10 Perc az életben

Szánalmasak voltak. Igen, rettentőmód szánalmasak voltak. Ahogy az a sok tétlen, kusza Pára szál összegabalyodni képes szempillantásnyi idő alatt, az valami fantasztikus!
Délután három óra lehetett és füllesztő, meleg nyár. Az ember maga sem tudta, akkor jár jobban, ha csobban egyet a kertszéli patak piszkosul hűs vizében, vagy egyszerűen csak kinyitja a 100 literes hűtőszekrény ajtaját, s farral beletolat. Az utca teljesen kihalt volt, egyedül talán a villanyvezetéken ellentétes irányba futtatott áram porlerázó deleje kelthette fel a hozzáértő figyelmét, hiszen az éppen aktuális Sorozatot már mindenki unta.

Épp egy politikai vitát sugároztak. Ezért kapcsolta be a tv-jét Anna néni is, mit sem tudva arról, hogy ezzel a parányi gombnyomással milyen komoly hadimozdulatot tett, ugyanis abban a pillanatban a külvárosban lévő kerti ház, melynek Anna néni is lakója volt, megszűnt létezni a külvilág számára. S hogy miért? Annak egészen egyszerű oka volt. Előbb azonban vessünk egy apróka pillantást a család életére, egészen pontosan 10 percet.
Fanni abban a pillanatban épp a hajmosást fejezte be. Hosszú, csuromvíz haja lavinaként zúdult a melegtől meggyötört arcába. Pedig a klíma, amely időnként a lakásban tombolt, igazán kényelmes Celsiusokat tudott biztosítani. Az udvarra azonban, ahova Fanni nem sokkal a hajmosás után kirontott, már nem ért el hűsítő áramlata. Így aztán a roppantul kínzó hőséget használva kénytelen volt Fanni az éltető, füllesztő napra bízni a hajszárítás feladatát. Sietségére indokul szolgálhatott, hogy egy fontos emailt várt arról, hogy mikor és hol kell találkoznia a főnökével.

Eközben a két lurkó, Dani és Geri az egyre nagyobb hőségtől szenvedve cibálták egymást, egészen addig, mígnem nagyanyjuk, Anna, közbe nem szólt.
- Gyerekek hagyjátok abba, ne mozogjatok annyit, csak melegebb lesz! – majd folytatta a próbálkozást, hogy életre keltse televízióját, mivel az idő közben előkerült napilapot is megunta, s így ismételten a tv-re került a sor. A két gyerek persze nem bírta sokáig a semmittevést, s kis idő múlva előkerül a focilabda, amivel szinte nyomban lerúgták édesapjuk ősi recept alapján készített ebédjét, mármint azt, ami megmaradt belőle délről. Lassan, de biztosan az egész ház lázongott, ki tudja miért? A nagyi már teljesen kitikkadt, csupán szeleburdi unokái viháncolása élénkítette kicsit, ami egyébként már inkább hasonlított a bennszülött indiánok esőtáncához, mint pajkos gyerekek önfeledt ugrándozásához. Miközben az apa keserves kínok közt törölte fel az ebéd maradványait, a felesége önkívületben rohant be a házba. Vizes haja az arcára tapadtan élvezte az izzadságcseppekkel való közösülést.
- Vagy megsülök, vagy a hajam marad vizes! – s ezzel tett egy leírhatatlanul gyönyörű mozdulatot, amolyan fejrázósat, amit a sárban fetrengés után a kutyák szoktak produkálni csak, hogy magukra tereljék gazdijuk figyelmét. S lám, egy szempillantás alatt Fanni lett a ház üdvöskéje, hisz az izzadságban fürdött víz mindenkinek rendkívüli örömöket okozott.

Ezután az akció után ismét a gyerekeken volt a sor. Mindketten elővették halászfelszerelésüket, beöltöztek a legkomolyabb halászöltönybe (hogy aztán a ritka levegő fojtogató kényszereitől üldözve szédületes gyorsasággal le is vethessék azokat), s pecabotjaikkal egymás felé hadonászva, amolyan Csillagok Háborúja formátumban, leverték a lakás legértékesebb porcelántárgyait.
Fanni már a sokadik kört rótta, arra számítva, hogy a hatalmas szél, mely a légellenállásból fakadt majd segíti a szárításban. Épp a nagyi mellett rohant el iszonyatos sebességgel, amikor is az egyik hajtűkanyarban bravúros bukfencek közepette a padló felsikálása mellett döntött. A sebesség-súrlódás-tapadás összefüggésekkel bizonyára nem számolt. Az esésre a nagyi azonban ügyet sem vetett, mivel rettentőmód zavarta a televízió által nyújtott megoldhatatlan rejtély.

A ház ura a porszívó, s egyéb elektromos eszközök feltalálóját magasztalta miközben még mindig az apró cafatokra hullt ebéd maradékait söprögette. Ekkor végre feltápászkodott a felesége, s nem levén más rögtön a férjéhez vágta a semmittevő titulusát. Erre az a gyerekek felé fordult, s intenzív légzésgyakorlatok közepette, melyek bizonyára a magaslati levegő miatt voltak szükségesek, hisz egész addig térdelt, bőszen a szidalmazásukhoz fogott. Ezt már a nagymama sem tűrhette szótlanul, s kegyetlenül kihasználva a távirányító adta maradék lehetőségeket, hozzávágta azt az apához. A gyerekek magyarázkodtak, a szülők egymással veszekedtek, s a házat lassan emésztette a szűnni nem látszó tűz, mely egyaránt fakadt az elszabadult indulatokból, s a trópusiassá vált éghajlatból.

Majd hirtelen belépett a szintén izzadságcseppekben gyöngyöző nagypapa, aki addig a hátulsó szobában pihent.
- Látom a fejetekben is kikapcsolták az áramot… Csak szólok, hogy visszanyomtam a biztosítékot! Ne használjatok olyan sok áramot, mert nem bírja a RENDSZER a terhelést! Mi lenne veletek, ha korábban születtek, mikor még nem kellett túlzott leleményesség egy biztosíték visszanyomásához… Hova butul a világ? – majd fogta magát, s egy elsuhanó mosoly kíséretében ugyanolyan nyugodt mozdulatokkal, melyekkel belépett a szobába, ki is ment.