Történetek
a a
2007.11.28 | zoyaaa | Regény | Megtekintések száma: 1110
1*1 Enter 5. fejezet - 3.
Amikor az ember, rengeteg vívódás után töredelmesen beismeri magának, hogy valami új és feddhetetlen érzés elragadta, amit a valóságban újra nem élhet át, mert az csak plátói, vagy nem megfelelő a partner hozzá. Akkor a csokoládémajszoláson, és ételek ízvilágának felfedezése helyett egy dolgot tehet még, azt hogy nem eszik.
Emma még mielőtt túldobná magát a tanév eseményein, úgy önszántából. Látogatást eszközölt a nagyihoz.
Minden nagymamának szokása az unokáját főtt ebéddel, és minden féle jóval teletömni.

Emma nagyija ma is kitett magáért, egy egész menüt készített levessel, második félével, és desszertel, de Emma, főztje dicséretét, csak a kinézetére alapozta, gőzölöghetett az ínycsiklandó étel az orra előtt, ő rá nem bírta volna venni magát az evésre. Mire ideért, már javában küszködött a torkában lévő gonosz gombóccal, amit mint a bőgés előjelét azonosított. Kókadtan, és könyökére nehezedve beszélt a mamájához, aki egy idő után megelégelte, hogy unokája flegmán költözteti az egyik sült krumplit a másik után, a tányér egyik feléből a másikba.
- Emma! Halljam, mi az oka a szótlanságodnak?
- Nem tudom! Talán, az hogy hiányozni fog az iskola.
A nagymama csodálkozva felhúzta a szemöldökét.
- Ezt nem hiszem! Miért hiányozna? Életedben utáltál iskolába járni, mikor anyád először bevitt sikítozva menekültél a kapun kívülre, vagy bele kapaszkodtál a szoknyájába, és a szoknyát leszámítva, minden évben ugyanezt csináltad.
Emma, most a húst kezdte el piszkálni a tányérján.
- Minden ember változik! Főleg, ha a motiváció egy kicsit erős. Mondjuk egy szerelem!
- Egy szerelem? Csak nem belestél valami alsó éves fiatalemberbe?
- Nem! Nálam idősebbe. És nem alsóbb éves, hanem tanár.
A nagymama, lélegzete egy pillanatra megállt, de szikrányi zavar nélkül próbált unokája érzéseivel azonosulni.
- Én is szerelmes voltam, a nyolcadikban engem tanító Pityuba. Olyan kidolgozott teste volt, mint a mai bodybuildereknek. Tornát tanított azt hiszem. Jaj hány éjszakát álmodoztam, arról hogy milyen jó is lenne a karjaiban néha-néha megpihenni… Ilyen mindenkinek van az életében.
- Nagyi! Kérlek! Belegondolni sem merek! - Hát ő nem tesit tanít.
A nagyi legyintett egyet, és kivonta a forgalomból a kést és a villát.
- Majd elmúlik. Pár hónap múlva nevetni fogsz a rajongásodon.
- Lefeküdtem vele!
Emma, már reggel óta szenvedett, a gondjaitól, hogyan is fojtsa magába őket, de eddig bírta.
- Ez is egyfajta rajongás! Á, legalább nem hagytad ki a lehetőséget. Odaadtad neki magad, és akkor mi van? Dobd túl magad rajta! Az ilyen lőre férfiak, erre az egyre jók!

A nagyi tanácsa fellelkesítette, felnem foghatta, hogyan juthatott el idáig, hogy intim részleteket is kihordjon az életéből, de az után belátta, hogy a titkolózást ép elmével nem lehet kibírni. És a nagyi végig kísérte már minden csetlését-botlását. Kár hogy ez a téma mégse egészen rá tartozott volna… de amúgy kire, az apja előtt elég volt az a kis megnyílás is, menekült meccset nézni, Márk használhatatlan, mert férfi ésszel gondolkodik. Lilla pedig kikészülne, ha még egy „vezeték zsenis” információt meg kellene hallgatnia… Emma meghozta a maga felszabadító döntését, kiöntötte a szívét, és a legnagyobb örömmel azt fogadta, hogy a mamája nem illette zok szóval a tettei súlya miatt… ilyen étvágyösztönzés mellett, visszakövetelte a villát, és a kést s jól megebédelt mielőtt találkozott a főnökével…

Egon viselkedése ma sem volt más, mint általában. A kávérendelés után előszeretettel vetette bele magát az újdonsült utolsó jegyzetpakkba, és hol elvigyorodva, hol elkomolyodva alkotott véleményt. Nem sokat pepecselt az olvasással. A hupikék színű filctollának nyomai nyüzsögtek a lapokon. Buzgón húzogatta ki a lényeget. Majd, kíméletlenül tárta Emma elé a véleményét, miközben kiszakította a cukortartó kis tasakot, és beleömlesztette a kávéjába. Két laza csuklómozdulattal körbe forgatta benne a kiskanalat. A kavargatás legalább annyira gyors volt, mint ahogy neki esett a csésze kávénak. Megégette a szája szélét, de egy morduláson kívül semmit se hallatott.
- Nos, ez azt hiszem kiváló. Nem tudom, mit szólnál egy új munkához, a suli után? Igazából az elhelyezkedési lehetőségeket szeretném kivesézni. Ez nem túl hosszú idő, és gondolom, nem akarsz túl sokat tétlenkedni.
Emma örömmel fogadta az ajánlatot. És feltöltődött energiával, mialatt az írása konkrét megítélését hallotta.
- Ha gondolja szívesen vállalom! Feltéve, ha nem pályázik senki a helyemre.
- Pályázó az lenne most is, de én csak az iskola végeztével szeretnék ezzel foglalkozni. Azután még sok mással egyaránt. A jegyzetekkel kapcsolatban mindenképpen hívlak, de addig is, sok sikert a közelgő vizsgákhoz!
- Köszönöm!

Egon ballonkabátjában, hóna alatt a vékony akta táskájával a pultnál rendezte a számlát, majd távozott. Emma elfogyasztotta az üdítőjét, ami ezúttal nem kevesebb, mint fél órát vett igénybe. Nyüzsgő gondolataival semmi kedve se volt az utcára menni, jobbnak látta, ha a halk zene mellett tervezi el az iskola utolsó tanítási napját. Neki az utolsó, az osztálytársaknak az utolsó, a vizsgaszünet, pedig tartogatja a megtanulatlan tételeket.

A diákok közül neki se az erőssége a tanulás, az évet jobb híján kis puskákkal, hol meg ágyúkkal vészelte át, leszámítva a második félévet. Februártól, otthon hagyta a kis kihajtható papírfecniket, a padra se véste fel a hiányosságokat, vagy például a könyvet se tette az ölébe és másolta ki a lényeget, mialatt a tanár az ablakon meredt kifelé az utcán sétálókra. Az első félévet, ebben a két hónapban kell bepótolni, így jobb is, hogy a munka is szünetel. A tételek jelentették a kisebb megoldanivalót, az év eseményeinek lezárásaként sok fontos embertől kell elköszönnie, legfőképpen azoktól, akik nem követik őt a vizsgára kijelölt terembe… sem ki a gyakorlatra.

Emma soha nem érzett megkönnyebbüléssel vett búcsút Tímea rettegéssel teli óráitól, tőle különleges produkcióval akart elköszönni a vizsgán. Tivadartól, Lujza nénitől egyaránt. Erik volt az egyedüli, akit ma látott hivatalos tanórán utoljára… és vele volt ezen a napon az első órája…
A játékkal, s még egy kis tanulással fűszerezett óra megfékezhetetlenül közeledett az utolsó perce felé.
Emma, hol, a széles óriás kivetítőt nézte, hol az előtte megnyitott Word dokumentumba, gépelte be azokat a mondatokat, amiket úgy érezte szükséges elmondania, annak az embernek, aki ott szédeleg a PowerPointos feladatot ábrázoló kivetítő előtt. A mai nap is olyan, mint egész évben. Semmi se változott! A fele osztály messze elkószált a feladattól, a másik fele pedig legalább két tevékenységet végez egyszerre, de olyan ember nincs a teremben, aki csak a feladatra koncentrálna…ez az utolsó óra. Emma szépen ráküldte a nyomtatóra, a megírt szöveget, és kimondottan élvezettel hallgatta, ahogy a terem elejében fokozatosan előbújt az A4-es papír fehér hátoldala. Eredetileg nem lehetne nyomtatni, de ha a rendszer engedi, és papír is van, miért ne. Erik baloldalra szegezte a figyelmét, és meglepett, értetlen arccal állt fel az asztalától, megkérdezte ki nyomtat.
Emma lelapulva, ezernyi másik ablakot megnyitva a monitoron fejcsóválva játszotta az ártatlant…
A férfi, megfordította a lapot, átfutotta a rövid sorokat…

„ A nyomtató üzeni: Köszönöm a veled töltött hosszú időt, amit patronjaim kifogyasztásával töltöttél!
Veled színesebben éreztem magam…, és végezetül, a lány a leghátsó padból üdvözletét küldi neked, és a mai nappal elbúcsúzik tőled! Egyetlen mondattal bezáróan: Vigyázz Magadra!…”

Egy pillanatra elgondolkodott, aztán gunyoros vigyorral, négyzet alakúra hajtogatta a papírlapot, és szép ívelten beledobta a kukába. A művelethez nem fűzött kommentárt, hátra se nézett, hiába tudta honnan érkezett az üzenet. Folytatta a megszokott begyakorolt tanmenetet.

Emma ezt úgy fordította, „Kit érdekel! Van fontosabb elfoglaltságom is, mint az érzékeny lelkivilágot sejtető marhaságokkal foglalkozni!” A jelzőcsengőt meghallva lassan kezdett elszivárogni a banda. Egy-egy viszláttal, és „úgyis találkozunk még”-gel. Ő is felkészült a teremtől való elválásra, ez mégsem olyan, mint az iskolát rühellő diákoknak, egyszerűen vidáman kilépni a kapun kívülre, és ünnepelni, hogy elmúlt, végre, két hónapig, vagy évekig, nincs tovább.
Búcsúzóul végigpásztázta a terem minden emléket tükröző szegletét, a férfit, aki miatt mindennek értéke van, miközben magára kapta a hátizsákját. Erik egyre őt szólongató hangjára csak ekkor kapta fel a fejét.
- Elkészítetted a feladatot?
Dünnyögte.
- Igen, persze!
Persze, hogy nem! Mégse fogja vele visszakapcsoltatni a gépet, és előkerestetni az amúgy szinte érintetlen példát.
- Szeretném látni!
Vagy mégis!
- Már kikapcsoltam a gépet!
- Kapcsold vissza!
A lány szemei szikrákat szórtak, szíve szerint most alaposan be tudna húzni az idegesítően vigyorgó számtech tanárának.
- Nem! Mindjárt ki csengetnek! Mennem kell Tímea tanárnő órájára!
- Jó, ha nem, hát nem.

Erre a percre mindenki elszivárgott a teremből, Emma még az utolsó kínzást vélte felfedezni Erik mindinkább magyarázó hangjában. - Csak érdekelne mennyire sikerült megjegyezned az anyagot! Sokszor éreztem, hogy nem koncentráltál eléggé! Hogyan tudsz váltani a diák között? Például.
„Mi ez? Valami vizsga-féle? Ki esik ki előbb az észveszejtően gyorsan pergő sergőből?”
- Vagy beállítom automatikus váltásra, vagy nyomok egy entert ha nekem megfelel a diák cseréje!
- Így gondoltad?
Erik előre ment a tanári géphez, mutató ujját felemelte, és lenyomta vele az Enter billentyűt. Amitől, a kivetítőn levő képről a számítógép átváltott egy másikra.
Emma fokozódó mehetnékje a táblán látottaktól nyomban elmúlt.
Fehér háttéren megjelenő fekete betűk egyesével érkeztek, és egészítették ki egymást egy kilencbetűs szóvá.
„Szeretlek!”

Megdöbbent, és csak akkor fogta fel mi zajlik, amikor a férfi csillogó szemeibe nézett.
- Hm?
- Amint kicsengetnek, és nem leszek többé a tanárod. Megcsókollak! Mit szólsz?
Emma, beleharapott az alsó ajkaiba, az arcszíne felélénkült, és tekintete játszott elutasítóból, örömtelire váltott.
„Mit akarsz hallani? Azt hogy másra sem vágyon, mint hogy veled legyek. Csak fogadj el olyannak amilyen, vagyok. És ne akard elrabolni tőlem az életem, cserébe a boldogulásért… Bízom benned!”
- Azt, hogy állok a rendelkezésére, tanár úr! Persze csak a kicsengetés után!

Borzasztó hosszúnak tűntek a hátralévő másodpercek, ott volt a monitor kedves üzenete, de ez a két szempár azon kívül, hogy egymást nézte, elárulta azt is, hogy itt véget ér a tanév - vele együtt a titkolózás, vele együtt elillannak a korlátok közé zárt érzések…
A fülsüketítő csengő hallatán, Erik kiemelte a zakózsebéből a cukros zacskót, és kidobta a kukába azután Emmához fordult.
- Elegem van a cukrokból, én téged akarlak!
Emma, hitetlenkedve állt szemtől szemben Erikkel. És élete képeit felsorakoztatva, akart megnyugvást lelni, a régi kapcsolataitól elköszönve…
- Minden velem járó zűrrel, és furcsasággal együtt?
- Mindennel együtt! Az írásoddal együtt, amit mihamarabb szeretnék elolvasni, a bakijaiddal, a családoddal együtt. Kellesz testestől-lelkestől egy az egyben!

Emma, a válaszon felbuzdulva, megragadta a férfi ezúttal igazán konzervatív nyakkendőjét, és magához rántotta. Egy percnyi önfeledt csókolózás után, Tímea toppant be a résnyire nyitott ajtón. Emmáék szétugrottak, de Erik a kezét nem engedte el. Tímea, ingerülten, és meglepődve, nézett végig rajtuk, aztán ahogy jött úgy kiis ment a teremből. Emma ijedten fordult Erikhez, de a férfi megfakult arca nem adott neki támpontot. Nem mondott Tímeáról semmit, a kivetítőről eltüntette a szót, és hangok nélkül átölelte a párját, Emmát, a lányt, aki jött, táncolt, és ellopta a szívét…

Emma a szíve dobbanásait, és a szuszogását hallgatta, ahogy a feje a mellkasán nyugodott. Önfeledten merült el a szerelem érzésében. Végre társra lelt, az út hosszú volt, és sokszor szögekkel kirakott, de érdemes várni a beteljesülésre… és arra a boldogító önfeledt és őszinte szóra, hogy: Szeretlek!

***

2003. június 15.-ére Emma felkészülten lépett be a vizsgaterembe, előző nap letudta a gyakorlatot, és most bent állt Tímea, Tivadar, Lujza néni és a vizsgabiztos előtt talpig feketében, fekete térdig érő szoknyában, lezser fehér blúzban, rajta egy fekete blézerrel. A haja copfban összekötve, és megállíthatatlanul duruzsolta a tételeket, amiket heves kézremegéssel kihúzott.
Minél több tételen van túl annál nyugodtabban nyúl a következőért, és végre ellenállás nélkül önti értelmes magyar, illetve angol mondatokba a lényeget. Aznap mikor Erikkel hivatalosan is érvényre lépett a kapcsolatuk, Tímea az óráján meg sem rezzent Emma irányába, csak az óra végén kérte tőle hogy maradjon még egy pár percet, mert egy valamit minden képpen meg akar beszélni vele. Ez a valami egyetlen mondat volt: „Remélem veled boldog lesz!” Akkor az arcán, az órákon soha nem látott jólelkű mosoly jelent meg, és Emma mikor letudta az Angol feleletét ugyanezt a mosolyt látta Tímea vizsgáztatásban megfáradt tekintetén.

Az iskolai vizsgaszünettel mindenki beavatottá vált, de az iskola területén a titkok birtokosai mégiscsak Gabi, Tímea és Lilla maradtak. Eddig a napig, mikor is Emma a jó érdemjegyet tartalmazó bizonyítványával ki lépett a teremből, és Erik várakozó karjaiba vetette magát. Büszkén nyújtotta át neki a füzetet. Amiben a legtöbb jegy sikerét, pont az ő felbukkanása motiválta. Erik megragadta a kezét, és először vezette így végig a folyosón, aki csak látta őket mind meglepett arcot vágtak, de ez a két nevető embert már kicsit sem érdekelte… csak az, az érzés hogy foghatják egymás kezét…
Folytatni szeretném a történetet
Előző részek
Sokszor igazán nagy erőfeszítések árán leplezte örömét, tetszését, vagy erőszakkal vette rá magát a hallgatásra, ha Erik épp valami általa ismert dologba is beavatta az osztályt. E...
A cselekedetet, ezt a feszült kézfogást, misem tetézhetné, mint a még feszültebb és izgalmasabb bátortalan csók, ami olybár régóta váratott magára, elérkezett. Milyen hihetetlen, h...
- És mi szomorít el? - Anya, az ő hiánya. A papa betegsége. Az iskola kudarcai, de van azért vidám oldalam is. Eddig csak rólam beszéltünk! Most te jössz, azt már tudom, hol lak...
Minden érintés most csak a kimondatlan szavaknak szól, mindannak amit akár még megfogalmazni sem lehet, inkább kimutatni, a szív folytonos zakatoló dobogását, és kielégíteni, a vel...
A házasság mindössze hét évig tartott, normális percek nélkül, szülővel az őrület szélén, egy anyával, aki maga maradt, ahelyett hogy hagyja magát összeveretni. Két éhes szájat bíz...
A lány hangját egy csók zárta el a külvilágtól, és lágy érzéki ölelés, ami nem akarta elereszteni, akármennyire is tiltakozott, erőtlenül engedett a csóknak és ön tudatlanul adott ...
- Minek mentél be a sötétbe? - Ihletet ad! Kamuzott. - Igen! A sötétben sokkal jobban tudok összpontosítani a rajzolásra! Mialatt Emma bújik, Erik jön, szokás szerint n...
A lány, már nem válaszolt, bevetette magát, a fürdőszoba csendjébe, folyamatosan magán érezte a férfi parfümjének illatát, hosszasan vacillált vajon hová tüntesse el a parfümös ruh...
Lassan egymás érintései, pillantásai és érzéki mozdulatai kezdték a félelmet fokozni, önmaguktól. A lépések erőt és szerelmet sugároztak, olyat, mint amit egy pár, láttán érzünk. Ő...
Emma azt várta, hogy talán majd Tamás közelsége is kivált belőle valamit, ha az a valami kicsit is hasonlít majd az Erik mellett érzett valamire, akkor ez a valami feltehetően álta...
Emma megszerette az iskolát, a diákokat, még a munkáját is, bár néhány esetben ő is papírkái hősévé válhatott volna. Reggel még nem olyan izgalmas az élet, mint délután, délutánra ...
A szakítást követő randik sorra befulladtak. Akadt cigiző törpe, irritáló cigi szaggal, és nem éppen kebelbarát, menő kétméteres, aki nyakfájást okoz, a legutolsó a majdnem igazi, ...
Hasonló írások
Hozzászólások
(2) lynny
2007-12-01 17:40:03
nem kérdéses: 10-10-10 bár adhatnék többet ...
[hivatkozás: (1) Mellesleg 2007-11-28 00:00:00 ]
(1) Mellesleg
2007-11-28 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
[válasz erre: 2 ]
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak