A bűntudat rabságában

Az új, alacsonypadlós villamos halk szisszenéssel állt be a sétálóutca forgalmas megállójába. Hagytam, hogy a csivitelő, zajongó iskolatársaim egymást lökdösve feltóduljanak, mellőzve minden jómodort és udvariasságot, hátrahagyva az idősebb utasokat. Nem érdekelt. Hosszú hónapok óta zombiként, magamba zárkózottan figyeltem csupán a körülöttem zajló világ minden eseményét és valahogy nem foglalkoztam mások problémáival. Amúgy meg ez fordítva is igaz, ugyan ki törődött volna egy tizennyolc éves, társaságkerülő, magányos kamaszfiúval?

Immunis lettem az iskoláslányokra, nem jártam senkivel, és nem kerestem kiutat a depressziómból, pedig jó ideig az ismerőseim, és még a korábbi szerelmem is rengeteget unszoltak. Kizártam a külvilágot, csupán a tanulásban volt még valamennyi részem, mert a szüleim rengeteget szekáltak. Sokszor mondogatták, hogy ha másra nem, legalább rájuk legyek tekintettel, csak jót akarnak, hogy az életben majd önállóan is boldoguljak.

Még néhány nap, és vége a harmadik gimnáziumi évemnek, elmélkedtem magamban, ahogy az ajtóban lévő tumultusba furakodva felpréselődtem a villamosra.
Igyekeztem nem nézni senki szemébe, többnyire csak a földet bámulva közlekedtem, de most sodródva a sokasággal egy előttem álló nővel akaratlanul összeütköztem. Tudat alatt érzékeltem, hogy pont egy ilyen szerencsétlent kellett még nekem is megtaszítanom, mert szegény a hűvös, esős napon a vékony ballonkabátjában maga is elég vézna és soványka volt. Rosszallóan fordult hátra, hogy rám ripakodjon, de az ajkai csak hangtalan mozdultak, ahogyan keserves képpel tudomásul vette a bocsánatkérő mormolásomat. Az arca igazán szép volt, de mégsem ez fogott meg, hanem a tekintetéből áradó szomorúság és keserűség. Mintha csak tükörbe néztem volna, úgy láttam meg a szürke szemében a saját életuntságomat, aztán sietősen, zavartan lesütöttem a szemem.

Rettentően sovány volt. A nyitott ballonkabátja keskeny résén bepillantást nyertem a testére. Melle szinte nem is létezett, csak apró, bogyónyi kitüremkedést takart az egyik oldalon a félrecsúszott kabáttól belátható, piros blúza. Semmi has, nagyon keskeny csípő, a felsőn hullámokban átvilágító, megszámolható bordák. Megsajnáltam, hiszen ez a beteg nő az anorexia minden jelét magán hordozta. Lejjebb elegáns szövetnadrág, és lapos bőrcipő, ami valamennyire kompenzálta a vékony lábakat.

Lehet, hogy csak a szánalom diktálta a vágyat belém, hogy ismét az arcába bámuljak? Megnéztem a vékony, szinte átlátszó vérerekkel átszőtt, sápadt kezét, a hosszú, kapaszkodástól fehér, törékeny ujjakat, és a karja vonalát követve felemeltem a fejem, hogy szembenézzek a sérülékeny teremtéssel.

Milyen régen volt utoljára, hogy egy nőt így megbámultam! És még csak nem is azért, mert a vékonysága miatt kíváncsivá lettem. Talán mondhatom azt, hogy a szemei vonzottak, azok a lehetetlenül bánatos szemek, amelyek a saját problémáimat ismerve talán az ő esetében is olyan ritkán mosolyogtak.

Rajtakaptam! Lehet, hogy ő is épp az én szánalmas ábrázatomat próbálta kielemezni? A szemünk összevillant. Régebben elengedtem volna egy mosolyt, de már hosszú ideje arra sem nagyon futotta, így csak néztük egymás keserves képét, tanulmányozva a testi- lelki problémák okozta, a másik arcára kiülő fájdalmat.

Kimondottan szép volt az arca. Széles álla az átlagosnál is nagyobb szájat és karakteres arcot kölcsönzött a drágának. Teljesen normális, egyenes orr és szép ívű szemöldök, valamint magas homlok keretezték a beesett, karikás szemeket. Semmi smink, csak a csupasz valóságában pompázott, de érzelmeket indító nőiességben. Megmutatkozott rajta az alultápláltság minden testi ismérve, még a hátrafésült, feltupírozott, sötétbarna haja is fénytelenül omlott a vállaira eltakarva a füleket.

Mindentől függetlenül ez a nő igenis megtetszett. El tudtam képzelni, hogy én etetem, hizlalom, én vígasztalom meg, de pont olyan nyomorult voltam, mint ő maga. Egyetlen különbség csupán, hogy  én nem fogytam agyonra. Mosolyognom kellett volna a velem egy magasságban, szomorúan bámuló szemekbe, de nem vitt rá a lélek. Amúgy is idősebbnek néztem, a húszas éveinek a végét taposhatta, vagy csak a soványsága miatt látszott a gondterhelten ráncos arca koravénnek.

A varázs persze elmúlt. A következő megállóban a nő leszállt, de még láttam, hogy visszanézett, aztán kullogott a maga útján lehorgasztott orral tovább.

Egész nyáron bántam, hogy nem szólítottam meg. Az emlékeimben a vonásai egyre csak szépültek, és az álmaimban mindig őt kerestem. Hiába kémleltem körbe minden egyes villamosmegállóban, hiába jártam nyitott szemmel, egyszer sem láttam egészen addig, amíg meg nem kezdtem a negyedik évem, és meg nem ismertem őt az új történelemtanárom személyében.

Mit sem változott. Hamuszürke arca most is ugyanolyan szomorú volt, mint az első találkozásunk alkalmával, viszont azt észrevettem, hogy engem alaposan megbámult. Talán emlékezett rám a villamosról, mint ahogyan én is dédelgettem ezt a nem mindennapi emléket. Be is mutatkozott, Szalay Mercédesz néven ismerhettük meg. Azt is elárulta, hogy csupán négy évvel idősebb, és ez az első éve a pedagógusi pályán. Ahhoz képest, hogy nem tanított még, csendesen, de szigorúan csapott szét az első alkalommal a rendetlenkedők között. Valahol szerintem mindenki érezte, hogy ez az alapvetően barátságos nő beteg, és illik vele tisztelettel és szeretettel bánni, ráadásul már az első napi tanítás után néhány napra kórházba került. Rossz nyelvek suttogták, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, de a következő héten megjelent, és folytatta a dolgát nagy- nagy szakértelemmel. A továbbiakban nem is került sor különösebb atrocitásokra az osztálytársaim részéről. Biztosan közrejátszott az is, hogy rettentő odaadással, és magabiztos céltudatossággal hihetetlen jól tartotta a történelemórákat. Nagy tudása és magával ragadó előadásmódja miatt hamar kivívta magának az osztály tiszteletét, még a legelvetemültebbek is csak kedvesen cérnának becézték, de azt sem rosszindulattal.

Mercédesz alig- alig változott az év folyamán. Sajnos kevés óránk volt vele, pedig én úgy vártam őt, mint az Isten angyalát. És jött rendületlenül, az örökösen csak itt- ott hozzáérő farmerjében, meg a soványságát alig takaró felsőiben. Imádtam a bőréből áradó szappanillatát, és alig vártam, hogy újra és újra a szemébe nézhessek. Hosszú órákon ittam minden szavát, még a füzetbe jegyzetelni is megtanultam úgy, hogy oda sem nézek, maximum a sor elején, és minden arcizma rezdülését figyelve sóvárogtam a tekintetét. Tudtam, hogy érzékeli, rajtam kívül mindenki a füzetre görnyed, de sosem kaptam tőle negatív értelmű jelzéseket. Az, hogy nem mosolygott, csak nagyon ritkán, és akkor is kínkeservesen, már kezdett mindenkinek megszokottá válni.

Fogalmunk sem volt, hogy mi okozhatta nála ezt a betegséget, de az egyik osztálytársnőm már korábbról ismerte, és azt mesélte, hogy pár évvel ezelőtt még örökké mosolygós volt Mercédesz, és legalább tizenöt kilónyival nehezebben még kifogástalan volt a teste. A tanárnő sosem beszélt a problémáiról, de másokkal szemben mindig toleráns és megalkuvó természetével napról napra egyre jobban megkedveltette magát az osztállyal. Nem csak pedagógus volt, hanem nagyszerű ember, és ha valakire lehetett számítani, az bizony ő volt, szolidaritásból még az osztályfőnökünkön is magasan túltett.

Emlékszem, milyen aranyos volt az érettségin, ahol az elnöknővel egyetemben kedvesem, segítőkészen húzták ki belőlem a legjobb jegyet. Mercédesz felejthetetlen, bíztató pillantást küldött felém amikor odahajolt a másik nőhöz, és súgott a fülébe valamit, amit a másik egy kedves mosollyal nyugtázva tudomásul vett, és jól megnézett magának, míg én előttük szenvedtem. Majdnem betett ez a furcsa kedvességük, mert az elején csak makogtam a két nő bizalmasságától feszengve, de a végére azért belejöttem a tétel kivesézésébe. A tanárnőm úgy nézett, mint aki élvezi, hogy a diákja jól felel, és mintha az arca is egy kicsit pirosabb színben tűnt volna fel. Mindenesetre elkönyveltem, hogy maximálisan segített, amennyire csak a szerénységéből kitelt.

Másnap este, az érettségi bizonyítványunkkal a kezünkben, mint felnőtt emberek, bulival ünnepeltük a sikerünket. Az osztály bérelt egy pincét, meghívtuk az osztályfőnökünket, aki ugyan kicsit már éltesebb ember, de négy éven keresztül mégiscsak fogta a kezünket, tartoztunk neki ennyivel. És persze hivatalos volt a legkedvesebb pedagógusunk is, az én személyes kedvencem, Mercédesz. Vonakodva bár, de mégis eljött ünnepelni velünk, aminek kimondhatatlanul örültem.

Még ott, a félhomályos pincében is csak az arcát meg a viselkedését tanulmányoztam, ahogy túlságosan is visszafogottan felelgetett az osztálytársaim kérdéseire.
Nem ivott alkoholt, és nem is evett szendvicset, csak némi mogyorót csipegetett. Mennyire hasonló volt hozzám! Én is csak azért jöttem el, mert tudtam, hogy ő ott lesz, semmi más nem érdekelt. Nem voltam boldog a friss jogosítványommal, meg az apám odakinn álló kölcsönautójával sem.

Néztem, ahogy a többiek lerészegednek, ahogy egyre hangosabbak és felszabadultabbak lesznek, és megértettem Mercédeszt, hogy igyekszik jópofát vágni az egészhez, mégsem érzi jól magát, pedig a diákok sikerében jócskán megvolt a saját része.

Még csak este tizenegy volt, amikor felállt, és halk búcsúzás közepette magára borította a bordó nadrágkosztümje felsőjét. Menni készült. Idejövet észre sem vettem, hogy milyen csinos, mivel az érkezésemkor már az asztalnál ült a fehér blúzában. A kosztüm eltüntette kicsit a teste hiányosságait, sőt kiemelte a karcsúságát és most először láttam rajta magassarkú cipőt. Még magasabb is lett nálam, de én csak a szemét néztem egyfolytában. Néha már az volt az érzésem, hogy zavarba is hozom a folyamatos bámulással, de ő jó politikus módjára még ha vissza is nézett, nem adott lehetőséget, hogy az osztály előtt nyilvánítsam ki az iránta érzett szenvedélyemet.

Az osztályfőnököm volt észnél egyedül, aki azonnal reagált a nő mozdulatára, és a kérdését nekem szegezte.
- Attila, hazavinnéd a kolleganőt?
Biztosan látta, hogy nem ittam, és büszkén vettem tudomásul, hogy megbízik bennem.
- Természetesen! - pattantam fel. Még annak is örültem, hogy eltűnhetek a dorbézoló csapatból, mert kimondottan bántott a többien jókedve. Első pillanatban nem is fogtam fel, hogy mivel jár, ha kettesbe kerülök Mercédesszel, viszont kicsit nagyzolni akartam előtte milyen jól vezetek, és milyen lovagias tudok lenni, ha van kivel. A nő rebegett valami kedveset, aztán mindenkitől elköszönve kitipegett utánam a pincéből. A szemében mintha öröm csillant volna, ahogyan az ajtókat nyitogattam előtte, és megjegyzést is tett halkan.
- Milyen lovagias vagy!
- Azt tanultam, hogy ez a természetes, és önnel szemben ez még jobban igaz. - pirultam el és a földet nézve bizonytalanul botorkáltam a kopogó cipői mellett a nőt az autóig kísérve.
- Jól láttam, hogy nem érzed túl jól magad a többiekkel? - kezdett beszélgetésbe.
- Ennyire látszik? - vontam meg a vállam - Igen. Nincs mit ünnepelnem. Nem érzek semmi örömet. Megvan az érettségim, és kész. Nem nagy szám, talán majd akkor fogok örülni, ha felvesznek az egyetemre.
- Én viszont örülök, hogy kicsit beszélgethetek veled. Mindig is szerettem volna megtudni rólad egy- két dolgot, csak annyira zárkózott vagy, és visszahúzódó, hogy nem nyílt még rá alkalom, a többiek előtt meg nem akartalak faggatni.
- Mire kíváncsi? - mutattam közben az autóra, és sietve odaléptem, hogy kinyissam az ajtaját előtte.
- Köszi szépen! - húzódott halvány mosolyra a szája széle, és elfoglalta a helyét az anyósülésen.
Milyen érdekes ez a véletlenül kialakult helyzet, mennyire közvetlen ez a nő, és milyen idióta, romantikus gondolatok tódulnak elő unós untalan a fejemben! Biztosan nagy szerepe volt a késői időpontnak, és a hangulatos térvilágításnak is, hatalmasat sóhajtva ültem be mellé szép dolgokat képzelve.

Vártam, hogy mondja a címet, de ő csak csendben nézett. Nagy sokára szólalt meg, amikor megérezte, annyira zavarba hoz, hogy elkapom róla a tekintetem.
- Nagyon szeretném tudni, hogy miért vagy olyan szomorú és zárkózott. - közölte valami érdekes, elfúló, de annál érzelmesebb hangon. Még a homloka is ráncokba borult, annyira kíváncsian várta a válaszom.
Meglepődtem. Első pillanatban majdnem visszakérdeztem, hogy ő miért néz ki úgy, ahogy, de lenyeltem a mondatot.
- Meghalt a nővérem... - közöltem a semmibe bámulva.
- Tudom, ő volt az egyik lány, aki bennégett a víkendházban..., sajnálom! Annak már két éve, nem tudsz túllépni rajta? - kérdezte alig hallhatóan, majd felém fordult  a testével, és a karomra tette a kezeit, mintha azzal vigasztalhatna.
- Nem tudok. Magamra haragszom, mert rossz testvére voltam. Aznap is haraggal váltunk el, mint minden áldott nap. Sokat veszekedtünk, és én soha egy szóval sem mondtam neki, hogy mennyire szeretem... - remegett meg a hangom. A sírás fojtogatott - Úgy halt meg, hogy azt hitte, útálom! - fojtotta belém a szót a mellkasomat összepréselő fájdalom.

Közel voltam ahhoz, hogy zokogásban törjek ki. Nem néztem a nőre, szégyelltem a gyengeségemet, most kivételesen még az is rosszul esett, hogy a két gyönyörű keze megérintett.
Hamarabb sírt, mint én. Potyogtak a könnyei, ez mentett meg a szégyenteljes bőgéstől. Amióta ismertem, mindig is empatikus volt, és most helyettem sírt. Nem volt elég a maga baja, még az enyémet is mint egy szent, magára vette. Nehezen tudtam eldönteni, hogy mi váltja ki egy nőnél ezt az érzelmi hatást, de találkoztam már hasonlóval, például amikor anyám egy viszonylag ismeretlen rokon temetésén elsírta magát.

Percekig csend lett. Mercédesz a retiküljéből papirzsepit varázsolt elő, azzal törölgette a szemeit, én meg csak ültem és elmélkedtem. Tulajdonképpen megnyugtatóan jó érzés volt valakinek elmondani, mit érzek.

- Ne haragudjon, nem állt szándékomban megríkatni. - motyogtam idegesen, mire a tanárnő erőt vett magán, és kényszeredett mosollyal a szemembe nézett.
- Ezt felejtsd el, így tönkreteszed az életed! A nővéred biztosan tudta, hogy szereted. Testvérek között ezt mondani sem kell. - vígasztalt kedvesen.
- Talán igen. - sóhajtottam mélyet. Kicsit elméláztam azon, a tanárnő mért rágja olyan erősen az ajkait, hogy szinte már nekem is fájt, nemhogy neki.

- És maga, maga miért olyan szomorú, hogy még a testét is tönkreteszi az éhezéssel? - vettem át a bizalmaskodás fonalát.
- Arról nem szeretnék beszélni! - rázta meg a fejét.
- Testi baj, vagy lelki?
- Lelki. Ha rád nézek, a saját nyomorult szomorúságomat látom a szemeid tükrében. - nézett mélyen a szemembe, mintha belém akarna szuggerálni valamit.
- Ez nagyon szépen hangzik, már én is gondoltam erre, csak sosem mertem volna ilyen nyíltan kimondani. - pirultam el.
- Miért? Nem mertél volna nekem az érzéseidről beszélni? - tettetett a még könnyes szemeivel savanyú képet, legörbülő ajkai inkább voltak nevetségesek, mint szigorúak. Ez a kicsit erőltetett jókedv viszont meghozta a gyümölcsét.
- Azt hiszem, magának sok mindent elmernék mondani, amit másnak nem. - vontam meg a vállam.
- De azért vannak titkaid, amit nem osztanál meg velem? Vagy pont velem kapcsolatos, azért nem? - faggatott tovább.
- És ha igen? Vannak dolgok, amiket amúgy sem lehet úgy szavakba foglalni, hogy meg ne bántsam vele.
- Annyira sértő, amit velem kapcsolatban érzel? - kerekedett ki a szeme.
- Nem, nem! Épp ellenkezőleg, maga a legaranyosabb nő, akit ismerek.
- És ezzel mért bántanál meg? Nekem is van szemem, látom, hogy állandóan a szemkontaktust keresed. És erről beszélni is lehet, az még semmire sem kötelez. Mondanám, hogy jólesik a figyelmed, hiszen mástól úgysem kapom meg! - próbált vallomásra bírni, de én eltökélten maradtam a tanár- diák szerepben.
- Magam sem tudom, mit érzek. Talán a hasonlósága vonz, meg a kedvessége. - bújtam ki a komolyra forduló téma alól, amit Mercédesz fejrázással vont kétségbe.

- Rákóczi út 7. A kollégium mellett. - mondta a címet, és ebből megértettem, hogy indulnunk kell. Egy darabig idegenként, csendben ültünk  egymás mellett, talán kissé megilletődötten. Bosszantott, hogy nem voltam elég nyílt a tanárnőmmel, mikor minden jel arra mutatott, hogy vele aztán a legintimebb problémáim is nyíltan megbeszélhetem, de feszélyezett, hogy az iránta érzett elfogultságomról beszéljek. Nem a bizalom hiányzott, hanem a bátorságom hagyott cserben.

- Attila! Hogy lehet úgy oldalakat írni, hogy közben engem nézel? - szólalt meg a második utcasaroknál. A kérdésében valami vidámságot éreztem.
- Csak maga miatt tanultam meg! - szóltam vissza, mire elismerően csettintett a nyelvével.
- Még jó, hogy nem néztem meg soha a füzeted, mert jaj lett volna mindkettőnknek! - oldotta a helyzetet könnyed humorral fűszerezve.
- Hát..., lehet hogy nem mindig a helyükre kerültek azok a fránya ékezetek! - mosolyodtam el.
- A Mikóné óráin is ezt csinálod, bámulsz a Klárira írás közben? - vetette fel minden rosszallás és szemrehányás nélkül a felötlő gondolatait. A kíváncsiság hajthatta, hogy megtudja, csak őt tüntetem-e ki a figyelmemmel, vagy mást is szerencséltetek a zavarba ejtő, pofátlan nézésemmel.
- Nem, az ő órái nem olyan érdekesek. - próbáltam a történelemóra mögé bújni, hátha elkerülhetem a kényesebb témákat.
- Oké, oké! Pedig ő nagyon dekoratív, sőt mondhatjuk rá azt is, hogy kimondottan szexi. Nem szoktál róla álmodozni? - ment megint bele valami sikamlósabb témába.
- Egyszer előfordult, még elsős koromban, amikor együtt jártam egy harmadikos lánnyal. De csak egyszer, mert a Hilda sokkal jobban izgatta a fantáziámat. - emlékeztem vissza az akkori barátnőm kedves arcára, és felidéződtek a puha, csókos ajkai.
- Én tizenöt évesen a matektanáromért voltam úgy oda, hogy még maszturbáltam is párszor róla álmodozva. - mondta szinte egykedvűen, és bámult ki a jobb oldali oldalablakon, így az arcát nem láthattam. Mindenesetre alaposan meglepett az őszinte vallomással, amit teljes nyugalommal emlegetett fel.
Csak azért mondja, mert barátkozni akar velem? Tetszett a közvetlensége, de mégis csak a tanárommal beszélgettem. Viszont érzékeltetni akartam, hogy kedvemre van a fesztelen beszélgetés, hát én is mondani akartam valamit a bizalmának viszonzásáért.
- Azt én is csináltam néhányszor Hildáról álmodozva, de már régen nem jár velem. - pirultam el. Éreztem az arcomon Mercédesz kíváncsi tekintetét, de oda sem mertem nézni, csak vezettem fontoskodóan bámulva előre.
- És most kiről álmodozol, amikor csinálod? - csengett megint a fülembe a tanárnőm kedves, gyöngéd suttogása.
Zavarba hozott. Most mondjam azt, hogy róla? Az volt az érzésem, hogy mindenáron ezt akarja kihúzni belőlem, ahhoz pedig gyáva voltam, hogy az igazat nyíltan beismerjem.
- Nem maszturbálok, már régen nem. - találtam meg a kiutat, amivel tulajdonképpen igazat mondtam, és az iránta érzett vonzalmamat is titokban tartottam.
- Ne füllents, a fiúknál az létszükséglet! - emelte rám a mutatóujját, de aztán le is engedte, amikor nem kapott feleletet. - Viccelni akartam vele, de neked elhiszem. - mondta csendesebben, kicsit talán a szomorúság is visszaköltözött a hangjába, ami érzékenyen érintett.
- Attól, hogy nem csináltam, még gondoltam rá eleget! - mosolyogtam rá, ettől kicsit felderült a képe.
- Igaz, hogy a fiúk minden reggel merevedéssel ébrednek? - fordította oldalra kérdőn a fejét. Volt ebben a mozdulatban valami természetesség, valami őserő, amitől ott helyben szerettem volna a nyakába csókolni.
- Igen, többnyire, amíg nincsenek lelki sérülések, mert az el tudja venni az ember kedvét... - egy pillanatra összenéztünk. A szemei csillogtak, de most mégsem olyan szomorúan, mint korábban, mintha valami élet is költözött volna időközben beléjük.

- Mindig is kíváncsi voltam, a nőknél is van valami hasonló, mint a férfiaknál? - bújtam el a belém látó szemek elől. Mercédesz kényelmesen hátradőlt, és magasra emelve a fejét csukott szemmel álmodozni kezdett. A csodás nyakát bámulva majdnem az árokba vezettem, és csak a gumiról a sárvédőre pattogó murva térített magamhoz a gerincemen végigfutó remegésből.
- Tudod, a lányoknál egy kicsit másképpen megy, de reggel sokkal érzékenyebb odalenn. Elég pár érintés, meg néhány szerető ölelés, és sokkal hamarabb kész leszek. Teljesen kész, ha érted! - halvány mosoly suhant át a képén, ami szokatlan volt tőle.
- El tudom képzelni! - nyeltem nagyot.
- Velem, a búvalbaszott csontkollekcióval? Tudom, hogy rólam álmodozol, ne is tagadd. - rötyögött a saját állapotát kinevetve.
- Maga igenis szép, ne legyen kishitű!
- Ugyan már, nincs seggem, nincsenek melleim, csak árnyéka vagyok annak a testnek, amit a férfiak vonzónak neveznek, és még szórakoztató sem vagyok, csak egy szerencsétlen hülye. - jelentette ki fájdalmas gúnnyal.
- Nem is... - makogtam a megfelelő szavakat keresgélve, miközben beálltam a Rákóczi úti parkolóba.
- Tudod, mi a jó az egészben, hogy melletted ez alatt a pár perc alatt azt éreztem, hogy élek. - horgasztotta le a fejét.
- Én is régen éreztem magam olyan jól, mint az utóbbi félórában. - bámultam a dús, aláomló haja alól alig kilátszó, hegyes orrára. Meg kellett volna érintenem, de valahogy nem ment. Nem hittem el, hogy komolyabb közünk is lehetne egymáshoz, mint két barátnak, de elengedni sem akartam, teli voltam vágyakkal és addig sosem tapasztalt érzelemmel. Hallgattunk, aztán Mercédesz felemelte a fejét, és kicsit hezitálva ajánlatott tett, Ő a nő, egy gyáva férfinak.
- Ha nem sietsz sehová, gyere fel hozzám, beszélgetni szeretnék még veled!
- Örömmel! - szálltam ki remegő térdekkel, és követtem az egyre határozottabban lépkedő, törékeny nőt.

Az első emeletig kutyagolva még halkan elmondta, hogy ne várjak sokat, egy pici lakása van, de  neki elég, és talán még  valami különleges teával is tud szolgálni, vagy forró kávéval, mert alkoholt nem tart. Bántam is én, nem érdekelt sem a tea, sem a kávé, csak vele lehessek, hallgathassam a szavait, és érezhessem a közelségét.

A lakás tényleg nagyon picinek ígérkezett. Még a bejárati ajtót is be kellett zárni, hogy a mögötte lévő fogasra akaszthassam a Mercédeszről lesegített kosztümfelsőt, aztán leguggoltam, hogy lehúzzam a cipőmet. Pillanatok alatt végeztem, és felegyenesedve oldalra léptem, hogy a tanárnőm vegye át a tükör előtt a helyet. Különös érzéssel néztem, ahogy mélyen lehajolva, nyújtott combokkal elkezdi kicsatolni a cipő csatjait. Hihetetlen hajlékony volt, és a testhelyzettől kikerekedett kicsit a sovány kis feneke. Nyeltem egyet, de a nő épp rám nézett, és elkapta a tekintetem. Küldött felém egy kedves pillantást, hogy még a beesett szemei körüli sötét árkok is mosolyra késztettek. Kínosan kerestem a szavaim mögött menedéket.
- Nagyon szép a cipője, máskor is hordhatna ilyet! - hebegtem.
- Komolyan? Ha ennyire tetszik, akkor le sem veszem! - tolta vissza a csatot, és hirtelen felegyenesedett. Ott állt egészen közel, hogy szinte a meleg leheletét is éreztem, aztán valamilyen megfontolásból kettőt hátralépett, és a vékony kezeivel a tükör alatti komódra feltornázta magát ülő helyzetbe.

Hátra dőlt, a kabátjának dőlve keresztbe fonta vékony lábait, és teljes nyugalommal szemezni kezdett. Még sosem láttam ilyennek. Talán ez volt életemben az első alkalom, amikor nem a szomorúság sugárzott az arcáról, hanem a várakozás bizsergető érzése. Vonzott. Annyira vonzott, hogy közelebb léptem, és minden más aggályomat félretéve a jobb arcát megérintettem. Kedvesen fordította oda a fejét, és dörgölőzött, mint egy jámbor kutya, rám szegezett szemekkel várta a folytatást. Felemelte a fejét, kinyújtotta a hosszú, vékony nyakát, és ezzel jelezte, hogy ott is érintsem meg. Amikor megtörtént, becsukta a szemeit, és még jobban kihúzta magát, hogy a kezem a válla alatt is hozzáérjen.
Szerettem volna megcsókolni. Fénytelen, vékony ajkai mintha most sötétebben és duzzadtabban kiáltottak volna édes csókért, de a földön állva nem értem volna el, hát maradt a tapizás mámorító öröme. Már minden porcikám bizsergett, ahogy végigsimítottam a fehér blúzba bújtatott, vékony karjain, aztán mégiscsak visszatértem a nyakára, és élveztem a forró, meztelen bőre pompás érintését. Odáig vetemedtem, hogy a nyakig zárt blúzt is elkezdtem kigombolgatni, de ellenkezés helyett csak egyre mélyebb és gyorsabb sóhajtások érkeztek Mercédesz felől. Hamar felfogtam, hogy ő is legalább annyira akarja, mint amennyire én magam, hát egyre szemtelenebbül haladtam lefelé, míg az utolsó gomb is elfogyott, kiszabadítva a sovány nő testét a ruha takarásából. Amilyen sovány volt, rosszabbra számítottam, de a tanárnőm minden kiálló csontja ellenére igazi nő volt, és a bőre forró, a nyögései pedig az agyamig hatoltak. A fehér melltartója, ami semmi kis melleket takart, könnyedén kapcsolódott ki a két apró kosár között, hogy aláhullva felfedjék a kicsi, sötétbarna udvarban duzzadó borsónyi bimbókat. Ámulva toltam le a nő válláról a blúzt, hogy teljes pompájában szemlélhessem meg a fehér bőrt, a mélyen ülő köldököt és a soványan is érzéki vállakat. Nem mentem közelebb, csak két kézzel simogattam, és ahogy a sóhajok erősödtek, olyan hévvel tapiztam végig a meztelen testet, hogy legvégül a bimbókat a tenyerembe temetve rám is teljesen átragadjon Mercédesz remegése.

Nem értem be ennyivel. Ettől a ponttól kezdve már hajtott a vérem, a nadrág gombjait is óvatosan megkörnyékeztem, aztán egyre lázasabban töprengtem azon, hogy kigomboljam-e. Nem volt kérdés, és a gomb után a zipzár is engedett a remegő kezemnek. A drága meg behúzta az amúgy is befelé görbülő hasát, úgy segédkezett, megemelte a fenekét, hogy a nadrágot is levegyem. A szárakon a nő elé hajolva könnyedén bújtattam át a magassarkú cipőben lelógó lábait, amelyek ugyan vékonyak voltak, de annál izgatóbb forróságot árasztottak és minden ellenállás nélkül hajoltak a kezeim irányítása alatt. Már csak egy tök hétköznapi, fehér bugyi maradt. Azon már elgondolkodtam, szabad-e egyáltalán hozzáérnem, nem gyors-e a tempó, nem okozok-e csalódást a nőnek a sietségemmel. Hiányzott a tapasztalat. Kicsit elbizonytalanodva egyenesedtem fel. Mercédesz szétnyitotta a lábait, és közéjük engedett. Homályos szemekkel figyelte, hogyan simítok végig a térdein, és haladok egyre feljebb, aztán összekulcsolta mögöttem a bokáit, és közelebb vontatott gyengének tűnő kezeivel, hogy keresztülhúzza a fejemen az ingemet. Talán látta a határozatlanságom, észrevehette, hogy a combjai belső felét simogatva, meg a bugyi szélét a hasánál birizgálva nem haladok sehová hosszúnak tűnő pillanatokig, hát leheletfinoman végighúzta a kézfejét a nadrágomban bőszen dudorodó farkamon.
Nem tudom miért, de megértettem, hogy látni szeretné a péniszem. Nem éreztem semmi szégyenérzetet, amikor engedtem a nadrágom a földre hullani, és nem találtam semmi visszataszítót abban, hogy a gatyámat is utána engedjem. Mercédesz izgalomtól kipirult arca viszont felejthetetlen örömet jelentett. Nem mozdult, csak az ajkát harapdálva nézte a combjai között ágaskodó péniszem, és várta, hogy kezdeményező legyek.
Megint jöttek a puhatolózó érintések, de a bugyi túl nagy akadályt jelentett, és ezt a nő hamar megérezte.
- Tépd le, mutasd meg milyen férfi vagy! - bíztatott izzó szemekkel megbabonázva. Olyat akart, amit azt hittem, csak a filmekben látható eltúlozva, de annál nagyobb elánnal markoltam a puha darabba, és nagyot rántottam. Sikertelenül. Aztán egy újabbat próbálkoztam, hogy Mercédesz simán lerepült volna a szekrénykéről, ha nem támasztom meg a testemmel a vékony combjait. És végre engedett az anyag, de csak az egyik oldal, a másik meg csak kicsúszott a nevető lány feneke alól.
Azon gondolkodtam, ez a helyzet milyen nevetséges, de Mercédeszt életemben először boldognak láttam, és ez elvette a majdnem sikertelenségem élét. Fel is bátorodtam, abban a pillanatban a szőrös vénuszdombhoz nyúltam. Elcsuklott a lány nevetése, és összerándulva dőlt megint hátra, amennyire csak lehetett, és a csípőjét kinyomta a komód szélére, a cipősarkaival meg még közelebb tessékelt. Nem volt lehetőségem kiélvezni a vagina tapizását, de ösztönösen éreztem, hogy sokkal jobban szeretné már magában érezni a farkamat, és még igazítanom is alig kellett, hogy a helyes utat megtaláljam. Meglepően könnyen nyomultam előre, a sosem tapasztalt érzés pedig valami különleges forrósággal árasztotta el a testem.
- Ne élvezz belém! - közölte sietve az első behatolás utáni visszafojtott levegővételből magához térve, aztán megint harapdálni kezdte az ajkait.
Alig hallottam meg, lekötötte a figyelmem életem első igazi együttléte, és a forróság feltartóztathatatlanul kúszott egyre feljebb a gerincemen, és hiába igyekeztem, már tudtam, hogy a magömlés pillanatok múlva feltartóztathatatlanul bekövetkezik.

Épp, hogy csak hátrébb léptem, hogy a farkam kőkeményen megint ott ágaskodjon a Mercédesz ölében. Mintha a nő tudta volna, mi zajlik le bennem, sietősem nyúlt le, és az egyik kezével alulról, a másikkal felülről fogott rá a péniszemre, ellentétes irányú körzéssel dörzsölgetett, amíg nagy adagokban a spermámat a hasára, meg a pici bal mellére nem lövelltem. Nevetett. Olyan édesen, ahogyan korábban elképzelni sem tudtam, pedig mindig azt reméltem, hogy egyszer ez megtörténik, ugyanakkor szégyenkeztem, hogy a bugyi letépése után másodszor is leszerepeltem. Mit gondolhat rólam, hiszem még szinte belé sem hatoltam, máris végem lett?

- Ne haragudj, nekem ez volt az első. - makogtam a szégyentől még jobban elvörösödve, amikor a rándulások odalenn szólni engedtek.
- Szűz voltál? Erre nem számítottam! - komorult el a képe.
- Elrontottam az estédet! - sóhajtottam, pedig a lány még mindig nyomorgatta a kielégülés után kicsit megpuhult péniszem, ami kicsit érzéketlenebb is lett, de a lentebbi keze különleges bizsergéssel tovább emelgette a heréimet.
- Én vagyok egy nagy marha, olyan lánnyal kellett volna először lefeküdnöd, akibe szerelmes vagy. Az okozott volna neked igazán örömet. - hajolt végre hozzám, de ahelyett, hogy csókra nyújtotta volna az ajkait a homlokát a vállamra fektette.
- Én téged szeretlek! - öleltem át, végigsimogattam a hullámos, csontos gerincet, és a megszámlálhatóan kiálló bordáit.
- Tudom, már akkor éreztem, hogy tetszem neked, amikor először találkoztunk a villamoson. - suttogta a fülembe.
- Arra még emlékszel? - mosolyodtam el, belecsókoltam a sűrű hajába, aztán lenéztem, mert furcsa érintést éreztem. Mercédesz törölgette a spermámat a makulátlan blúzát használva, hogy utána megint a farkamat vegye alul- felül kezelésbe.
- Tudtam, hogy ez lesz. - szívott óvatosan a vállamba.
- Tudtad, hogy leszerepelek? - ijedtem meg a legrosszabb gondolataimtól, meg persze attól, hogy a nő a gyenge teljesítményemtől kiábrándulva hamar elküld a fenébe.
- Tudtam, hogy meg fogsz baszni! - hajolt a fülemhez, és a fülcimpámba harapva nem engedte, hogy elhúzódjak, vagy bármilyen mozdulatot tegyek.
- Hát nem jött össze. - fintorogtam csalódottan, de Mercédesz keze még serényebben dolgozott odalenn.
- De két perc múlva összejön, arról kezeskedem! - kuncogott a fülembe, és tényleg, a péniszem egyre érzékenyebb lett, kezdte kihúzni magát a lány ügyes kezében.


Mutatni kellett valamit a férfiasságomból, hogy valamelyest a félresikerült dolgokat helyre tegyem. Mercédesz feneke alá nyúltam, és a nyakamba kapaszkodó lányt magamhoz szorítva megemeltem. Hihetetlen könnyű volt a teste. Könnyedén vittem a kicsi szobába, hogy a vetetlen ágyára fektessem, aztán fél lábbal a combjai közé nyomulva fölé nehezedtem. A feje fölött összefogtam a vékony, erőtlen csuklóit, és úgy tartottam a könyökömön a súlyomat, nehogy az édes testére nehezedjek. Nem adtam esélyt, hogy az ajkaimat elkerülje, és a nyálas csókjai csodálatos örömet jelentettek. Nem is értettem, miért vonakodott ettől olyan sokáig.

Megadóan tűrte, hogy az ágyra szegeztem, és szabad végtagok hiányában a combját nyomogatta óvatosan a heréimhez. Hosszú, nagyon hosszú percekig nem bírtam betelni az ajkai édes ízével, és a játékos nyelve számba nyomuló ingerlésével. Külön jólesett, hogy a medencecsontja keményen hozzápréselődött a péniszemhez.

- Segítesz, hogy legközelebb jó legyen? - suttogtam közvetlen közelről alig hallhatóan a folyosóról beszűrődő lámpafényben fürdő arcába nézve.
- Amiben csak szeretnéd, de attól még kezdeményezned kell, ha akarsz valamit, mert én mozgásképtelen vagyok. - mosolygott, és most nem a kínkeserves kényszerűség ült ki a képére, hanem valami játékos örömféle.
- Nem akarom elsietni, az előbb szégyelltem magam, hogy olyan hamar elsültem. - harapdáltam a fülébe gyengéden, amit megpróbált játékosan elkapni előlem.
- A romantikus csókjaiddal már úgy felizgattál, hogy nem sietheted el, és nincs mit szégyellned akkor sem ha a következő sem úgy jön össze. Idő kell, míg belejövünk, és igaz, hogy segítséget ígértem, de még én is tapasztalatlannak számítok, ne várj túl sokat tőlem.
- Kérdezhetek valamit? Honnan tudtad, hogy szeretnék lefeküdni veled?
- Te nem érezted minden pillantásomban a rokonszenvet? Igaz, sokáig védekeznem kellett, hogy idő előtt ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe. Akárhányszor bűvöltél a szemeiddel, mindig arra vágytam, hogy megölelj. Gondolom te már ezerszer levetkőztettél a szemeiddel, és legalább annyiszor elképzelted, hogy szexelünk. És ma megvolt minden esélye, ha te nem, én akkor is kiprovokáltam volna, hogy megtörténjen. Bűntudatom van miatta, de meg kellett tennem. Mindent meg akarok adni neked. - suttogta szerelmes képpel.
- Bűntudat? Attól, hogy a diákod vagyok, vagyis csak voltam?
- Nem drága, nem attól. - válaszolta, de hiába vártam a folytatást, nem volt hajlandó elárulni az igazságot. Magamban arra gondoltam, hogy mint nő, biztosan bántja, hogy ő volt a kezdeményező, hát ettől sem lettem nagyobb a saját szememben.

- Bizonytalan vagy? - olvasta ki a gondolataimat, meg persze elég szembetűnő lehetett a mozdulatlanságom.
- Egy ici- picit, most csak gyönyörködöm benned, és várom, hogy egy kicsit megnyugodjak.
- Az előbb is éreztem rajtad a remegést! Olyan édes vagy, hogy így izgulsz! - mosolygott, majd az alsó ajkamba harapott, amiből megint csókolózás kerekedett.

- Dugj meg! - emelte a fejét fürgén, hogy a számba tolakodó nyelvével tovább hergeljen. Az arcára volt írva a vágy, és magával ragadó volt a hevessége. Ámulva helyezkedtem a combjai közé, és abban a pillanatban éreztem, hogy a lábai a derekam köré tekerednek.

A természet csodásan alkotta meg az emberi testet, mintha a szembefordulós párzás lenne a világon a legtermészetesebb. Olyan könnyedén hatoltam a kedvesembe, hogy a mozdulat is büszkévé tett, aztán még toltam kettőt, mielőtt a lány szorosan magához nem ölelt valami ájuláshoz közeli, réveteg tekintettel.
- Most állj meg egy picit, amíg hozzászoksz az érzéshez! - figyelmeztetett. Megmerevedtem. Frenetikus érzés volt, ahogy a hüvelye enyhén szorítva, forrón és mégis oly puhán körülölelte a péniszem. A szemei egyfolytában bűvöltek, nedvesen csillogva bámultak a félhomályos szobában a megilletődött képembe. Boldog voltam, mert a nő, akihez annyira vonzódtam, az én játékszerem. És ha már odalenn nem, hát fenn kezdtem változtatni a helyzeten. Egyik kezemmel elengedtem a csuklóit, és az arcát, majd a nyakát cirógatva simogattam gyengéden, hogy végül a mellbimbóját elérve enyhén megszorítsam az apró mellet. Nem is volt annyira pici, így összefogva már érezni lehetett, és a bimbója kellemesen csiklandozta a tenyeremet. Mintha meg is lettek volna duzzadva kissé a lapos kis emlői.
- Túl kicsik, ugye? - hallottam Mercédesz elfúló hangját.
- Nem, egyáltalán nem. Nem lehet rossz semmi, ami hozzád tartozik.
- Elfogult vagy, de tényleg semmi sincs ott, ahol lennie kellene. - szorította az arcát az enyémhez, mintha ezzel valahogy bocsánatot kérne.
- Ne mondj ilyet, szerintem nagyon is szépek!
Hogy eltereljem a figyelmét a melleiről, megpróbáltam a fülébe dugni a nyelvem. Elkapta a fejét, és ez volt az első alkalom, amikor meg akarta mozdítani a karjait, de nem engedtem.
- Bolond. Direkt nem engeded, hogy megöleljelek?
- Nem tudatos, de nagyon jó érzés fogni a kezed, és még jobb, hogy nincs útban, ha nyúlkálni támad kedvem. - vigyorogtam a nőre.
- Uralkodó típus leszel, én pedig élvezni fogom, hogy ki leszek szolgáltatva neked.
- Nem akarok uralkodni, csak örömet szerezni! - ellenkeztem.
- Nem? Akkor dugj meg lassan, lágyan, mélyen, és élvezz a melleimre! - emelte meg az állát, és kihívólag az ajkába harapva becsukta a szemeit.

Nem is tudtam, hogy a saját érzéseimre, vagy a nőre figyeljek. Megbűvölt minden rezzenése, ahogy az én tempómra egyre szaporábban, akadozva vette a lélegzeteit, és az arcjátéka nagyon intenzíven tükrözte az érzéseit. Elmaradtak a csókok, a melléről levettem a kezem, és bambán bámultam, milyen szépen ringanak az apró emlők a lökéseimre. Önkéntelenül gyorsítottam, egyre keményebben ütköztem fel a szeméremcsonton, és egyre jobban igyekeztem behajtani a gerincemet, hogy minél mélyebbre hatolva váltsak ki a nőből kellemes érzéseket.
Igaza volt. Másodszorra sokkal jobban ment, de még így is elsiettem, elég rövidnek éreztem az együttlétet. A magömlés közeledtével meg feltérdeltem, és a nő combjait összeszorítva közéjük helyeztem a péniszem, úgy élveztem el a forró, de száraz bőrének feszülve, és messzire, a köldökétől egészen a nyakáig spricceltem a tetemes mennyiségű kéjnedvet. Még ekkor sem mozdult meg Mercédesz keze, viszont a szemei fényesen csillogva pislogtak felém, az arca pedig valami elképesztően bájos szépséggel sugárzott a szemembe.


- Nem fáj még a karod? - mosolyogtam meg, mikor bágyadtan mellé feküdtem, és legfőbb vágyam volt, hogy megcsókolhassam, megköszönve a csodálatos szexet. Csak arra kellett vigyáznom, hogy a spermafoltokat elkerüljem, ő pedig édesen hajtotta a fejét közelebb.
- Nem fáj, nagyon is élvezem, hogy birtoklod a testem. - dorombolta édesen.
- Nem akarom birtokolni, elég, ha szerethetem.
- Akkor szeresd, ahogyan szerinted kell! - mosolygott, én meg nem értettem, de nem is kellett, csak csókolnom a puha ajkait végtelen szeretettel.

- Jó volt neked? - kérdeztem a keskeny ágyon oldalt feküdve Mercédesz mellett, aki valamiért maradt ugyanabban a testhelyzetben a feje fölött összekulcsolt kezekkel.
- Egy jótanács, ezt soha, egyetlen nőtől se kérdezd meg. Illúzióromboló. - vágta a fejemhez, de még ezt is kedvességgel, anyáskodóan és elnézően tette.
- Csak azért kérdeztem, mert nem tudom, elélveztél-e! - mentegetőztem.
- Csodás volt, és majd idővel megtanulod olvasni a jeleket. - adott mégis választ a kérdésemre, aztán mélyet lélegzett - Milyen erős, átható illata van a spermádnak! - mosolyodott el.
- Várj, letörlöm valamivel! - mozdultam meg.
- Ne még, had érezzem egy kicsit az illatát! - állított meg, és mélyeket szippantva a levegőbe becsukta a szemeit.

- Megkérdezhetem, hány kiló vagy?
- Harminckilenc voltam, amikor utoljára mértem. - fintorgott, mintha a téma kellemetlen lenne.
- Atya ég, ötvenhétnek kellene lenned! Még mindig nem akarod elárulni, miért vagy ilyen?
A lány szeme szomorú lett, ezt azonnal észrevettem, és eldöntöttem, hogy nem faggatom erről többet.
- Nem. - hallatszott az elcsukló felelet. Érzékeny pontot érinthettem.

- Ha tudnád, hányszor álmodoztam arról, hogy boldoggá teszlek, és a tenyeremből etetlek. Különös vágyat érzek, hogy nevetni lássalak, hogy megérinthesselek, hogy tudjam minden titkodat és a segítségedre legyek mindenben. Hogy naphosszat csókolhassalak és mosolyogni lássalak! - suttogtam a szemébe nézve.
- Álmomban nem gondoltam, hogy ilyen romantikus vagy. Tudtam, hogy érzékeny a lelked, de te még attól is édesebb vagy, mint amit elképzeltem. Nagyon féltem, hogy ezzel a szánalmas testemmel nem tetszem majd, pedig szeretnék a legszebb lenni, hogy büszke lehess.
- Gyönyörű vagy! - öleltem át, megmarkoltam a jobb mellét, és a spermától nedves tenyeremmel sodorgattam a bimbóit, még a szemeink egész közelről vallottak egymásnak szerelmet.
- Ölelj meg! - fordítottam magamhoz, és a keze édesen nehezedett a vállamra, a fejét pedig a vállgödrömbe fúrta. A lábaink összefonódtak, úgy helyezkedtünk oldalt fekve kényelembe. Éreztem, hogy spermacseppek csorognak az oldalamon az ágyra.
- Még sosem aludtam cipőben! - jegyezte meg pajkos örömmel.
- Mindjárt leveszem rólad, csak egy kicsit élvezem a forró bőröd, meg a meztelenséged. Ma boldoggá tettél, Mercédesz!

- Nem kell haza sietned? - kérdezte hírtelen.
- Nem, anyámék tudják, hogy hova mentem. Az autó csak holnap délelőtt kell apámnak, úgyhogy még bőven ráérek.
- Biztosan aggódnak érted... - suttogta a mellkasomnak.
- Igen, mióta a nővérem bennégett abban a víkendházban, azóta engem is jobban féltenek. Sajnálom őket is, hogy nem tudnak belenyugodni, de nem maradhatok mellettük örökre. Élnem kell a saját életem, és ha egyszer megtudom, ki gyújtotta fel a nővérem, esküszöm, saját kezűleg ölöm meg! - emeltem meg kicsit a hangom, de csak a tehetetlenség dühe beszélt belőlem.
Mercédesz még szorosabban ölelt, mintha bármitől is megvédhetne, aprókat rándult a teste, és hamar rájöttem, hogy csendben sír.
- Szent ég, megijesztettelek? - fordultam felé, de elfordította az arcát, hogy rá ne nézhessek.
- Bocsáss meg, ha hangos voltam. Van neked épp elég bajod, nem kell, hogy az enyémet is magadra vedd! - túrtam a hajába a tarkóját masszírozva, amitől lassan megnyugodott.

Később felálltam, lekapcsoltam a folyosói villanyt, míg Mercédesz takarót varázsolt elő. Azt akarta, hogy ott aludjak, és olyan megható volt a ragaszkodása, amit én a romantikus fejemmel elképzelni sem tudtam. Valami bántotta, mert megint szomorúnak láttam, de a sötétség takarásában még eszembe jutottak a cipői, amit miattam hagyott a vékonyka bokáin. A fény hiánya miatt tapogatózva kerestem meg, és az ágy végébe helyezkedtem, míg a szemem hozzá nem szokott a sötéthez. Gyakorlatilag csak tapogatóztam. Azért megtaláltam a csatokat, és hogy a lányt a szeretetemről biztosítsam a cipő levétele után apró csókokat leheltem a csontos lábfejre, lábujjakra és bokára. Játszani akartam, hogy a kedvesem megint találjon magára, kicsit javuljon a kedve, de mindvégig csendben maradt. Választhattam, vagy azonnal visszafekszek a lány ölelő karjaiba, vagy puszikat osztogatok a lábaira, és úgy közelítem meg. Az utóbbit választottam, és egyre merészebben haladtam fölfelé, a két lába között forró csókot lehelve a hűvös bőrére. Csodás engedékenységgel tűrte, hogy oda hajlítgassam a végtagjait, ahová csak szeretném. Már a bokánál megfogalmazódott bennem, hogy ennek a tevékenységnek a végcélja, hogy a punciját megkóstoljam, és a combjai belső fele után már nem tudtam türtőztetni magam.

Mercédesz a legnagyobb természetességgel nyitotta a combjait. Az egyik alatt átnyúltam, és a szaporán emelkedő, beesett hasára téve a kezem figyeltem a lány reakcióit, míg a másikkal a vénuszdomb szőrrel borított elülső részét tapintottam ki. Az állam és az orrom csak ez után került közelebb, hogy a kusza szőrszálak közé furakodva felfedezze a nedves vágatot, és az apró csikló a nyelvem hegyéhez érhessen. Először picit vonakodtam az ismeretlentől, de csak addig tartott a bizonytalanság, amíg le nem győzte azt a bennem tomboló, egyre sürgetőbb vágy, hogy megízleljem a kedvesem nedves punciját.  Egyre hevesebben és egyre észvesztőbb sebességgel járattam az ajkai között a nyelvem, mintha túl kevés lenne az időm arra, hogy a lánynak örömet szerezzek. Eljutottak a tudatomig a has szabálytalan rezdülései és a kéjes nyögések, de irgalmatlanul nyaltam tovább, mindenáron orgazmust akartam kicsikarni.

Egy idő után érzéki ujjak toltak el, majd az arcomnál fogva húztak Mercédesz ajkához közelebb. Megcsókolt, az ajkamba harapva vezette le a saját feszültségét, csak aztán fektetett le maga mellé, és sokáig csak érzelmesen, lágyan simogatta a képemet. Tudtam, hogy valamit rosszul csináltam, és hamar rá is jöttem, hogy a kapkodásom nem vezetett eredményre. Mercédesz viszont nem tette szóvá ezt sem, szerintem nagyon jól tudta ő, hogy a simogatásaitól majd észre térek. És tényleg volt időm átgondolni, hogy a sietségemből hiányzott a nőnek szükségszerűen fontos érzelem.

- Ügyetlen vagyok, megint elragadott a szenvedélyem! - suttogtam.
- Annyi baj legyen! Tudom értékelni, hogy olyan heves vagy, és nem kell mindig kordában tartani a vágyaid, velem nem. Majd megtanuljuk egyre jobban kielégíteni egymás vágyait. - tette az ujját a számra, a másik kezével pedig megfogta a meredező péniszem, és nagyon lassú, kínzóan óvatos mozdulatokkal húzgálni kezdte a bőrt, amitől felnyögtem.
- Tudod Attila, nagyon aranyos az igyekezeted! Olyan jól kezdtél hozzá, hogy jobban már nem is lehetett, de nem értem, miért sietsz ennyire, én nem szaladok el előled. Mondtam már, mindig csak lassan, lágyan, mélyen, és ha nyalsz, csináld érzéssel. A punci nem csak csiklóból áll, és az orgazmust nem erővel éred el, hanem hosszú, alapos, de nagyon gyengéd kényeztetéssel. - oktatott nagyon kedves szavakkal, nem is vettem zokon, csak megmosolyogtam.
- Édes vagy, hogy így tanítasz, te aztán igazi pedagógus vagy! - simogattam végig az oldalát, majd visszatértem a mellére, a bimbójával játszottam.
- Most önző vagyok, de ha majd más lánnyal csinálod, azt akarom, hogy tudd, egy nőnek mi a jó.
- Ne mondj ilyet, nekem csak te vagy fontos, és rosszul esik, ha azt gondolod, nekem csak egyéjszakás kaland vagy! Szerelmes vagyok beléd, tudhatnád nagyon jól! - szinte könyörgőre fogva megremegett a hangom.
- Nagyon jól tudom, csak félek, hogy majd megismersz egy duci kis hús-vér csajt, és itt hagysz valakiért, akin van elég fognivaló. - rebegte őszintén, az ujjai belecsíptek az alsó ajkamba.
- Nem kell félned, nem érdekelnek más csajok, a ducikat meg ki nem állhatom!
- Ne túlozz, nem kell hazudnod, hogy a kedvemben járj! - szólt rám.
- Jó, igazad van, de azt tudd, hogy sokkal jobban bejönnek a vékony csajok!
- Én már túl vékony vagyok! - vetette oda mintha ez akkora problémát jelentene, éreztem, hogy aggódik is miatta.
- Ez igazán nem gond. Mikor először megérintettelek, kicsit az volt az érzésem, mintha egy kislányt simogatnék meg, de még a melleid is nagyobbak, mint amire számítottam. Így szeretlek, ahogy vagy. Nagyon sokat álmodoztam arról, hogy boldoggá teszlek, hogy mosolyogni látlak, és a zörgő csontjaidra egy kis zsírpárnát rakok. Majd én odafigyelek az etetésedre, hogy visszanyerd az eredeti alakod.
- Drága vagy, és rettentően elfogult! - hajolt közelebb, mézédes csókkal jutalmazott.
- Már hamarabb is eszembe juthatott volna, hogy ne csak a testedre koncentráljak, hanem rágyúrjak az étvágyadra. Nem is vacsoráztál! Menjünk, enned kell valamit! - adtam az ötletet, de Mercédesz nem mozdult.
- Nem vagyok éhes. - közölte.
- Gyere már, csak néhány harapást egyél a kedvemért!
- Nem akarok. Nem jó, hogy simogatlak? Nekem most csak ennyi kell, és semmi több, de baszhatunk is, ha azt jobban szeretnéd!
Mellbevágott, milyen szókimondó alpárisággal akart kibújni az evés alól. Nem csoda, hogy nem ütötte meg a negyven kilót. Máskor talán jól is esett volna hallani ezeket a szavakat a szájából, de nekem most egészen más célom volt.

- Olyan furcsa vagy! Elvárod tőlem, hogy igazat mondjak, de te egy harapás kaja elől is inkább a szexbe menekülsz. Jó, nem tudom, milyen egy normális párkapcsolat, de azt tudom, hogy egyetlen nőtől sem kaphatnám meg, amit ma tőled kaptam. Azt hittem, te egy visszafogott, kicsit bigott lány vagy, ezzel szemben nagyon kellemesen csalódtam. Csak még jobban beléd szeretek, ha így folytatod..., és most engedd el a farkam, mert megkeressük a konyhádat, valamit csak leerőltetek a torkodon. Enned kell! - pattantam fel, és magam után vontam.
Mercédesz felkapcsolta a világítást a folyosón, és valami különös mosollyal bámult rám, amíg a konyha helyét kutattam.
- Most mi van? - nevettem el magam.
- Imádom, hogy ilyen határozott és ilyen férfias vagy! Máskor is letépheted a bugyimat, ha akarod! - ugrott a nyakamba, és vitette magát végig a pár lépéses folyosón, hogy a végén a konyhába forduljak.

Mint az egész lakás, ez a helység is ugyan olyan kicsi volt, de talán ezért éreztem meghittnek ott álldogálni meztelenül a kőpadlón a nyakamban egy sovány kis nővel. Nem érdekelt, hogy a függöny miatt ki láthat, nem zavart, hogy a farkam az izgalomtól a Mercédesz vézna fenekének csapódott. Ezekben a kettesben töltött órákban fogtam csak igazán fel, a szerelem mekkora hatalom.

Amilyen silány volt a lány étvágya, nagyjából a hűtője is tükrözte ezt az állapotot. Alig valami pihent a polcokon. Mercédesz kihívó vigyorral nézte végig, hogy a majdnem semmiben válogatok, aztán jobb híján kapott tőlem, mint főszakácstól egy fél szelet pirítóst, vajjal, sajttal, paprikával gazdagon, meg egy bögre langyos kakaót.

Hely hiányában a szobai ágyon kellett szervírozni az elfogyasztani valót, és örömmel néztem, Mercédesz mennyire élvezi, hogy meztelenül kiszolgálom. Még rá is játszott, mint elkényeztetett királykisasszony szurkált oda keresetlen poénokat.

A pirítós fele nagy nehezen elfogyott, az utolsó harapásokon Mercédesz csak nyammogott, még a kakaóval sem nagyon bírta leküldeni a falatot. Még nézni is egy kicsit keserves volt, de úgy voltam vele, hogy ha odafigyelek, előbb- utóbb ragad a lányra némi súly. Viszonylag vidámnak láttam, de a szemei alatt sötét árkok húzódtak már, és a rágódás  alatt nagyokat ásított.
- Álmos vagy? - kérdeztem elvéve az öléből a tálcát.
- Egy picit, de inkább az a baj, hogy gyenge vagyok.
- Erősödni fogsz, ha hízol! - térdeltem elé, az ölébe hajtottam a fejem, amit gyengéden simogatott.
- Te féltesz engem, féltesz, hogy valami bajom lesz, ha még tovább fogyok! - érzékenyült el a hangja.
- Igen, féltelek, híznod kell legalább tíz kilót, akkor leszel kiegyensúlyozott, és boldoggá tennél, ha látnám, hogy mosolyogsz.
- Azt hittem, csak szimpatikus vagyok, megkockáztatom még azt is gondoltam, hogy kívánsz, de ez sokkal több attól... - gondolkodott hangosan.
- Szerelmes vagyok! - emelkedtem fel, hogy a szemébe nézzek, abba a gyönyörű, álmosan csillogó szempárba, ami éppen könnyeket ejtett miattam, aztán közelebb hajolt, hogy megcsókoljon.
- Pihenned kell! - toltam el magamtól a mohó csókja után, hogy lefektessem, mint egy gyereket, aztán lekapcsolva a világítást mellé feküdjek.
- Úgy kezelsz, mint egy beteget. - panaszkodott.
- Mert az is vagy, meg hajnali kettő van, és reggelre begyógyulnak a szemeid az álmosságtól.
- Kicsit megnőtt az alvásigényem, amióta sovány vagyok, ráadásul rosszul alszok, de ha te nem vagy álmos, akkor én sem akarom a drága időt alvásra fecsérelni! - kapaszkodott a nyakamba, kis híján rám mászott, és éreztem, hogy megint valamilyen szexuális ajánlattal áll elő hamarosan.
A lelkemet simogatta a mozdulata, de gyengén félretoltam és felé fordultam.
- Fordulj a hasadra, szeretném simogatni a hátadat, míg elalszol! - kértem tőle, ő pedig meg is fordult, csontos oldalát odanyomta a mellkasomhoz, és a feje alá tett kezekkel mélyeket lélegezve élvezte hogy a papírvékony, száraz bőrét simogatom a vállától egészen a derekáig.
- Érzem, hogy kívánsz! - szólalt meg pár perc után.
- Miből gondolod? Nem is úgy nyúlok hozzád!
- Hallom, ahogyan szuszogsz, érzem, hogy megremegnek az ujjaid, amikor elérik a derekam, mert szinte tudom, hogy szeretnéd a fenekem simogatni, és abban is biztos vagyok, hogy most is áll a faszod, azért van, hogy feszülten mocorogsz. - nevetgélt a remekül felismert állapotomon.
- Alvás van! - morrantam vissza a fel- feltörő röhögést visszafojtva, közben meg átkoztam a pillanatot, hogy nemet mondtam, de határozott akartam maradni minden áron.
Mercédesz egy pillanatra odahajolt, és megcsókolt, hogy aztán a száját tovább jártassa.
- Szerinted mennyi spermát kellene lenyelnem, hogy hízzak tíz kilót? - kérdezte játékosan, de maga a kérdés vihogásba fulladt, és én is csak azt vettem észre magamon, hogy oly hosszú idő után önfeledten nevettem a bizarr ajánlaton.

Fogalmam sincs, hogy mikor aludt el, mert a csendes sötétségben még sokáig a szopás izgató gondolata körül forgott az agyam, és élveztem, hogy Mercédesz vékony karja olyan forrón, és oly nagy szeretettel ölel, aztán észrevétlen álomba merültem.


Délelőtt fél kilenckor egy meleg kéz simogatta meg az arcomat, hogy felébresszen. Mercédesz ült az ágyon mosolygó, de kialvatlan, táskás szemekkel, és a leggyengédebb érintésben részesített, mint anno édesanyám gyerekkoromban. Már fel volt öltözve, friss szappanillatot árasztott magából a farmerjében, meg a fekete blúzában, és meleg szeretettel hajolt csókra az ajkaimhoz.
- Azt mondtad, haza kell vinned az autót! - figyelmeztetett.
- Igen, igen! Mikor keltél fel, hogy olyan mélyen aludtam?
- Nem olyan régen. - mosolygott, de ennek laposan ellentmondott, hogy tisztán és üdén ott ült az ágyon, és mellette a tálcán frissen vásárolt péksütemények, meg szalámik sorakoztak, tehát már be is vásárolt.
- Oh, elkényeztetsz! Ugye eszel velem? - ültem fel, takargatva a meredező péniszem.
- Nem szoktam reggelizni, de most kivételt teszek. - gyártotta az orrom előtt a szendvicseket, és örömmel nézte, hogy falom fel egymás után farkaséhesen. Ő maga sokáig birkózott egy fél zsömlével, közben meg édesen bűvölt a szemeivel.
- Be kell mennem a suliba, de hamar itthon leszek. Számíthatok rá, hogy este visszajössz? - kért könyörgő tekintettel igenlő választ, pedig világosan éreztem, hogy tudja, ott leszek. Még kulcsot is nyomott a kezembe, aztán úgy lesmárolt, hogy kedvem lett volna egész napra az ágyban tartani.


Lehetetlenül frissnek, és kipihentnek éreztem magam, valami végtelen nyugalom költözött a lelkembe, és a kulcsot szorongatva alig vártam, hogy hazaérjek, de épp csak az autót letettem, lezuhanyoztam, meg anyukámnak köszöntem, máris visszahúzott a szívem. Mercédesz azt mondta, hamar otthon lesz, akkor nekem mellette kell lennem. Drága édesanyámnak nagy vonalakban meséltem a lányról, de ha nem mondtam volna semmit, akkor is tudta volna a fülig érő számról, hogy valami van kialakulóban. Ő talán még tőlem is jobban örült a pillanatnyi boldogságomnak. Csupán annyit kért, hogy telefonáljak, ha nem megyek haza, ne kelljen állandóan aggódnia.

Már délben visszamentem Mercédesz kicsi lakásába. Kellemes bizsergés járt át, és merész gondolatokkal szorongattam a ház előtt leszakított apró százszorszépet, hogy a tanárnőm kedvében járjak. A konyhában találtam. Kapkodva kotyvasztott valami illatos finomságot. Látszólag két személyre készült, mert a tálcán az üres tányérok várták, hogy megteljenek meleg ebéddel, és ragyogott az arca, amikor felém fordult.
- Tudtam, hogy ebédre visszajössz! - ugrott mindent hátrahagyva a nyakamba, és az arcomat, nyakamat, tarkómat simogatva olyan mohón csókolt, hogy azonnal felizgultam.
- Nem bírtam volna estig várni, és különben is vigyáznom kel, hogy ebédre is egyél valamit. - mondtam játékosan. Átöleltem a vékony derekát, végigtapiztam a gerincét, és megálltam a csípőcsontjánál. Nem volt pofám lejjebb nyúlni, nem akartam túl szexistának látszani, pedig furdalta az oldalam a kíváncsiság, mert a meztelen lábait ugyan láttam a rajta lévő bő ing alól kivillanni, de a bugyija szélét nem sikerült kitapintani.
- Miattam főztél? De aranyos vagy!- simítottam ki a homlokából az eltévedt hajszálakat.
- Készültem, nagyon akartam, hogy visszajöjj, és látod, már itt is vagy! Menj be a szobába, máris viszem az ebédet utánad!
Mennyire látszott rajta, hogy örömet akar szerezni! Sokáig csak a savanyú, szomorú arcát láttam, és most, hogy mosolygott, még tovább szépült. Még a lehetetlen soványságával együtt is volt benne valami utánozhatatlan báj, amit annyira vonzónak találtam.
Jöttek a meglepetések. A kis szoba gondosan besötétítve, két illatgyertya pislákolt az éjjeliszekrényen csodálatos hangulatot teremtve. Maga az ágy kifogástalan simasággal üresen tátongott, csak lepedővel volt letakarva, de Mercédesz ügyesen rendet rakott, és illatos olaj fűszeres illatával gondoskodott a harmóniáról, amit véleményem szerint kettőnk között kívánt tovább erősíteni. A szoba légköre valahogy a közelgő erotika izgalmas légkörét volt hivatott előre vetíteni.


Pár perc múlva mézes- diós halszeletek és hasábburgonya képében megérkezett az ebéd is. Nagyon is finom lett, nem győztem eleget dicsérni a Mercédesz tehetségét. Ahogy ültünk ott egymással szemben, törökülésben, mindenáron ki szerettem volna lesni, a lányon van-e  bugyi, de a gyertya fénye kevés volt arra, hogy a combjai árnyékos oldalán egy sötét foltnál többet láthassak, a nő meg mintha ismerte volna a gondolatomat, nagyon vigyázott, ki ne villanjon valami az ing alól.
Agyon dicsértem, és nem csak a finom étel miatt, hanem azért is, mert elpusztított egy tekintélyes adagot. Már azon gondolkodtam, hogy a tálcákat lerakom, és rögtön a lényegre térek, de Mercédesz határozottan pattant fel, elegáns mozdulattal kerülte el az utána nyúló kezem, aztán a fülemhez hajolva suttogta, vegyem le az ingem, amíg hozza a desszertet.
Eltűnt kis időre, vissza pedig egy tányérka tortaszelettel érkezett, amit letett az ágy közepére.
- Te nem kérsz belőle? - feltételeztem, hogy nekem hozta az édességet, de se villa, se szalvéta, csak a tányéron púposodó csokitorta várta a sorsát, és úgy láttam, mintha a melegtől már elég löttyedt lenne.
- Ez csak a tiéd. Tartunk egy kis nyelvórát, ha nincs ellenedre... - bazsalygott az ujjával megálljt parancsolva, majd az értetlen képemen derülve, elhárította a felé nyúló kezem.
- Milyen nyelven szeretnéd, tanárnéni? - vigyorogtam rögtön a franciázásra asszociálva, bár fogalmam sem volt, hogyan érti.
Mercédesz megfordult, háttal állt a tányérnak, és ráhuppant a tortaszeletre, aztán óvatos körzéssel préselte szét a fenekével a gusztusos finomságot. Még az állam is leesett, annyira meglepődtem, tátott szájjal lestem a nem mindennapi műveletet, amíg Mercédesz le nem állt a körzéssel.
- Akarsz nyalni? - kérdezte halk, kicsit remegő hangon, de nem nézett rám, ült a tányéron lehajtott fejjel, és a lelógó haja sajnos eltakarta az arcát.
Már tudtam, mit akar megtanítani. Játékos, bizarr módját választotta annak, hogy a kedvemben járva rávezessen a nyalás legjobb fortélyára. Sosem néztem volna ki belőle, hogy képes belemenni ilyen dolgokba, annál meglepőbb volt, hogy mégis megcsinálta. És a látszat ellenére a helyzet nem volt nevetséges, csak hihetetlenül izgalmas. Még mielőtt bármihez is hozzákezdtem volna, egyszerűen csak odahajoltam, a haját félretoltam, és hálás csókokat leheltem az arcára, nyakára, az inget pedig lassan, akkurátusan kigombolgattam egy lázasan remegő ajkakkal adott édes csók után. A legjobb az volt, amikor a tekintetünk találkozott, és a tanárnőm szeme szinte megható szeretetről árulkodott.
Következtek a mellek. A megkeményedett mellbimbók a visszafojtott lélegzet ellenére is reszketve fogadták a rájuk tapadó ajkaimat, és Mercédesz gyengéd kezei lágyan simogatták a buksimat, mintegy irányítva a cél felé, egyre sürgetőbben cikáztak a hajamban. A lapos has rázkódva húzódott hátrébb az érintésemtől, és eljutottak a fülemig a nő elfojtott sóhajai.

Leszálltam az ágyról, és Mercédesz elé térdelve a lány testét az ágyra döntöttem. Már akkor megéreztem, és láttam is valamennyire a gyenge gyertyafényben, hogy a szétnyíló combok között a sütemény szétkenődött részei mindent beterítettek, de ez csak akkor látszott igazán, amikor közelebb hajoltam és a nő terpeszben felhúzta a hátamra a könnyű, csontos virgácsait.

Először is a tányér került oldalra, aztán kezdtem a csókokat a lány vézna combjainak belső felével, míg el nem értem a krémes bőrfelületet. Lassan csináltam, hihetetlenül lassan és nagyokat nyelve, mert a szexuális izgalomtól és a süti édes illatától hatalmasra nőtt az étvágyam. Lassan, lágyan, mélyen! Ott ismételgette a tudatom folyamatosan Mercédesz útbaigazító szavait. A tempóval nem volt gond, sem a gyengédséggel. A kezdetén még vigyáztam is, hogy az arcom ne legyen krémes, de lehetetlennek bizonyult, és egy idő után mit sem törődve nyomtam a fejem a lány ölébe, és ahogy a massza fogyott a széleken, úgy haladtam egyre beljebb a punciját közelítve.
- Jutott egy kicsi a popómba is, azt kerüld el! - suttogta akadozó lélegzettel. Persze a gőz már éppen eléggé elöntötte a fejem, hogy minden finnyásságomat félretegyem. Mondjuk ott amúgy sem értem volna el a nyelvemmel ebben a testhelyzetben.
Bevallom, az elején még türelmetlenkedtem, de bármennyire egyoldalú is volt ez az örömszerzés, annál mélyebben érintette a lelkemet. Ekkor tanultam meg igazán, milyen érzés adni, és már a feszülő erekcióm sem siettetett, csupán a kezemmel akartam segédkezni. A combjai alatt körbefogva a lányt rátettem a tenyereimet a hasára, és a szeméremdomb felé közelítettem.
- Ne használd a kezed, kérlek! - szólított Mercédesz, aztán lehúzta a mancsaimat és a teste mellett tartotta fogva, korlátozva ezzel a mozgásteremet.
Másodpercről másodpercre egyre jobb volt csókokat lehelni a combokra, leszopogatni a krémet a bőréről és egyre mohóbban közeledtem az isteni szeméremajkak felé. Az sem igen lepett meg, hogy a tegnap este még dús szőrzet helyén most csak pár milliméteres borosták tartották a sütemény morzsáit, sőt, ez igazán feltüzelt.

Mikor jutott ennek a gyönge nőnek mindenre ideje? Ráeszméltem, hogy ezt még reggel korán követhette el. Nem is tudtam elképzelni, miért keresi ennyire a kedvemet. Én már régóta vágytam rá, és a magam módján, ha Plátóian, de szerettem, viszont ő sokkal több odaadást és kedvességet vitt ebbe a szerelembe. Meg is hatódtam kicsit, és még lágyabban, még körültekintőbben vetettem magam a vénuszdelta háromszögébe.

A combtő után a szeméremcsont következett. Még arra is vigyáztam, hogy ne érintsem a punciját egyenlőre, csak csókolgattam körbe a nedvesen hívogató, krémmel teli pinát, aztán csak elérkezett egyszer a "mélyen" ideje, a lehető legmélyebben belenyaltam a tanárnőm hüvelyébe, és a szeméremajkak között végighúztam a nyelvem, aztán a csiklót egy pillanatra megérintettem, és kezdtem elölről megint a nagyajkak körül.

Mercédesz minden ízében remegett, gyönge ujjai szinte belevájtak a tenyerembe, engem pedig lelkileg röpített a nő öröme a fellegekbe. Az a pillanat is eljött, amikor már nem bírtam tovább türtőztetni a vágyaim, de akkorra már nem is kellett. Mercédesz hagyta, hogy szopogassam a nagyajkait, rövid időre beszívjam az apró csiklóját. Nem kellett elhagynom a mézédes kelyhet, csak a puha, selymes puncit habzsoltam, és a nő minden rezdülésére, visszafojtott szuszogására és meg- megránduló izmainak játékára mámoros csodálattal odafigyeltem.

Nem tudom, mi ütött Mercédeszbe, hogy egyik pillanatról a másikra eltolt magától, felült, és a maszatos arcomat a tenyereibe fogva mohón megcsókolt. Egy pillanatig azt hittem, hogy a csokis képem miatt kinevet, de egészen más volt az arcára írva, öröm, vágy, és mélységes szeretet.
- Csodálatosan nyalsz, legközelebb torta nélkül is így kellene! - suttogta szemérmetlenül, majd magára húzva hátradőlt, és csókolta az arcomat.
- Nem volt jó? - valami nem teljesen stimmelt a fejemben. Az igaz, hogy fogalmam sem volt, milyen egy nő orgazmusa, és azt is csak filmekről sejtettem, hogy mindenki másképpen éli meg, de nekem valami hiányzott ebben a történetben, és ezt Mercédesz azonnal megérezte.
- Tévedsz drága! Tudod, van amikor elérkezik egy olyan pont, amikor még többet akarok, amikor már nem bírok magammal, és csak egy dolgot szeretnék, de azt nagyon, hogy bassz meg, bassz meg, de nagyon! - világosított fel kipirulva, és bár ez a magyarázat továbbra is sántított, azért elfogadtam, főleg, hogy fürge kezek gombolták ki a nadrágomat, és alig csúszott le a zipzár, már éreztem is a meleg szorítást a farkamon. Mercédesz keze irányított, nekem csak tolnom kellett a lányba a péniszem, aztán gőzerővel varrtam a csajt az ágyra. Még mindig a nyalás alatti elmaradt orgazmus járt az agyamban, ami meg is védett a korai magömlés megszégyenítő érzésétől. Nem értettem, mi zajlik a lányban. Egyrészt megrészegített a kapaszkodása, ámulva néztem az arcán átszáguldó, érzelmi és érzéki hullámokat, másrészt mást vártam. Hiába, a tapasztalatlanság mégiscsak kételyek között tartott, pedig az apró jelek mást mutattak. A gyorsuló lélegzés, az apró, sikolyszerű, de visszafojtott hangok, a derekamat átkulcsoló, fogvatartó combok mind- mind azt mutatta, hogy a tanárnőm élvezi a játékot. Elsőre furcsa volt, hogy szinte dobálja magát alattam, és elkezdett sikítozni, de nem csodálkoztam. Ez tehát az orgazmus...

A lány elcsendesedett, én pedig elérzékenyülve álltam le a pumpálással, mert azért azt én is tudtam, hogy a vagina ilyenkor sokkal, de sokkal érzékenyebb. Mercédesz szerelmes csókjai után óvatosan visszahúzódásra intett, aztán hívott, hogy mellé feküdjek, amit kicsit csalódottan teljesítettem. Javában dolgozott bennem a kielégülés utáni vágy.
Hosszú csókcsata következett, nem túl vad, de annál érzékibb érintésekkel, Mercédesz nyelve minden korábbi fürgeségen túltett. Még jobban fel akar izgatni, vagy mit szeretne? Nem nyúlt a péniszemhez, de minden jel arra mutatott, hogy nincs még vége az örömszerzésnek. Igyekezett, hogy fölém kerekedjen, a combjával befurakodott a enyémek közé, azután a testemen lassan csúszva elindult egyre lejjebb.
Tudtam, hogy valaminek történnie kell, mert a nő nem olyan volt, aki viszonzatlanul hagyná a kielégítésére tett törekvéseimet. Gondolatban már meg is született, lelki szemeim előtt elképzeltem, milyen lenne, ha az ajkaival kényeztetne. Ennek megfelelően túrtam a hajába, szinte észrevétlen toltam a lány fejét lejjebb. Hát persze, hogy tudta, mi jár a fejemben, mégis más lett a lecsúszás végeredménye. Nagyot nyeltem, amikor Mercédesz a tányéron maradt csokimaradékot a péniszemre kente, és hogy ne csak ott kényeztessen, a golyóimat, ágyékomat is végigsimogatta a krémes kezével. Na ezt az előadást valami elképesztő gyengédséggel csinálta, és leggtöbbször a szemeimbe bámulva mosolygott. Az volt az érzésem, hogy szándékosan spannolja az idegeimet a végtelenségig, merthogy szerintem jobban tudta, mint én magam, hogy szopásra vágyok.
Ettől eltekintve a testünk melegétől megolvadt krémtől csúszós kezei ügyesen dolgoztak a farkamon, és mindaddig, amíg le nem hajolt, hogy a herezacskómat tisztára csókolgassa, meg voltam győződve, hogy szopni bizony nem fog.
Különösen kellemes érzések jártak át, mégis kicsit bosszantott, hogy mellém feküdt, a hasamra hajtotta a fejét, így semmit nem láthattam. A haja beterítette a mellkasomat, és csak az érzéseimre hagyatkozhattam, hogy elképzeljem, mivel és hogyan érinti meg a makkomat.
Próbáltam szétválasztani az ingereket, mikor markolja a golyóimat, mikor szorítja meg a farkam tövét, és mikor húzgálja a fitymámat kéjesen, de lehetetlenül lassan. Néha éreztem valami forróságot, de nem tudtam eldönteni, hogy az ajkai, a nyelve, vagy tudom is én, éppen mivel ért oda. Mindenesetre ettől a titokzatosságtól még izgalmasabb lett a dolog, és nem is kellett sok, hogy érezzem a feszülést az ágyékomban.
- Hagy abba, elélvezek! - figyelmeztettem Mercédeszt, de válaszként csak megemelte picit a fejét, lejjebb feszítette a kielégülés előtti pillanatokban még jobban a hasam felé kívánkozó péniszem, és őrületes tempóban húzgálta rajta a bőrt. A másik, csokis keze tapogatózva keresett utat az arcomon, és az ujjai az ajkaim közé kéredzkedtek.
Még három másodperc, és minden idegszálam megfeszülése után átjárt a magömlés mennyei érzése. Kicsit még tologattam is a fenekemmel, azt remélve, hogy a nő szájában élvezek el, de mindez csak a képzeletem szüleményeként éltem meg, se nem láttam a hajától, se nem éreztem tisztán mivel és hogyan érint meg. Az ejakuláció kellemes pillanatai alatt a csodás érzések még felismerhetetlenebbé váltak.

Mámoros nyugalom szállt meg, Mercédesz feljebb kúszott, visszahajtotta a fejét a hasamra minden erotikával fűszerezett érintést megszüntetve. Így pihegtünk szótlanul egy keveset, míg a lány a lepedő sarkával gondosan letörölgetett. Csak később emelkedett feljebb és csókolt meg, de ebben a csókban már nem éreztem sem a csoki, sem a sperma ízeit, csak Mercédesz ajkának, nyálának édes zamatát.

- Jól nézünk ki! - mosolyogtam a maszatos arcára.
- Nem gond, van mosógép, meg fürdőkád..., meg egy nagyon tanulékony diákom! - nevetett vissza az arca, kivillantva a harminckét hófehér fogat, és a bozontos haja miatt dögös oroszlánná váló nő számolatlanul mérte rám a csókokat.
- Elmegyünk fagyizni? - invitáltam azzal a hátsó szándékkal, hogy beleerőltessek néhány kalóriát, meg persze a séta alatt az életéről puhatolózzak, mert az egyre sürgetőbben furdalta kíváncsiság formájában az oldalamat.
- Háromra bejelentkeztem a nőgyógyászhoz, feliratok magamnak fogamzásgátlót, hogy ne kelljen a legjobb pillanatokat elrontanunk. - közölte a fülemet harapdálva, édes, vékony ajkai nagyokat cuppantak a nyakamon.
- Tündér vagy! Meséltem rólad anyámnak, és azt mondta, hívjalak meg vacsorára. Emlékszik rád, hogy már találkoztatok.
- Ne, ezt ne, kérlek! Egyébként is korai volna. Talán majd később, most maradjunk meg csak egymásnak!
Meghökkentő volt, ahogyan egyetlen pillanat alatt változott mosolygó, boldognak látszó nőből ijedt nyuszivá. De mi a fenétől félt, amikor senki sem bántotta, és anyámmal is találkozott már szülői értekezlet alkalmával. Nem bolygattam túlságosan a témát, mert világossá vált, hogy Mercédesz nem akarja. Gondoltam, majd az idő ezt is megoldja, és az is megfordult a fejemben, hogy talán az anorexia miatt, vagy azért, mert idősebb nálam, a szüleim előtt ez a tény biztosan zavarja. Én persze olyan szerelmes lettem egyetlen nap alatt a lányba, hogy nem is láttam tovább az orromnál.
- Oké, rendben, majd máskor, de azért mehetek veled kézenfogva, vagy más előtt is titkolni akarod a kapcsolatunkat? - szorítottam magamhoz, érezze, hogy rám bármiben számíthat.
- Foghatod, én nem titkolom senki elől, hogy együtt vagyunk, bár nem nézek ki melletted valami jól!
- Ezt fejezd be, gyönyörű nő vagy, és hamarosan hízni fogsz, meg szépülni, meg csinosodni, meg gömbölyödni mindenhol, arról majd én gondoskodom!
- Tényleg, a Hilda milyen volt? - kíváncsiskodott.
- Hát kicsit több, mint ötven kiló.
- És hogy jöttetek össze?
- Együtt voltunk ifjúsági napokon Sárospatakon, és valahogy egymásba gabalyodtunk.
- De nem feküdtél le vele!
- Nem, csak ruhán keresztül hagyta magát egyszer- kétszer megsimogatni, aztán a tragédia után eltávolodtunk. Nem foglalkoztam vele eleget, pedig sokáig mellettem volt és támogatott. - emlékeztem vissza a lányra, aki már semmit sem jelentett igazán így, két év távlatából. Utólag értettem meg igazán, hogy az nem is szerelem volt, csupán a kíváncsiság hajtott, meg talán jobban illett rá a barátság szó.

- Nekem volt egy fiúm, akivel lefeküdtem néhányszor, de az sem sokáig tartott. Állandóan részegen koslatott utánam, én meg bolond fejjel örültem, és hagytam, hogy megdugjon. Azt hittem, majd megváltozik miattam, de az eszébe sem jutott. - mesélte kéretlenül is, amit igazából hallani sem akartam.
- Van köze ahhoz, amitől olyan szomorúnak látszol? - kérdeztem óvatosan. Mercédesz egy kicsit gondolkodott.
- Igen, van, nagyon is sok. - suttogta.
Magamban megállapítottam, hogy ha a részleteket nem is tudom, nekem kell helyrehoznom, amit az a fickó elrontott. Bíztam magamban. Nagyon bíztam.
- És a szüleid? Nem segítenek, hogy így gyötröd magad?
- Ők nem tudnak. Itt laknak a városban, gyakran találkozunk, de segíteni nem tudnak, és nem is vagyunk túlságosan jóban. - sóhajtott nagyot, én meg magamhoz szorítottam vigasztalásul.
- Csak nem erőszakolt meg az a fickó? - Ijedtem meg a gondolattól.
- Nem, legtöbbször a farka sem állt fel a sok alkoholtól. - mondta kicsit ingerülten, amiből nem tudtam eldönteni, hogy tragédiaként élte meg a dolgot, vagy csak a rossz emlékek miatti csalódottságának ad hangot.
- Volt valami oka, hogy annyit ivott?
- Semmi, csak kéretlenül is minden az ölébe hullott, és nem tudta, hol van a határ.  Amit összepofáztam neki, az sosem számított. - mondta keserűen.
- Én megfogadom, bármit mondasz! - közöltem vigyorogva, hogy eltereljem a gondolatait a sötét múltról, és kifejezzem az iránta érzett tiszteletemet és csodálatomat.

- Drága vagy, de most el kellene készülnünk az induláshoz, főleg ha még fagyizni is akarunk. Nem szeretek elkésni, és tudod, háromra vár az orvos! - bontakozott ki a karjaimból, és már épp leszállt az ágyról, amikor évődve a karjánál fogva visszahúztam.
- Van még egy kis csoki, ott hátul! - fordítottam, a hasára a nevető lányt, és ha nem is erőszakosan, de határozottan férkőztem a combjai közé, hogy a hátsóját is megcsókolhassam.
Előbb csak a csenevész félgömbökbe harapdáltam, csak aztán kezdtem lenyalni a sütemény maradékát, és cseppet sem okozott fejtörést, hogy a keskeny résbe is belenyaljak. Mercédesz tett egy bizonytalan elhárító mozdulatot, aztán mégiscsak hagyta, hogy a mohó nyelvem az ánusáig hatoljon. Éreztem, hogy talán ezt már nem kellett volna, de annyira élveztem, hogy nem hagyhattam abba, amíg a nyeszlett popón még krémet találok, és még utána is percekig kóstolgattam.

A jobbik énem persze egy idő után felülkerekedett, és elhagytam a lány alsó felét, végigcsókolgattam a csontos gerincet, és úgy feküdtem bocsánatkérően a szerelmem mellé.
- Ne haragudj, túl messzire mentem, nem lett volna szabad... - magyarázkodtam nagyokat szuszogva a korábbi mohóságomtól még mindig jócskán felizgulva.
Mercédesz komoly képpel vizsgálta az ábrázatomat, majd ugyan olyan komolysággal nyitotta szóra pirosra rágott ajkait.
- Seggbe baszhatsz, de jobb szeretném gumival, nehogy valami nyavalyát rád ragasszak.
- Nem akarom, látom, hogy neked nem esett jól! Nem értem, miért hagytad!
Fejben ezerszer leszidtam magam a hülye ötletem miatt, de a lány közelebb hajolt, és mielőtt tiltakozhattam volna, hogy az előbb még a fenekébe csókolgattam, szenvedélyesen lesmárolt.

- Akkor nem haragszol? - kérdeztem óvatosan, és megfogadtam, hogy legközelebb jobban vigyázok, mennyire engedem el a fantáziámat.
- Dehogy, te kis bolond, nagyon is kellemes volt. A végén még kiderül, hogy csak én akartam? - tréfálkozott a megnyúlott arcomon.
- Ezzel ne viccelj, tényleg éreztem rajtad az idegenkedést. - kötöttem az ebet a karóhoz, itt mégsem egy hétköznapi csókolózásról volt szó.
- Jó, beismerem, régebben idegenkedtem tőle, de most változtattad meg a véleményem. Olyan ügyesen csináltad, hogy én is kívántam, nem is értem, miért kellett abbahagynod.
Csodálatosan kedves vonásaival és elképesztően gyengéd, szeretetteljes hangjával már- már belém táplálta, hogy higgyek is neki, de a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy mindezt csak értem teszi, és ennek hangot is adtam.

- Olyan furcsa nekem ez az egész. Tőled mindent megkapok! Egészen más, mint amit valaha is más pároktól láttam, vagy hallottam volna. Lehet, hogy ez csak a tapasztalatságom, de akkor is fura. - Mercédesz szemei kicsit összeszűkültek.
- Beugranál értem egy kútba? Én megtenném! Ez az igazi szerelem, amit nem találsz meg csak egyszer az életben. Én akár most is meghalnék érted. - suttogta hátborzongató határozottsággal, és nem volt semmilyen okom, hogy kételkedjek a szavaiban. Rám is ijesztett alaposan.
- Ne mondj ilyet, ez félelmetesen hangzik. Nem kell meghalnod értem, sőt, élned kell, élned kell miattam! Elfelejtettem szomorkodni is, mióta velem vagy, és eszembe sem jut azóta a bűntudat!
- Engem az tesz a legboldogabbá, hogy nevetni látlak. - érzékenyült el szinte sírásra állóan az arca, csókba menekülve ügyesen próbálta palástolni a kicsorduló könnycseppjeit.


A nőgyógyász kivételesen egy idősebb nő volt. Mit is mondhatnék, ez a tény nagyban megkönnyítette a dolgomat, mert a féltékenység fojtogatott volna, ha tudom, hogy egy másik férfi nyúl a barátnőmhöz, még ha orvos is az illető. A váróban ülve egy csendes sarokban sugdolóztam Mercédesz feltupírozott hajába. A tündéri csaj most folyamatosan mosolygott, amitől csak még jobban belehabarodtam. Valami elképesztő volt a kisugárzása, és az utcán ide jövet bármennyire is visszafogottam viselkedett, egyértelművé tette, hogy mi egy pár vagyunk. Hogy az ismerkedésnek is helyet adjunk, a gyerekkorunktól kezdve meséltünk egymásnak, beleszőve a rokonokat, barátokat, a fontosabb érzelmi szálakat, és bármit, amit csak fontosnak tartottunk.

Pedagógusként a lány egészen kifinomult eleganciával tudott öltözködni, beszélgetni, én pedig igyekeztem az ő szintjéhez igazodni. Édes mosollyal tudatta, mennyire meg van velem elégedve, és rengeteget kérdezett. A lelkem sokkal jobban érdekelte, mint a testem, de bámulatos ragaszkodással kapaszkodott a karomba, és egy pillanatra sem engedett el. Ennek a nőnek Hilda, a korábbi barátnőm a nyomába sem érhetett. Néha azon kaptam magam, hogy a gondolataim elkalandoznak szemezés közben. Abszolút nem zavart a soványságtól kissé ráncos nyaka, vagy a kiálló kulcscsontja, sem a szeme alatti, hunyorgástól megjelenő szarkalábak. Nekem Mercédesz a tökéletes nő volt, ha nem is mondtam a szemébe, sokszor átfutott rajtam ez a gondolat.

Már hazafelé tartottunk, fagyival a kezünkben, amikor az érettségire terelődött a szó. És mi volt az első gondolat, ami eszembe jutott?
- Mit mondtál az érettségi elnöknőnek, amikor én következtem? Úgy megnézett, hogy zavarba jöttem miattatok! - tettem fel a kérdést.
Mercédesz óvatosan körülnézett, és olyan vigyorgó képet vágott, amit még sosem láttam tőle.
- Mondtam neki, hogy minden találkozáskor nedves lesz tőled a bugyim! - rötyögte.
- De most tényleg! - szólítottam komolyságra.
- Jó, azt mondtam, hogy szerelmes vagy belém, én pedig bármikor örömmel raknám szét neked a lábaim! - röhögött a saját, képtelen mondatán.
- Tudom, hogy nem azt mondtad! - bosszankodtam egy kicsit, pedig igazán szórakoztató volt a lány pajzán tréfája.
- Ok, ok, tényleg azt mondtam neki, hogy te vagy a földön az egyetlen férfi, aki szerelmes belém, és ha valaki megérdemli a jó jegyet, az te vagy! - fogta vissza a nevetést, és már azt hittem, vége a kuncogásnak, amikor megint mosolyra húzódott az amúgy is széles szája, és a mondanivalóját ismét megtoldotta - egyébként tényleg sokszor nedves lett tőled a bugyim, és most is az!
Ahogy mondta, szinte a remegés állt a gyomromba. Nyílt üzenet volt ez a libidómnak, és megborzongva, de határozottan be is húztam magam után a nőt egy közeli kapualjba, hogy ha röpke másodpercekre is, de megérintsem, megsimogassam, és megcsókoljam. Türelmetlenségemben kapkodva nyomorgattam meg a blúza alatti pici halmokat, amiket csak jóindulattal lehetett igazán melleknek nevezni, és ugyanilyen elánnal markoltam a fehér nadrágba bújtatott cingár tomporába. Az arca édesen kipirult, az ajkai megremegtek, és amikor az ujjaim elölről rátévedtek a vénuszdombjára hangosan felnyögött.
- Menjünk haza, azt akarom, hogy bassz meg! Lassan, lágyan, mélyen! Nagyon kívánlak! - suttogta alig hallhatóan, majd kibontakozott a kezeim közül, és kérdő tekintettel várta, hogy kézenfogjam és futásban menjünk a lakására.

Tévedés azt gondolni, hogy a dologból fergeteges szex kerekedett. Vagyis a fergeteges az megvolt, de mégsem abban az egymásnak esős, sietős értelemben, hanem a végkifejletet tekintve. A nő megnyugtató engedékenységgel, de nagyon alapos odafigyeléssel tanított az együttlét apró rejtelmeire. Többek között arra, hogy lehet órákon át úgy szeretkezni, hogy ne élvezzek el, hiszen nem az volt a cél, hogy a magomat szórjam mielőbb széjjel. Megmutatta azt is, hogyan kell simogatnom a punciját, hogy az neki a legjobb legyen, és kitárulkozó őszinteséggel irányított, mit hogyan kell tennem. A késő estig tartó szeretkezés vége egy lágy szopás lett, aztán a végén úgy élveztem el, hogy elkezdte nyalogatni a heréimet és a keze sebesen megdolgozta a péniszem. Végkifejletnek a vállamra hajtotta a fejét és a bőséges spermafoltokat terelgette a mellkasomon a törékeny ujjaival, miközben nagyokat nevetett.

- A kocsiban azt mondtad, tudod, hogy rólad álmodozok. Te szoktál rólam álmodozni? - kérdeztem kíváncsian, ahogyan a hátát magamhoz szorítva tartottam őt a karjaimban.
- Szoktam bizony, bár nem olyan szépeket, mint te. - kuncogott.
- Na és miket?
- Hát, meg fogsz lepődni, de nagyon sokszor álmodtam arról, hogy a suliban bejössz utánam egy üres terembe, és megerőszakolsz. - hagyta félbe a mondatot.
- Megerőszakollak? - kérdeztem vissza.
- Igen, megerőszakolsz. Letéped a ruhám, hátulról belém hatolsz, meg fojtogatsz, és tudod, hogy úgysem kiáltok bármit csinálsz.
- Ez inkább verésnek tűnik, mint szexuális erőszaknak..., és cseppet sem jó álom. - morfondíroztam a hallottakon. Szerettem volna látni a lány arcát, de hátulról nem sok esélyem volt, és most kivételesen azt sem hagyta, hogy az állánál megfogva magam felé fordítsam.
- Ezt nevezed álmodozásnak? Ez borzasztó! És pont velem, mikor én mindig csak romantikus dolgokat gondolok rólad?  Kezdem azt hinni, hogy neked valami bűntudatod van velem kapcsolatban?
- Van is, mert nem buktattalak meg, hogy pár évig még a tanítványom maradj! - terelte el tréfával a gondolataimat, de az álmai súlya rátelepedett a gondolataimra, aztán mégiscsak a fejemhez kaptam.
- Most megint csak szívatsz!
A vékony testét kicsit megnyomorgattam, a bimbóit kicsit megsodorgattam, ő pedig még jobban az ölembe fúrta kislányos hátsóját.
- Tévedsz, az igazat mondtam. Tényleg arról álmodoztam, hogy letepersz, hogy keményen megkúrsz miközben erősen markolod a melleim, és ettől mindig felizgultam. - nyúlt hátra, megcirógatta az arcomat, és a hatalmas sóhajában benne volt a szavainak összes igazsága.
- Ez borzasztó! Mazoista hajlamaid vannak? - sajnáltam meg a lányt.
- Nem, de olyan jó volt elképzelni, hogy belém hatolsz, miközben a lábaim közé szorítottam a kispárnámat.
- Akkor nem a fájdalom hiányzott? És azt sem értem, miért fojtogattalak! Sosem álmodtál velem valami kevésbé brutálisat? - értetlenkedtem tovább.
- De álmodtam édes, nagyon is álmodtam! - kezdett kuncogásba.
- Inkább meg sem kérdezem, mi volt az... - nevettem el magam.
- Azt álmodtam, hogy megcsókolsz, aztán a hajamba markolva megszopatsz! - váltott komolyra.
- Ha nem tudnám, hogy ez csak álom, azt hinném, beteg vagy! - borzongtam bele a nő szavaiba, de már nem volt sok időm darabokra szedve ízlelgetni a hallottakat, mert a lány egy kismacska ügyességével fordult felém, majd páratlan hevességgel megcsókolt.
- Még egy numera, így elalvás előtt? - kérdezte csillogó szemmel. Arra eszméltem, hogy a nőt felizgatta ez a beszélgetés, és igyekezett is kihasználni az alkalmat, hogy belőlem is kiváltson valami hasonlót. A hirtelensége és a kezdeményező készsége nyomán mindjárt a kezében találtam a farkam, és még időm sem volt átgondolni, hogyan szerezzek neki örömet szép szavakkal, simogatásokkal, amikor határozott mozdulattal ráült a farkamra, és hajlékony testével elkápráztatva emelgette a fenekét. Egyszerűen megkefélt. Óriási különbség volt a délutáni romantikus numera és a mostani vad vágta között olyannyira, hogy nem is tudtam fejben követni a lány félelmetes iramát.
Jöttek Mercédesztől az apró sikongások, a mélyebbnél mélyebb sóhajok, és én boldog voltam, a büszkeség majd szétvetette a mellkasom, hogy a nőt a csúcsra juttathattam. A szex hevében egyikünk sem figyelt arra, hogy beleélveztem a kellemesen forró puncijába. Csak később beszéltünk pár szót, de édes csókok között azt mondta, hogy egyáltalán nem bánja.


Aznap Mercédesz úgy aludt el a karjaimban, mintha fejbe verték volna. Én csak néztem a gyertyafényben a kisimult arcát, és sokáig gondolkodtam. Vajon mikor bízik majd meg bennem annyira, hogy elárulja a szomorúságának okát? A délutáni beszélgetésben nem utalt semmi a korábbi állapotára, pedig valami akkor is nagyon bánthatta, mert nem véletlenül volt olyan sovány. Viszont simogatta a lelkem, hogy amióta velem volt, egyfolytában mosolygott, és nem éreztem rajta a kényszerűséget. Ez csak egy újabb adu volt, hogy még jobban beléhabarodjak.

Az édes szuszogását figyelve és az elmondott álmait boncolgatva meggyőződésem lett, hogy csak izgatni akart. Ettől függetlenül valahol nagyon sajnáltam. Aztán egyszer csak elkezdett hánykolódni, nagyon megizzadt, és szinte dobálta magát a karjaimban. Rémülten vettem tudomásul, hogy a kedves testét ténylegesen valami rossz álom keríti ismét a hatalmába.
Felébresszem, vagy hagyjam? Nagy dilemma elé állított, de pár perc után a lány magától felriadt, kiszakadva a gyötrő álom fogságából felült a kezébe temetve arcát, és kis híja volt, hogy el nem sírta magát.
- Mi a baj? Rosszat álmodtál? - simogattam a hátát türelmesen kivárva, hogy hozzám bújjon és belém kapaszkodva megnyugodjon.
- Igen, és olyan jó, hogy itt vagy! - sóhajtotta a mellkasomra borulva.
- Tudok valahogy segíteni? Mondd, hogy mit csináljak! - bevillant, hogy a korábbi szomorúságának lehet a rossz alvás is az oka, de ez lehetett akár fordítva is, hogy valami más lelki probléma miatt álmodik rosszat.
Nem tudtam meg többet, hiába akartam. A lány csak annyit kért suttogva, hogy öleljem meg, és szeressem, amennyire csak tudom.

Csodálatos napok következtek. Mondhatom, hogy szinte odaköltöztem a lányhoz, hiszen csak néhány órára léptem időnként haza. Anyám megértette, örömmel nézett végig a szerelemtől állandóan vigyorgó arcomon, és még bíztatott is, hogy viseljem rendesen magam, meg persze jó szülő módjára unszolt folyamatosan, hogy Mercédeszt végre bemutassam. Viszont a kedvesem erről beszélni sem volt hajlandó, került minden társaságot, és folyamatosan mondogatta, hogy csak engem akar. Ez eleinte nem is volt akkora baj, mert amellett, hogy sétálni jártunk pont eléggé el voltunk foglalva egymás testének módszeres vizsgálatával. Mercédesz angyali természetességgel vett rá, hogy szinte végigpróbáljuk a káma-sutra vaginális behatolási technikájának összes lehetőségét, és férfiként mondom, ettől jobb módot nem is választhatott volna a marasztalásomra. Persze a mindennapos összebújás mellett rengeteget beszélgettünk, és együtt ünnepeltük meg, hogy felvettek az egyetemisták soraiba. Még azt is mondhatom, hogy a nő büszke volt rám, és lassan kivirult, erősebb és energikusabb lett. Hihetetlenül kedveltem ezt az állapotot, úgy a lányt, mint a harminchat négyzetméteres kis odút, ahol lakott.
Anyám helyett anyám volt, kísért intézni a dolgaimat, és boldogan ígérte, hogy majd segít a tanulásban. Mi kellett volna még? Fülig szerelmes voltam. Közel két hónap után pedig arra a következtetésre jutottam, hogy meg kell kérnem a kezét. Vettem is egy gyűrűt a spórolt pénzemből annak ellenére, hogy szinte nap mint nap láttam a Mercédesz szenvedését. Előttem mindig a mosolygó, boldog arcát mutatta, és éreztem is, hogy igazán szívből szeret. Sajnos gyakran kaptam azon amikor nem figyelt oda, hogy visszatér a szomorúsága. Bántott, hogy elhallgatja az igazi okokat, de nem faggatóztam. Az életéről majdnem mindent elárult, és abban nem találtam semmi kivetnivalót, vagy okot az önsajnálatra.

Kemény hét kilót sikerült a lány testére a két hónap alatt feltornásznom. Mondhatom, hogy még mindig nagyon sovány volt, de valahogy mégis kezdtek kigömbölyödni az idomai. A mellei duplájára nőttek, és a bőre sokat simult, de legjobban a feneke hízott bele a nadrágba egyre vérforralóbb érintésre ingerlően. Még sok hiányzott ahhoz, hogy olyan legyen, mint az érettségijén készült képeken, de egyre szebb lett, és az arca is sokkal bájosabban tündökölt, a hajáról nem is beszélve, ami újra fényesen ragyogott a csillogó napfényben.
Buta fejemmel azt hittem, hogy még nem bízik bennem eléggé, mert a korábbi keserűsége okát sohasem árulta el.

Egy augusztus végi napon aztán elszántam magam, beállítottam egy méretes rózsacsokorral meg a gyűrűvel, és ünnepélyesen elé térdeltem a konyhában, ahol éppen találtam. Még az ijedtség is kiült az arcára. Korábban már említettem, hogy szeretném feleségül kérni, de úgy tett, mintha nem is hallaná, vagy nevetséges kifogásokkal az ötleteimet sorra kifigurázta.
- Hozzám jössz? - próbáltam a legelbűvölőbb mosolyomat felvéve a szívére hatni, de az első meghatódás után a könnyeivel küszködve kifakadt.
- Nem, mondtam már, hogy erről szó sem lehet! - fortyant fel bánatosan, és elfordult, hogy ne lássam az arcára kiülő érzelmeket.
Felálltam, hátulról átkaroltam. Kétségbeesetten kerestem az okot, és megrémített még a gondolata is, hogy a szerelmem nemet mond.
- De miért teszed ezt velem? Nem szeretsz, vagy nem érzed, hogy én mennyire szeretlek? - bújtam a nyakába, de ő dacosan állt elfordulva, és sírt, amivel csak tovább fokozta a bennem eluralkodó pánikot.
- Nem akarlak bántani, értsd meg! - dadogta levegőért kapkodva.
- De miért, mi az a probléma, ami miatt nemet mondasz?
Ideges voltam, talán egy kicsit erőszakosabban is fordítottam magam felé.
- Értsd meg, nem lehet! - zokogta a mellkasomra bújva.
- Mond már el! Nem lehet olyan dolog, ami kettőnk közé állhatna! Én tudom, hogy nem! - szóltam egy kicsit ingerültebben.
- De igenis lehet... - kezdett szaggatott lélegzettel egyre jobban akadozva beszélni. Valami összeomlás féle veszélye fenyegetett.
- És ugyan mi a fene lehet? Látom, hogy ha egyedül maradsz, megint ugyanolyan savanyú a képed. Látom, hogy magadban őrlődsz valamin, és nem értem, miért nem bízol meg bennem végre. Mi okot adtam?
Szinte már kiabáltam, észre sem véve, mennyire megbánthatom a felemelt hangommal.
- Semmit drága, semmit. - emelte fel az állát, hogy a szemembe nézhessen, és csak akkor láttam meg igazán, milyen keservesen szenved.
- Akkor mégis mi a baj? - fakadtam én is sírásra. Mérhetetlen fájdalmat okozott az elutasítás.
Mercédesz hosszasan nézett rám, jól megfigyelhetőek voltak a gyors egymásutánban legördülő könnycseppjei, a hunyorgó szemhéja rángásai, az alsó ajka ideges rágása, és valahogy a nő egész teste hihetetlen módon elkezdett remegni.
- Mert... én öl-...öltem meg... a nő-... nővéred. - nyögte ki akadozó lélegzettel, majd kibontakozott a kezeim közül, és összegörnyedve valami elképesztően keserves görcsbe rándulva, félájult állapotban lehuppant a konyha hideg kövére. Eldőlt, mint egy tehetetlen bábú, levegőért kapkodva adott ki siralmas hangokat.
Már- már utána kaptam, mert azt hittem rosszul értettem a nehezen kinyögött szavakat, és az értelműket is csak nehezen fogtam fel a pillanatnyi kavarodásban, de amint eljutott a tudatomig, leblokkoltam.
Egyik shock ért a másik után. Csak néztem, ahogyan összegubózva vonaglik előttem a lány félelmetes hangokat hallatva, mégsem mozdultam. Álltam felette és különös érzés kerített a hatalmába. Nem voltam dühös, sőt meglehetősen passzívan fogadtam a körülöttem zajló, tragikus pillanatokat. Egyik énem szeretett volna segítő kezet nyújtani a kétségbeesetten síró lánynak, a másik énem viszont azt súgta, hogy igenis megérdemli, amit kap. Szánalommal néztem a sarokban fetrengő emberi roncsra, aztán mielőtt nagyobb hülyeséget követnék el, gyorsan kifordultam, és a bejárati ajtót is csak kivágva sietősen elindultam. Nem tudnám leírni, mi játszódott le a fejemben, a gondolataim kuszasága és az érzelmi viharok hosszú másodpercekre zombivá változtattak. Csak lépkedtem lefelé a lépcsőn magam elé bámulva, felidézve a nővérem halála utáni eseményeket, és fogalmam sem volt, hogyan kerülhetett az a nő ott fent a konyha kövén a történetbe. Ritka nagy nyomást éreztem a mellkasomban, majd meg szakadt a szívem, hogy az a nő, akit annyira szerettem, velem is a bolondját járatta. Aztán arra gondoltam, hogy mégsem, mert tisztán éreztem az együttlétünk alatt, hogy igazán szeret. Saját magamnak magyarázgattam, hogy biztosan az engedékenységével akarta a bűneit jóvátenni.

Egyszerűen felborult minden, és nem tudtam tisztán látni. Nem a könnyeim miatt, amikkel folyamatosan küszködtem, hanem a mély érzelmi hatás okán kóvályogtam mint az őszi légy. A második lépcsőfordulóban is tisztán hallottam a nyitva maradt ajtón keresztül a nő sírását, és csak akkor ért utol az első tiszta gondolat. Hová megyek? Miért menekülök el, mikor azt sem tudom, mi történt? Vagyis azt nagyjából tudtam, de mégis az ő szájából szerettem volna hallani. Sietve fordultam vissza, hogy az ajtót is becsukjam, ne lármázzuk fel a szomszédokat. A szomorúságomnál csak a bizonytalanságom volt hatalmasabb, de már tudtam, hogy nem hagyhatom a kis gonoszt egyedül, mert ezer százalékig biztossá váltam, hogy hamarosan kárt tesz magában.

Sietve léptem a konyhába, ahol Mercédesz még ugyanúgy feküdt féloldalt egy szál felcsúszott ingben, meztelen hátsóval. Nem érintett meg, sőt abban a pillanatban a meztelenségét kifejezetten undorítónak találtam, és valamiért viszolyogtam, hogy hozzányúljak. Ő viszont észrevette, hogy ott állok megint felette, és erőt véve magán felült, a csuklóival megtörölgette a szemeit, és valami elképesztő nyugalom lett rajta úrrá a szívfacsaró sírás után.
- Visszajöttél, hogy megölj? - kérdezte mindenre elszánt, rezzenéstelen arccal. Abban a pillanatban értettem meg, hogy miért is olyan sovány. Iszonyat nehezen viselte a bűntudatot, és most, hogy elárulta magát talán csak perceken múlott, hogy ne legyen öngyilkos. Egyszeriben megértettem a korábbi szomorúságának okát, az étvágytalanságot, a rengeteg önmarcangoló vádat, ami a lelkében lezajlódhatott, de még ettől is jobban megremegtem a hamuszürke ajkait elhagyó mondattól.

- Én nem vagyok olyan, csak tudni akarom, mért csináltad! - válaszoltam lassan és megfontoltan. Visszahátráltam, és a falnak dőlve vártam a lány magyarázatát. Mercédesz lehorgasztotta a fejét, és a padló felé intézte kesergő szavait.
- Én nem akartam..., nem tudtam, hogy meghalnak!
Ismét kövér könnycseppek landoltak a lány combjain, de én türelmetlen voltam.
- Kezdjed már! - rivalltam rá, amitől összerezzent.

- Az egész akkor kezdődött, amikor egy buliban megismertem Bencét. Őt említettem is neked, ő volt az alkoholista, akihez akkor még annyira ragaszkodtam. Én jártam folyton utána, még akkor is, amikor részeg volt és szinte beszámíthatatlanul fetrengett valahol. Szerelmes voltam, vagy legalábbis azt hittem, szerelmes vagyok, de csak egyszerűen ragaszkodtam az első pasihoz, aki egyszer egy este valóban elvarázsolt. - hatalmasat sóhajtott, aztán folytatta.
- De nem csak én voltam megveszve érte, hanem az a rövid, vörös hajú csaj is, a Márti, aki a Bence húgának, Mariannak a barátnője. Ők és a nővéred közösen többször is nyomatékosan felszólítottak, hogy száljak le a pasiról. Összeszólalkoztunk, de nem hagytak békén, állandóan fenyegettek, egyszer még meg is téptek, amikor egyik este Bencét haza kellett vinnem, mert annyira magán kívül volt. Kerültem őket, amennyire csak lehetett, de elkerülhetetlen volt a találkozás, és igaz, hogy féltem, de azt hittem megvéd majd a Bence. Nem így lett. - az elcseppenő orrát beletörölte az inge ujjába, anélkül, hogy felnézne, aztán a lábait magához ölelve elkezdte takargatni magát.

- A nagy baj akkor kezdődött, amikor Bence randira hívott a víkendházukba. Nem gondolkodtam, csak mentem a saját hülye fejem után, mert azt reméltem, hogy megint minden olyan lesz, mint az első napon. Persze a srác ismét be volt állítva, fent aludt a tetőtéri szobában beszámíthatatlanul, hiába is bújtam hozzá egy szál bugyiban.
- És akkor odatévedt valahonnan a húga a két csatlósával. Azzal kezdték, hogy a hajamnál fogva lerángattak a padlóra és megrugdostak, meg minden büdös kurvának lehordtak. Én védtem magam, de sajnos visszaszóltam Mártinak, hogy kettőnk közül ő a nagyobb kurva, amire még jobban nekem álltak. Márti elkezdett őrjöngeni, hogy "kimosom a szádat, te ribanc". Ketten a földhöz szorítottak, ő meg rápisilt az arcomra. A nővéred meg valami hegyessel bökdöste a karom meg a combom, és egyfolytában ordibálta, hogy nyissam ki a számat. Iszonyatosan fájtak a szúrások, de hiába sírtam, Mariann is megcsinálta velem ugyanazt. Undorító volt és megalázó. Amikor a nővéred következett volna, őt valahogy a térdemmel hátba rúgtam, és a nagy kavarodásban sikerült kiszabadulnom, rögtön kifutottam a házból. Még az ajtót is berántottam, hogy ne tudjanak utánam szaladni olyan hamar, és akkor találtam a zárban a kulcsot, hát azt is rá fordítottam, és nem gondolkodtam, csak eldobtam valamelyik bokorba.
- Menekülni akartam minél távolabb a háztól. Volt ott egy rozzant heverő, arról felkaptam a pokrócot és elfutottam, mert a lányok már ott kiabáltak és dörömböltek az ajtóban. Nem tudták kinyitni, az ablakokon meg rács volt. Én nem is gondolkodtam, csak futottam minél távolabb...
- Akkor ki gyújtotta fel a házat, arról mit tudsz? - kérdeztem türelmetlenül közbe, mert pont a lényeget nem hallottam.
- Valószínűleg ők okozták a tüzet, csak nem tudtak kijönni a házból, mert rájuk zártam. - sóhajtott nagyot, és megint sírni kezdett. Ez volt tehát a lányban az igazi bűntudat, de nem tudtam, higgyek-e neki.
- Ha te nem, akkor ki?  A rendőrség szerint gyújtogatás okozta a tüzet, méghozzá kívülről! - vádaskodtam.
- Az csak azért lehetett, mert Bence mindenféle festékeket, meg hígítót tárolt a ház oldalában, meg petróleumot a világításhoz. Az éghetett el.
Gyenge magyarázatnak tűnt, de pillanatnyilag nem volt más ötletem. Ha tényleg igaz, amit a lány mond, az számára pont elég borzasztó lehetett. Kezdtem együttérezni vele, pedig nem voltam meggyőződve az igazáról. Volt azért valami olyan mozzanat a meséjében, amit mástól nem tudhatott.

- A nővérem tényleg gonosz lélek volt, engem is sokszor szurkált gyerekkoromban. Szadista hajlamai voltak, pedig anyámék által ugyancsak szeretve volt. - mondtam lehajtott fejjel, keserű csalódottsággal. Sokáig nem vallottam be magamnak, de a testvérem magának kereste állandóan a bajt.
- Menj a szobádba, ne fetrengj itt a hideg padlón! - adtam ki a parancsot, mintha az bármennyire is jogom lett volna, de a lány szót fogadott. Rossz volt nézni, ahogy ismét egy emberi roncsként tipegett el mellettem. Hová tűnt az a szerelem, ami fél órával ezelőtt még jelen volt?

Mercédesz felvett egy nadrágot, és fázós kutya módjára összekuporodott az ágy végében, én meg a hátam az ágynak támasztva a szőnyegre ültem.
- Ez az egész úgy hangzik, hogy csak baleset volt. - mormoltam alig érthetően.
- Akkor is miattam haltak meg! - fakadt megint sírva Mercédesz, és én meg sem próbáltam vigasztalni, csak faggattam tovább.
- És mi történt utána?
- Bejöttem a városba, és az egyik utcában találkoztam egy idősebb nénivel, aki behívott a házába. Megengedte, hogy megfürödjek, meg adott papucsot és ruhát, amit azóta sem vittem vissza, még mindig ott van a szekrény mellett a piros tasakban becsomagolva.
Rábámultam a pakkra, amit már ezerszer láttam, de a történet bármennyire kereknek látszott, nem győzött meg teljesen a nő igazáról.
- És aztán?
- Később elköltöztem anyáméktól, elmentem dolgozni az iskolába, de ezt már te is tudod.
- Már akkor is tudtad, ki vagyok, amikor a villamoson találkoztunk? - gondoltam vissza a szomorú szempárra, ami akkor és ott annyira elvarázsolt.
- Nem, nem tudtam. Csak amikor a suliban megláttalak, és az egyik tanár elárulta ki vagy. Majdnem belepusztultam... - kezdett már alábbhagyni a sírása, és alig hallottam a gyönge szavait.
- Miattam lettél öngyilkos az első tanítási nap után? - buggyant ki a számon a felismerés, amit rögtön meg is bántam, hogy szóbahoztam.
- Nem miattad, csak még jobban vádoltam magam, de anyám pont akkor tudott hozzám jönni látogatóba, a kórházban kimosták a gyomromat.
Kedvesen nyújtotta a kezét, és rátette a tarkómra, de én mogorván arrébb húzódtam.
- Nem hiszel nekem, ugye? - hallottam a bánatos szavait, és nem tudtam, mit feleljek. Most mondjam, hogy igen, amikor kétségek gyötörnek, vagy mondjam, hogy nem, és bántsam annak ellenére, hogy a bűnösségéről sem vagyok meggyőződve?
- Nem tudom, mit higgyek, össze vagyok zavarodva. - mormoltam.
Biztosítékokat kerestem, és a piros csomagocska adta az első kapaszkodót a probléma kibogozására.
- Reggel visszavisszük a néninek a csomagot. - jelentettem ki. Pillanatnyilag a góré én voltam, és a lány könnyes szemmel bólogatva helyeselt.

Még sokat kérdezgettem, de csupán semmitmondó, mellékes tényeket tudtam meg, így telt el az egész este, sőt az egész éjszaka. Nem akartam aludni, csak virrasztottam, és a feltépett sebeimet nyalogattam, mint ahogyan Mercédesz is álmatlanul várta ki a másnap reggeli városi zsibongást.
- Menj, szedd rendbe magad! - parancsoltam, és ő engedelmeskedett, mint egy megalázott rabszolga.

Szótlanul sétáltunk a város szélére, abba a kis utcába, ahol állítólag a ruhát kapta. Ott viszont megállt, és a kapu előtt lecövekelve kérlelt, hogy ne kelljen bemennie.
Talán jobb is így, gondoltam, legalább az öreglányt nem befolyásolja majd a mondandójában.
A néni egyedül lakott a nagy házban. Kíváncsian mért végig, ahogy a csomaggal a kezemben beállítottam, de nagy szeretettel és még nagyobb érdeklődéssel viseltetett az egykor hozzá tévedt lány iránt. A konyhájában leültetett egy békebeli hokedlira, és lélekben megfiatalodva sürgött- forgott körülöttem teával meg süteménnyel kínálgatva.
- El tudná mondani, mi történt azon a napon? - puhatolóztam, miután épp eleget sajnálkozott, hogy Mercédeszt nem láthatja.
- Hát persze, aranyos. Sok minden történt azon a napon. A kislánnyal az utcán találkoztam, egy rongyos, koszos, szakadt plédbe burkolózva kóválygott a ház előtt, mikor belebotlottam. Kérte, hogy megmosakodhasson, hát én be is hívtam. A lelkem elég rossz állapotban volt.
- Mondott valamit, hogy mi történt, vagy hogyan került oda? - szóltam közbe türelmetlenül.
- Hát bizony volt egy érdekes magyarázata. Állítása szerint a másik utcában egy asszony rajtakapta őt a férjével, és jól megrakta, előle menekült ruhátlan. Meg kell hagyni, hogy borzasztóan helybenhagyta, mert odabent csak szörnyülködtem a rengeteg kék meg lila véraláfutáson. A karján meg a lábán mintha tűszúrások nyomai látszottak volna feldagadva, szederjesen álltak ki a szép bőréből, és olyan pöcegödör illata volt, hogy beleborzongtam. Előbb azt hittem, hogy a takarótól, de a csapzott hajából áradt. Meg kell hagyni, szerintem egy életre megtanulta, hogy ne kezdjen nős férfival. Csak azt nem tudom, ki lehetett, mert senkitől nem hallottam a környéken, melyik házban történt volna... - áradt a szó a magányosnak látszó öregasszonyból.
- És a tűz? - siettettem.
- Ó a tűz? Az később keletkezett, mert jól emlékszem, hogy a kislány már több, mint egy órája sírt a fürdőkádban, amikor a tűzoltók szirénája behallatszott az utcába. Szörnyű, hogy az a négy fiatal bennégett! Mondják, hogy esélyük sem volt, mert az egész kulipintyó tíz perc alatt porrá égett Vaskó Józsi szeme láttára. Ő értesítette a tűzoltókat. Mégiscsak fából volt építve az a kisebbfajta palota. A mai napig nem tudni, ki gyújthatta fel, hogy száradna le a keze!
- Drága néném, ha tudná, hogy mennyit segített! - pattantam fel, de az öreglány is észnél volt, azonnal kérdezett.
- Van annak a kislánynak valami köze ahhoz a tűzhöz, fiatalember? - szegezte nekem a kérdést, és én teljesen nyugodt szívvel válaszoltam.
- Nem mamikám, szerencsére az ég világon semmi, de semmi köze nincsen!

A néni megadta a választ a kérdésemre. Mercédesz nem lehetett, aki felgyújtotta a víkendházat, hiszen már régen az öreglány lakásában tartózkodott. Már az sem érdekelt igazán, hogy akkor mégis ki lehetett a gyújtogató, csak az szabadított fel a nyomás alól, hogy a kedvesem biztosan nem volt gyilkos, és akkor esett le igazán, a sors és én milyen kegyetlenül bántunk el az ártatlan lánnyal.

Mercédesz már várt az utcán, egy meggyfa terebélyes árnyékában idegesen toporgott egyik lábáról a másikra állva, mintha a lombok takarásában a világ elől elbújhatna. Lesütött szemei bánatosak pislogtak rám, én pedig mosolyogva öleltem magamhoz, amire az utóbbi napon bizony nem volt példa.
- Nem te voltál, ártatlan vagy! - simogattam végig a gebe hátát, és akkor értettem meg igazán, mennyire tönkretette a testét a bűntudat, és csak halvány sejtésem volt, milyen kétségbeesett lehetett a lelkiállapota.
- Mi nem voltam? - kérdezett vissza, és egy pillanatra úgy éreztem, elhúzódna, ha tudna, de erősen tartottam.
- Semmi közöd a tűzhöz! - nevettem a fülébe örömömben, de ő megrázva a fejét a hajával eltakarta az arcát, nehogy megpuszilhassam.
- De bezártam őket... - akadékoskodott szipogva.
- A helyedben én is azt tettem volna! - csókoltam a nyakába, és nem eresztettem el, annál is inkább nem, mert a lányon az öröm helyett megint a sírás vett erőt. Furcsa megnyilvánulása ez a megkönnyebbülésnek, de nagyon is jót tett, és ha szótlanul is, de lassan sétáltunk vissza a Mercédesz lakásának megnyugtató biztonságába.

Nem akartam faggatni, hagytam, hogy a mondataimat egyenként megeméssze, ahogy az ágyon fekve, összebújva, egymást lassacskán vetkőztetve az új információkat aprólékosan elmeséltem. Nem azt mondom, hogy boldog voltam, de kétségtelenül nagy kő esett le a szívemről, hogy a nőt ártatlannak tudtam. Százszor is elmondtam, mennyire sajnálom, puszilgattam, ölelgettem, de nagyon nehezen oldódott a hosszú stressz alól. Még csókolóztunk is, amitől még jobban meghatódtam, hiszen olyan hálásan, ragaszkodóan viseltetett irántam, ahogyan talán még soha. Tudtam, éreztem, hogy igazán szeret, hiszen minden mozdulatával, minden szavával ezt mutatta, és én viszont szerettem. Ennek ellenére megtörtént az, amitől mindig is féltem, nem állt fel, hiába kívántam, és a kedvesem forró bőrét hiába ölelgettem a meztelen valóságában. Persze attól, hogy kiderült, a lány ártatlan, még maradt bennem néhány nehezen feldolgozható mozzanat.

- Nem akarsz lefeküdni velem? - kérdezte hosszas ölelkezés után. Megérezte a tétlenségem, szóval nem csak az számított, hogy csupaszon feküdtem mellette hason fekve.
- Most nem, van elég bajod nélkülem. - néztem a mélyen ülő, karikás szemeibe.
- Miért nem, mikor én kívánlak? - rosszat sejthetett, bánatosan összevonta a szemöldökét.
- Őszinte leszek. Nem akarlak most bántani. Szégyellem magam, de tegnap viszolyogtam tőled, ahogy meztelen fenékkel feküdtél a konyhában, és ezek a rossz érzések még nem múltak el nyomtalan. - akartam hogy lássa, nekem is van lelkem, amire a női test nem mindig egyformán hat.
- Gyűlöltél, igaz? - kérdezett vissza.
- Talán igen, de sokkal jobban sajnáltalak. És van még itt más is. Nem akartam szóba hozni, de sok dolgot megtapasztaltam a két hónap alatt.
- Mit rontottam el? - kérdezte lemondóan, és az alsó ajkát megint a fogai közé szorítva ismét büntetni kezdte saját magát.
- Semmit, drága, semmit. Utólag már tudom, hogy szerelmes vagy belém, de tegnap még azon gondolkodtam, hogy csak a bűntudatod miatt voltunk együtt. Azt hittem kárpótolni akarsz, és örülök, hogy nem ugrottam fejest mindenbe, mert csak fájdalmat okoztam volna.
- Akartalak, és bármibe belementem volna! - vágott a szavamba könnytől fátyolos szemekkel.
- Nem tudom, mennyire akartál, de azt már tudom, hogy sosem volt orgazmusod, csak megjátszottad. Ez elég csorbát ejt a férfiasságomon, nem gondolod?
- De az miattam van, és nem miattad. Mindent jól csináltál, sőt csodálatosan! - szorította az arcát az enyémhez, hogy a mondanivalójának nyomatékot adva elejét vegye a további panaszkodásnak.
- Tudtam, hogy lelki problémáid vannak, és valahol meg is értem, hogy nem élvezted kellően az együttlétünket. De most is azért vagyok itt, hogy amit csak lehet, jobbá tegyek, és nagyon bízom benne, hogy idővel sikerülhet. Mondjuk ez nem változtat azon, hogy most nekem sem áll fel. - nevettem zavartan el magam, és Mercédesznek ha nehezen esett is le, azért velem nevetett.
- Alaposan megviselhetett a tegnapi nap, csúnyán megvezettelek! Ne haragudj... - nyöszörögte szerelmesen, és ha nem is mondta ki, de óvatosan az éjjeliszekrényre helyezett hervadt csokorra nézett, amit reggel a konyha kövéről egy vázába csempészett.
- Majd elmúlik, csak idő kérdése. - húzódott mosolyra a szám.
- Szopjalak? - kérdezte hirtelen, és már mozdult volna, amikor visszatessékeltem.
- Nem, most nem! Pihenj, mert rettentő karikás a szemed, és ma még nem ettél semmit sem. Holnap fel kell zabálnod egy fél disznót, ha nem akarod, hogy összeakadjon a bajuszunk! - játszottam a szavakkal.
- De én szeretném, sajnálod tőlem azt az öt percet? - dugta a kezét a csípőm alá, de ránehezedtem. Ennek ellenére megfogta a petyhüdt péniszem.
- Itt tényleg baj van... - fintorgott gyengéden masszírozva az apróra töpörödött nemiszervemet.
- Nincs baj, kellemesen meleg a kezed, csak most nem állt fel, vagyis csak nehezen ébred! - becsuktam a szemem, és hagytam szétáradni a csodálatos érzést a testemben.
- Mindjárt kemény leszel! - örvendezett Mercédesz, mert tényleg beindult a merevedésem.
- Igaz, hogy kicsit megijesztett, de most engedd el, légy szíves. Ma nem akarom kihasználni a helyzetet. Alszunk egy nagyot, reggel keményen ébredek, és ha akkor is lesz kedved...
- Azt hiszed, csak azért csinálom, hogy kiengeszteljelek? - húzta vissza a kezét csüggedten - Ha megérintenél odalenn, éreznéd milyen nedves vagyok!
Már csak azért is oda nyúltam, és a combja hívogatóan húzódott terpeszbe, hogy a széles medencecsont között az ujjaimat a forró és tényleg nagyon nedves szeméremdombra helyezzem. Nem nyúltam a puncijába, csak lágy körzéssel dörzsölgettem a duzzadt vaginát.
Mercédesz mélyeket lélegzett, a megkönnyebbülés mosolya suhant át az arcán, a simogatást egy érzékien nyálas csókkal köszönte meg. El akartam húzni a kezem, de megfogta, és nem engedte.
- Simogass még, kérlek, és légy velem őszinte! Ha bármi bánt még, azt beszéljük meg!
- Csak ennyi volt, a többi csak apróság, és egyáltalán nem lényeges! Bántott, amikor rájöttem, hogy még egyszer sem élveztél el, de így, puncival a kezemben már az is elhomályosul. - néztem a lány kitágult szembogarát, ami olyan szépen ragyogta vissza a szerelem boldogító sugarát.
- Na és mik azok az apróságok? Nem mered, vagy nem akarod elmondani? - nógatott biztató mosollyal, és jobbnak láttam vallani.
- Háááát! Hiányozni fog a szókimondásod. Tudod, hogy nem szeretem a trágár beszédet, de néha olyan jó volt a szádból hallani. Bizonyos helyzetekben nagyon is izgat. Ezt már akkor megtapasztaltam, amikor első nap valami olyat mondtál, hogy tudtad, meg foglak baszni. Gondolom azt is csak a kedvemért csináltad.
- Nem kell, hogy hiányozzon, az különben is csak úgy jött, nem akartam mellébeszélni, meg körülírni a dolgokat. - simogatta meg két kéjes sóhaj között az arcomat.
- Oké, akkor mást mondok. Picit félek, hogy az a szexuális repertoár, amit előadtál nekem a két hónap alatt, el fog laposodni, és nem tartod majd olyan fontosnak. - gyorsítottam a simogatáson, és élveztem, hogy a  kellemes érzéstől a soványság apró ráncai mosolyra húzódnak.
- Attól ne félj, ha rajtam múlik, szívesen próbálok ki új dolgokat. Zavart is, hogy néha olyan földhözragadt vagy. Egyik pillanatban heves, a másikban meg visszakozol, mert vagy féltesz, vagy attól tartasz, hogy megbántasz.
- Földhözragadt vagyok? - vágtam a szavába.
- Igen, az vagy. Az anális szextől úgy megijedtél, hogy azóta megérinteni sem mertél ott, pedig amennyire visszataszítónak tartottam, akkor, abban a pillanatban igenis akartam. Te magad döntöttél úgy, hogy túl messzire mentél, már nem emlékszel? - vetette a szememre, de nem szemrehányóan, inkább csak provokálni akart. Többre vágyott a lassú simogatásnál, és ez láthatóvá vált minden mozdulatában. Érdekes volt megfigyelni a sürgető mozdulatot, hogy a csípőjét óvatos emelgetéssel megmozgatta, és a keze belém kapaszkodott, mintha azzal ösztökélne intenzívebb izgatásra. Apró engedményként bedugtam a középső ujjam a tocsogó hüvelyébe, amit akkora megelégedett sóhajjal fogadott magába, hogy elvigyorodtam.
- Ezt most csak úgy mondod, de ha oda kerülne a sor, biztosan...
- Csak az a kérdés, hogy akarod, vagy sem! - vágott a szavamba.
- Sok mindent akarok, de vannak dolgok, amiket úgysem csinálsz végig, hiába várom. - ingattam meg a fejem, és hogy hülyeséget ne mondjak, szopni kezdtem a pici mellét, de rövid élvezkedés után a gyengéd kezeivel visszairányította magára a szemem.
- Mi az amit nem csináltam végig, drága! Ki vele, ne kertelj! - vigyorgott sejtelmesen, de én csak bámultam a meleg szemeibe, nem akartam kimondani, mire gondolok.
- Nem szoptalak le, igaz? Az a baj, hogy nem szoptalak le egyszer sem! - Olyan természetességgel közölte, hogy belepirultam, és lesütöttem a szemem.
- Szerettél volna a számba élvezni, igaz? - mosolyodott el.
- Persze, minden alkalommal vártam, hogy megtörténjen, de ügyesen kerülted, ami egyáltalán nem baj, csak a hülye fejemmel sokszor elképzeltem és ragaszkodtam az elméletemhez. - válaszoltam meglehetősen szégyenkezve.
- Szegény! Én meg pont azt vártam, hogy megkérj, és arról álmodoztam, hogy ha nem is kérsz, de férfiasan megteszed. Te túl romantikus vagy, túl érzelmes, és túlságosan féltesz, én meg nem vettem észre, hogy a szereteted megköti a kezed. Pedig ha emlékszel, egyszer meséltem, gyakran álmodom, hogy a földre nyomsz és megerőszakolsz. Keményen hátulról, és nem kérdezel, nem simogatsz, csak baszol és a melleimet nyomorgatod, meg a hajamat húzod és nekem az olyan jó!
Hogy még jobban felizgasson, rátette a szabad kezét az enyémre, és éreztem, hogy a középső ujjam mellett az övé is a sikamlós puncijába csusszan, a tenyere pedig követelőzően irányít gyorsabb körzésre a duzzadt szeméremajkakon.
- Az csak a képzeletedben olyan, megélni gondolom nem lenne annyira jó! - mosolyogtam meg az izgalmas gondolatot. A trágár duma viszont annyira felizgatott, hogy a farkam a lány csípőjéhez nyomtam. Azonnal megjelent Mercédesz szabadabb keze a farkamon, és elöntött a forróság, ahogy a bőrt hátrahúzta.
- Kérj meg, hogy leszopjalak! - suttogta átszellemült arccal.
- Nem kérlek, már csak azért sem fogom! - haraptam most én az alsó ajkamba, és még mielőtt bármi történt volna megfeszültek az izmaim, és bármennyire szerettem volna elkerülni, nagy adagokban lövelltem a spermámat a Mercédesz befelé horpadó, kislányos hasára. A csaj nem volt szívbajos, kivontatta a kezem a puncijából, hogy különös vigyorral a képén a törékeny ujjaival a felsőtestén módszeresen végigkenegesse az ondófoltokat.

- Neked megint nem volt jó! - sóhajtottam a nyakába mit sem törődve azzal, hogy összeragadunk.
- Tévedsz, csodálatos volt! Nem kell orgazmus, hogy élvezzem a simogatásod, de csalódott vagyok. Néha olyan mulya vagy, hiába terelgetlek szavakkal. Úgy látszik, még mindig nem fogtad fel, amit az első éjszakán mondtam.
- Mit mondtál? Nem emlékszem, mi lehetett az a fontos, mert nem erőszakollak meg, ha arra gondolsz. - feleseltem vissza.
- Azt mondtam, örülök, hogy uralkodó típus vagy, csak még mindig nem mered kihasználni az alkalmakat, pedig szolgáltattam már jó párat. - mondta komolyan.
- Mit, hogy az előbb könyörögnöm kellett volna, hogy leszopj? - nevettem el magam, de Mercédesz komoly képén csak egy halvány mosoly suhant keresztül.
- Egyszer megérem még, hogy magadtól csináld, amit akarsz, és ne tőlem várd, hogy megmondjam, mit is szeretnél? - fordult a hasára látszólag bosszúsan.
- Én tudom mit szeretnék... - simogattam végig a gerincét. A medencecsontjánál lassítottam, pici köröket leírva a csigolyákon a farpofái közé nyomtam a középső ujjam, lehorgonyoztam az ánus összehúzódó redői között.
Elvigyorodott.
- Most csak azért csinálod, mert szóvá tettem, és bizonyítani akarsz! - nevetett, ugyanakkor felhúzta a lábát, hogy jobban hozzáférhessek. Én viszont már nagyon álmos voltam, és vissza is húztam a mancsomat.
- Ne haragudj, de rögtön elalszok. Mit szólnál hozzá, ha reggelig megálmodnám, mit akarok? - húztam magunkra a vékony takarót.
- Kemény légy! - adott puszikat a számra, és a derekamat, hátamat simogatva pillanatok alatt elaltatott.


A déli ébredés bizony nehezünkre esett. Keményen kiütközött rajtunk az előző napok álmatlansága és a lelki sérülések gyötrő megpróbáltatása. És bizony megint nem merevedéssel ébredtem, de Mercédesz aranyosan megértő személyisége átsegített a reggeli szégyenen. Valahogy olyan boldognak láttam, mint még soha, és az sem lepett meg, hogy két kézzel habzsolta a gyorsételeket, amit jobb híján a közeli étteremből kellett megrendelnem. Nem beszéltünk a szexről, pedig a vibrálás ott volt a levegőben.
A lány előadta a félelmeit, hogy a történtek után miként néz majd a szüleim szemébe, de megnyugtattam, hogy semmiről nem kel tudniuk, hiszen a dologban teljesen ártatlan. Azt is megvitattuk, hogy a rendőrséget is kihagyjuk, mivel nem adhatott volna semmilyen támpontot a gyújtogatással kapcsolatban. A kérdésemre, hogy ő magától miért nem ment egyenesen oda azt válaszolta, hogy a lányok megfenyegették veréssel, nagyon mocskos, undorító dolgokkal, később pedig a tűz, meg a bűntudat miatt önmagát vádolta.

Napokig úsztam a boldogságban. Amennyire tőlem tellett, atyáskodóan zártam a karjaimba, és a lehető legnagyobb gyengédséggel bántam a soványka lánnyal. Cserébe megtapasztaltam az egész napos semmittevés adta nyugalmat, és annyit szeretkeztem, amennyire csak az erőmből futotta. Tudatosan kerültem a kényesebb figurákat, mert még mindig tartottam attól, hogy csak miattam csinálja, és feltételeztem, hogy nem a saját vágyai hajtják meggondolatlanságba. Valahol természetes volt, hogy nem okozok fájdalmat, mégis tisztában voltam azzal, hogy lelki sérülést okozhatok egy nem kívánt aktussal. Különben meg nem is vágytam igazán semmi másra, csak rengeteg búfelejtő, romantikus, misszionárius dugásra. Bántott, hogy Mercédesznek nem volt orgazmusa, de ő talán még nálam is jobban hajtotta, akarta, mindent megtett, hogy közelebb kerüljön egy- egy próbálkozással. Sajnos minden ilyen esemény sikertelen maradt, de ahogyan mondta, ki nem hagyná az érzést, hogy a péniszem a puncijában van!

Egy vasárnap délután végre Mercédesz beleegyezett, hogy meglátogassuk anyámat. Megint megcsillogtatta a visszafogott, de elegáns és intelligens pedagógus voltát, ráadásul szuper elegánsan kiöltözve nagy hatást gyakorolt a szüleimre. Egy percig sem volt kérdéses, hogy elfogadják, és a soványsága ide vagy oda megszerették, legalábbis én azt vettem ki a beszélgetésből. És ő, a kedvesem is örült, valamit visszakapott az életéből. A lánykérésről ugyan még nem beszéltünk, de az már nem is volt annyira sürgős.

Hazafelé sétálva, félve, mintha a lányt bárki is elragadhatná, szenvedélyes örömmel kapaszkodtam a vékony derekába. Nagyszerű érzékkel vette át a ritmusom, és vigyorogva hagyta, hogy időnként a fenekén is végigsimítsak. Mit mondjak, csodás érzés volt birtokolni a lány testét, és hogy ő se maradjon le, időnként csibészesen visszamarkolt. Ilyenkor megálltunk egy- egy kiadós smárolásra.
Egyik ilyen alkalommal sikerült felbosszantanunk a környék leghatalmasabb kutyáját, ami olyan fülsértő csaholással ugrott a kovácsoltvas kerítésnek, hogy majd összeszartam magam, és kis híja volt, hogy Mercédesz bakugrása le ne döntsön a lábaimról. Még szerencse, hogy a barátságtalan állatot a kerítés megállította.
- Megijedtél? - vontam nevetve magamhoz a rémülettől elsápadt leányzót.
- Naná, ez majdnem olyan, mint amelyik a víkendháznál megszagolgatott. Akkor is majdnem összecsináltam magam. - közölte levegőért kapkodva.
- Ezt még nem is mondtad! - kaptam fel a fejem. Felkeltette a kíváncsiságom.
- Nem, nem volt jelentősége, csak odajött, amikor csuktam be az ajtót, és aranyosan megszimatolt, de hála az égnek nem bántott.
- Mit értesz azon, hogy majdnem olyan?
- Hogy ugyanilyen nagy, csak az fehér szőrű volt fekete foltokkal.
- Szóval egy német dog. Tudod kinek van olyan kutyája? A hegylakónak, aki régebben koslatott a nővérem után. - bámultam magam elé elgondolkodva.
- Ki az a hegylakó? - rázott meg a nő, miután az első kérdésre nem válaszoltam.
- A volt tornatanárom. - próbáltam fejben lázasan helyretenni a mozaikdarabkákat.
- A Pocsai, az a nagydarab fickó?
Mercédesz ismerte, hiszen kollegáként gyakran találkoztak. A hatalmas termetéhez képest az a pasas kimondottan szolidnak látszott,  gyakorlatilag egy hatalmas mamlasz volt.
- Igen az, akit a nővérem annyiszor kigúnyolt, mert nemcsak bambán, de tolakodóan udvarolt. Még szerencse, hogy nem lett a sógorom.
- Szerintem csendes bolond, ha engem kérdezel. Mindig a saját útját járja, nem beszélget senkivel. - helyeselt Mercédesz.
- Elmegyünk arra, megnézzük, felismered-e a kutyát? - vetettem fel. A lány sápadt képpel helyeselt. Az arcomra lehetett írva a helyzet mennyire komoly, és nem csak az én szempontomból, hiszen mindketten megszenvedtük a tragédia utáni éveket.

A címet Mercédesz megszerezte az iskolából, és könnyű volt megtalálni a házat a város szélében, egy eldugott kis utca legvégében. Teljesen normális tömblakás erős, magas fémrács kerítéssel, kicsit elhanyagolt, elvadult növényzettel, de a kőfal tövében jól láthatóan kivehetőek voltak a kutya által kitaposott ösvények. Semmi mozgás a környéken, úgy mentünk el a ház előtt, mintha csak sétálnánk egyet. És lám, a kutya a mozgásra előjött. Azonban eszébe sem jutott ugatni, barátságosan dugta az orrát a kerítéslécek közé, hogy megszagoljon, farokcsóválással üdvözöljön. Szép, hatalmas állat volt, mindig is tetszett, amikor a Hegylakó magával hozta a házunkhoz, hogy azzal is imponáljon a nővéremnek.
- Haramia, szevasz öreg! - simogattam meg a buksiját, és a kutya azt sem vette rossznéven, hogy Mercédesz kicsit megpofozta a pofiját.
- Ez volt, megismered? - néztem a lányra.
- Igen ez. Látod, van egy érdekes nyakörve? - suttogta az, és egyre idegesebb lett.
- Oké, menjünk innen gyorsan, még mielőtt a faszi észre nem vesz! - húzott magával gyors távozásra kényszerítve.
- Menjünk a rendőrségre! - vártam beleegyezést a lánytól, ő azonban hangosan gondolkodott.
- Na és mit bizonyít, hogy ott volt a kutya? Semmit sem. Nem jutunk vele előbbre. - sóhajtott összeszorított fogakkal.
- De láttad azt a kerítést, onnan nem szökhetett meg? Ezek szerint a Pocsainak is ott kellett lennie a víkendház közelében. És még indoka is volt, hogy bántsa a nővérem! - magyaráztam indulatosan.
- Igazad van, de gondoljuk meg kétszer, belemászunk-e egy sehová sem vezető vizsgálatba, vagy körülnézünk előtte.
Ő volt a higgadtabb, bár rajta is látszott, hogy zaklatott a lelkiállapota, de valahogy mégis helyén kezelte a dolgokat, még én átkozódtam, szidtam a Pocsai felmenőit és ha nem lett volna akkora, idegességemben szemtől szembe is megvádolom.

Mire hazasértünk, már dúltam- fúltam, saját magamat lovalltam egyre jobban a dologba, és az esztelenségtől csak a kedvesem csodálatos nyugalma tartott vissza.
- Megyünk este egy kis megfigyelésre? - ütötte el játékos tréfával a felháborodott hangulatom okozta morcosságomat.
- Menjünk vissza? - bámultam rá kikerekedett szemmel, de ő szemmel láthatóan már elhatározta, nekem csak helyeselnem kellett. A könnyebbség érdekében apámtól az autót is kölcsönkértem, és a sötétedés beállta után beálltunk az utca legvégébe, ahonnan a Pocsai házát látni lehetett.
Nem volt a házban nagy mozgás, csak a garázsajtón lévő kis ablakból szűrődtek ki fények, a többi helység hátborzongató sötétséggel sugallta a képzeletünkbe, hogy egy gyilkost rejteget. Vártunk. Gyakorlatilag órákig nem történt semmi, és éjfél után is ugyanaz volt a helyzet. A portán semmi mozgás, csupán a Haramia unatkozó körbeszimatolását lehetett megfigyelni.
- Izgulsz? - kérdezte Mercédesz, és miután már kicsit elgémberedett a hozzám dőlő testhelyzetben, visszaült az anyósülésre.
- Kicsit. Elég unalmas itt. Nem történik semmi, és nem is tudom, mire számítottam. Lehangoló ez az egész!
- Szegény! Még az esti összebújás is elmaradt! - sandított félre, majd megsimogatta az arcomat. A súlytalan ujjai lassan csúsztak egyre lejjebb, megérintve a nyakam, birizgálva a mellkasomat, amíg le nem értek a nadrágomra. Még nadrágon keresztül is megremegtem a farkam érintésére, az ügyes kéz pedig rányomódott a péniszemre. Hogy ez a vékony kis tanárnő mennyire élvezte, amikor a keze alatt megnövök és megkeményedek! Ráadásul a kacér szemeivel egy másik világba repített, ahol hallhatóvá vált a vérem dübörgése, és türelmetlenül vártam, hogy a nemiszervemen keresztül minden porcikám megnyugodjon és kielégüljön. Röpke másodpercek alatt példátlan magasságokba tudott a lány izgatni. Arról is gondoskodott, hogy a nadrágom a gatyámmal együtt a térdem alá kerüljön, aztán közelebb jött, lágy fitymahúzogatás közben csókokat osztogatva magához ölelt.
- Mit szeretnél, édes! - búgta izgalomtól remegő hangon, majd hatalmasat cuppantott a fülembe.
- Mondjuk egy krémest! - vágtam rá hirtelen ötlettel, mert akkorát kordúlt a gyomrom, hogy Mercédesz felnevetett.
- Azt sajna, nem hoztam! - kacagott visszafogottan.
- Mondjuk..., nyalni akarlak! - közöltem határozottan, és hogy a vigyorgó menyecskének utat mutassak, az ülésemet hátrahajtottam. Ezzel párhuzamosan a lányról pillanatok alatt lekerült a ruha, meztelen valóságában feküdt rám, ölének apró borostáit a makkomnak nyomva kiosztott néhány nyelvest, aztán térdelt feljebb.
- Úgy gondoltad, másszak feljebb? - incselkedett, holott biztos voltam benne, hogy a kérésemet nem tagadja meg. Visszadőlt egy pillanatra, de csak azért, hogy a nyakát, mellkasát, az pici melleket és a duzzadt mellbimbókat is végigcsókolhassam, csak aztán térdelt az arcom felé. Már jócskán fel volt izgulva, kicsit megnyíltak a szeméremajkak, és a hátsó ülésre könyökölve kieresztette a gőzt egy hatalmas sóhajban. A helyzet különlegességét az adta, hogy észvesztő ügyességgel ringatta a csípőjét, és minden nyelvcsapásomra volt válasza. Már komolyan elkezdtem reménykedni, hogy talán most végre lesz orgazmusa.
Majdnem, hogy a tempót is ő diktálta, én csak élvezettel habzsoltam a vérbő szeméremajkakat, és elértem a vékony gátat is, amire többször is azt mondta, hogy kimondottan jó, ha ott érek hozzá akárhogyan. Mintha olvasott volna a gondolataimban, úgy tornázta magát feljebb, a csípőjét befordította, és ezzel azt érte el, hogy a nyelvem átbukott a gát vékony falán, és az ánus redői közé nyaltam, ami először gyors összehúzódással válaszolt, majd ismét elernyedve utat engedett a perverz vágyamnak. A lány tiszta volt, lehetetlenül tiszta, és az imádott szappanillata elvarázsolt, még mohóbb nyelvcsapásokra sarkallt. A kedvesem hintázni kezdett, és percekig forgatta a csípőjét, hogy végignyalhassam a csiklójától az ánusáig, aztán elvált tőlem, és heves csókkal megköszönte az áldásos tevékenységem.
Tolatott lassan lejjebb, a makkom már majdnem becsúszott a szeméremajkai közé, amikor a Pocsai házában hangos csattanással záródott a garázsajtó. Megriadtunk, kibámultunk a bepárásodott ablak gyorsan letörölt keskeny résén, és inunkba szállt a bátorságunk, mert a pacák a kocsit leste, hosszan, összehúzott szemöldökkel, aztán egyet gondolva sarkon fordult, és bement az épületbe. Pár perc után teljes csend és sötétség vette át ismét a helyet.
- Lelankadtál. - fordult vissza hozzám a szerelmem. - Nagy baj lenne, ha most hazamennénk, és aludnánk egyet? Felzaklatott az a kis jelenet, mintha engem bámult volna az az őrült, olyan furcsán nézett.
- Persze, úgyis éhes vagyok, meg persze neked is enned kell. Viszont holnap visszajövök, mert nem hagy nyugodni, mi a fenét csinált a garázsban egész éjjel. Tudnom kell, mert belebetegedek! - húztam vissza a nadrágom, és fél szemmel azért Mercédeszt figyeltem, hogy hátha kedve támad még folytatni az elkezdett szexet. Hát sajna nem volt, de édes csókot küldött minden egyes felvett ruhadarab után az ajkaimra, és megmosolyogta, milyen sóvárgó képpel simogatom meg a pici melleit.

Másnap reggel ment mindenki a maga útjára, csak délután találkoztunk a kicsi lakásban. A lány lehetetlenül ideges volt.
- Találkoztam a suliban a Pocsaival, és mondtam neki, hogy tudom mit tett a nővéreddel! - közölte aggódó arccal.
- Jézusom, hogy a picsába jutott eszedbe? Veszélybe sodrod magad! - öleltem magamhoz, pedig forrott bennem a méreg ekkora balgaságtól.
- Azt mondta, nem ő volt, de előtte úgy vigyorgott, mintha élvezné, hogy a pofámba hazudhat. - magyarázta a Mercédesz a tapasztaltakat.
- Lehet, hogy tényleg nem ő volt! - erősködtem - És mi volt még a reakciója?
- Pont az a gyanús, hogy úgy csinált, mintha teljesen kívülálló volna. Épeszű ember tiltakozna, vagy felháborodna, de ő vagy fel sem fogta, vagy túlságosan is tisztában van a tette súlyával. - mesélte a lány izgatottan, és amilyen határozottan állította, el is hittem, hogy minden szavában igazság van.
- Nincs más hátra, este visszamegyek kémkedni, valamit találnom kell előbb- utóbb!
- Nélkülem nem mehetsz, vigyáznom kell rád! - ringatott meg a lány, pedig éreztem rajta valamilyen elfojtott tartózkodást.

Három este telt el úgy a kis utca végében, csendben kuporogtunk Mercédesszel a ház közelében. Túl közel sem merészkedhettünk, mert Haramia pillanatok alatt kiszagolta a jelenlétünk, farokcsóválva várta a kerítés tövében, hogy megvakargassuk a nyáladzó buksiját.
Messzebbre kellett mennünk, ráadásul autó hiányában gyalogosan  közlekednünk. Még jó, hogy az időjárás meleg estékkel és lágy szellővel kedvezett a kémkedésnek. A harmadik napon belefáradva az eredménytelenségbe bemásztam a kerítésen, és benéztem a garázsablakon, ahol minden áldott nap ugyanaz a kis ablak világított késő éjszakáig, de mozgás abszolút nem látszott. Mercédesz a kerítésnél tartotta a kutyát, amíg az ablakon belestem. Senki sem tartózkodott a helységben, a lököttnek még autója sem volt. Alaposan körbenéztük a házat, de máshol nem volt nyoma világosságnak. A fal közelében viszont néha kongást, vagy inkább tompa kalapálást lehetett hallani, és a hegesztéskor égő acél könnyen felismerhető bűze szivárgott ki az üresen tátongó garázs ajtajának rosszul záró nyílásain. A tompa zaj mintha mélyről jött volna, nem lehetett a helyét pontosan megállapítani, de az emberünk dolgozott serényen és szorgalmatosan, aztán éjféltájban megint aludni ment, ahogy tette több napon át korábban. Lelombozott a sikertelenség, lógó orral sétáltunk haza.

Másnap csak este mentem Mercédeszért, hogy ismét kémkedéssel töltsük az éjszakai óráinkat. Hogy felvidítson meglepetéssel várt, ami nem volt más, mint egy lenge, rózsaszín nyári ruha rövid szoknyarésszel. Melltartó nem volt rajta, de átlátszott a tanga pici háromszöge, meg a spagettipántok. Csillogott, villogott a szintén rózsaszín, lakk topánkája, amiben  bemutatkozva édesen körbeforgott.
- Ma is megyünk? - ugrott a nyakamba. Példaértékű volt a kitartása. Csodáltam, pedig már számtalanszor megtapasztaltam.
- Ezt csináld még egyszer! - szólítottam.
- Mit? - nézett rám kíváncsian.
- Fordulj még egyszer körbe, olyan bámulatos vagy! - toltam el, ő pedig néhány tündéri sasszéval többször is forgolódott és jókedvűen járt a kedvemben.
- Eszméletlen csinos vagy! - vontam ismét magamhoz, hogy megcsókoljam.
- Gebe vagyok!
- Sovány vagy , mint egy manöken, de olyan izgalmasan hívogatnak a combjaid, kezd egyre szebben domborodni a melled, és legszívesebben letépném a bugyidat. Ha a ruha egy kicsit kurvásabb lenne, most tényleg megerőszakolnálak. - viccelődtem óvatosan.
- Kihagynám érte a mai strázsálást, mit szólnál, ha ma kivételesen ágyban maradnánk? Örömet akarok szerezni neked! - dörgölőzött kedvesen, de bármennyire is csábító volt a kinézete a viselkedéséről nem is beszélve, engem rettentően hajtott a bosszúvágy és az igazság keresése.
- Holnap, kedves, holnap lesz időnk rá, de most nem tudnék nyugodt maradni! - öleltem magamhoz a lány törékeny testét, kicsit meg is szorongattam, annyira jó érzés kerített a hatalmába, hogy édesen felajánlkozott.

Sötétedés után megint ott tartottunk, mint napok óta, ismét csak a Pocsai garázsának kicsi ablaka világított. Már semmi sem tarthatott vissza, rögtön bemásztam és most Mercédesz is velem tartott, a rózsaszínű ruciban szexin emelgette át a lábait a kerítésen. Az éjszakai sötétségben óvatosan lopództunk a kicsi, világító ablakhoz. Belül semmi mozgás, ismét csak az üresen tátongó helységet láthattuk. Mercédesz még a bejárati ajtóval is megpróbálkozott, de minden ajtót zárva találtunk. Mit tehettünk volna? Vártunk. A hátam az ajtónak támasztottam, hogy hallhassam bentről jövő lakatosmunka hangjait, a csaj meg elölről megölelt. Minden lehetőségünk megvolt, hogy eltűnjünk a sötétben, ha Pocsai megjelenne.
- A szívem a torkomban dobog! - súgta a lány elém állva. Egész este szinte körbeudvarolt, most is édesen simogatott az ujjaival. Lehet, nem is tudatosan, de folyamatosan izgatott. Kedvem lett volna a szoknyája alá nyúlkálni, de a veszélyérzetem visszatartott, nem úgy mint őt, szemrebbenés nélkül markolászta a fenekem, és olyan kéjsóvár pofát vágott, hogy kezdtem felizgulni. Erre még jobban rájátszott azzal, hogy a szeméremdombját a farkamnak préselte, mintegy nyíltan megüzenve, hogy szeretne valamit.
- Az én szívem is majd ki ugrik, de nem a félelemtől, hanem attól, hogy felizgatsz. - vigyorogtam.
- Lehet, hogy azt is akarom! - kacérkodott.
- Jobban kellene a zajokra figyelni, nehogy lebukjunk! - figyelmeztettem, de nem szerettem volna, hogy abbahagyja a szexi játékot.
- Tudod, napok óta azon gondolkodom, hogy mivel tudnék neked valami felejthetetlen örömet szerezni... - mondta vontatottan, és ugyanilyen lassúsággal csúsztak a kezei a sliccemre.
- Bánt, hogy pár napja a kocsiban is félbehagytalak, pedig fel voltam készülve valamire... - rebegte sejtelmesen.
- Mire? - nyögtem a farkamat kiszabadító kéz forró szorításától. Mercédesz óvatos volt, úgy húzta le a sliccemet, hogy észre sem vettem, és túlságosan is akartam, hogy a kezében érezzem a megmerevedett péniszem. A másik kezével benyúlt, gyengéden kiemelte a heréimet újabb pozitív élményben részesítve a kéjért sóvárgó testem. Vártam, azt hittem, hogy letudjuk a dolgot egy pettinggel, de a lány elengedett és távolabb lépett. Felemelte a kezét, bal oldalon a haját csurkába összefogta, a másik kezével az én bal kezemet vontatta oda, és addig ügyeskedett, míg meg nem értettem, hogy a copfot én fogjam meg. Nem értettem, de az arcán tükröződő szokatlan mosoly valami különlegességet sejtetett. És nem érte be egy kezemmel, a jobb kezemmel a jobb oldalon kellett a haját összefognom, és tartanom, mintha az ördög szarvát kellene magamtól távol tartanom.

Csak akkor fogtam fel a szándékát, amikor egyre lejjebb ereszkedett. Csillogó szemei megüzenték, hogy tudja mit tesz, pedig elvileg rám bízta a kezdeményezést azzal, hogy a haját kapaszkodónak használtatta kényemre- kedvemre. Egy pillanat alatt elgyengültem, erőtlen, vagy inkább akaratlanul hagytam, hogy az ajka a heréimet érintse, majd egy pajkos nyelv siklott végig a péniszemen. Mercédesz a szemkontaktust is mindvégig megtartotta, és azt is megmosolyogta, amikor az ajkai közé csúszó makkom mámorító érzésétől halkan felszisszentem.
Itt megállt a pillanatra, a kezeivel az enyémeket megérintette, azzal jelezte, hogy én következek.
Most én haraptam az ajkamba. Nem is a kezemre volt szükségem, hogy közelebb kerüljek, elég volt lágyan a csípőmet előre lendítenem, hogy Mercédesz forró szájának nyálas mélységében óvatosan elmerüljek. Kezdődött a lassú dugás ki- be, ügyelve a lány minden rezdülésére. Már a halk cuppogás is a mennyekbe repített.
És milyen a nő, ha valamit a fejébe vesz? Hamar rájött, hogy vigyázok őkelmére. Hogy komolyabb beavatkozásra ösztökéljen átölelte a fenekem, úgy préselte magát közelebb, amíg nem éreztem, hogy a makkom a torkának ütközve hajlásra kényszerül. Érzésnek szuper volt, csak az döbbentett meg, amikor lecsusszantam a nyelőcsövébe, és a mélytorkos szopástól öklendezni kezdett. A péniszem a benne lévő izmok összehúzódásától még tovább keményedett, és lüktetett néhányat, de ettől észhez tértem. Nem arra használtam a haját, amire ő kínálta, nem a farkamra húztam, hanem eltoltam magamtól, és félve hogy bántom, elengedtem.
Felállt. A szeme az öklendezéstől megtelt könnyel, de csábos kis szempillarebegtetéssel megcsóválta a fejét, és megint nyúlt a kezemért, hogy a haját ismét markoljam meg.
- Fájdalmat okozok! - mondtam rémülten.
- Örömet. - suttogta.
- Ez olyan fajtalan és lehet hogy neked gusztustalan! - akartam jobb belátásra téríteni, nem szerettem volna, hogy szenvedjen miattam. Ez az isteni csaj viszont feltalálta magát.
- Miért lenne gusztustalan? Nem akarod, hogy a spermádat megkóstoljam? Te mondtad, hogy csalódott vagy, mert nem csináltam még végig egyszer sem, és én sem szoktam tiltakozni, ha véletlenül a seggembe téved a nyelved! Várom, hogy megtedd, érted? Szeretem, ha ott kényeztetsz! - rebegte az érveit, és már ereszkedett is le, hogy újra mélyen elnyeljen.
Az érzéseim ellenére a szavai tovább tüzeltek, és már nem is akartam nemet mondani, csak vártam, hogy megint a torkára engedjen, és érezzem újra azt a kéjes lüktetést, amitől hamar utolér az orgazmus közeledtének minden porcikámat olyan édesen megfeszítő, csodálatos érzése. Mercédesz jól ismert, sokszor elélveztem már a kezében. Tudta, mikor érek az aktus végére, mikor merevedek a magömlés előtt a legkeményebbé, és hogyan élvezek el. Ennek megfelelően engedett egészen sokszor a torkára minden sóhajomra, rándulásomra odafigyelve, és szándékosan tartott hosszabb- rövidebb szüneteket, hogy nyújtsa az élvezetemet. Nem tudtam, sajnáljam-e, hogy a szeméből csorognak a könnyek, az orrán folyik ki a nyála, az időnkénti öklendezésről nem is beszélve.

Nem hagyta abba, nem akarta. És miattam nem akarta! Nekem szándékozott valami felejthetetlent nyújtani. Csak akkor engedett ki a szájából, amikor érezte, hogy hamarosan elélvezek. A farkam tövénél megmarkolt mindkét kezével, a makkomat a kinyújtott nyelvéhez dörzsölgette és a felhősen csillogó szemeit az enyémbe mélyesztette. Elég volt két húzás, hogy elélvezzek, és a spermámat a nyelvére spricceljem. Onnan a sűrű, fehér nedű vastag csíkban lefolyva tűnt el a nő torkában. Az ondót pumpáló összehúzódások pedig csak jöttek és jöttek, még akkor is, amikor már az egész tárat kilőttem, és majdnem a partneremre rogytam pillanatnyi gyengeségemben.

Mercédesz felállt, az apró neszesszeréből zsepit varázsolt elő, és kuncogva törölgette az arcát, a fátyolos szemeit, míg én a farkam raktam vissza a helyére.
- Nem bántad meg? - húztam magamhoz, érzelmes puszikat osztogattam sűrűn a nyálas arcára, és annyira imádtam, mint még soha. Két lábbal álltam a rózsaszín felhőn, ami boldog biztonságot jelentette számomra.
- Ha rosszul csináltam, kezdem elölről! - fordította oda az ajkát. Megcsókolt, a nyelvével valami kissé ragacsos, tojás ízű zamatot továbbítva a számba.
- Finom vagy! - suttogta kuncogva, majd átölelt, a mellkasomra hajtotta a fejét, és szeretettel megszorongatott a gyenge karjaival.
A következő pillanatban hangos csörömpölés ütötte meg a fülem, és abban a pillanatban fájdalmas ütést éreztem a tarkómon, és elsötétült minden.

A lassú eszmélést hideg kőpadló, vakító fény és kárörvendő nevetgélés váltotta ki. Rémülten emeltem meg a fejem, ahogyan kezdett alábbhagyni a szédülés. Egy festetlen helységben találtam magam, mennyezetről világító, vakító fény miatt hunyorogva próbáltam tájékozódni. A hely nem volt nagyobb egy ötször ötös szobánál, ráadásul elég hátborzongatónak hatott az igénytelenségével. Az első pillantásom egy ketrecre tévedt, amiben két széken két alakot láttam ülni, de elég homályos volt a látásom ahhoz, hogy csak később fogjam fel, a két alak tulajdonképpen két nő aszott múmiája, a szemük, szájuk és orrlyukaik helyén tátongó üregekkel, leesett állal, csak a hajuk maradt meg eredeti pompájában, hosszú, dús szálakban kibontva takarta a csontra száradt bőr rémisztő valóságát. Rám jött a hányinger, és rettentő pánik fogott el.
Hangokat hallottam. Mercédesz sírása ütötte meg a fülem, meg egy másik fémszerkezet idegesítő csörgése, kalapálás hangja,
amibe az az állat bezárta a kedvesem, míg én ájultan feküdtem. Viharos gyorsasággal peregtek az események. Pocsai éppen zárat próbált eszkábálni a Mercédesz ketrecére, amiben a lány a sarokba húzódva sírt lemeztelenítve, pici sündisznóállásba gömbölyödve. Gyorsan felmértem a helyzetet, körülnéztem menedéket keresve.

Négy sarok, reménytelenség mindegyikben. Az elsőben a két múmia ketrece, talán kétszer két méteres terjedelemben, és persze nyitott ajtóval, de ott nemigen bújhatok el a vasfüggöny biztonságosabb oldalán. A másikban egy ugyanekkora rács, a kijáratát elállja a galád, arra végképp nem menekülhetek. A harmadik sarok tulajdonképpen egy kis konyha, asztallal, székkel, kicsi tűzhellyel, a fal mentén egy ritka szar kinézetű, kifeküdt, mocskos ágy, és a negyedik sarokban vasajtó, persze lelakatolva a kilincs alatt. A fal tövében festékek, szerszámok, egyik sem alkalmas a harcra, mert azok a Pocsai mellett a ketrec közelében vannak. Esélyem nincs felvenni a földről a nagykalapácsot, hogy az a fasz meg ne hallja. Várnom kellett, hátha a szédülésem is alábbhagy, és közben lázasan gondolkodtam. Legszívesebben kizártam volna az orrfacsaró, bűzös levegőt a tüdőmből, de ez volt a legkevesebb a félelmetes szituációban.

Nem maradt más választásom, mint felvenni a harcot a behemót óriással. A maga két méterével és száz akárhány kilójával magabiztosan dolgozott az izomkolosszus, és ha jól belegondoltam, a harmincas évei végét taposó kisportolt tornatanár ellen segítséget csak a meglepetés, meg a jóisten nyújthatott.
- Anyám, ha tudom, hogy ilyen műsort nyomsz, már rég idehozhattalak volna. Nem néztem ki belőled, hogy ilyen ügyes vagy, de majd rájössz, hogy nem az a ficsúr az igazi férfi hanem én. - beszélt Mercédeszhez, de az nem is hallotta, csak nyöszörgött a ketrec távoli sarkában.
- Azt hittétek, hülye vagyok, és nem szúrom ki az üres utcában a taknyos barátod kocsiját? Bazd meg, oda jártam hozzájuk, ismerem a rendszámát. Nem vagyok olyan agyalágyult, mint gondoljátok. - dicsérte a saját okosságát, miközben hegesztett, meg kalapált.
- Ja, és árulkodtak a lábnyomok. Mi a büdös picsának leskelődtetek utánam? Egyszer megkegyelmeztem neked, de nem engedlek el másodszor, főleg hogy már tudom, milyen jól szopsz! Sűrűn gyakorolni fogjuk! Majd meglátod, velem milyen jó! - gagyogott, mint egy hülyegyerek. Vélhetőleg már bele is élte magát a helyzetbe, mert nagyokat szuszogott, közben meg röhögcsélt a saját mondatain.

- Várhattatok volna még egy- két napot, akkor elkészült volna a ketreced, már a festéket is megvettem. Hát nem lett volna jobb? - viccelődött, mint egy elmebeteg, és sajnos a zár elkészült, mert a szerszámokat távolabb rugdosta, és az új ajtóra lakatot tett. Sátáni vigyor ült ki a képére, megszemlélte, megrángatta az ajtót, és elégedetten csettintett a nyelvével. A kulcsot felakasztotta a nadrágszíjára és felém fordult.

- Már csak a kis pöcsről kell gondoskodnom. - lépett felém, lehajolt, hogy megmarkoljon. Ekkor kellett volna kihasználni a meglepetés erejét, de az ütés, amit az arcára mértem nem volt megrendítő erejű. Még el is vigyorodott, úgy kapott fel a bivalyerejével, mint egy ócska rongyot, szinte a hóna alá passzírozott, és lépett kettőt a múmiák ketrece felé, aminek tárva- nyitva állt az ajtaja. Hiába kapálóztam, világossá vált, hogy hamarosan én is oda leszek bezárva. Minden erőfeszítésem kevésnek bizonyult, hogy szabaduljak, hát kétségbeesetten kapálóztam. Talán csak véletlen volt, hogy a kulcscsomóba akadt az ujjam. Pánikszerűen dobtam el, és hova máshova, mint a két múmia közé a ketrec sarkába. Nem is volt tudatos, de Pocsait felbosszantotta. Rögtön kaptam egy olyan kiadós, igazi apai balost az arcomba, hogy a másikat a padló koszos, hideg köve adta. A rém egyedül ment a ketrecbe a keskeny ajtón, mert kulcs nélkül úgysem tudott volna bezárni, engem meg röpke teljes nyugalomban másodpercekre hátrahagyott. Hova is menekülhettem volna?

Egyetlen esélyem maradt, a gyorsaságom. Fel sem tűnt a Mercédesz élesen visító ordítása, el voltam foglalva a magam rettentő félelmével. Amíg a szörny bebújt a székek mögött a távoli sarokba, mindenre elszántan ugrottam a rácshoz, becsaptam az ajtaját, és jobb híján a rácsok közé feszítettem egy közelben maradt vasrudat, mintegy kitámasztva a zárat, és elég távol maradva a veszélyes zónától. Pocsai eltorzult arccal, vérben forgó szemekkel ugrott vissza, de az ajtót már hiába rángatta, én azt már erősen kitámasztottam. Túl hosszú volt az erőkar, hogy a feszítővasat a rácsok közül eltávolítsa. Próbálkozott ő mindennel, a hatalmas testtömegével többször is nekiugrott, de mindhiába. Túl erősnek bizonyult a saját alkotmánya, nem engedtek a fémrudak. Ordítva, őrjöngve döntötte fel a múmiákat, próbálkozott a másik oldalon, de mindenhol eredménytelenül feszegette a gondosan felhegesztett vasat. A saját csapdájában ragadt. Egyetlen bökkenője volt a dolognak, hogy nem engedhettem el a rudat, mert kinyílt volna a ketrec ajtaja. Ott álltam tanácstalan, és rettegve néztem a tébolyultat, aki folyamatosan rángatózott, mint egy felbőszült gorilla, átkozódott, taposta, rugdosta a rácsokat.

Ez volt az első alkalom, hogy körülnézhettem a vérfagyasztó kriptában, hátha találok valami kiutat. Mercédeszre tévedt a szemem, aki ott állt a másik ketrecben és engem figyelt, a kisírt szemei között a remény halvány csillogása jelent meg. Ha kinyújtotta volna a kezét, talán még el is érem.
- Mögötted! - mutatott sürgetően a földre.
Hátranéztem, egy méretes kalapács volt még épp elérhető közelségben. Kicsit gebeszkedni kellett, hogy a lábammal közelebb vonszoljam, de jobb szerszám hiányában most bármiért örömmel hajoltam volna a földig. Pont jó volt fegyvernek az őrült ellen, aki egy kiadós ordibálás után taktikát váltva hízelegni kezdett, miután jókorát sóztam a rácsot markoló kezére, és valószínűleg törött ujjakkal fizettem a megpróbáltatásokért.

- Attila! Engedj ki! Figyelj, osztozunk a csajon! Olyat mutatok, amiről álmodni sem mertél. Meglátod, élvezni fogod! Hozhatunk más nőket is, ha akarod! - állt közelebb a rácshoz. A kalapács nyelével rögtön kapott a szeme alá, mert egyszerűen még a puszta feltételezés is kiborított, hogy önmagához hasonlít. Még többször is a rács közé döftem, de nem találtam. Veszélyes volt felkínálni a lehetőséget, hogy esetleg elkapja a szerszámomat.

Mit tehetnék most? Elengedni a vasrudat életveszélyes, elszaladni lehetetlen, Mercédesz bezártan nem segíthet. Mi maradt még? Elkeseredésemben a kalapáccsal nagyot sóztam a lányt fogvatartó ketrec sarkára. És ez adta az ötletet. Ha kitartó vagyok, talán engednek a hegesztések.

Iszonyat hosszú ideig tartott, míg a fém annyira meghajlott, hogy a végén a hegesztés megrepedjen. Már alig bírtam felemelni a kezem, sokszor meg is álltam pihenni, de nem adtam fel annak ellenére sem, hogy a horror kitervelője elkezdett idiótán vihogni odabent, és a hátát a falnak támasztva szinte élvezte a szenvedésemet.
- Úgyis kijutok innen, és akkor megdöglesz! - közölte hűvösen, hátborzongató hidegvérrel.
- Ne hallgass rá, tudom, hogy szétvered! - kontrázott Mercédesz olyan édesen és olyan bíztatóan, hogy újult erővel ütöttem a hegesztésre, míg a lány a gyenge karjaival megpróbálta a lehetetlen, feszegette a hangosan csörgő rácsokat. A varrat mégiscsak engedett, a szerelmem pedig emberfeletti erővel hajlította oldalra az egyik végén elszabadult vasrudat. Életemben először örültem, hogy olyan sovány szegény, és kifért a meglehetősen szűk nyíláson, de kifért, és egy macska ügyességével pattant azonnal talpra, hogy úgy, ahogy volt, meztelenül, koszosan magához öleljen.

- Megmentettél. - suttogta.
Nem tudom, mi adott neki erőt, de dacosan viselte a borzalmakat, aztán az ölelésből kibontakozva szembeköpte Pocsait. Nem volt túl gusztusos, de mindenki a maga fegyverével harcol a gonosszal.
- Keress valamilyen szerszámot, vagy bármit, amivel bezárhatjuk! - küldtem Mercédeszt a kis szobában felfedező körútra.

- Engedj ki, bármit neked adok! Azt vihetsz el, amit akarsz! - próbálkozott ismét a rács mögé szorult féreg, de engem az meg sem hatott.
- Látod, milyen igazad van! Egyetlen dolog van, amit elviszek innen, a kutyádat! Egy aljas vadállat vagy, az emberiség szégyene! - közöltem halkan, de érezhető gyűlölettel.

Mercédesz visszatért kezében a hegesztőpisztollyal.
- Nincs más használható. - közölte idegesen, majd nagy erőfeszítéssel közelebb húzta a készüléket, hogy a pálca a rácsig elérjen. Saját maga tette a testet a rács végére, én meg nagyokat koppintottam a kalapáccsal a kinyúló kezekre. Egy kis szerep és szerszámcsere, és máris sistergett az olvadó vas a zárszerkezet közötti résben, aminek most még a szaga is kifejezetten tetszett az elviselhetetlen bűz után. Alapos munkát végeztem. A biztonság kedvéért több helyen is összetunkoltam a ketrecet.

Idegesen álltam távolabb, kihúzva a támasztórudat. A rém kétségtelenül pánikba esve ragadta meg a forró vasat, de hiába rángatta, az túl jól tartott ahhoz, hogy szabadulhasson az börtönéből, én meg komoly elhatározással rohantam a hígítóért. Szilárd elhatározásom volt, hogy felgyújtom a vadállatot, de Mercédesz elém állt, és csendes szavakkal, gyengéd kezekkel térített el a szándékomtól.
- Attila, Attila! Ne tedd! Sosem tudna megnyugodni a lelkiismereted. - ölelt át megfékezve a pillanatnyi fejvesztett cselekedetet. Ez a nő aztán igazán szeretett. Még ebben a szorult helyzetben is tudott vigyázni rám, nem törődve veszéllyel, nem hallgatni a benne is bizonyosan felgyülemlett gyilkos gyűlöletre.

- Mit akarsz ettől a szukától? Tudod, hogy felgyújtotta a nővéredet? Ott voltam, láttam mindent! - váltott taktikát Pocsai.
- Ezt elbasztad, tudom, hogy nem ő volt! - vágtam vissza, de a rém nem adta fel.
- Mit tud adni neked ez a szuka, hogy neki hiszel? Csak addig kellesz neki, míg bűnbakot nem talál maga helyett! - ordította, mintha tényleg ő lenne az ártatlan, pedig bizonyítéknak pont ott taposgált az egyik múmia vörösen csillogó, hosszú haján. Biztos, hogy az ő szenvedésük és haláluk is a Pocsai lelkén szárad.
Már el is fordultam. A kalapácsot szorongatva indultam a vélhető kijáratot takaró vasajtó felé, de azért visszaszóltam.
- Hogy mit tud adni? Szerelmet, boldogságot, utódokat, szexet, családot, meg amit csak szeretnék. Ő érző ember, nem egy utolsó szatír!
- Gondolod, hogy majd ezek után is lefekszik veled? Engem engedj ki, és a tiéd lehet egy életre, kiélheted a szexmániádat! Bármit megkaphatsz tőle, ígérem! Innen nem menekülhet! - visította. Nem akartam hallani, nagyon is elegem volt már belőle.

- Tudod, te rohadék, veled ellentétben ő egy jó ember. És ha le akarna feküdni velem, csak csettintenie kell! Vagy tovább megyek, alig várom, hogy seggbe basszon! Érted? És tudod miért? Mert szeretem, és a szexmániás kettőnk közül én vagyok! Akkor szopom le, amikor csak akarja, ráadásul önszántamból, nem csak azért, mert megmentett tőled! Egyáltalán, bármi eszébe jut, én boldogan megteszem! - hadarta Mercédesz indulatosan.
- Csitt. - szóltam rá, és elkezdtem kalapálni a kijáraton lógó lakatot, oda sem figyelve Pocsai őrjöngésére.

Pár perccel később a kriptaszerű pincéből kijutva kimerülten rogytam rá a visszazárt csapóajtóra, Mercédesz meg magára terített valami kíméletlenül nagy munkaköpenyt a garázsból, és mellém huppant.
- Bántott? - öleltem magamhoz.
- Csak letépte a ruhámat, de még nem nyúlt hozzám. Inkább téged féltettelek, azt hittem, meghaltál. - hallottam ki a remegést a hangjából.
- Szerinted hol lehet a telefonom, vagy legalább a tiéd?
- Nem tudom, mikor visszajött érted, eldugta valahol az az állat. - simogatta édesen a hátamat.
- Ez legyen a legkevesebb, majd előkerül, de egyikünknek értesíteni kellene valakit. Vállalod? Én még maradok, nehogy ki tudjon jönni erről a horrorszobából. Még mindig remeg a gyomrom. - sóhajtottam nagyot. A lány az ölembe bújt.
- Nem lehetne kicsit később, had szenvedjen egy kicsit a rohadék. A börtön ennek csak szanatórium lesz... - meredt maga elé, én pedig lágyan simogattam a maszatos arcot.
- Lehet. Egy kicsit maradjunk itt, míg megnyugszunk. Úgy felizgatott ez a fasz, nem bírok magamhoz térni.
- Felizgatott? Most az egyszer valahogy nem érzem... - nézett a szemembe mosolyogva. Látszólag hihetetlen lelki erővel lépett túl a horrorba hajló cselekményen.
- Ne bassz már, odalenn is csak nyeltem nagyokat, amikor hallgattam, milyen túlzó dolgokat mondtál annak az elmebetegnek! - mosolyogtam én is el magam. Nyugtatott a lány közelsége, a pincéből hallható morgások és nyüszítések is elcsendesedtek.
- Na jó, talán egy icipicit túloztam, de azt már neked kellene eldöntened, hogy mennyire! - fordult felém Mercédesz komoly arccal. A szemei beszédesen vonták a feltételezésemet kétségbe, és nem volt szükség szavakra, hogy el is higgyem a lent hallottakat. A lány édes csókkal pecsételte le a tátva maradt számat.

- Azt hittem, sokkal jobban megvisel ez az egész, de látom, hamar kihevered. - mosolyodtam el a lány erőszakosan tolakodó közeledésén.
- Én is azt hittem, de most valami érdekes nyugalom, és biztonságérzet szállt meg, meg valami más..., bizsergés! - ragyogott fel a képe, hirtelen felpattant, ledobta a köpenyt a földre, és meztelenül beleült szemből az ölembe.
- Megcsókolnád a mellem! - düllesztette ki a felsőtestét, hetykén az orrom elé varázsolva a rózsaszín bimbóit, és a karjaival átölelt, hogy a fejem se húzhassam el. Csodás remegés futott rajtam végig. Mintha tudta volna, hogy attól van a leghamarabb merevedésem, ha beszophatom a kicsi melleit. Kacéran, vagány biztonsággal tolta a képembe őket. Kiült az arcára az öröm és kellemes bizsergés keveréke, a keze meg máris indult lejjebb, hogy a nadrágom szorításától szabadítson meg. Már akkor hatalmasakat sóhajtott, amikor ráfogott a péniszemre, és olyan szenvedéllyel nézett rajta végig, hogy magam is meglepődtem a sóvárgó tekinteten.
Versenyt nyögtünk, ahogyan magába engedett, és a csodás érzések múlni nem akaró örömet okozva száguldoztak a lábujjamból az agyamba, aztán vissza, minden mozdulatnál körtáncot járatva az érzékeimmel. Bújtam a nő gyönge testéhez, és mámorosan simogattam, hol a melleit markolásztam, hol a bordáit tapogattam, hol csak magamhoz öleltem a forró bőre érintését kívánva. Az aktus hevében rátévedt a kezem a fenekére, és még több örömet okozva a lelkemnek, végighúztam az ujjam a félgömbjei között. Az ánusát érintve észleltem a nőben a pillanatnyi vibrálást, hogy egy pillanatnyi időre megfeszülnek a fenékizmai, és ezzel egy időben szorosabb lesz a hüvelye, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, nem is kerestem összefüggéseket. Annál inkább Mercédesz, aki határozott mozdulattal fogott rá a kézfejemre, és visszairányított a megfelelő helyre.
- Simogass ott is, azt szeretem! - nyögte szinte önkívületben, én meg kaptam az alkalmon, és az össze- összeránduló redők körül gyengéd érintéssel körbe- körbe cirógattam.

Valahogy más volt most ez a szex. Egy idő után Mercédesz lassítani kezdett, és csodák csodája, a puncija eszméletlenül szoros lett, a nő meg kurtán- furcsán elengedve magát hullott az ölembe. A forrón, lüktetőn ölelő hüvelye belőlem is kiváltotta a szükséges ingereket, és lassú, de annál tartalmasabb spriccelésekkel töltöttem meg a lány bensőjét.

Sokáig nem szólt egyikünk sem, csak ültünk összekapaszkodva, levezetve a megmaradt feszültséget, és élveztük a csendet, meg egymás közelségét.
- Ez az volt amire gondolok? - tettem fel a kérdésem óvatosan, mire a lány végre a szemembe nézett.
- Igen édes, elélveztem... - szorította meg a karjaival a nyakamat.
- Csak ennyi kellett, hogy ott is simogassalak? - döbbentem meg. Valahogy eddig ez sosem jutott eszembe, és a lány sem igyekezett rávezetni a megoldásra.
- Nem drága, nem az kellett, hanem az az érzés, ami most bennem van. - búgta édesen.
- Na és mi az, ha szabadna tudnom?
- Elsősorban a szerelem! Tudom, hogy az iszonyat után még jön egy tortúra a rendőrséggel, de most úgy érzem, szabad lettem. Bámult egyre szélesebb mosollyal a szemeimbe, szinte megéreztem, hogy az a bizonyos, évekig nyomasztó, hatalmas kő nem is a szívéről, hanem a lelkéről hogyan válik le.
- Szabad vagyok! Szabad vagyok! Szabad vagyok! - kiáltozta egyre hangosabban az ég felé nyújtva hosszú karjait. A felszabadultságát pedig a pincéből érkező csörömpöléssel vegyes szitkozódás sem tudta elnyomni.