timke adatai

Ibolya nem hallotta a telefonbeszélgetést, de ahogy ránézett a férjére, tudta, hogy baj van. András teljesen elfehéredett, szaporán kapkodta a levegőt, s hangja alig hallhatóvá vált:
- A gyerekek… Baleset történt! A gyerekek!
- Micsoda? – sikította az asszony, ahogy kiugrott az ágyból. Gyorsan a szekrényéhez lépett és gondolkodás nélkül kapkodta magára a ruhákat...

- Gondoltam, hogy Győző beszélt róla neked. Fiatalok voltunk, őrültek, és eszünkbe sem jutott, hogy mi is meghalhatunk. A tragédia megtörtént, három kedves barátunk odalett, de az életben maradottak kapcsolata sem volt már a régi. Elszakadtunk egymástól, nem is akartuk keresni a másikat, mert ha egymásra néztünk, óhatatlanul az a végzetes éjszaka jutott az eszünkbe a fájó kérdéseivel együtt. Miért? Miért pont velünk történt mindez? És a legfőbb kérdés: ki hibájából történt! De nemcsak...

- Kislányom, az előbb telefonált ide valami Bell Johnson. – Géza itt szünetet tartott, a lányhoz lépett, és megfogta a kezét – Az édesanyád egy órája meghalt. Azt mondta nem szenvedett, békében ment el, és utoljára a te nevedet suttogta el.
Trini érezte, ahogy fordul vele egyet a világ. De nem érzett fájdalmat, már sírni sem tudott. Üres volt, céltalanul, egy nő, kinek nincs múltja, és nincs jövője...

Neked fogalmad sincs, hogy miről beszélsz! – kiáltotta Trini, miközben kiszakította a kezeit Zénó szorításából – Neked fogalmad sincs arról, hogy mit érzek! A te anyád soha nem lépett le, a tudtod nélkül még a boltba se ugrott át! Hogy nekem kellene megbocsátanom neki? Soha! Gondolkozott volna, mielőtt elhagy! Ő nem kért belőlem, hát most már én sem kérek belőle! S te kinek képzeled magad, hogy a tudtomon kívül elhozol Rose Franky filmjére? Mégis mit vártál tőlem? ...

Trini mosolyogva lépett be a Hírmondó szerkesztőségének ajtaján. Megkönnyebbült, hiszen Viktória, Zénó édesanyja képes volt neki megbocsátani, már nem őt hibáztatja a fia korai haláláért. Talán ez az első lépés. Talán ezután a kicsiny városrész lakói más szemmel néznek rá, s lassan mindenki el fogja őt fogadni. Trini őszintén remélte, hogy így lesz. Bízott a szebb jövőben, bár maga sem tudta, miből táplálkozik optimizmusa. Az biztos, hogy a munkája rengeteg erőt adott a számára...

- Mi a baj, kicsim? – kérdezte hangjában teli aggodalommal, miközben megérintette a nő kezeit
- Semmi Győző, csak volt időm gondolkodni, és rá kellett döbbennem, hogy mi nem illünk egymáshoz, s hogy én nem akarom elhagyni az intézetet. Jó itt nekem, nem hiányzik semmi. – Szabina miközben ezeket mondta, nem nézett a férfira, képtelen lett volna a szemébe hazudni. Elhúzta a kezeit, s keményen Győzőre parancsolt:
- Most menj el! És kérlek, ne gyere vissza! Éldd az életed! ...

Elolvasom »