BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...

Novellák

A novella az Angel in blue jeans című novella alapján készült.
Kénytelen volt azonban néhány napig még Varsóban maradni. Elutazásának reggelén értesült, hogy Maszko Plawickiékhez utazott. Ez nagy benyomást tett rá. Hiába igyekezett magával elhitetni, hogy ha egyszer Reichenhallban lesz, nem gondol többé e dologra, mégis egész utazása alatt üldözte őt e gondolat. Tizenegy órakor délelőtt értek Reichenhallba. A park egyik fasorában találkoztak Emília asszonnyal és a kis Litkával. A fiatalasszony, kit nem értesítettek elindulásukról, csak a következő hétre...
Kilenc nap telt el azóta, hogy Ádám elment. Elment otthonról, azután eltűnt. Felszívódott. Ádám talán már nincs is. Pedig kilenc nappal ezelőtt még nagyon is létezett.
A lány már órák óta kint bolyongott a fák között, nyulat akart elejteni vacsora gyanánt,de nem járt sikerrel. Fájt a gyomra az éhségtől. Mióta utolsó hozzátartozója,az apja,a favágó is meghalt, magának kellett gondoskodnia minden szükségletéről, ami ebben a zord, hideg télben nem volt könnyű feladat. Magányosan, gyökértelenül tengődött. Kínozták az emlékek, az apja meleg nevetésének a hangja, a pattogó tűz lángszikrái és tűzszirmai a kandallóban, a meleg sült hús illata, az ünnepi fahéjas...
Számomra ismeretlen nyelven fehér festékkel üzletek kirakataira ismeretlen szavak ismeretlen mondatokat alkottak, de mindenhol ugyanaz az ismeretlen mondat csillogott a por, a kosz és a törmelékek közül, mert az volt egy legyalázott hellyé vált az a város, ami életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pontja volt. Szememet lassan cseppenként elfoglalták a könnyek, lassan nem láttam már semmit. Látószervem világa elhomályosodott lelkem előtt megjelent ez a környék abban a mivoltában, amiben...
Ki akartam adni magamból minden keserűséget. Meg akartam magyarázni, de azt hiszem, hogy ez a mai napig csak magamnak sikerült. Hiába mentem hozzá, hiába néztem az ablakát, hiába hívtam, nem válaszolt. Nem akartam elveszíteni...
Hány füstbe ment terv! Hány emberről hittem azt, hogy szeret! Hány várakozásomban kellett csalatkoznom! Hány ígéret bizonyult üres szónak! Ha előre tudom mindezt, visszafordulnék az úton. Egy nagy szenvedély volt életem egyetlen reménysége, s mikor utolért, nem ismertem fel. Miért nem tudtam a szerelembe vetett hitemet megoltalmazni?
Aztán, mintha nem is én lettem volna, ajkaim a szájára tapadtak. Onnan nem volt visszaút. Csókolt. De nem úgy, ahogy máskor. Jó volt. Máskor is jó volt, de ez más. Kiemelt a kútból és elsétáltunk a szállodába. Az emberek mind megnéztek minket, hogy miért vagyunk csuromvizesek. Mi mosolyogtunk rajtuk. Néha az utcán megálltunk, belenéztünk egymás szemébe és megölelt, vagy megcsókolt...
Már csak pár méterre járt a férfitól, amikor elkezdte lefékezni lovát, s mikor a férfi mellé ért, lova felágaskodott vele, és ő leugrott nyergéből, majd boldogan, nevetve a férfi karjaiba vetette magát. Kitörő örömmel ölelték át egymást, s nem győzték beszívni az orrukon a másik illatát, majd ajkaik kezdtek el játszani. Hosszan és szenvedélyesen, mintha ez lenne az utolsó esélyük arra, hogy érintsék a másikat...
Futó pillantást vetek a kezemben remegő fotóra, és hírtelen száz meg száz gyönyörű emlék lobban fel szívemben. Olyan gyönyörű vagy! Olyan messze vagy! Csak nézem megszállottan, elragadtatottan, megbabonázva a fényképet, csodállak, felidézem illatod, hangod, ízed, pillantásod, csókod, ölelésed, bűbájod, varázsod, s valami fojtogatni kezd belülről, elszorítja torkom, lélegzetet alig kapok, valami olyan érzés kerít hatalmába, amit szavakkal lehetetlenség kifejezni, hiábavaló mindenféle...