zoliapunk adatai

na, most majd írok egy romantikásat...

- Na, szóval négyen voltak ilyen lottózók nálunk a brigádba, köztük a Karcsi. Ő volt a legjobban belegajdulva a dologba, mindenről a pénz jutott eszébe, meg hogy mire költené, meg ilyesmi. Állandóan erről pofázott, minden második mondata az volt, hogy ha egyszer ötöst nyernének, milyen kocsit venne, meg hová menne nyaralni. Minden héten pontosan tudta mennyi a nyeremény, és gondolatban már elosztotta négyfelé, hogy mennyi jutna rá. A többieket már kezdte idegesíteni a dolog, de azért senki...

- No, érted öcsém, én es három disznót vágok mindég, mink nem vesszük a bótba a húst. Kettőt főfüstülünk, de a harmadik mén a hüttőládába. Te, a zasszony olyan rántott húst csinyát vasárnap a karajbú, olyan puha vót, hogy úgy ólvatt szét a számba mint a szar!
Szamóca rögtön lecsap a poénra:
- Mint a szar? Te Ferkó! Nem is kellene disznót vágnod, ehetnél egyenesen a ganyédombról!
Ezen Tyufkin akkorát röhög, hogy majd' az orrán folyik ki a piros fröccs, Szamóca pedig...

Tyufkin egy igazi túlélőművész. Mindig valahogy túléli a telet, hogy hogyan, az mindenki előtt rejtély, még saját maga előtt is,... de talán még maga az Úristen is erősen csodálkozik rajta, ha azt látja tavaszonként, hogy Tyufkin még mindig megvan. Magas, borzas hajú fickó, olyan sovány, hogy a bordáit számolni lehetne, arca sárgás és állandóan szőrös, orra mellett a gyomorbajosokra oly jellemző, két mélyen bevésődött függőleges ránc.

Oszt én közbe nyögdécselgettem, de csak finommód, úgyhogy megkérdi a dottornő:
- Fáj nagyon???
- Ááá, dehogy. Csak gondútam illik ekkicsit nyüszűni, meer úgy szép a beteg ha nyög!
No, erre ű nagyobb bátorságra kapott, oszt akkó nekijeállt a fogóval csavargatnyi, a zasszisztencijás kishőőgy meg fogta közbe a fejem, de erőst átkarúva ám a két kezivel, oszt biztatott, hogyaszongya:
- Jóvan Zoli,... ügyes vagy,.... tarcsá ki!
Hogy vajon mitű vótam én ott ügyes?...

No, feszűtek egymásnak a fogaskerekek a zagyamba, mit lehet darátt húsbú, gombábú és tarhonyábú összehozni,...átalnéztem a hüttőbe a zőccségesdobozt es, a spejzpóc elött es spekulálgattam egy darab időt,... oszt végre valami halvány terv kezdett fogalmazódnyi bennem, így nekiállottam nagy merészen a zalkotóji folyamatnak.

Szóva Jancsi fijam, mi lössz akkó mostan a pézze? Meer a tanya eladó vóna, mög a birkanyáj es, az csak jó vón néköd es öregségödre, hogy vóna egy biztos heled nyugdíjas korodra, itten a jó levegőn. Vagy mostan, hogy tégödet bekasztliztak, mán niccsen senki barátod, aki hozzájaférne azokhó a pályázós pénzekhő? Meer itten a népi dalkör mán üzemel tejjes erőve, mögtanútuk mán a „Mögismerni a kanászt, piros Moszkvicsárú” kezdetű nótát, mög a „Kútágasra szállt a zöcsém a zéjjel”-t a Markosnádas...

Ma már fák se nagyon vannak, nemhogy gyümölcsök. Csak por, és szürkeség, és foghíjas házak, és kidőlt kerítések, és köd, és büdös. Mindenhol az a büdös, ami a felégetett falak savanyú koromszagából, és a patkányfészkek rothadt kartonpapír elegyéből áll össze.

Most írok valami szépet... ez a tervem,
virágzó cseresznyefa, szép idő a kertben

Hiába már a fohász, csukló hangom el sem ér.