ahogy jött, el is múlt ez a vágy. Nem hagyhatja magára az anyját, és a három kistestvérét. Ráadásul Alice különösen nagy veszélyben volt. Már betöltötte a tizenhármat, és egyes katonáknak ez nem biztos, hogy akadályt jelent. Eddig elég volt, hogy őt elvihették. Nem akarta, hogy a kishúgára is ez a sors várjon.

*


Alkonyatkor indult el, mint legutóbb. Szólt az anyjának, hogy talán nem fog megérkezni ma éjjel. Könnyes szemmel engedték el otthonról.
Enervált letargiában, mindenféle küzdés és ellenállás nélkül lépett be a katonához. Nem szólt egy szót sem, csak beletörődve hagyta, hogy az azt tegyen vele, amit csak akar. De a teste most nem reagált úgy, mint legutóbb. Teljes érzéketlenséggel fogadta a férfi vágyát, és tűrte, hogy kitombolja magát rajta. De belül mégis alantas, kis örömöt érzett. Nem hiheti azt, hogy akár csak egy percre is kívánja őt…
Nem kellett nála aludnia, ahogy az elkövetkezendő napok során sem. Egyik este Anette azonban hiába húzta a csengő zsinórját, bentről nem felelt senki.
- Mit akarsz itt? - reccsent rá egy nagydarab, marcona katona. Arcát sűrű, fekete szőr borította, sapkája alól göndör, erős haj lógott az arcába.
- Én…- kezdte, és megfogta a nyakában lógó dögcédulát - Ide kellett jönnöm.
- Hát most nem kell - felelte, és a tekintete a fém névjegyre tévedt- Menj haza, amíg még tudsz- vigyorodott el kajánul, mire Anette sarkon fordult, és rohanva tette meg a hazáig vezető utat.

Közeledett a tél, és remélték, hogy ezzel a megszálló hadsereg is tovább fog állni. Már két és fél hét eltelt, amióta Anette legutóbb I-nél járt. Hallotta a faluban, hogy egy csapatot előre küldtek. Talán ő is köztük van. Csak egy jó volt abban, ami történt - nála hagyta a dögcédulát, és az megvédte őt.
Hűvös, szürke idő volt, a föld esőszagot árasztott, miután a zápor elállt. Anette tésztát gyúrt, húga éppen az almákat hámozta, amikor a kertkapu megnyikordult. A lány felkapta a fejét és azon nyomban megállt, ahogy észrevette, ki közeledik. Az ismerős alak belépett az udvarba, és egyenesen a bejárati ajtó felé lépdelt.
- Gyerünk!- szólt rá húgára, és kikapta a kést meg az almát a kezéből- Befelé!
De elkésett. Az ajtó kinyílt és belépett rajta I. Teljes felszerelésben jött, pisztollyal, egyenruhában. Anette szeme tágra nyílt, ahogy meglátta a katonát a konyhájukban, majd maga mögé húzta a testvérét és a szoba felé lökte. A szőke lányka besurrant a tárt ajtón át. I. utána nézett.
- A húgod?- kérdezte.
Anette nem felelt, a torkára forrott a szó. A kezében volt az alma és a kés, amivel hámoztak. A gyümölcs kiesett a kezéből, és megmarkolta a kés nyelét. Csak most vette észre, hogy a katona felé tartja. De az nem zavartatta magát. Nyugodtan leült a fal melletti székre, és kényelmesen hátradőlt.
- A névjegyemért jöttem. Add vissza.
A lány leeresztette a kést és a nyakához kapott. Ott lógott a biztonságot adó dögcédula.
- Miért?
- Bármelyik nap kivezényelhetnek. Csak nem gondolod, hogy itt hagyom?
- Csak magát - kérdezte reménykedve - Vagy mindenkit?
- Ez nem tartozik rád- állt fel a katona, és most fenyegetőbbnek tűnt, mint valaha- Kérem.
- És ha elmegyek magához? -kérdezte- Elmegyek… mindent megcsinálok. Elmegyek, amíg még itt van.
- Tényleg?- kérdezte tettetett csodálkozással- Akkor induljunk- mondta, és kitárta a konyhaajtót. Anette kezéből kiesett a kés. A katona csak blöffölt.



*


I.az ágyra lökte őt, amint megérkeztek a sátorba. Anette megalázva és átverve érezte magát, de tűrte a katona érintését magán. Az mellé térdelt az ágyra, és egy mozdulattal hátra döntötte őt. Kapkodva felhúzta a szoknyáját, és könnyedén tépte le róla a vékonyka bugyit. Odakapott a sliccéhez és lehúzta a cipzárt. Azonnal kipattintotta a gombot és elővette. Mohón nyomakodott oda a lány réséhez, és tolta be meredező farkát a legkisebb ellenállás irányába.
- Ne! - kapott oda Anette hirtelen az öléhez és megpróbált felülni.
- Mit szarakszol… - sziszegte türelmetlenül a katona, és jobbjával könnyedén elhárította a lány gyönge karjait.
- Azt mondtad, nem leszek terhes! Ne csináld! Ne így!
Sikoltozott és küzdött. Minden düh és elkeseredettség feltört benne, amit eddig érzett a férfi miatt. Rúgott, karmolt, harapott, nem érdekelte, ha megüti őt, azt sem, ha megöli. El akarta pusztítani, szét akarta tépni ezt a rémet.
- Jól van - egyenesedett föl, és zihálva visszavonulót fújt- Nyugodj már le.
Arcát és főleg a nyakát vörös karmolás nyomok tarkították. Lejött a lányról és az ágyon a falnak dőlt. Anette felült és arrébb húzódott tőle. Maga alá húzta a lábait, hogy eltakarja a szoknya jótékony ernyője.
- Tudod, hol van- biccentett fejével a fiók irányába, mire Anette vetett rá egy megvető pillantást és kikászálódott az ágyból. Odalépett a fiókhoz és kihúzta a helyéről. Csak három darab volt benne.
- Nincs több? - kérdezte és megijedt, mi lesz, ha idő előtt elfogynak. A férfi azonban nem felelt, csak magához szólította.
- Gyere!
Anett kivett egyet és az ágyhoz lépett. I. a falnak dőlve ült, s úgy tűnt, csak Anette-re vár. Lábát enyhén behajlítva kis terpeszbe tette, a slicce még mindig le volt húzva. A szerszáma újra éledezni kezdett.
- Gyere ide - kapott a lány keze után, és magához húzta. Anette hagyta, hisz a férfi végre betartotta a szabályokat. A szabályokat? - futott át az agyán csodálkozva, miközben a katona ölére ereszkedett. Bármikor megbaszhatta volna, ahogy csak neki tetszik. Különös érzés járta át, ahogy erre gondolt.
Az ölére ült, de még nem a farkába. Mintha először érezte volna át valóban, hogy mi történik. Eddig csak iszonyatot érzet és undort, most azonban ideje is volt megijedni az ágaskodó fallosztól. Próbált megbarátkozni a gondolattal… bátortalanul kibontotta a gumit, és a férfira nézett. Az nem csinált semmit. Anette kivette a gumit és megint megpróbálta felhúzni. I. most nem veszítette el a türelmét, mint korábban. Sikerült.
- Vedd le - mondta I. halkan, és gyengéden felhúzta a ruhát Anette testéről. Most nem viselt alatta semmit, feltárult fiatal, üde, vékonyka teste. A férfi megmarkolta a csípőjét és a farkára húzta. De nem volt olyan durva, mint eddig. Határozott, erős mozdulat volt, de türelmes. Anette megérezte a hüvely bejáratánál a duzzadó makkot, és próbált a lehető legóvatosabban beleülni.
- Várj - kérte, és megtámaszkodott a férfi vállán. Az nem sürgette. Anette vett egy mély levegőt és imádkozott, hogy az óvszer elég síkos legyen. A hüvelye nem nedvesedett. Kifújta a levegőt és felkészült a fájdalomra. Leeresztette a csípőjét és magába fogadta a hímtagot.
- Aah - nyögött fel, de ez cseppet sem az élvezet hangja volt. A hüvelyét szétszaggatta belülről a vastag szerszám, de tűrte. Szorosan becsukta a szemét, összeszorította a fogait és a katona vállára hajtotta a fejét. Ütemesen mozgott rajta, miközben a szeme sarkából egy könnycsepp csurrant az arcára.