Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
vulipugi:
Igazán minőségi történet. Érze...
2024-04-17 17:56
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Phoebe adatai
Neve:
Phoebe
E-mail címe:
Nem publikus
Blogom címe:
Bemutatkozása
A Phoebe korszakom lezárult.
Ezentúl így folytatom:
http://tortenetek.hu/szerzo/jus/112618
-----
Gyakran írok, de ritkán küldöm be őket. A blogomra is ritkán teszem föl az újabb írásaimat. Sőt ritkán is fejezek be akár egyet is. Bár előbb-utóbb a legtöbb megtalálja a végleges formáját, de az időbe telik. Ami meg regény hosszúságúra duzzad, az meg aztán még több időbe telik.
Nem tetszenek a történeteim annyira másoknak, hogy ez a legcsekélyebb mértékben is ösztönözzön bármire is. Nem is azért írok, hogy másoknak tetsszen, hanem a magam szórakoztatása a fő cél. Ha meg már kiszórakoztam magam, akkor néha meg is mutatom másoknak a művem.
Elég régi darab vagyok itt, akkoriban még nem volt ez történetek.hu. Mikor is? Talán 2003-ban? És a nevem már rég nem Phoebe, de itt megtartottam. Aztán volt, akinek tetszik és félig-meddig "felélesztette". Hát, tényleg megtartom, miért ne...
Nem írok hihető sztorikat, hanem csupa fantasztikumtól csöpögő cuccot. A régi írásaim... hát, khm. Inkább hagyjuk. De valahol el kellett kezdeni. Nem tudom, milyen stílusban írok. Szeretem fantasynek nevezni, de az azért túlzás. Egyértelműen animés, mangás befolyás alakította a képzeletemet anno. Azóta meg már magam sem tudom, mi lett belőle. -.-" Nekem mindenesetre szórakoztató. Ha esetleg neked is az, akkor örülök, hogy szórakoztathattalak. Ha meg nem, akkor bocs, hogy raboltam az idődet.
Megtisztelsz, hogy érdeklődtél az írásaim és/vagy irántam!
További jó olvasgatást itt, vagy bárhol másol...
Phoebe
Ezentúl így folytatom:
http://tortenetek.hu/szerzo/jus/112618
-----
Gyakran írok, de ritkán küldöm be őket. A blogomra is ritkán teszem föl az újabb írásaimat. Sőt ritkán is fejezek be akár egyet is. Bár előbb-utóbb a legtöbb megtalálja a végleges formáját, de az időbe telik. Ami meg regény hosszúságúra duzzad, az meg aztán még több időbe telik.
Nem tetszenek a történeteim annyira másoknak, hogy ez a legcsekélyebb mértékben is ösztönözzön bármire is. Nem is azért írok, hogy másoknak tetsszen, hanem a magam szórakoztatása a fő cél. Ha meg már kiszórakoztam magam, akkor néha meg is mutatom másoknak a művem.
Elég régi darab vagyok itt, akkoriban még nem volt ez történetek.hu. Mikor is? Talán 2003-ban? És a nevem már rég nem Phoebe, de itt megtartottam. Aztán volt, akinek tetszik és félig-meddig "felélesztette". Hát, tényleg megtartom, miért ne...
Nem írok hihető sztorikat, hanem csupa fantasztikumtól csöpögő cuccot. A régi írásaim... hát, khm. Inkább hagyjuk. De valahol el kellett kezdeni. Nem tudom, milyen stílusban írok. Szeretem fantasynek nevezni, de az azért túlzás. Egyértelműen animés, mangás befolyás alakította a képzeletemet anno. Azóta meg már magam sem tudom, mi lett belőle. -.-" Nekem mindenesetre szórakoztató. Ha esetleg neked is az, akkor örülök, hogy szórakoztathattalak. Ha meg nem, akkor bocs, hogy raboltam az idődet.
Megtisztelsz, hogy érdeklődtél az írásaim és/vagy irántam!
További jó olvasgatást itt, vagy bárhol másol...
Phoebe
Írásai 12 215
Egyedül kell legyőznöm a mély sötétséget, vagy örökre a foglya maradok. Átver és becsap a sötétség, a mélység. Kellemesnek tűnő érzéseket ad, ám ez csak illúzió, ami idővel tönkretesz. Mert belőlem, az érzéseimből él. És nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ezt nem akarom. Szabad akarnék lenni! Lerázni a bilincset kezemről...
Nagyokat ásítva állok be a sorba. Odakint a tavaszi napsugarak ragyogják be a lusta, délelőtti levegőt. Igen, szép, de még fáj a szememnek az erőteljes fény. A kezemben tartott csekkeket emelem az újabb ásításom útjába. Mit keresek én itt? Hiszen ilyenkor még aludni szoktam, ha tehetem...
A tavaszi napsugarak tompán csillantak a szalmaszőke fonatokon. A levegő bár hűvös volt, a napfény mégis meleget adott, előcsalogatva mindenkit a szabadba. A hétéves forma kislány vidáman szaladt az erdőbe megnézni a fát, ami sosem hullatta le a leveleit.
Képzeletemben megelevenednek az elmúlt események. Kardok csattogása, emberek üvöltése. A halállal vívott küzdelem hangjai csengenek fülemben. Kinyújtom kezem egy kardért. Az ég felé emelem. Ki akarom vágni magam ebből a világból. Új színeket akarok. A kard nyomán végighasad az ég vöröse...
A város felé emelte kezét. Érezte, ahogy az ősi jelek kirajzolódnak karján. Már egészen elfelejtette milyen égető és fájdalmas érzés. De ahogy az erő átjárta a testét, a fájdalom, bár nem szűnt meg, de sokkal elviselhetőbbé vált. Lehunyta szemét...
Önző vagyok? Igen. Csak annyira, mint te. Csak annyira, mint mindenki más. Csak egy kis figyelmet szeretnék. Csak azt szeretném, hogy mások észrevegyék, hogy élek. Hogy én is létezem. Miért csak akkor veszel észre, ha önző módon kikövetelem. Valahogyan. Akárhogyan. És még az eredmény sem jó...
Telnek a napok. Nem tudok szabadulni tőled. Nézek filmeket, játszom játékokkal, hallgatok zenét, eltelik az idő... Te mindig ott vagy. Nem hagysz magamra. Nem tűnsz el a gondolataimból. Nem engeded kitörölni magad a lényemből. Mondhatnám, hogy én ragaszkodom hozzád. De akkor kit hibáztassak? Talán magamat? Köszönöm, de nem. Azzal nem megyek semmire. Mintha ezzel bármire is mennék...
Úgy érzem, nem bírom tovább. Beteg vagyok. Azt hiszem. Nem. Nem csak hiszem. Tudom. Régóta. Nagyon régóta. Nem tagadtam sosem. Nem érnék vele semmit. Haragszom. Dühös vagyok. Gyűlölöm a világot. Gyűlölöm őt. Szétvet az indulat. Feloldani. Nem tudom, hogyan kell. Nő bennem a gyűlölet. Nő bennem a harag. A düh. Az elkeseredés...
mindig is erre vágytam
hogy csak egymáshoz bújva, szótlanul együtt legyünk
hogy érezzem, ahogy az idő megszűnik létezni
hogy ne kelljen gondolnom semmire, csak érezhessem a világot
érezhesselek téged...
hogy csak egymáshoz bújva, szótlanul együtt legyünk
hogy érezzem, ahogy az idő megszűnik létezni
hogy ne kelljen gondolnom semmire, csak érezhessem a világot
érezhesselek téged...
A mobilomat már régóta kikapcsolva tartom. Úgysem keres senki, aki nekem is fontos lenne. Hétköznaponként sokat vagyok a városban. Sok üres tekintet siklik át rajtam. Általában észre sem veszem már őket. Az embereket sem. Sokszor felnézek a házakra és kisebb-nagyobb szoborszerű díszítőelem - fejek néznek vissza rám...