rlalika adatai
Nick: rlalika
E-mail címe: Nem publikus
Blogom címe:
Bemutatkozás
Tud valaki segiteni hogy kitöröljek három beirásomat amit nem aktiváltak két hónap alatt?
Írásai
Előző rész vége:

Amikor ismét eszméletre tértünk Márta folytatta Kati történetét. A fia megszületése után jelentősen megváltozott az élete. Ferenc már nem eröltette a sexet, hiszen amit akart azt megkapta, gyönyörködhetett az utódjában. Jó apa volt, mindent megtett a gyerekért és a legjobb neveltetést biztosította számára. Minden hiába volt, a bosszú beteljesedését nem tudta elkerülni. Amikor az ideje lejárt Kati megvalósította amit eltervezett és a halálos ágyán megmondta neki, hogy nem az Ő spermájából született a fiuk. A férje Kati legnagyobb döbbenetére azt válaszolta, hogy mindvégig tudta és üzeni Lacinak, hogy ne feldkezzen meg a fiáról! Nem szenvedett de tudta, hogy ezzel bünhődik az elkövetett bűnéért és Kati karjai között hunyta örök álomra a szemeit.
Előzmény cime: A takarítónő 8 …… és ugyanezen a weblapon található.

Előző rész vége:
István visszanézett az ajtóból és odabökte „reggel rádcsörgök. Biztosan akarom tudni, hogy túlélted az éjszakát”, majd becsukta maga mögött az ajtót. Márta odafordult hozzám, rámszegezte nagy bogár szemeit és annyit mondott hogy „köszönöm”, majd megragadta a kezemet és megcsókolta. Én magamhoz húztam a lányt, belemélyesztettem a tekintetemet örömtől fénylő szemeibe és komolyan mondtam „ne feledd mit igértél. Szex és semmi más. A családodat nem tesszük tönkre”. „Igen, tudom, és megtartom amit igértem”.
Ahogy kezdett esteledni István kecmelődött a hazamenetelhez. Márta rámemelte hatalmas szemeit és majdhogynem félve megkérdezte „én itt maradhatok éjszakára” és mint aki a végítéletre vár úgy szegezte rám félszeg tekintetét. „Igen”, mondtam, „de a vendégszobában fogsz aludni”. Márta arcán egy huncut mosoly futott át és pajkosan visszakérdezett „miért Te ma éjjel aludni akarsz” amin mindhárman elnevettük magunkat.
Elveszítettem az időérzékemet. A belső stimulálás nagyon lassú izgalom növekedést tartott folyamatba anélkül, hogy eljuttatott volna a magömléshez. Megállt az idő velem. Mint egy soha véget nem érő tangóra táncoló páros akit a tehetelenség ereje mozgat úgy sodródtunk a mámor parttalan tengerén több mint egy óra hosszat. Minden sejtünk összeolvadt. Csodás mellei hozzánöttek a mellkasomhoz, hegyes bimbói belém fúródtak, combjainkat csak az izzadtság választotta el és a hímvesszöm beleszövődött a hüvelye falába.
„Igen én már a kezdettől tudom, hogy Neked én teljesen ki vagyok szolgáltatva a sex terén, de nem bánom, mert olyan testi örömökhöz juttattál amiért akár meghalni is érdemes lenne.” Döbbenetemet látva elmosolyodott, megcsókolta a kezemet és nevetve folytatta „ne aggódj nem leszek öngyilkos, annál sokkal jobban szeretek élni,” majd pajkosan rámkacsintott „főleg amióta megszólaltattad a testem hárfáját.”
Teljesen fel volt dobva. Tett még néhány táncmozdulatot majd előttem termett és sugárzó arccal rám döntötte boldogságának forrását “A férjem három napos konferenciára ment Svájcba. Ma éjjel itt tudnék aludni ha te is akarod”.
Mint aki jól végezte a dolgát, legurult rólam, megnézte a véres szerszámát és kiment a fürdőszobába lemosni a ‘trófeát’ magáról. Én pedig magamba roskadva ott feküdtem összetörve, csalódottan, és megfosztva az első élmény gyönyörétől. Nesze nektek romatikus regények …
Klári meztelen fara az égnek meredt, feje pedig két szérttárt comb között volt elrejtve. Az kétségtelen volt, hogy a lábak egy női testhez tartoztak, de fogalmam sem volt arról, hogy ki lehetett Klári alatt. Egy biztos .... nem Marika.
Számomra a női mell épp olyan mint a női segg. Mindkettő felkelti az érdeklődésemet ha formás és felizgat, ha kemény de lehervaszt, ha idomtalan, löttyedt vagy lóg. Nos Mártának egyik miatt sem kellett aggódnia. Mindkettő tökéletes volt.
Felálltam miközben palástolhatatlanul állt a farkam a feszes rövid nadrágban. Ő rátapasztotta tekintetét dudorodó büszkeségemre mint én amikor a melleit csodáltam és szelíd, érzelmekkel teli, halk szóval megkérdezte: "megkaphatom?"
Belemerültem az anyagba, de valahogy nem tudtam zavartalanul elmélyedni a gondolatokban. A konyha felöl egyre szaporodó kuncogások hallattszottak, majd hirtelen csend lett amit ujabb kuncogás hullám és ismételt csend követett. Próbáltam koncentrálni az anyagra, de egyre kevésbé sikerült. Az ismétlődő zajokból arra következtettem, hogy konyhában történik valami az uzsonna készítésen kívül is. A kíváncsiságom felül kerekedett a munka felett érzett felelősségemen és csendben elindultam a konyha felé. Már az előszobában jártam amikor szófoszlányok ütötték meg a fülemet. Félreérthetetlenül kivehető volt, hogy ezek a lányok pajkoskodnak odakint. Az ajtó nyitva volt, így nem keltettem feltünést amikor megálltam a küszöbön, és a két nő összefonódott teste tárult fel előttem. Éppen csend volt, csak felhevült szuszogásukat hallottam. Csókolóztak.
Sajnos a férjem nem törődik velem, időnként rámmászik, belémdugja a szerszámát, lök rajta néhányat amitől gyorsan elélvez és lemászik rólam hogy aztán horkolva elaludjon. Már a melleim sem érdeklik, csak a saját maga mielőbbi kielégülésére koncentrál. Pedig nagyon vágyom arra, hogy valaki vegye birtokba a testemet, játszon rajta mint egy hangszeren
Most, hogy mindkettönk szája foglalt volt Klári törte meg a csendet. „Én még ekkorát nem élveztem egy faszon. Marikának igaza volt amikor azzal kecsegtetett, hogy életem legnagyobb sexuális élményében lesz részem ha feljövök. Nagyon örülök Laci, hogy találkoztunk és szivesen fogadnálak be mégegy menetre ma éjjel.” Marika dühösen felnyögött de nem vette ki a farkamat a szájából.
A lány felszisszent ahogy belemarkoltam a mellébe, miközben másik kezemet becsúsztattam hátúlról a combjai közé. Ahogy megérezte a kezemet összeszorította combjait, ezzel megakadályozva, hogy elérjem a punciját. Amikor nekinyomtam kőkemény farkamat a seggének mintha a darázs csípte volna meg előrerántotta altestét.
Aki valaha próbált már ágy mellett állva sexelni az tudja, hogy egyrészt ez a legnagyobb baromság, másrészt hihetetlen állóképességet igényel. Persze csak akkor ha nem mész el egy perc alatt. Kati az utóbbiról gondoskodott. Már remegtek a lábaim, az egyensúlyomat alig birtam tartani, szinte csak a szájába vákumozott farkam tartott egyenesben és mintha kínvallatáson lennék, nem engedett elélvezni.
Reménytelenség lett urrá rajtam. ’Ennek soha sem lesz vége. Ezentúl meredő farokkal fogok közlekedni az utcán’. Zsuzsi nyelvének érintése téritett magamhoz. Megnyalta a makkomat, és bekapta a farkamat. Finom szopásba kezdett. „nagyon jó vagy, istenien szopsz” bíztattam és Ö hálásan cuppogott. Nem ment mélyre, a fejre öszpontosította tevékenységét. Kezdett az izgalmam fokozódni. Felcsillant a remény ... „szopd igy, nagyon jó. Azt hiszem hamarosan eljutunk a célba”
Felvettem a poharamat, sokat sejtetően Zsuzsi felé nyújtottam aki elmosolyodott és összekoccintottunk. Vendégeink sürgető tekintettel várták a folytatást. „Ő lassan közeledett felém, megfogta a kezem, a dereka köré fonta, lehúnyta szemeit, megnyitotta ajkait és felvetette a fejét félreérthetetlenül csókra ajánlva a száját.”
Amikor megpillantott megállt a szívverése. Félő volt, hogy elájul. Nagyot löktem rajta, hogy elveszítse az egyensúlyát, de azon mozdulatban el is kaptam, nehogy elessen. „Oh, bocsánatot kérek, megbottlottam .... elnézést kérek”. A férje rámnézett, majd a legnagyobb nyugalommal csak annyit mondott „még jó, hogy időben elkapta” (ha tudná hogy mennyire elkaptam és mennyire időben). „Erre az ijedségre kellene valamit inni”, mondtam mintegy bocsánat kérően, „meghívhatom Önöket egy italra?”
Kétségtelen, hogy találkozni fogunk, de nem kapkodom el a dolgot. Megváratom Katit, nehogy azt a látszatot keltsem, hogy rohanok utána. Pedig ami igaz az igaz, nagyon belezúgtam. Olyan gyönyörü a fiatalságával és tökéletes testével, nameg baba arcával, hogy még akkor is kellene, ha nem lenne sexuálisan annyira izgató mint amennyire az. Nem tudom kiverni a fejemből, kívánom és akarom. Megadom neki amire vágyik. Csak néhány napig várnia kell.
"Egész nap vártam erre a pillanatra hogy magamba érezzelek" hörögte "miközben mindegyik kollegánk pucérra vetköztetett a szemével, amit igazán élveztem." fejezte be majd szilaj lovaglásba kezdett. Eszeveszett iramot diktált és kifeszitett felsötestét oly mereven tartotta, hogy nem tudtam magamhoz húzni, hogy lelassitsam. Melleit elöre düllesztette de amikor felemeltem a fejem, hogy bekapjam elöre meredö bimbóját visszalökött és vágtában belehajszolt egy korai magömlésbe, amit egy hörgö sikoltással és megszünni nem akaró rángatózó élvezéssel nyugtázott.
A történet párhuzamos síkon fut tovább, ez követi Kati vonalát, míg a másik síkon Marika marad a fókuszban.

„Itt van a kulcs. Ha eldöntötted, hogy használni akarod, akkor hívj fel és megadom a címet. Általában négytől hatig szabad vagyok, de ha más időben akarsz magadévá tenni, kitalálok valamit.” Kiitta a kávé maradékát, felállt és elindult a kijárat felé. Tekintetemmel követtem és szemeim nem győzték magukba inni a gyönyörű látványát. ’Ez a zsenge Istennő az enyém!’ Intettem a számláért.
Amikor ágyba kerültem zsongott velem a világ. Micsoda nap volt. Lehet hogy telihold van? Borongós, ködös, szürke, unalmas őszi nap amikor minden tisztességes ember levert, kedvetlen és életunt, ezzel szemben én először az irodában elveszem egy évek óta velünk dolgozó lány ártalatlanságát, majd hazafelé a trolibuszon felszarvazok egy általam ismeretlen férjet miközben több hónapos börtönbüntetés veszélyével játszom, majd hazaérve a hónapok óta tartó szekszuális böjtnek szakad vége ... Vajon milyen lehet egy verőfényes napsütéses nyári nap?
Előzmény cime: Egy unalmas ködös öszi nap …. és ugyanezen a web lapon található.

Ez a részlet időrendileg a 2013-12-22-én megjelent … “Hát igen, egy unalmas ködös öszi nap is tartogathat örökre emléket” … után következik, de a sorozat publikálásában kissé oldalágra siklott. A továbbiakban a párhuzamos síkokon futó történet egyes részleteit megpróbálom összekapcsolni, remélve hogy az élményben nem okozok értékvesztést.
Mikor észrevette, hogy felébredtem, felállt és szépen összehajtogatott ruháimmal a kezében belibbent a fülkébe. "Álomszuszék kedvesem, ideje öltöznöd, hacsak nem igy akarsz anyám elött, aki húsz percen belül itthon lesz, mutatkozni. Bár ahogy én gondolom minden bizonnyal elgyönyörködne benned!" kajánkodott és a szeme megint csillogott.
Lihegve-pihegva feküdtünk egymás mellett. Nemcsak a zacskóm de a szám is ki volt száradva. Az Övé is. "hozok inni" mondta és lenyúlt az ágy mellé a pongyoláért. "Maradj meztelenül" kértem, "szeretnék még gyönyörködni a csupasz testedben". Elmosolyodott, elengedte a pongyolát, ami lazán visszahullt az ágy mellett a padlóra. Felállt, pajkosan rámkacintott, majd ringó csípövel elindult a konyha felê. Elégedetten néztem utána, ez a gyöngyszem már az enyém.
Ekkor Ő átölelte a derekamat a lábaival és belesuttogta a fülembe a következő mondatot, melyet míg élek el nem fogok felejteni. “Tegnap vetted el a szüzességemet és ma már megcsaltál a hugommal. Hát szép dolog ez?” majd belefúrta nyelvét a számba és egy örökkévalóságnak tűnő csókban meg is bocsájtotta bűnömet.
Ennek a történetnek van előzménye, mely a "Szeksz után milyen jólesik a hideg kávé" cimet viseli és ezen a honlapon a következö linken található: http://www.tortenetek.hu/tortenet/szeksz-utan-milyen-jolesik-a-hideg-kave/29048....

“Marika” mondtam, ”Neked ugyanaz a bajod mint nekem”. ”Miröl beszélsz” kérdezett vissza majdhogynem gyermeki ártatlansággal.”Az, hogy vagy még egyáltalán nem, vagy már nagyon régen baszott meg valaki” köptem ki hirtelen és meggondolatlanul.
Öt évig folytattuk viszonyunkat a Laci-Ági párral és többé-kevésbé a társaság néhány számunkra legjobban imponáló párjaival, amikoris úgy döntöttünk, hogy gyermekeket hozunk a világra és „jó útra” tértünk. Idöközben Laciék elköltöztek a házból, mivel Ági befutott belsö épitész-tervezöként vagyont keresett, Laci pedig jónevü felkapott festömüvésszé nötte ki magát. Jellemzö, hogy aktjai voltak a legkelendöbbek, és túlnyomó többségükön én felismertem Zsuzsi izmos combjait és csodás telt melleit.
Ajánlott oldalak