A beteljesült boldogság

Anna nyitott szemmel, bágyadtan fekszik a kórházi ágyon. Arra gondol,vajon lesz-e, aki szól szerelmének gyermeke születéséről. Igen, szerelmének szólítja, hiszen most is ugyanúgy kívánja és szereti, mint első találkozásukkor.
Egy irodalmi estélyen ismerkedtek meg. Ez volt Anna első bemutatkozása. Alig tudta felolvasni novelláját, annyira izgult. Főleg az érzelmi jeleneteknél hágott magasra a feszültség, melyből egy jó megfigyelő könnyen következtethetett saját belső zűrzavarára. Igencsak ráfért egy kis töltődés. Ezt Feri felismerte nála, s hallgatás közben ő is átélte a novella fejezeteit, finom antennájával vette a lány vibrálásait.
A műsor után Feri megszólította könnyed stílusával, bemutatkozott, s aztán ment minden, mint a karikacsapás. Nem valami szép hasonlat fellángolásukra, de hirtelen ez jutott az eszébe.

Első látásra szerelem. Mikor egymásra néztek, olyan érzésük volt, mintha régóta ismernék egymást. Szinte egyszerre döntötték el, hogy ezután együtt fognak élni.
Gyönyörű, álomteljes éjszakájuk volt, melyben minden mozdulatuk felvillanyozva, áramütésként érte a másikat. Varázslat, a szerelem mágiája, az egyre ernyedő, s hevülő test nedvének befogadása, illatainak belégzése.
A szobát is átitatta a bőrükből kipárolgott émelyítő boldogság-felhő.
Reggel hosszú, édes csókkal búcsúztak.
Feri a szerkesztőségbe indult, míg Anna kényelmesen heverészett egyesülésük színhelyén.
Ekkor éles fájdalom hasított a bal mellkasába.
Fel akart állni, de nem tudott, emlékezett rá, apjánál milyen jelzésekkel indult a szív-infarktus, s teljes erővel masszírozni kezdte magát. Egész teste verejtékben úszott, s habzott a szája. Mikor kicsit jobban érezte magát, hason csúszva elvonszolta magát a telefonig, s tárcsázta orvosát.

Tovább csúszott az ajtóig, mire e fájdalmas művelettel végzett, orvosa megérkezett, visszavitte az ágyra, megvizsgálta, s bejelentette a diagnózist:
Szívroham, mely a bal oldalt ideiglenesen lebénította. Nem bírt telefonálni, üzenetet hagyott Ferinek, meghagyta, csak telefonon hívja, nem akarta, hogy ilyen állapotban lássa.
Két hét múlva hívták először telefonhoz a kórházban Annát. A szokásos kérdések, s udvariasságok után Feri megkérdezte:
- Mondd édesem, nincs következménye a múltkori éjszakánknak?
Anna először nem értette, mire gondol, milyen következménye lehet azon kívül, hogy őrülten szereti, s hogy a szíve nem bírta elviselni ezt a felfokozott érzelmi állapotot.
Utána kapcsolt. Feri attól félt, hogy terhes maradt. Ekkor dühösen lecsapta a telefont.
Mindenféle kivizsgálást végeztek, mikor jobban lett, s így derült ki az is, hogy terhes maradt.
Megnézte az ultrahangon. Szép egészséges gyerek, hál’istennek nem károsodott a szívroham utáni gyógyszerektől. Úgy döntött, megtart-
ja a csöppséget, ő jelenti neki a szerelem örök gyümölcsét.
Különben is már harminc éves, ez az utolsó lehetősége.
A könyvei után kapott honoráriumokból tisztességesen megélnek ketten is. Nem vallotta be Ferinek terhességét, nem akarta, hogy megtudja.

A kilenc hónap gyorsan eltelt, s most itt fekszik nyitott szemekkel bágyadtan a kórházi ágyon, arra gondol: de jó lenne, ha Feri mégiscsak fogná a kezét a nehéz percekben.
Hozzálép egy nővér, injekciót ad be karjába, s kéri, hogy lazítsa el magát, végezze a légző gyakorlatokat.
Annának egy könnycsepp gördült le sápadt arcán, miközben mosolyogva érzékeli méhében rugdalódzó gyermekét. Betolják a műtőbe.
Ekkor zöld ruhába bújt férfi lépett melléje, kinek szemeit rögtön felismerte. Feri Anna lábait felemelve segédkezik a szülésben.
A legnehezebb tolófájás után felsír a kisbaba. Kisfiú lett.
Feri ujjong örömében, s míg Anna megpihen egy kicsit, szemrehányással illeti, mert kisajátította közös gyermeküket.
Anna boldogsága beteljesült. Egyszerre lett családanya és feleség.
Már ügyel rá, hogy e sok öröm ne terhelje meg gyorsan kalimpáló szívét.