2000 km

Leírhatatlan a fájdalom, amit érzek... Már több, mint másfél hónapja, hogy utoljára láttam Őt... Tudtam hogy soha többé nem találkozunk.. .Mindketten tudtuk az elejétől fogva, mégis mintha csak a búcsú pillanatában eszméltünk volna rá, mit is jelent ez... Csak álltunk ott, könnyes szemmel, ezerszer elköszöntünk, de nem volt elég... Egy életre nem lehet elégszer elköszönni..
Soha nem hittem volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülhetek… hogy ott kell hagynom valakit, akit szeretek, és aki viszontszeret... mert az utazásnak vége… a távolság közbeszólt..
Eleinte nagyon nehéz volt nélküle, de a levelek, amiket írt enyhítették a fájdalmat…
Aztán lassan elmaradoztak a válaszok és rá kellett hogy jöjjek mi a valóság. Később értesültem is róla, hogy Ő hamar "kiheverte" a kapcsolatunkat.. Mikor ezt megtudtam, úgy éreztem, nincs értelme tovább az életnek…
Az egész világom összeomlott... minden teljesen kilátástalannak tűnt...
Próbáltam felvenni Vele a kapcsolatot, de teljesen felesleges volt minden erőfeszítés... .a kudarcok csak tovább fokozták bennem a hiányát…
Azóta se tudok másra gondolni... Nem elég hogy állandóan Ő jár a fejemben, még álmomban is az Ő arca kísért... nélküle képtelen vagyok továbblépni... csak az emlékei éltetnek, ezért nem tudok szabadulni Tőle... a múltban élek… egy részemet otthagytam Nála Angliában, azt hiszem... Ki fogja azt visszahozni nekem?