2. Kai Mishu

Vége volt az utolsó órának is. Én, Adam, és két barátunk, Nao és Yukki a szomszéd épületben lévő ebédlő felé vettük az irányt. A tanépület előtt, egy alacsony, festett vörös hajú lány áldogált, rózsaszín trikóban és miniszoknyában, a hátán macis táskával. A haját két copfba kötötte, és mindkettőre egy-egy rózsaszín masnit kötött. Eredetileg fel sem tűnt volna, ám amikor Yukki kijelentette, hogy "hű de aranyos lány!" odanéztem. A lány, vigyorogva odarohant a mellettem álló Adam-hez és a nyakába ugrott.
- Ady-kuuuuuuuuun! - kiáltotta. Adam, a meglepetéstől lefagyva állt.
- Adam, te ismered ezt a lányt? - kérdezte Nao.
- Hát persze! Ady-kuuuuuun a szerelmem, alsó-középből. A nevem Kai Mishu.- dalolta a választ, Adam helyett a lány. Lefagytam. A képek összekavarodtak bennem.
- Mishu... te mit keresel itt? - kérdezte végül Adam.
- Mától, ide fogok járni, a szomszéd osztályba. - felelte a lány.
- Adam... beszélhetnénk négy szem közt? - csikorgattam a fogaimat.
- Persze. - mondta, majd Mishu felé fordult. - Majd beszélünk.
- Jó. Este vacsi után várlak a 23-mas szobában. - kacsintott Mishu.
Én megragadtam Adam karját, jó szorosan, és felráncigáltam a szobánkba. Bezártam az ajtót a kulccsal, majd elengedtem Adam-et aki felszisszent és a karját kezte dörzsölni. Ott, ahol az imént megszorítottam a kezét, vastag körömnyomok maradtak Adam, fehér bőrén. Kissé bűntudatom is támadt, de túl ideges voltam a bocsánatkéréshez.
- Mé... még is mi az, hogy barátnőd van? - üvöltöttem. A szemem megtelt könnyel és legördült az első kövér csepp. Lehuppantam az ágyamra és arcomat a tenyerembe temettem.
- Ne haragudj! - mondta Adam, megszeppent hangon.
- Ne haragudjak?! Én nem haragszom RÁD. Magamra haragszom, hogy egy ilyen szánlmas buzival feküdtem le mint te. - mondtam, de már is megbántam. Nem ezt akartam mondani. Hibáztam. Mindent tönkre tettem. Riadtan néztem fel Adam-re, aki hullasápadt arccal, mint a lassított felvétel, összepakolta a holnapi cuccait és otthagyott a szobában.
Belegondolni se mertem, hogy most mi lesz. Biztos megint összejön a barátnőjével. Meg is értem. Hogy hívhattam szánalmas buzinak?! Nem tudom mit tegyek.

Estig ki sem mozdultam a szobából. Egész délután a szobámban zokogtam. Csak vacsorára toltam ki a képem az étkezőbe és ahogy sejtettem, Adam nem jött vacsorázni. Én is csak egy tál rizst ettem aztán visszamentem a szobába, lezuhanyoztam és lefeküdtem, de hiába, nem jött álom a szememre. Egy hete, hogy minden nap együtt aluszunk el. Bár lefeküdni, csak egyszer feküdtünk le. A szoba Adam nélkül üres volt. Ha nem is történt volna meg, akkor is hiányoltam a békésen szuszogó testét.
Szeretem Adam-et. És nem akarom elveszíteni őt. De a ma délutáni eset után, mérget vettem rám, hogy soha nem bocsájt meg. Sokáig forgolódtam álmatlanul, mire reggel öt felé elaludtam. "Csak egy nap..." nyugtattam magamat. "Csak egy napra ment el."

Már egy hét telt el azóta, hogy összevesztünk Adam-el. Adam, azóta sem jelent meg se az órákon, se az étkezésnél. Kezdtem úgy érezni, hogy soha többé nem látom majd. Persze ez az állapot rám is nagyban kihatott. Majdnem 4 kg-ot fogytam, így már 46 kg körül voltam. Minden nap hánytam, és nem kívántam az ételt. A szemeim karikásak voltak, a folytonos éjszakázások miatt. Arról nem is beszélve, hogy a jegyeim is sokat romlottak.
Egyik nap megláttam Mishu-t, aki egyedül ebédelt. Nem akartam vele beszélni, de nem volt más, aki tudhatott volna valamit róla. Leültem, vele szemben.
- Mishu vagy igaz? - kérdeztem. A lány bólintott.
- Nem tudod véletlenül, hogy hol van Adam? - faggadtam. Erre, Mishu megtörölte a száját.
- Egy hete volt fent nálam. Tiszta sápadt volt, majd amikor kérdeztem mi történt, zokogni kezdett és azt monda, hogy mindent elrontott. Ezután bocsánatot kért és elmondta, hogy mást szeret, de ennek a személynek teljesen összetörte a szívét. Aztán amikor vacsorázni indultunk volna, összeesett a küszöbön. Most a kőrzeti kórházban van. - nem kellett gondolkodnom, hogy mit tegyek. Megköszöntem Mishu-nak a segítséget és rögtön a kórházba siettem.
- Adam Hiller-hez jöttem.- mondtam a portán álló nővérnek.
- Egy pillanat. - mondta, majd kinyitott egy nyilvántartó könyvet. - 402-es szoba, a folyosó végén balra, a legutolsó. - mutatta a nővér. Én, szinte rohanva indultam el a szoba felé. A szívem fájdalmasan zakatolt. Szinte betörtem az ajtót. Adam, egy fehér fémágyon feküdt, egy géphez kapcsolva. Eszméleténél volt. A szemei kikerekedtek a meglepedségtől.
- Shin?! Te... mit keresel i... - a hangja elcsuklott, és öklendezni kezdett. Én gyorsan odarohantam az ágyához, és a szája elé raktam, az éjjeliszekrényére készített edényt. Adam semmilyen ételt nem hányt, csak az epe jött fel.
- Ne haragudj! - kezdtem. - Nem kellett volna olyan ocsmányságokat a fejedhez vágnom... miattam vagy itt. Hogy vagy? - hadartam a könnyeimmel küzdködve.
- Te ne hargudj! Szólnom kellett volna Mishu-ról... én.... jobban vagyok. És te? Nagyon lefogytál! - mondta.
- Én is jobban vagyok most, hogy tudom, mi van veled. - már nem bírtam magammal. Sírtam, zokogtam és egyre csak azt kántáltam, hogy "úgy aggódtam érted."
Adam csak elmosolyodott.
- Még egy hétig bent tartanak, aztán a következő egy hónapot magántanulóként töltöm, mivel anyámék ragazkodtak hozzá, hogy összeszedjem magam a kolesz előtt. Köszönöm, hogy meglátogattál. - mondta. Én bólintottam, és elindultam az ajtó felé.
- Ja és Shin! - ragadta meg valaki a kezemet. Megfordultam, amikor Adam ajkai lecsaptak az enyéimre. Olyan hírtelen mozdult, hogy nem csodálkoztam volna,
ha megfájdult volna a feje. - Szeretlek. - fejezte be a műveletet. - Én is téged. - mondtam, majd visszafektettem Adam-et és visszaindultam.
Hihetetlen megkönnyebbülés és izgatottság kerített hatalmába. A testem nem bírta ezt a túl hamar változó, hihetetlen erős érzést ezért sírtam és nevettem egyszerre.

A következő hónap, fájdalmasan lassan haladt. Mintha az idő, megállt volna. A másodpercek perceknek tűntek, a percek óráknak.
Éppen a reggeli kávémat iszogattam amit a büfében vásároltam a sulikártyámmal. Az elvesztett kilóimat visszahíztam, és a táskák is eltűntek a szemem alól. Az íróasztalomnál üldögéltem, amikor kopogást hallottam. A szívem zakatolni kezdett. Amikor kinyitottam az ajtót Adam mosolygott rám, hatalmas bőröndökkel a kezében. Én gyorsan elvettem a csomagokat és leraktam az ajtó mellé. Bezártam az ajtót és felkaptam Adam-et a földről. Mintha zsugorodott volna, de lehet, hogy csak én nőttem. Megcsókoltam, de most nem gyengéden, hanem tüzesen, fájdalmasan. Érezni akartam őt, hogy itt van velem. Harapdáltam az alsó ajkát, a nyelvemet, szinte erőszakosan mozgattam a szájában. Adam teljesen rám bízta magát. Lábaival átkulcsolta a derekamat, én pedig az ágyamra ragtam őt. Levettem az ingemet, eközben ő is megszabadult a pulóverétől és a pólójától. Éreztem, a testéből áradó hőt. Harapdálni kezdtem a nyakát és a fülét, amit Adam apró nyögésekkel díjazott.
Végigcsókolgattam a testét, mint egy kiéheztetett oroszlán a sebesült szarvast. Megszabadítottam magunkat az összes ruhadarabtól, és nyalni kezdtem Adam, ágaskodó férfiasságát, majd tövig bekaptam.
- El fogok menni. - nyögte.
- Akkor élvezz a számba! - mondtam, és folytattam a műveletet. Nem telt bele öt perc, Adam, egy nyögés kíséretében a számba élvezett. Én próbáltam mindet lenyelni, amikor Adam váratlanul megfordult, és megcsókolt. A fehér folyadék kifolyt a számból, de Adam látszólag élvezte ezt. Apró testével rám mászott, és elkezdte lenyalni a saját spermáját. Ezután bevette a szájába a hímvesszőmet. Először csak a makkomat, aztán tövig bevette. Végül nem bírtam tovább. Adam lemászott rólam, és a hátára feküdt. Felé másztam. Már éreztem, hogy mindjárt elmegyek, ezért nem tétováztam, rögtön tövig belementem. Adam felüvöltött a hírtelen fájdalomtól. Gyorsan kezdtem el mozogni benne de sajnos pár lökés után elélveztem. Ezután még csókolóztunk egy ideig majd felöltöztünk a vacsorához.
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!
Shin osztálya, egy heti nyaralást nyert Skóciába. Shin-t Nao-val, Adam-et Yukki-val osztottág egy szobába. Nao váratlanul rámászik Shin-re és lefekszenek. Csakhogy ez a kaland, végzetes hiba is lehet.